Keresés

Egy igen komoly tipp a látott színészarcképre: Polgár Géza. Anno a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. A képen ő van.

A hangmintával történő azonosítás még hátravan.

Igazad van, nem Fonyó József, köszönöm az infót. A Theater Online oldalán találtam róla (végre) arcképet, idősebb korából, de jól felismerhető rajta az a verselő diák a Kőszívű emberből. Szóval ez ugrott. A két nevet egyébként a Csempészek szereposztásából vettem, kizárásos alapon.

(Két hétig ágyban? Internet nélkül? Csak nászúton elképzelhető.)

Sznyegov korábban említett könyve szerintem méltatlanul keveset szerepel hasonló diskurzusokban. Pláne hogy nálunk is időben megjelent (Kozmosz Fantasztikus Könyvek - nyolcvanas évek vége?).

Egyrészt nagyívű sztori, ami ugyan nagyobbrészt a terjedelmével függ össze (két kötet), de egyéb tekintetben sem hagy kívánni valót maga után. Ha jól rémlik, anno "szovjet Csillagok háborúja" felhanggal vezették fel, ami részben jogos, a volumenét illetően, azonban a hangvétele alapján inkább a Star Trekre hasonlít. Jó könyv, ha nem is életre szóló élmény, de kellenes olvasmány. És még annyi ugrik be másfél-két évtized távolából, hogy a főhős (első szám első személyben tán) engem valamiképp az asimovi robotkrimik ember főszereplőjére emlékeztetett, bizonyára a nevek hasonlósága folytán is (Eli, azt hiszem). Szóval ajáőnlom. Egyszer az életben még én is szándékszom újraolvasni.

Nem Fonyó József. A képen sem ő van, a hang sem hozzá tartozik. F. J., ha nem tévedek, A kőszívű ember fiaiból lehet leginkább ismerős, a bécsi forradalmár, aki Baradlay Ödönék oldalára áll (a bécsi légió verselő kedvű vezetője). Ugye, hogy nem ő?

A másik név viszont (Gönczöl János) nekem nem ismerős.

Megnéztem Az emberiség egy pillanata című készülő film szinopszisát, és bár kételyeim vannak a majdani mozi befogadhatóságát, élvezhetőségét, pláne sikerét illetően, amit leírtak a szerzők, önmagában szép, tetszetős, mondhatni, gondolatébresztő. Kétségkívül van benne spiritusz. Ám hogy maga az alaptéma eredendően alkalmas volna (magyar) megfilmesítésre... hát, nem tudom. (Remélem,) majd meglátjuk.

(Látom, az elmúlt két hétben erősen beindult a fórum. Bocs, hogy én hallgattam - két hétnyi betegeskedés kötött ágyhoz.)

Orion:

Még november elején kezdődött Surda, majd Mihály kutatása a Kranz főmérnök szinkronhangját adó színész neve után. Most előrébb juthatunk. Hétfőn este az MTV1 a Csempészek című 1958-as filmet vetítette le a főszereplő Agárdi Gábor emlékére. Ebben hallottam meg a keresett hangot, úgy hiszem. A film vége felé a határ román oldalán egy férfi felvette a szekerére a két főszereplőt, és egy házhoz vitte őket, ahol mulatság volt. A kocsis szerintem az volt, akit keresünk. A képernyőről ijedtemben készített fénykép sajnos csak keveset segíthet, de tippelhetek hozzá két nevet: Fonyó József és Gönczöl János. Az előbbit tartom ismerősebbnek.
Mivel napok óta hiába próbálom megoldani, hogy a fénykép is idekerüljön az írásom alá, kénytelen vagyok a http://orion8.extra.hu/vegyes/Kranz.jpg címet javasolni, remélhetőleg működik. (Ha bárki megtenné, hogy egy aprócska képet fűzne a legközelebbi hozzászólásához, megtudhatnánk, hogy a hiba nálam van-e vagy az Indexnél. Előre is megköszönöm.)

Nagyon jó, amiket írsz, Motyó, egyszerre több vitát is meg lehetne alapozni belőle. Mondjuk, hogy mindig valóban rossz-e már a társadalomnak, ami a félelem határán túlra esik. És mivel nem, ezért a társadalom félelme helyett mit kellene a rossz, a bűn határának kijelölni. Clarke Városában az alapító Yarlan Zey vagy a Központi Kompjúter (nem derül ki, hogy végül is melyik) éppen azért tervezte meg a Mókamesterek időnkénti felbukkanását, hogy a rend és nyugalom ne maradhasson olyan tökéletes.

A bűnözést valóban szokás a hátrányos társadalmi helyzettel magyarázni, de ez nekem nem adna magyarázatot arra, amikor egy tízéves kislányt megerőszakolnak, vagy autóból fejbe lőnek járókelőket, szórakozás gyanánt. Mint ahogy arra sem, hogy a cseppet sem hátrányos helyzetű üzleti vezetők, politikusok, hírességek is jócskán kiveszik a részüket a bűnözésből, legfeljebb a büntetésből nem annyira.

Nem vagyok képes felidézni, hogy hol hallottam vagy olvastam azt egy szereplőtől, hogy ha elismerjük, hogy a zsenialitás és a különleges egyéniségek eltérnek az átlagostól, akkor milyen alapon várjuk el, hogy az átlagtól mindig csak az egyik irányban térjen el a világ.

Hát igen, az idealista típusú jövőlátomásokból mindig hiányzik a bűnözés. Álmodozás. Mivel a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" kategóriájú hozzáállás egyelőre nem látszik kiveszni az emberi gondolkodásból, egyedül az képzelhető el, hogy a tényleg feneketlen jólét talán szükségtelenné teszi a bűnözést. Viszont a pszichológusok valószínűleg kapásból sorolnák az ilyen képzelt jövőben várható lelki deformációkat. Clarke A város és a csillagok című remek regényében pedzegeti is a dolgot.

Én általában nem kedvelem az utópiákat, de A kék sziget (Kék-sziget?) talán még a legjobb, amit olvastam. A második világháború vége felé három magyar fiatal, Sófőző Zsiga, Mike Áron és Sonkoly Pali kidolgoz valami új elven működő távközlési eszközt, a radiofont. Mivel bevetik találmányukat egy nyilas gyűlés megzavarására, menekülniük kell, és egy titokzatosan felbukkanó légi jármű magyarul beszélő pilótája menekíti ki őket, egyenesen a világ túlsó felén rejtőző Kék-szigetre, Szimmarenre. Ott egy nemzetközi, hajótöröttekből, politikai menekültekből, tudósokból épülgető, jólétben, de szorgos munkájukból élő kommunista jellegű közösségbe csöppennek, amelyet nem hagyhatnak el többet, hiszen azzal veszélyeztetnék a sziget rejtettségét. (Itt nincs kérlelhetetlen Nemo kapitány, itt a sziget tanácsa a fogvatartó.) Aztán ámulkodó leírások következnek, kaland, szerelem, miegymás, ahogy ez lenni szokott. A főhős tisztessége jutalmául elnyeri gyönyörű "nevelőnőjük", Szőke Hajna szerelmét, és találmányát felhasználva együtt küzdenek egy távoli bolygó népének a háborúskodásból való kivezetésén. Nem rossz, azt mondhatom, mindenből van benne annyi, amennyi még belefér. Az ízes nevek nem parodisztikusak, csak nem vagyunk szokva a sci-fiben a magyar nevekhez.

Érdekességként megemlíthetem, hogy a sziget lakossága egy keverék nyelvet beszél, amelynek helyesírási követelményeinek megfelelően a főhős, befogadásuk hivatalossá válása után Jigmond Showfözö lett. Csak mert éppen most volt szó ilyesmiről.

Pali, megelőztél Jókaival és Carsackal. Az utóbbinak ismerem egy másik ugyancsak utópista hangulatú, és ugyancsak kellemes olvasmányt nyújtó regényét, amelynek címe A világűr robinsonjai (Kossuth, 1972). Fekete Gyulától pedig megemlíthetünk egy másik utópista regényt A szerelmesek bolygójá-t.

Az eddig felsoroltak közé egyébként szerintem olyanok is kerültek, amelyeket én nem tartok utópiának. Nehéz meghúzni a határt, mert ha a történet egy jól működő, a mindennapi gondoktól viszonylag megszabadult társadalomban játszódik, hajlamosak lehetünk utópiának nevezni. Az Istenemberek, úgy emlékszem, inkább csak idealista, nem utópisztikus. Az utópia legfontosabb ismérve szerintem az, hogy leírásszerűen ismerteti a helyszínt adó világ működését, és dicséri annak előnyeit. Ez persze könnyen válik unalmassá, ezért szokás kalandokkal fűszerezni a mesét, ez meg a regénység feltétele. Minél több a kaland és minél kevesebb a példabeszéd, annál kevésbé utópia a történet, azt hiszem. Hiszen ha a történetben egyszerűen csak jól élnek az emberek, a jövőben vagy egy ismeretlen helyen, attól az a történet még csak egy történet, idealista vágyakozással keveredve. Ilyenből tudunk még egy csomót: Támadás a Föld ellen (és Martinov más regényei), Gergely Mihály: A kozmosz 15. törvénye, Teknős Péter: Jártunk a jövőben (ifjúsági regény, következésképpen idealista, noha nagyon élvezetes), Clarke: 3001, Lem: Visszatérés, Nemere: A Triton-gyilkosságok vagy a Holtak harca, Csernai Zoltán, "A.F.Bian" regényei, biztos van még. Ezek többé-kevésbé idealisták, világkormányról és a bajban összefogó emberiségről, a kiegyensúlyozott jólétben élők mindennapjait szokatlanul felforgató, de számunkra még mindennapos bajokról mesélnek. De ez a díszlet csak díszlet, álmodozás, azt nemigen tudjuk meg, hogy az író szerint működőképes lenne-e, elérhető lenne-e, és főleg, a történetnek nem ez a lényege. Ezek szerintem nem utópiák.

De az éremnek két oldala van, léteznek az antiutópiák vagy disztópiák, amelyek azzal foglalkoznak, hogy miért nem fog létrejönni az álmodott egyensúly, hogyan vágjuk el magunk alatt teljesen azt a fát. Nem készítettem ilyen összegzést, de biztos vagyok benne, hogy a mérleg (a magyar könyvkiadásban?) folyamatosan ebbe az irányba tolódott el, és ez elárul egy pár dolgot a világról. Régebben a falanszter-típusú jövővel ijesztgettek, ahogy tippancs is emlékeztetett rá, aztán mellésorakozott az éhínség, bűnözés, reklám, számítógép réme is.

Pali, A Kék Hold vögye igazán utópisztikus, viszont számomra kétséges, hogy sci-fi is. Bár az igaz, hogy az utópiák egy részéről ez szintén vitatható lenne. Ha tudnánk, hogy meddig tart a sci-fi határa - de sosem fogjuk megtudni.

Fekete Gyula: A kék sziget

(Csak hirtelenjében, hogy egy magyart is találjunk. És nem is olyan rossz.)

Üdv, tippancs!

Az ötleted merész, de nem őrültség, fel is vetődik időnként hasonló elképzelés a magyar nyelvészetben, úgy tudom. Az angolok vagy a spanyolok számára meg is felelne a ch a cs hang jelölésére, de a német, olasz, francia és portugál anyanyelvűek, hogy csak az ismertebb európai nyelvekkel törődjek, más hangokat jelölnek vele. Márpedig ők teljes joggal kérhetnék tőlünk számon nyelvük egyenjogú szemléletét. De odáig nem is kerülhetne el a javaslat, mert biztos vagyok abban, hogy csak nyílt erőszakkal lehetne ilyen módosítást bevezetni nálunk, és azt mondhatom, szerencsére. A hagyomány, amelyet a javaslat védelmében említeni lehetne, egyébként is csak a Felvidéken használta a ch-t a cs jelölésére, azt hiszem. Időben és térben is elterjedtebb volt a ts betűpár ugyanerre a hangra.

Írtad, hogy a külföldiek a maguk módján ejtik ki a számukra idegen tulajdonneveket. Nem csak a magyart, a spanyol a németet, a német a franciát, az olasz az angolt stb. Mi is. És ez minket is idegesít, őket is.

Mondjuk, ettől függetlenül azért hozzá kellene szoknunk gyerekkorunktól legalább a "fontosabb" nyelvek kiejtési szokásaihoz. Nem annyira nehéz, tulajdonképpen az angol még a nehezebbek közé tartozik ilyen szempontból, azt pedig ebben a korban meglehetős nyugalommal kezdhetjük a világ közös nyelveként emlegetni. (Ha már így alakult, éppen az angol is megfelel erre a célra, csak akkor jó lenne, ha tényleg beszélné is a világ.) Mellesleg nagyon elterjedt az a kifogásolható szokás, hogy a nem latin betűs nyelvek tulajdonneveit az angol nyelv kiejtési szokásaira alapuló átírási rendszerben írják le magyar szövegben, holott a jelenleg is érvényes szabály a magyaros átírást teszi ilyenkor kötelezővé. (Mondjuk: Savyuchkin a Szavjucskin helyett, hogy egy oroszos példát mondjak.) Magyarázza a dolgot, hogy egyre többen vannak, akik nem tanultak már az iskolában oroszul, egyébként efféle nevekkel pedig a legtöbbször angol nyelvű szövegben, hírekben, internetes oldalakon találkozunk mostanában, azokban pedig már az angolos formára vannak átírva. Magyarázza, de nem menti. Az orosz, arab, kínai, japán és a többi, nem latin betűs nyelvből vett neveket nekünk mind a magyaros alakban kellene leírnunk. Ha az illető, mondjuk, Angliában letelepedett, az más eset, de többnyire szó sincs ilyesmiről. Ám ha az angolos átírást ennyire erőltetjük, akkor illene legalább az angol kiejtési szabályokat megismernünk.

A javaslatodra visszatérve szerintem jobb megoldás lehetne a szövegekben a tulajdonnevek helyes írásformája után egy egységes, egyszerűsített kulcs szerint a kiejtést is azonnal leírni. Ez már sci-fi a javából. Ha ez szokássá válhatna, működhetne. De nem fog szokássá válni, mert a külföldiek, a világnyelvek országai nagyon nem izgatják magukat a többi nyelv neveinek kiejtése miatt. Akkor pedig kár erőlködni.

Sci-fiben több helyen találkozhattunk már olyan elképzeléssel, hogy a nemzeti nyelvek fennmaradnának, amíg tudnak, de minden nyelv egy szabványosított fonetikus kódban írna, esetleg egy ma még nem létező jelrendszerben. (Az Orionban is nemlétező karakterek sorakoztak a képernyőkön, ráadásul lentről felfelé haladva.) Ez olyasmi lenne, mint ha mostantól kezdve minden nyelv, mondjuk, grúz (vagy klingon) betűkkel kezdne írni a saját nyelvén. Húzós volna. Mert a világ összes nyelveiben óvatos becslésem szerint vagy 70-80 különféle hangot használnak, ki ezeket, ki azokat, márpedig akkor vagy egy ekkora ábécét kellene alkalmaznunk, vagy sok nyelvben kötelezővé kellene tenni az írást követő idegen akcentust. Ahogy az embert ismerem, ebből simán kijöhetne egy (utolsó) világháború is.

Mivel anyanyelvünk precíz és árnyalt használata az egyike a szívem csücskében külön helyet birtokló elfoglaltságoknak, én nem bosszankodom, ha bárhol erről feltámadó vitát olvasok. Én is teszek egy méretes offtopik kitérőt a témában.

Itt van ez az "offtopik" mindjárt. Motyónak nagyon igaza van abban, hogy az idegen szavak jövevényszóvá történő befogadásának ez a szokásos módja, a magyarosra egyszerűsödött kiejtés követő írásmód. Számolatlanul találnánk a mai magyar nyelvben ilyet, és aztán olyat is, amely megtette a második lépést, és nem jövevényszónak, hanem csupán idegen eredetre visszavezethető magyar szónak számít már. Persze ehhez hosszú idő szükséges. Az első lépést az indokolja, hogy az átlagosan iskolázott ember, nem éppen dicsérhető módon, de attól még rendszeresen kerül zavarba egy latin betűs idegen nyelv idegen helyesírásával leírt szó láttán, és aztán ki így mondja ki, ki úgy. A magyarosított írásmód legalább rögzít egy kiejtést, általában azt, amelyet az átlagosan iskolázott emberek tömege magának kialakított. Az ennél az eredeti kiejtéshez közelebb álló kiejtés ekkortájt már túlzó finomkodásnak, a műveltség fitogtatásának (magyarul affektálásnak) számít, a durvábbat használót pedig lehurrogják vagy kinevetik a jól tájékozottak. Hát, ez már csak így megy minden nyelvben, minden vidéken, ez a nyelv alakulásának, egyes esetekben fejlődésének törvényszerű útja.

A berzenkedést természetesen az szokta kiváltani az emberekben, általában, ha akkor erőlteti a meghatározó többség az idegen szó használatát, ha azzal érezhetően nem hoz be új jelentéshordozó elemet a nyelvünkbe. A "topic" szó érdekes eset, több okból is. Először is, ismerjük el, nem viseli magán az eredet helyének, az angol nyelvnek a jellegzetességeit, azaz aki először meglátja, legfeljebb csak megtippelheti, hogy milyen nyelvből ered. Lehetne akár horvát szó is, vagy török, a nem latin betűs írású nyelvekből való áthozatal lehetőségéről már nem is beszélve. Ez máris elővezeti a legfőbb gondot, vagyis hogy mi a megfelelő kiejtése. (Az idegen nyelvek sajátságos diakritikus jelei, ékezetei, farkincái úgyis elkopnak sokszor, míg a szó hozzánk elér, és ez csak nehezíti a problémát. Engem az bosszant, hogy az amerikaiak kiötölték és a világra kényszerítették ezt az átokverte Unicode kódrendszert, hogy az idegen nyelvek különleges karakterei egységes megjelenést élvezhessenek, és aztán az amerikaiak azok, akik megfigyelésem szerint még véletlenül sem használják az angol ábécén kívül eső betűket, akkor sem, ha nemzetközi érdekeltségű tévéműsorok feliratait kell elkészíteniük. A Unicode egyébként nem lenne rossz, csak éppen ez a formája alkalmatlannak bizonyult.)

Az, hogy az angol eredet nem látszik rajta, részben a rövidsége miatt van, részben pedig hogy nem angol eredetű, hanem latin. Már az angolok is kölcsönvették, és az angolban aztán tényleg bőven találhatunk idegenből átvett szavakat. (Persze már az is kemény fejtörést okozhat, hogy mit nevezzenek egyáltalán angol szónak, mint ahogy mi sem tudnánk egykönnyen definiálni az ízig-vérig magyar szavaink körét.)

De itt máris megfigyelhetünk egy másik tipikus jelenséget: az idegenből átvett szóhoz módosult jelentéstartalmat rendel a befogadó nyelv. A topikosz ógörögül (mert bizony, a latinba is már csak bevitték) azt jelenti: (1) helyi, helyre vonatkozó; (2) helyileg alkalmazott; (3) közhelyekre vonatkozó. Ebből lett a latin topicus: (1) helyre vonatkozó, hely-; (2) közhelyre vonatkozó. A topica jelentése közhelygyűjtemény. A középkorban, bizonnyal a latint, jobb híján, művelt világnyelvként is használó szerzetesek nyomán eljutott az angolba, ahol kettéosztódott topical és topic alakra, az utóbbi jelentése: (1) tárgy, téma (ld. görög théma ;-) (2) közhely, általános érv. Így érkezett el hozzánk, a számítógépes világba, ahol az angol lett a világnyelv, ugyan most nem azért, mert ez lenne a művelt kifejezésmód egyetlen kellően gazdag nyelve, hanem mert egy darabig egyszerűen megtanulható, és mert az angol gyarmatosítás, majd a még sikeresebb amerikai gazdasági gyarmatosítás világszerte ismertté tette.

Itt természetesen a tárgy, téma jelentéskörben használjuk, de nem pontosan ezeknek a szavaknak a helyettesítésére. Hiszen a gyakorlatban csakis a számítógéppel kezelt fórumokon, és igazából nem a topik témájának, hanem annak a helyszínnek a megnevezéseként, ahol az adott témában a beszélgetés zajlik. Vagyis nem a beszélgetés témája, hanem maga a beszélgetés, jellegzetes eszközzel és környezetben, illetve maga a potenciális beszélgető társaság, tekintet nélkül az éppen jelenlévők konkrét személyére.

Én persze igazat adok neked, Motyó, amikor megmorogtad a hamarosan esedékes "topik" alakot, mert a folyamatot, ahogy ez a szó egy meglehetősen nagy csoport "műveltségszava" lett, elég gyakran mozgatja a sznobizmus és a fiatalok megszokott, tüntető elkülönülési hajlama is. Jó lenne, ha a nyelvünket csak tanult emberek okossága gazdagítaná, de akkor nagyobb bajban lennénk, mint most. Mert most még szerencsénk van, mivel a tanulatlan és a magasan művelt emberek egyelőre lényegében ugyanazt a nyelvet használják; ha a művelt réteg túlságosan önálló saját nyelvet alakítana ki, végleg elszakadna a köznéptől, gondolkodásban, szándékban, világnézetben, majd törvényekben, jogokban. Az angolok is lejátszották már ezt a színdarabot egyszer, amikor a szászok és a normannok nem értették egymás nyelvét, de Magyarországon is volt idő, amikor németül beszélt a gazdag, magyarul a szegény. Nincs mese, el kell fogadnunk, még ha nem tetszik is, hogy anyanyelvünkbe műveletlenségek és idegenimádatból használt jövevényszavak épülnek.

De módosult vagy elkülönülő jelentésárnyalat előttem mentségül szolgál az idegen szavakra. Palit bántotta a karakter szó használata, de ő kicsit más helyzetben van, hiszen külföldön él, ahol a ritkábban használt anyanyelvét érzékenyebben őrzi, mint azok, akik itthon csak úgy beszélhetnek magyarul, mint ahogy levegőt vesznek. Motyó és DuDor is védelmébe vette, és én is azt teszem. Ugyanaz az egész történet. Volt egyszer egy "kharasszó" alakú szó a görögben, azt jelenti, hogy élesít, hegyez, barázdál, felszánt, bevés. Ebből alkották a "kharaktér" szavukat: (1) bélyegző, pecsét, pénzverő minta; (2) pecsétnyomat, véset; (3) írott jel, betű; (4) megkülönböztető jel, jellegzetes vonás; (5) jellem; (6) stílus. Ugyan a szótár nem írja, de könnyen lehet, hogy a görögök, a színház kitalálói már használták arra, amire mi is, vagyis egy színdarab (stb.) egy szerepe, figurája, annak ábrázolt jellemvonásaival együtt. Én legalábbis így értelmezem, nem úgy, ahogy a szótarak röviden behelyettesítik: jellem, jellemszilárdság, jellemző vonás, jelleg(zetesség). A színdarab, film egy karakteréről beszélve sugallom, hogy a szerep nem érdektelen, jellegtelen epizódszerep, és nem magáról a szerepről beszélek, nem is pontosan a történet egy figurájáról, hanem a hangsúlyt áthelyezem a figura a történet vagy a néző számára érdekes jellemvonásaira. A különbség árnyalatnyi, de létezik. No persze az is fontos, hogy ezeket a finom árnyalatokat a hallgató ugyanúgy érzékelje, mint ahogy a beszélő érzékeltetni akarja, ez már megegyezés dolga, és minden nap formálja a belőlük gyűjtött készletet a tapasztalat. De ha az idegen szóval képesnek érzem magam, hogy olyan árnyalatot fejezzek ki a megértés reményével, amelyet más szóval hasonló rövidséggel nem tudnék, akkor az új szó eredete nem izgat többé.

Azt tapasztaltam - és odafigyelek erre már fiatal korom óta -, hogy a magyar nyelv használói, azok, akik törődnek azzal, hogy esetenként nagyon gondosan válasszák ki a gondolatukat legjobban kifejező szót, nagyon sokszor élnek az idegen szó és magyar megfelelői között egyezményesen teremtett jelentéskülönbséggel. A japánok is nagy mesterei ennek, úgy tudom, de biztosan sok más nyelv képes erre, ha valaki anyanyelveként beszéli. Ám mégsem lehet véletlen, hogy a magyart évtizedekkel ezelőtt egy külföldi nyelvészeti kutatócsoport a világ tizenöt legtöbb jelentésárnyalatát létrehozni képes nyelve között nevezte meg a magyart, köszönhetően például a szórendünk viszonylagos kötetlenségének és a toldalákolási szokásainknak.

A karakterről még annyit megemlítek, hogy bár a nyomdászatban az Értelmező szótár szerint jó ideje használhatják már ezt a szót "nyomtatott betű, szám, írásjel stb." jelentéssel, a számítógépes szóhasználatba valóban az angol hatására került, mondhatni, az új eszköz használata során újra felidézték egy már ismert jövevényszavunkat. Az Értelmező szótár egyébként külön jeletést is rendel hozzá: "(Inf) Az adatok ábrázolására szolgáló egyezményes jel (betű vagy szám)". Szerintem ez kicsit rossz is, kicsit üres is, maradhattak volna a nyomdászati jelentésnél, az éppen jó a számítógépre is.

Ennek a hosszú off-topic vagy offtopik kerülőnek a végén gondoljuk meg, hogy mit tegyünk ezzel az "off-topic"-kal. Legyen "témaidegen"? Nem rossz, de valahogy kirekesztést, megbélyegzést érzek belőle, mint ahogy a "rendszeridegent" mondogatták a szocialista korban egyes deviáns (az általánostól és megkövetelttől eltérő) gondolkodású emberekre. "Kerülő", "mellékes", "megjegyzésszerű", "kitérő"? Mmm... Az a baj, hogy amíg nem tudunk kiválasztani vagy kialakítani, valamint nem utolsósorban elfogadtatni egy magyarabbnak érzett kifejezést, nincs elég jogunk megkövetelni az idegen elhagyását. Én nem hiszem, hogy Kazinczyék sikknek érezték azt a roppant munkát, amellyel az idegen szavak helyére befogadható magyar szavak sokaságát kínálták fel a magyaroknak, akkor ez a régóta áhított politikai függetlenség felé történő jelképes közelítés, a beolvasztással szembeni ellenállás fontos eszköze volt. (Mert mi másért próbálnák Romániában és Szlovákiában legyőzni ma is a magyar nyelvet, igaz?) Manapság nincs meg bennünk a függetlenség elég erős vágya, globalizáció van, csatlakozni akartunk Európához (...), tárt karral fogadjuk az amerikai szokásokat, látásmódot,
világnézetet (Ázsiába mennek magyar katonák Amerikát megvédeni, ugye), szóval mostanában nem is születhet meg az igény a nyelv megtisztítására. De alapvetően nincs nagy baj, még messze nem tartunk ott, ahol például a száz éve független írek, akik nem beszélnek írül. Kazinczy és társai szerencsére jó munkát végeztek, habár ugyanakkor megerősítettük idegenségünket a nyelvünket még csak megközelítőleg sem megértő többi európai ország szemében, sajnos.

Szóval ez az "OFF", ahogy már szimbólumszerűen használják az ennél sokkal idegborzolóbb anyanyelvi bűntényeket sorra halmozó számítógépes közösségekben, ez legyen a legnagyobb bánatunk. Mi majd csak annyira követjük őket, ameddig a játékosság összeegyeztethetőnek tűnik az érettséggel. És most, a magam részéről

VISSZAKAPCS.