Gyula, Attila gratulálok! Tudtam én, hogy idővel sikerül kibogozni a rég összekuszálódott szálakat. Remélem, Surda is értékelni fogja a megfejtést, de ahhoz - végre - jelentkeznie kellene.
Ő az, őt láttam! Azt hiszem, megvan a telitalálatod, Attila, gratulálok, nagy vagy. A hangját persze nem tudjuk most meghallgatni, csak az arcképét megnézni, itt: http://www.miskolcinemzetiszinhaz.hu/mennybeli_paholy_polgar_geza.php . De a hanghoz már régen is az ő arcát társítottam magamban, a múlt héten a filmben is egyértelműen nála jelzett riadót a fülem, szóval szerintem kihirdethetjük, hogy Kranz mérnök magyar hangja Polgár Géza volt. A CIA nem lett volna ilyen gyors, azt hiszem.
Ko:sz' a megjegyzest - par napja mar megrendeltem a konyvet :-)
Valoban a "szovjet valasz a Csillagok haboruja-ra" belyeget gyakran nyomjak ra Sznyegov konyvre, ami teljesen helytelen. Ugyanis ez egy trilogia, es az elso kotetet az iro az 1960-as [!] evekben irta - tehat egy evtizeddel korabban, mielott Lucas nekilatott volna a filmjenek. Sznyegov egyebkent Aelita dijjat [ami a legmagasabb szovjet elsimeres irott fantasztikus muert] is kapott az Istenemberek-ert.
Most eppen Gurevicstol A Naprendszer fiai-t olvasom, ami egy masik nagyivu utopia.
Igazad van, nem Fonyó József, köszönöm az infót. A Theater Online oldalán találtam róla (végre) arcképet, idősebb korából, de jól felismerhető rajta az a verselő diák a Kőszívű emberből. Szóval ez ugrott. A két nevet egyébként a Csempészek szereposztásából vettem, kizárásos alapon.
(Két hétig ágyban? Internet nélkül? Csak nászúton elképzelhető.)
Sznyegov korábban említett könyve szerintem méltatlanul keveset szerepel hasonló diskurzusokban. Pláne hogy nálunk is időben megjelent (Kozmosz Fantasztikus Könyvek - nyolcvanas évek vége?).
Egyrészt nagyívű sztori, ami ugyan nagyobbrészt a terjedelmével függ össze (két kötet), de egyéb tekintetben sem hagy kívánni valót maga után. Ha jól rémlik, anno "szovjet Csillagok háborúja" felhanggal vezették fel, ami részben jogos, a volumenét illetően, azonban a hangvétele alapján inkább a Star Trekre hasonlít. Jó könyv, ha nem is életre szóló élmény, de kellenes olvasmány. És még annyi ugrik be másfél-két évtized távolából, hogy a főhős (első szám első személyben tán) engem valamiképp az asimovi robotkrimik ember főszereplőjére emlékeztetett, bizonyára a nevek hasonlósága folytán is (Eli, azt hiszem). Szóval ajáőnlom. Egyszer az életben még én is szándékszom újraolvasni.
Nem Fonyó József. A képen sem ő van, a hang sem hozzá tartozik. F. J., ha nem tévedek, A kőszívű ember fiaiból lehet leginkább ismerős, a bécsi forradalmár, aki Baradlay Ödönék oldalára áll (a bécsi légió verselő kedvű vezetője). Ugye, hogy nem ő?
A másik név viszont (Gönczöl János) nekem nem ismerős.
Megnéztem Az emberiség egy pillanata című készülő film szinopszisát, és bár kételyeim vannak a majdani mozi befogadhatóságát, élvezhetőségét, pláne sikerét illetően, amit leírtak a szerzők, önmagában szép, tetszetős, mondhatni, gondolatébresztő. Kétségkívül van benne spiritusz. Ám hogy maga az alaptéma eredendően alkalmas volna (magyar) megfilmesítésre... hát, nem tudom. (Remélem,) majd meglátjuk.
(Látom, az elmúlt két hétben erősen beindult a fórum. Bocs, hogy én hallgattam - két hétnyi betegeskedés kötött ágyhoz.)
Még november elején kezdődött Surda, majd Mihály kutatása a Kranz főmérnök szinkronhangját adó színész neve után. Most előrébb juthatunk. Hétfőn este az MTV1 a Csempészek című 1958-as filmet vetítette le a főszereplő Agárdi Gábor emlékére. Ebben hallottam meg a keresett hangot, úgy hiszem. A film vége felé a határ román oldalán egy férfi felvette a szekerére a két főszereplőt, és egy házhoz vitte őket, ahol mulatság volt. A kocsis szerintem az volt, akit keresünk. A képernyőről ijedtemben készített fénykép sajnos csak keveset segíthet, de tippelhetek hozzá két nevet: Fonyó József és Gönczöl János. Az előbbit tartom ismerősebbnek. Mivel napok óta hiába próbálom megoldani, hogy a fénykép is idekerüljön az írásom alá, kénytelen vagyok a http://orion8.extra.hu/vegyes/Kranz.jpg címet javasolni, remélhetőleg működik. (Ha bárki megtenné, hogy egy aprócska képet fűzne a legközelebbi hozzászólásához, megtudhatnánk, hogy a hiba nálam van-e vagy az Indexnél. Előre is megköszönöm.)
Nagyon jó, amiket írsz, Motyó, egyszerre több vitát is meg lehetne alapozni belőle. Mondjuk, hogy mindig valóban rossz-e már a társadalomnak, ami a félelem határán túlra esik. És mivel nem, ezért a társadalom félelme helyett mit kellene a rossz, a bűn határának kijelölni. Clarke Városában az alapító Yarlan Zey vagy a Központi Kompjúter (nem derül ki, hogy végül is melyik) éppen azért tervezte meg a Mókamesterek időnkénti felbukkanását, hogy a rend és nyugalom ne maradhasson olyan tökéletes.
A bűnözést valóban szokás a hátrányos társadalmi helyzettel magyarázni, de ez nekem nem adna magyarázatot arra, amikor egy tízéves kislányt megerőszakolnak, vagy autóból fejbe lőnek járókelőket, szórakozás gyanánt. Mint ahogy arra sem, hogy a cseppet sem hátrányos helyzetű üzleti vezetők, politikusok, hírességek is jócskán kiveszik a részüket a bűnözésből, legfeljebb a büntetésből nem annyira.
Nem vagyok képes felidézni, hogy hol hallottam vagy olvastam azt egy szereplőtől, hogy ha elismerjük, hogy a zsenialitás és a különleges egyéniségek eltérnek az átlagostól, akkor milyen alapon várjuk el, hogy az átlagtól mindig csak az egyik irányban térjen el a világ.
Hm, Clarke azért elég szőrmentén, mondhatni prűden kezelte ezt a kérdést, dehát ugye nem is ezért szeretjük azt a könyvet. Clarke technológia-istenítő volt, így az ő Városa semmiképp nem lehetett valami visszataszító emberi fertő, inkább egy jóságos és bölcs gépek által irányított békés társadalom, amelyből - hát istenem - némileg kiveszett a kezdeményezőkészség az elmúlt egymilliárd év során. És ez el is vezet minket egy gondolathoz: ha egy társadalomban egyáltalán nincs bűnözés, nincs káosz és instabilitás, az csalhatatlan jele, hogy az a társadalom nagyjából teljesen fejlődésképtelen (ami nem feltétlenül rossz persze, ez megítélés kérdése). A bűnözés csak részben fakad hátrányos társadalmi helyzetből, elég nagy része egyszerűen a korlátokat gátlástalanul áthágni akaró kreativitás terméke. Arról nem is beszélve, hogy a "bűnözés" mennyire relatív fogalom lehet. Alvin mániákusan keresi a kijáratot Diasparból, ami polgártársai szemében már önmagában is elborzasztó és teljességgel érthetetlen - ebből következően főbűn, amelyet a legsúlyosabb büntetéssel kell elfojtani. Minden azon múlik, hogy az adott társadalomban hol húzódnak a *félelem* határai. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy a gyilkosságra mennyire vonatkoznak a fentiek, inkább maradjunk annyiban, hogy az valóban bűn, és akkor nyugodtan alszunk.
Hát igen, az idealista típusú jövőlátomásokból mindig hiányzik a bűnözés. Álmodozás. Mivel a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" kategóriájú hozzáállás egyelőre nem látszik kiveszni az emberi gondolkodásból, egyedül az képzelhető el, hogy a tényleg feneketlen jólét talán szükségtelenné teszi a bűnözést. Viszont a pszichológusok valószínűleg kapásból sorolnák az ilyen képzelt jövőben várható lelki deformációkat. Clarke A város és a csillagok című remek regényében pedzegeti is a dolgot.
Eszembe jutott, Márton Béla: A Ceres foglyai. Ebben olyan társadalom van ahol nincs bűnözés. Ha mégis előfordul, és a regényben történik egy gyilkosság, egyetlen büntetés a kiközösítés, vagyis a bűnössel soha senki nem áll szóba utána. Végül az elkövető öngyilkos lesz.
Gyula: ko:sz' az ismertetot/ajanlot. Az Istenembereket [A kek hold volgye-vel es Bulicsov Az utolso haboru-javal egyetemben] mar meg is rendeltem. Sajnos, ennek az antikvariumnak nem volt meg A kek sziget. (Amelyikenek meg megvan, az meg nem fogad el hitelkartyat es/vagy nem szallit kulfoldre.)
Idokozben le is toltottem A kek sziget-et. Lehet - legalabbis idolegesen - hogy kinyomtatom es magam csinalok ebbol egy izlesesebb "dosszie-konyvecsket". Szoval a Szerelmesek bolgoja is utopisztikus?! Ezt itt [Torontobol] meg tudnam rendelni!
Az Istenemberek-et azert rendeltem meg, mert jokat irtak rola [joreszt orosz szovegekben talloztam]. Azzal gyoztek meg, hogy a tortenet akar Jefremov 'Az Andromeda kod" regenyeben szereplo, a [lakott vilagokat osszefogo] Nagy Gyuru korszakaban is jatszodhad. Nekem az Andromeda az utopiak utopiaja...
Igazad van, nehez lenne meghuzni a hatart {a sci-fi-hez hasonloan}, meddig utopia egy mu es meddig nem [pl. csak, ahogy irod, idealista]. Szerintem a vizvalaszto az, hogy az utopisztikus tarsadalomban van-e magantulajdon [ami a legeslegmeghatarozobb tenyezo a vilagunkban] vagy nincs. Ha nincs, az utopia [= jovo].
Én általában nem kedvelem az utópiákat, de A kék sziget (Kék-sziget?) talán még a legjobb, amit olvastam. A második világháború vége felé három magyar fiatal, Sófőző Zsiga, Mike Áron és Sonkoly Pali kidolgoz valami új elven működő távközlési eszközt, a radiofont. Mivel bevetik találmányukat egy nyilas gyűlés megzavarására, menekülniük kell, és egy titokzatosan felbukkanó légi jármű magyarul beszélő pilótája menekíti ki őket, egyenesen a világ túlsó felén rejtőző Kék-szigetre, Szimmarenre. Ott egy nemzetközi, hajótöröttekből, politikai menekültekből, tudósokból épülgető, jólétben, de szorgos munkájukból élő kommunista jellegű közösségbe csöppennek, amelyet nem hagyhatnak el többet, hiszen azzal veszélyeztetnék a sziget rejtettségét. (Itt nincs kérlelhetetlen Nemo kapitány, itt a sziget tanácsa a fogvatartó.) Aztán ámulkodó leírások következnek, kaland, szerelem, miegymás, ahogy ez lenni szokott. A főhős tisztessége jutalmául elnyeri gyönyörű "nevelőnőjük", Szőke Hajna szerelmét, és találmányát felhasználva együtt küzdenek egy távoli bolygó népének a háborúskodásból való kivezetésén. Nem rossz, azt mondhatom, mindenből van benne annyi, amennyi még belefér. Az ízes nevek nem parodisztikusak, csak nem vagyunk szokva a sci-fiben a magyar nevekhez.
Érdekességként megemlíthetem, hogy a sziget lakossága egy keverék nyelvet beszél, amelynek helyesírási követelményeinek megfelelően a főhős, befogadásuk hivatalossá válása után Jigmond Showfözö lett. Csak mert éppen most volt szó ilyesmiről.
Pali, megelőztél Jókaival és Carsackal. Az utóbbinak ismerem egy másik ugyancsak utópista hangulatú, és ugyancsak kellemes olvasmányt nyújtó regényét, amelynek címe A világűr robinsonjai (Kossuth, 1972). Fekete Gyulától pedig megemlíthetünk egy másik utópista regényt A szerelmesek bolygójá-t.
Az eddig felsoroltak közé egyébként szerintem olyanok is kerültek, amelyeket én nem tartok utópiának. Nehéz meghúzni a határt, mert ha a történet egy jól működő, a mindennapi gondoktól viszonylag megszabadult társadalomban játszódik, hajlamosak lehetünk utópiának nevezni. Az Istenemberek, úgy emlékszem, inkább csak idealista, nem utópisztikus. Az utópia legfontosabb ismérve szerintem az, hogy leírásszerűen ismerteti a helyszínt adó világ működését, és dicséri annak előnyeit. Ez persze könnyen válik unalmassá, ezért szokás kalandokkal fűszerezni a mesét, ez meg a regénység feltétele. Minél több a kaland és minél kevesebb a példabeszéd, annál kevésbé utópia a történet, azt hiszem. Hiszen ha a történetben egyszerűen csak jól élnek az emberek, a jövőben vagy egy ismeretlen helyen, attól az a történet még csak egy történet, idealista vágyakozással keveredve. Ilyenből tudunk még egy csomót: Támadás a Föld ellen (és Martinov más regényei), Gergely Mihály: A kozmosz 15. törvénye, Teknős Péter: Jártunk a jövőben (ifjúsági regény, következésképpen idealista, noha nagyon élvezetes), Clarke: 3001, Lem: Visszatérés, Nemere: A Triton-gyilkosságok vagy a Holtak harca, Csernai Zoltán, "A.F.Bian" regényei, biztos van még. Ezek többé-kevésbé idealisták, világkormányról és a bajban összefogó emberiségről, a kiegyensúlyozott jólétben élők mindennapjait szokatlanul felforgató, de számunkra még mindennapos bajokról mesélnek. De ez a díszlet csak díszlet, álmodozás, azt nemigen tudjuk meg, hogy az író szerint működőképes lenne-e, elérhető lenne-e, és főleg, a történetnek nem ez a lényege. Ezek szerintem nem utópiák.
De az éremnek két oldala van, léteznek az antiutópiák vagy disztópiák, amelyek azzal foglalkoznak, hogy miért nem fog létrejönni az álmodott egyensúly, hogyan vágjuk el magunk alatt teljesen azt a fát. Nem készítettem ilyen összegzést, de biztos vagyok benne, hogy a mérleg (a magyar könyvkiadásban?) folyamatosan ebbe az irányba tolódott el, és ez elárul egy pár dolgot a világról. Régebben a falanszter-típusú jövővel ijesztgettek, ahogy tippancs is emlékeztetett rá, aztán mellésorakozott az éhínség, bűnözés, reklám, számítógép réme is.
Pali, A Kék Hold vögye igazán utópisztikus, viszont számomra kétséges, hogy sci-fi is. Bár az igaz, hogy az utópiák egy részéről ez szintén vitatható lenne. Ha tudnánk, hogy meddig tart a sci-fi határa - de sosem fogjuk megtudni.
Erről és az utópiáról két dolog jut eszembe. Madách Imre: Az ember tragédiája ->falanszter szín Lemnek is másoknak is van olyan története ami pl. a Vénuszon játszódik. Részletes tájleírások stb. Később kiderült, hogy a bolygó teljesen máshogy néz ki, mégsem dobják ki azokat az írásokat. Csak úgy eszembe jutott.
Nos, a művésznek bizonyára joga van megsemmisítenie a művét, bár az már más kérdés, hogy helyes-e az tennie. Az ötvenes években a kommunizmus még egy ígéretes lehetőség volt, amelyet nem csak propagandaszerű, hanem őszinte lelkesedéssel írt utópista regények is jeleznek abból a korból. A kommunizmus nem is volt hülyeség, csak az, ahogy az "építése" félresiklott. Lemnek emiatt igazán kár lenne ennyire szégyenkeznie. Ha az írásai technikáját, stílusát kifogásolja, azt is megértem, senkinek sem jó érzés, ha együtt kell élnie vélt vagy valós ügyetlenségének világszerte elterjedt emlékműveivel. A leginkább őt lehet sajnálni, mert nyilván boldogtalan amiatt, hogy ezek akkor is fennmaradnak, ha ő most egyelőre megnehezíti ezek megismerését. Ma egy könyvet, többnyire szerencsénkre, nem lehet már csak egyszerűen eltüntetni, és ezek a regények, lehet, hogy csak száz év múlva, de szinte biztosan újra híresek lesznek.
Ko:sz'! Egyebkent milyen a konyv. Bar olvastam, de meg gyerekkormomban (ami, ugyebar, regen volt ...) A tartalomjegyzek alapjan amolyan parodianak vagy legalabbis komikus munek tunk (teszem azt "Serfozo Zsiga" nem egy Shakespear-i hos neve...) A konnyed hangvetelt nem bannam (sot!), csak idetlen ne legyen....
Ja, nekem is eszembe jutott egy - James Hilton: A kek hold volgye. Nem olvastam, de a belole keszult film [Lost Horizon] egesz kellemes.
Az ötleted merész, de nem őrültség, fel is vetődik időnként hasonló elképzelés a magyar nyelvészetben, úgy tudom. Az angolok vagy a spanyolok számára meg is felelne a ch a cs hang jelölésére, de a német, olasz, francia és portugál anyanyelvűek, hogy csak az ismertebb európai nyelvekkel törődjek, más hangokat jelölnek vele. Márpedig ők teljes joggal kérhetnék tőlünk számon nyelvük egyenjogú szemléletét. De odáig nem is kerülhetne el a javaslat, mert biztos vagyok abban, hogy csak nyílt erőszakkal lehetne ilyen módosítást bevezetni nálunk, és azt mondhatom, szerencsére. A hagyomány, amelyet a javaslat védelmében említeni lehetne, egyébként is csak a Felvidéken használta a ch-t a cs jelölésére, azt hiszem. Időben és térben is elterjedtebb volt a ts betűpár ugyanerre a hangra.
Írtad, hogy a külföldiek a maguk módján ejtik ki a számukra idegen tulajdonneveket. Nem csak a magyart, a spanyol a németet, a német a franciát, az olasz az angolt stb. Mi is. És ez minket is idegesít, őket is.
Mondjuk, ettől függetlenül azért hozzá kellene szoknunk gyerekkorunktól legalább a "fontosabb" nyelvek kiejtési szokásaihoz. Nem annyira nehéz, tulajdonképpen az angol még a nehezebbek közé tartozik ilyen szempontból, azt pedig ebben a korban meglehetős nyugalommal kezdhetjük a világ közös nyelveként emlegetni. (Ha már így alakult, éppen az angol is megfelel erre a célra, csak akkor jó lenne, ha tényleg beszélné is a világ.) Mellesleg nagyon elterjedt az a kifogásolható szokás, hogy a nem latin betűs nyelvek tulajdonneveit az angol nyelv kiejtési szokásaira alapuló átírási rendszerben írják le magyar szövegben, holott a jelenleg is érvényes szabály a magyaros átírást teszi ilyenkor kötelezővé. (Mondjuk: Savyuchkin a Szavjucskin helyett, hogy egy oroszos példát mondjak.) Magyarázza a dolgot, hogy egyre többen vannak, akik nem tanultak már az iskolában oroszul, egyébként efféle nevekkel pedig a legtöbbször angol nyelvű szövegben, hírekben, internetes oldalakon találkozunk mostanában, azokban pedig már az angolos formára vannak átírva. Magyarázza, de nem menti. Az orosz, arab, kínai, japán és a többi, nem latin betűs nyelvből vett neveket nekünk mind a magyaros alakban kellene leírnunk. Ha az illető, mondjuk, Angliában letelepedett, az más eset, de többnyire szó sincs ilyesmiről. Ám ha az angolos átírást ennyire erőltetjük, akkor illene legalább az angol kiejtési szabályokat megismernünk.
A javaslatodra visszatérve szerintem jobb megoldás lehetne a szövegekben a tulajdonnevek helyes írásformája után egy egységes, egyszerűsített kulcs szerint a kiejtést is azonnal leírni. Ez már sci-fi a javából. Ha ez szokássá válhatna, működhetne. De nem fog szokássá válni, mert a külföldiek, a világnyelvek országai nagyon nem izgatják magukat a többi nyelv neveinek kiejtése miatt. Akkor pedig kár erőlködni.
Sci-fiben több helyen találkozhattunk már olyan elképzeléssel, hogy a nemzeti nyelvek fennmaradnának, amíg tudnak, de minden nyelv egy szabványosított fonetikus kódban írna, esetleg egy ma még nem létező jelrendszerben. (Az Orionban is nemlétező karakterek sorakoztak a képernyőkön, ráadásul lentről felfelé haladva.) Ez olyasmi lenne, mint ha mostantól kezdve minden nyelv, mondjuk, grúz (vagy klingon) betűkkel kezdne írni a saját nyelvén. Húzós volna. Mert a világ összes nyelveiben óvatos becslésem szerint vagy 70-80 különféle hangot használnak, ki ezeket, ki azokat, márpedig akkor vagy egy ekkora ábécét kellene alkalmaznunk, vagy sok nyelvben kötelezővé kellene tenni az írást követő idegen akcentust. Ahogy az embert ismerem, ebből simán kijöhetne egy (utolsó) világháború is.
A "nagyívű utópiá"-ról nekem legelőször Szergej Snyegov Istenemberek-je jut eszembe valamiért...
Nem olvastam a konyvet, de majd vadaszni fogok ra (milyen egyebkent?).
Kedvelem az utopiakat - eddig amiket ismerek (es meg is van), azok
Ivan Jefremov: Az Andromeda kod A Bika oraja (ez amolyan utopia kontra anti-utopia) Sztaniszlav Lem: A Magellan felho Georgij Gurevics: A Naprendszer fiai H.G. Wells: Men Like God (a cime lenyegebn lehetne magyarul "Istenemberek :-) Ursula Le Giun: The Dispossessed, An Ambiguous Utopia (nem biztos, hogy szeretni fogom - most olvasnam)
Nincsen [meg] meg, pedig ez AZ alapmu:
Thomas Moore: Utopia
Azutan, a Sztrugackijek 'Nehez istennek lenni' (ellentmondva nemely fenti utopianak), szinten amolyan utopia - anti-utopia kevereke [hasonloan Bulicsov Boszorkanyok bolgoja-hoz].
A hatarhelyzeten van talan Stanley Kim Robinson Mars trilogiaja...
Az osszes, a hozzaszolasban felsorolt [= eddig magyarul ujra kiadott] Lem konyv remekmu - csak ajanlani tudom annak, aki meg nem olvasta ezeket.
Sajnos lefelejtettem a listáról az utóbbi évek egyetlen Lem új megjelenését, gyorsan pótolnám:
Béke a Földön (Pokój na Ziemi), a Möbius könyvsorozat tagjaként jelent meg. Ez egy Ijon Tichy történet, egy kicsit egy másik Lem regényből visszaköszönő befejezéssel. Kis érdekessége a könyvnek, hogy egy mini bibliográfiát tartalmaz az addig magyarul megjelent Lem művekről.
de egyike a nagyon-nagyon keves nagyivu utopianak.
A "nagyívű utópiá"-ról nekem legelőször Szergej Snyegov Istenemberek-je jut eszembe valamiért...
Az lenne a Szukits igazi produkciója, ha a Magellán-felhőt is kiadnák, minél hamarabb. Tulajdonképpen már most is késő. Az a sejtésem ugyanis, hogy az általam ismert 1961-es kiadás az utolsó volt az országban belőle.
Igen, ez volt az első, és eddig egyben az utolsó magyar kiadása a könyvnek.
Bár nekem úgy tűnik, hogy valahol, lehet, hogy a fórumon, úgy olvastam, hogy Lem nem engedte/engedi újra kiadni.
Nekem is rémlik valami ilyesmi, bér konkrétumra nem emlékszem. Viszont az biztos, hogy nagyon lenézi, rossznak tartja a felhőt és az asztronautákat - erről szóló nyilatkozatát hamar lehet találni a neten. pl. itt is
"Lem: That's also very complicated. At first I wrote a contemporary novel, not science fiction [Time Saved, also called The Hospital of Transfiguration]. This novel could not be published. I wrote it in'48 and it was published only in '55, during the so-called "Thaw" period after Stalin's death. But in the meantime I wrote my first fantastic [science-fiction] novel with the title The Astronauts, a book which nowadays gives me some pangs of conscience, because it's so bad. I tried at that time to write the good Communist utopia. The intention was good. Although I had realized that the existing circumstances were painful, I had been nourishing hope for some time that gradually things would improve, and that around the year 2000 things would be quite well. And that's the time I was dealing with in the novel."
Then, I wrote a second novel entitled The Magellan Nebula, even worse than the first, and it was a utopia pointing to the year 3000.
