Hm, Clarke azért elég szőrmentén, mondhatni prűden kezelte ezt a kérdést, dehát ugye nem is ezért szeretjük azt a könyvet. Clarke technológia-istenítő volt, így az ő Városa semmiképp nem lehetett valami visszataszító emberi fertő, inkább egy jóságos és bölcs gépek által irányított békés társadalom, amelyből - hát istenem - némileg kiveszett a kezdeményezőkészség az elmúlt egymilliárd év során. És ez el is vezet minket egy gondolathoz: ha egy társadalomban egyáltalán nincs bűnözés, nincs káosz és instabilitás, az csalhatatlan jele, hogy az a társadalom nagyjából teljesen fejlődésképtelen (ami nem feltétlenül rossz persze, ez megítélés kérdése). A bűnözés csak részben fakad hátrányos társadalmi helyzetből, elég nagy része egyszerűen a korlátokat gátlástalanul áthágni akaró kreativitás terméke. Arról nem is beszélve, hogy a "bűnözés" mennyire relatív fogalom lehet. Alvin mániákusan keresi a kijáratot Diasparból, ami polgártársai szemében már önmagában is elborzasztó és teljességgel érthetetlen - ebből következően főbűn, amelyet a legsúlyosabb büntetéssel kell elfojtani. Minden azon múlik, hogy az adott társadalomban hol húzódnak a *félelem* határai. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy a gyilkosságra mennyire vonatkoznak a fentiek, inkább maradjunk annyiban, hogy az valóban bűn, és akkor nyugodtan alszunk.
Hát igen, az idealista típusú jövőlátomásokból mindig hiányzik a bűnözés. Álmodozás. Mivel a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" kategóriájú hozzáállás egyelőre nem látszik kiveszni az emberi gondolkodásból, egyedül az képzelhető el, hogy a tényleg feneketlen jólét talán szükségtelenné teszi a bűnözést. Viszont a pszichológusok valószínűleg kapásból sorolnák az ilyen képzelt jövőben várható lelki deformációkat. Clarke A város és a csillagok című remek regényében pedzegeti is a dolgot.
Eszembe jutott, Márton Béla: A Ceres foglyai. Ebben olyan társadalom van ahol nincs bűnözés. Ha mégis előfordul, és a regényben történik egy gyilkosság, egyetlen büntetés a kiközösítés, vagyis a bűnössel soha senki nem áll szóba utána. Végül az elkövető öngyilkos lesz.
Gyula: ko:sz' az ismertetot/ajanlot. Az Istenembereket [A kek hold volgye-vel es Bulicsov Az utolso haboru-javal egyetemben] mar meg is rendeltem. Sajnos, ennek az antikvariumnak nem volt meg A kek sziget. (Amelyikenek meg megvan, az meg nem fogad el hitelkartyat es/vagy nem szallit kulfoldre.)
Idokozben le is toltottem A kek sziget-et. Lehet - legalabbis idolegesen - hogy kinyomtatom es magam csinalok ebbol egy izlesesebb "dosszie-konyvecsket". Szoval a Szerelmesek bolgoja is utopisztikus?! Ezt itt [Torontobol] meg tudnam rendelni!
Az Istenemberek-et azert rendeltem meg, mert jokat irtak rola [joreszt orosz szovegekben talloztam]. Azzal gyoztek meg, hogy a tortenet akar Jefremov 'Az Andromeda kod" regenyeben szereplo, a [lakott vilagokat osszefogo] Nagy Gyuru korszakaban is jatszodhad. Nekem az Andromeda az utopiak utopiaja...
Igazad van, nehez lenne meghuzni a hatart {a sci-fi-hez hasonloan}, meddig utopia egy mu es meddig nem [pl. csak, ahogy irod, idealista]. Szerintem a vizvalaszto az, hogy az utopisztikus tarsadalomban van-e magantulajdon [ami a legeslegmeghatarozobb tenyezo a vilagunkban] vagy nincs. Ha nincs, az utopia [= jovo].
Én általában nem kedvelem az utópiákat, de A kék sziget (Kék-sziget?) talán még a legjobb, amit olvastam. A második világháború vége felé három magyar fiatal, Sófőző Zsiga, Mike Áron és Sonkoly Pali kidolgoz valami új elven működő távközlési eszközt, a radiofont. Mivel bevetik találmányukat egy nyilas gyűlés megzavarására, menekülniük kell, és egy titokzatosan felbukkanó légi jármű magyarul beszélő pilótája menekíti ki őket, egyenesen a világ túlsó felén rejtőző Kék-szigetre, Szimmarenre. Ott egy nemzetközi, hajótöröttekből, politikai menekültekből, tudósokból épülgető, jólétben, de szorgos munkájukból élő kommunista jellegű közösségbe csöppennek, amelyet nem hagyhatnak el többet, hiszen azzal veszélyeztetnék a sziget rejtettségét. (Itt nincs kérlelhetetlen Nemo kapitány, itt a sziget tanácsa a fogvatartó.) Aztán ámulkodó leírások következnek, kaland, szerelem, miegymás, ahogy ez lenni szokott. A főhős tisztessége jutalmául elnyeri gyönyörű "nevelőnőjük", Szőke Hajna szerelmét, és találmányát felhasználva együtt küzdenek egy távoli bolygó népének a háborúskodásból való kivezetésén. Nem rossz, azt mondhatom, mindenből van benne annyi, amennyi még belefér. Az ízes nevek nem parodisztikusak, csak nem vagyunk szokva a sci-fiben a magyar nevekhez.
Érdekességként megemlíthetem, hogy a sziget lakossága egy keverék nyelvet beszél, amelynek helyesírási követelményeinek megfelelően a főhős, befogadásuk hivatalossá válása után Jigmond Showfözö lett. Csak mert éppen most volt szó ilyesmiről.
Pali, megelőztél Jókaival és Carsackal. Az utóbbinak ismerem egy másik ugyancsak utópista hangulatú, és ugyancsak kellemes olvasmányt nyújtó regényét, amelynek címe A világűr robinsonjai (Kossuth, 1972). Fekete Gyulától pedig megemlíthetünk egy másik utópista regényt A szerelmesek bolygójá-t.
Az eddig felsoroltak közé egyébként szerintem olyanok is kerültek, amelyeket én nem tartok utópiának. Nehéz meghúzni a határt, mert ha a történet egy jól működő, a mindennapi gondoktól viszonylag megszabadult társadalomban játszódik, hajlamosak lehetünk utópiának nevezni. Az Istenemberek, úgy emlékszem, inkább csak idealista, nem utópisztikus. Az utópia legfontosabb ismérve szerintem az, hogy leírásszerűen ismerteti a helyszínt adó világ működését, és dicséri annak előnyeit. Ez persze könnyen válik unalmassá, ezért szokás kalandokkal fűszerezni a mesét, ez meg a regénység feltétele. Minél több a kaland és minél kevesebb a példabeszéd, annál kevésbé utópia a történet, azt hiszem. Hiszen ha a történetben egyszerűen csak jól élnek az emberek, a jövőben vagy egy ismeretlen helyen, attól az a történet még csak egy történet, idealista vágyakozással keveredve. Ilyenből tudunk még egy csomót: Támadás a Föld ellen (és Martinov más regényei), Gergely Mihály: A kozmosz 15. törvénye, Teknős Péter: Jártunk a jövőben (ifjúsági regény, következésképpen idealista, noha nagyon élvezetes), Clarke: 3001, Lem: Visszatérés, Nemere: A Triton-gyilkosságok vagy a Holtak harca, Csernai Zoltán, "A.F.Bian" regényei, biztos van még. Ezek többé-kevésbé idealisták, világkormányról és a bajban összefogó emberiségről, a kiegyensúlyozott jólétben élők mindennapjait szokatlanul felforgató, de számunkra még mindennapos bajokról mesélnek. De ez a díszlet csak díszlet, álmodozás, azt nemigen tudjuk meg, hogy az író szerint működőképes lenne-e, elérhető lenne-e, és főleg, a történetnek nem ez a lényege. Ezek szerintem nem utópiák.
De az éremnek két oldala van, léteznek az antiutópiák vagy disztópiák, amelyek azzal foglalkoznak, hogy miért nem fog létrejönni az álmodott egyensúly, hogyan vágjuk el magunk alatt teljesen azt a fát. Nem készítettem ilyen összegzést, de biztos vagyok benne, hogy a mérleg (a magyar könyvkiadásban?) folyamatosan ebbe az irányba tolódott el, és ez elárul egy pár dolgot a világról. Régebben a falanszter-típusú jövővel ijesztgettek, ahogy tippancs is emlékeztetett rá, aztán mellésorakozott az éhínség, bűnözés, reklám, számítógép réme is.
Pali, A Kék Hold vögye igazán utópisztikus, viszont számomra kétséges, hogy sci-fi is. Bár az igaz, hogy az utópiák egy részéről ez szintén vitatható lenne. Ha tudnánk, hogy meddig tart a sci-fi határa - de sosem fogjuk megtudni.
Erről és az utópiáról két dolog jut eszembe. Madách Imre: Az ember tragédiája ->falanszter szín Lemnek is másoknak is van olyan története ami pl. a Vénuszon játszódik. Részletes tájleírások stb. Később kiderült, hogy a bolygó teljesen máshogy néz ki, mégsem dobják ki azokat az írásokat. Csak úgy eszembe jutott.
Nos, a művésznek bizonyára joga van megsemmisítenie a művét, bár az már más kérdés, hogy helyes-e az tennie. Az ötvenes években a kommunizmus még egy ígéretes lehetőség volt, amelyet nem csak propagandaszerű, hanem őszinte lelkesedéssel írt utópista regények is jeleznek abból a korból. A kommunizmus nem is volt hülyeség, csak az, ahogy az "építése" félresiklott. Lemnek emiatt igazán kár lenne ennyire szégyenkeznie. Ha az írásai technikáját, stílusát kifogásolja, azt is megértem, senkinek sem jó érzés, ha együtt kell élnie vélt vagy valós ügyetlenségének világszerte elterjedt emlékműveivel. A leginkább őt lehet sajnálni, mert nyilván boldogtalan amiatt, hogy ezek akkor is fennmaradnak, ha ő most egyelőre megnehezíti ezek megismerését. Ma egy könyvet, többnyire szerencsénkre, nem lehet már csak egyszerűen eltüntetni, és ezek a regények, lehet, hogy csak száz év múlva, de szinte biztosan újra híresek lesznek.
Ko:sz'! Egyebkent milyen a konyv. Bar olvastam, de meg gyerekkormomban (ami, ugyebar, regen volt ...) A tartalomjegyzek alapjan amolyan parodianak vagy legalabbis komikus munek tunk (teszem azt "Serfozo Zsiga" nem egy Shakespear-i hos neve...) A konnyed hangvetelt nem bannam (sot!), csak idetlen ne legyen....
Ja, nekem is eszembe jutott egy - James Hilton: A kek hold volgye. Nem olvastam, de a belole keszult film [Lost Horizon] egesz kellemes.
Az ötleted merész, de nem őrültség, fel is vetődik időnként hasonló elképzelés a magyar nyelvészetben, úgy tudom. Az angolok vagy a spanyolok számára meg is felelne a ch a cs hang jelölésére, de a német, olasz, francia és portugál anyanyelvűek, hogy csak az ismertebb európai nyelvekkel törődjek, más hangokat jelölnek vele. Márpedig ők teljes joggal kérhetnék tőlünk számon nyelvük egyenjogú szemléletét. De odáig nem is kerülhetne el a javaslat, mert biztos vagyok abban, hogy csak nyílt erőszakkal lehetne ilyen módosítást bevezetni nálunk, és azt mondhatom, szerencsére. A hagyomány, amelyet a javaslat védelmében említeni lehetne, egyébként is csak a Felvidéken használta a ch-t a cs jelölésére, azt hiszem. Időben és térben is elterjedtebb volt a ts betűpár ugyanerre a hangra.
Írtad, hogy a külföldiek a maguk módján ejtik ki a számukra idegen tulajdonneveket. Nem csak a magyart, a spanyol a németet, a német a franciát, az olasz az angolt stb. Mi is. És ez minket is idegesít, őket is.
Mondjuk, ettől függetlenül azért hozzá kellene szoknunk gyerekkorunktól legalább a "fontosabb" nyelvek kiejtési szokásaihoz. Nem annyira nehéz, tulajdonképpen az angol még a nehezebbek közé tartozik ilyen szempontból, azt pedig ebben a korban meglehetős nyugalommal kezdhetjük a világ közös nyelveként emlegetni. (Ha már így alakult, éppen az angol is megfelel erre a célra, csak akkor jó lenne, ha tényleg beszélné is a világ.) Mellesleg nagyon elterjedt az a kifogásolható szokás, hogy a nem latin betűs nyelvek tulajdonneveit az angol nyelv kiejtési szokásaira alapuló átírási rendszerben írják le magyar szövegben, holott a jelenleg is érvényes szabály a magyaros átírást teszi ilyenkor kötelezővé. (Mondjuk: Savyuchkin a Szavjucskin helyett, hogy egy oroszos példát mondjak.) Magyarázza a dolgot, hogy egyre többen vannak, akik nem tanultak már az iskolában oroszul, egyébként efféle nevekkel pedig a legtöbbször angol nyelvű szövegben, hírekben, internetes oldalakon találkozunk mostanában, azokban pedig már az angolos formára vannak átírva. Magyarázza, de nem menti. Az orosz, arab, kínai, japán és a többi, nem latin betűs nyelvből vett neveket nekünk mind a magyaros alakban kellene leírnunk. Ha az illető, mondjuk, Angliában letelepedett, az más eset, de többnyire szó sincs ilyesmiről. Ám ha az angolos átírást ennyire erőltetjük, akkor illene legalább az angol kiejtési szabályokat megismernünk.
A javaslatodra visszatérve szerintem jobb megoldás lehetne a szövegekben a tulajdonnevek helyes írásformája után egy egységes, egyszerűsített kulcs szerint a kiejtést is azonnal leírni. Ez már sci-fi a javából. Ha ez szokássá válhatna, működhetne. De nem fog szokássá válni, mert a külföldiek, a világnyelvek országai nagyon nem izgatják magukat a többi nyelv neveinek kiejtése miatt. Akkor pedig kár erőlködni.
Sci-fiben több helyen találkozhattunk már olyan elképzeléssel, hogy a nemzeti nyelvek fennmaradnának, amíg tudnak, de minden nyelv egy szabványosított fonetikus kódban írna, esetleg egy ma még nem létező jelrendszerben. (Az Orionban is nemlétező karakterek sorakoztak a képernyőkön, ráadásul lentről felfelé haladva.) Ez olyasmi lenne, mint ha mostantól kezdve minden nyelv, mondjuk, grúz (vagy klingon) betűkkel kezdne írni a saját nyelvén. Húzós volna. Mert a világ összes nyelveiben óvatos becslésem szerint vagy 70-80 különféle hangot használnak, ki ezeket, ki azokat, márpedig akkor vagy egy ekkora ábécét kellene alkalmaznunk, vagy sok nyelvben kötelezővé kellene tenni az írást követő idegen akcentust. Ahogy az embert ismerem, ebből simán kijöhetne egy (utolsó) világháború is.
A "nagyívű utópiá"-ról nekem legelőször Szergej Snyegov Istenemberek-je jut eszembe valamiért...
Nem olvastam a konyvet, de majd vadaszni fogok ra (milyen egyebkent?).
Kedvelem az utopiakat - eddig amiket ismerek (es meg is van), azok
Ivan Jefremov: Az Andromeda kod A Bika oraja (ez amolyan utopia kontra anti-utopia) Sztaniszlav Lem: A Magellan felho Georgij Gurevics: A Naprendszer fiai H.G. Wells: Men Like God (a cime lenyegebn lehetne magyarul "Istenemberek :-) Ursula Le Giun: The Dispossessed, An Ambiguous Utopia (nem biztos, hogy szeretni fogom - most olvasnam)
Nincsen [meg] meg, pedig ez AZ alapmu:
Thomas Moore: Utopia
Azutan, a Sztrugackijek 'Nehez istennek lenni' (ellentmondva nemely fenti utopianak), szinten amolyan utopia - anti-utopia kevereke [hasonloan Bulicsov Boszorkanyok bolgoja-hoz].
A hatarhelyzeten van talan Stanley Kim Robinson Mars trilogiaja...
Az osszes, a hozzaszolasban felsorolt [= eddig magyarul ujra kiadott] Lem konyv remekmu - csak ajanlani tudom annak, aki meg nem olvasta ezeket.
Sajnos lefelejtettem a listáról az utóbbi évek egyetlen Lem új megjelenését, gyorsan pótolnám:
Béke a Földön (Pokój na Ziemi), a Möbius könyvsorozat tagjaként jelent meg. Ez egy Ijon Tichy történet, egy kicsit egy másik Lem regényből visszaköszönő befejezéssel. Kis érdekessége a könyvnek, hogy egy mini bibliográfiát tartalmaz az addig magyarul megjelent Lem művekről.
de egyike a nagyon-nagyon keves nagyivu utopianak.
A "nagyívű utópiá"-ról nekem legelőször Szergej Snyegov Istenemberek-je jut eszembe valamiért...
Az lenne a Szukits igazi produkciója, ha a Magellán-felhőt is kiadnák, minél hamarabb. Tulajdonképpen már most is késő. Az a sejtésem ugyanis, hogy az általam ismert 1961-es kiadás az utolsó volt az országban belőle.
Igen, ez volt az első, és eddig egyben az utolsó magyar kiadása a könyvnek.
Bár nekem úgy tűnik, hogy valahol, lehet, hogy a fórumon, úgy olvastam, hogy Lem nem engedte/engedi újra kiadni.
Nekem is rémlik valami ilyesmi, bér konkrétumra nem emlékszem. Viszont az biztos, hogy nagyon lenézi, rossznak tartja a felhőt és az asztronautákat - erről szóló nyilatkozatát hamar lehet találni a neten. pl. itt is
"Lem: That's also very complicated. At first I wrote a contemporary novel, not science fiction [Time Saved, also called The Hospital of Transfiguration]. This novel could not be published. I wrote it in'48 and it was published only in '55, during the so-called "Thaw" period after Stalin's death. But in the meantime I wrote my first fantastic [science-fiction] novel with the title The Astronauts, a book which nowadays gives me some pangs of conscience, because it's so bad. I tried at that time to write the good Communist utopia. The intention was good. Although I had realized that the existing circumstances were painful, I had been nourishing hope for some time that gradually things would improve, and that around the year 2000 things would be quite well. And that's the time I was dealing with in the novel."
Then, I wrote a second novel entitled The Magellan Nebula, even worse than the first, and it was a utopia pointing to the year 3000.
Lenne ehhez nekem is egy-két gondolatom. Míg a magyarok megszólják egymást ha valaki az idegen szót nem tudja kimondani helyesen, addig egy külföldi nem magyarul, hanem a saját nyelvén ejti ki a magyar szavakat ill. helységneveket. Így lesz pl. a cs-ből x. Újra elő lehetne venni a hagyományos cs betünket a ch-t. Így legalább a magyarban is és angolban is egyforma lehetne a cs. Hagyomány és haladás egyben.
Mivel anyanyelvünk precíz és árnyalt használata az egyike a szívem csücskében külön helyet birtokló elfoglaltságoknak, én nem bosszankodom, ha bárhol erről feltámadó vitát olvasok. Én is teszek egy méretes offtopik kitérőt a témában.
Itt van ez az "offtopik" mindjárt. Motyónak nagyon igaza van abban, hogy az idegen szavak jövevényszóvá történő befogadásának ez a szokásos módja, a magyarosra egyszerűsödött kiejtés követő írásmód. Számolatlanul találnánk a mai magyar nyelvben ilyet, és aztán olyat is, amely megtette a második lépést, és nem jövevényszónak, hanem csupán idegen eredetre visszavezethető magyar szónak számít már. Persze ehhez hosszú idő szükséges. Az első lépést az indokolja, hogy az átlagosan iskolázott ember, nem éppen dicsérhető módon, de attól még rendszeresen kerül zavarba egy latin betűs idegen nyelv idegen helyesírásával leírt szó láttán, és aztán ki így mondja ki, ki úgy. A magyarosított írásmód legalább rögzít egy kiejtést, általában azt, amelyet az átlagosan iskolázott emberek tömege magának kialakított. Az ennél az eredeti kiejtéshez közelebb álló kiejtés ekkortájt már túlzó finomkodásnak, a műveltség fitogtatásának (magyarul affektálásnak) számít, a durvábbat használót pedig lehurrogják vagy kinevetik a jól tájékozottak. Hát, ez már csak így megy minden nyelvben, minden vidéken, ez a nyelv alakulásának, egyes esetekben fejlődésének törvényszerű útja.
A berzenkedést természetesen az szokta kiváltani az emberekben, általában, ha akkor erőlteti a meghatározó többség az idegen szó használatát, ha azzal érezhetően nem hoz be új jelentéshordozó elemet a nyelvünkbe. A "topic" szó érdekes eset, több okból is. Először is, ismerjük el, nem viseli magán az eredet helyének, az angol nyelvnek a jellegzetességeit, azaz aki először meglátja, legfeljebb csak megtippelheti, hogy milyen nyelvből ered. Lehetne akár horvát szó is, vagy török, a nem latin betűs írású nyelvekből való áthozatal lehetőségéről már nem is beszélve. Ez máris elővezeti a legfőbb gondot, vagyis hogy mi a megfelelő kiejtése. (Az idegen nyelvek sajátságos diakritikus jelei, ékezetei, farkincái úgyis elkopnak sokszor, míg a szó hozzánk elér, és ez csak nehezíti a problémát. Engem az bosszant, hogy az amerikaiak kiötölték és a világra kényszerítették ezt az átokverte Unicode kódrendszert, hogy az idegen nyelvek különleges karakterei egységes megjelenést élvezhessenek, és aztán az amerikaiak azok, akik megfigyelésem szerint még véletlenül sem használják az angol ábécén kívül eső betűket, akkor sem, ha nemzetközi érdekeltségű tévéműsorok feliratait kell elkészíteniük. A Unicode egyébként nem lenne rossz, csak éppen ez a formája alkalmatlannak bizonyult.)
Az, hogy az angol eredet nem látszik rajta, részben a rövidsége miatt van, részben pedig hogy nem angol eredetű, hanem latin. Már az angolok is kölcsönvették, és az angolban aztán tényleg bőven találhatunk idegenből átvett szavakat. (Persze már az is kemény fejtörést okozhat, hogy mit nevezzenek egyáltalán angol szónak, mint ahogy mi sem tudnánk egykönnyen definiálni az ízig-vérig magyar szavaink körét.)
De itt máris megfigyelhetünk egy másik tipikus jelenséget: az idegenből átvett szóhoz módosult jelentéstartalmat rendel a befogadó nyelv. A topikosz ógörögül (mert bizony, a latinba is már csak bevitték) azt jelenti: (1) helyi, helyre vonatkozó; (2) helyileg alkalmazott; (3) közhelyekre vonatkozó. Ebből lett a latin topicus: (1) helyre vonatkozó, hely-; (2) közhelyre vonatkozó. A topica jelentése közhelygyűjtemény. A középkorban, bizonnyal a latint, jobb híján, művelt világnyelvként is használó szerzetesek nyomán eljutott az angolba, ahol kettéosztódott topical és topic alakra, az utóbbi jelentése: (1) tárgy, téma (ld. görög théma ;-) (2) közhely, általános érv. Így érkezett el hozzánk, a számítógépes világba, ahol az angol lett a világnyelv, ugyan most nem azért, mert ez lenne a művelt kifejezésmód egyetlen kellően gazdag nyelve, hanem mert egy darabig egyszerűen megtanulható, és mert az angol gyarmatosítás, majd a még sikeresebb amerikai gazdasági gyarmatosítás világszerte ismertté tette.
Itt természetesen a tárgy, téma jelentéskörben használjuk, de nem pontosan ezeknek a szavaknak a helyettesítésére. Hiszen a gyakorlatban csakis a számítógéppel kezelt fórumokon, és igazából nem a topik témájának, hanem annak a helyszínnek a megnevezéseként, ahol az adott témában a beszélgetés zajlik. Vagyis nem a beszélgetés témája, hanem maga a beszélgetés, jellegzetes eszközzel és környezetben, illetve maga a potenciális beszélgető társaság, tekintet nélkül az éppen jelenlévők konkrét személyére.
Én persze igazat adok neked, Motyó, amikor megmorogtad a hamarosan esedékes "topik" alakot, mert a folyamatot, ahogy ez a szó egy meglehetősen nagy csoport "műveltségszava" lett, elég gyakran mozgatja a sznobizmus és a fiatalok megszokott, tüntető elkülönülési hajlama is. Jó lenne, ha a nyelvünket csak tanult emberek okossága gazdagítaná, de akkor nagyobb bajban lennénk, mint most. Mert most még szerencsénk van, mivel a tanulatlan és a magasan művelt emberek egyelőre lényegében ugyanazt a nyelvet használják; ha a művelt réteg túlságosan önálló saját nyelvet alakítana ki, végleg elszakadna a köznéptől, gondolkodásban, szándékban, világnézetben, majd törvényekben, jogokban. Az angolok is lejátszották már ezt a színdarabot egyszer, amikor a szászok és a normannok nem értették egymás nyelvét, de Magyarországon is volt idő, amikor németül beszélt a gazdag, magyarul a szegény. Nincs mese, el kell fogadnunk, még ha nem tetszik is, hogy anyanyelvünkbe műveletlenségek és idegenimádatból használt jövevényszavak épülnek.
De módosult vagy elkülönülő jelentésárnyalat előttem mentségül szolgál az idegen szavakra. Palit bántotta a karakter szó használata, de ő kicsit más helyzetben van, hiszen külföldön él, ahol a ritkábban használt anyanyelvét érzékenyebben őrzi, mint azok, akik itthon csak úgy beszélhetnek magyarul, mint ahogy levegőt vesznek. Motyó és DuDor is védelmébe vette, és én is azt teszem. Ugyanaz az egész történet. Volt egyszer egy "kharasszó" alakú szó a görögben, azt jelenti, hogy élesít, hegyez, barázdál, felszánt, bevés. Ebből alkották a "kharaktér" szavukat: (1) bélyegző, pecsét, pénzverő minta; (2) pecsétnyomat, véset; (3) írott jel, betű; (4) megkülönböztető jel, jellegzetes vonás; (5) jellem; (6) stílus. Ugyan a szótár nem írja, de könnyen lehet, hogy a görögök, a színház kitalálói már használták arra, amire mi is, vagyis egy színdarab (stb.) egy szerepe, figurája, annak ábrázolt jellemvonásaival együtt. Én legalábbis így értelmezem, nem úgy, ahogy a szótarak röviden behelyettesítik: jellem, jellemszilárdság, jellemző vonás, jelleg(zetesség). A színdarab, film egy karakteréről beszélve sugallom, hogy a szerep nem érdektelen, jellegtelen epizódszerep, és nem magáról a szerepről beszélek, nem is pontosan a történet egy figurájáról, hanem a hangsúlyt áthelyezem a figura a történet vagy a néző számára érdekes jellemvonásaira. A különbség árnyalatnyi, de létezik. No persze az is fontos, hogy ezeket a finom árnyalatokat a hallgató ugyanúgy érzékelje, mint ahogy a beszélő érzékeltetni akarja, ez már megegyezés dolga, és minden nap formálja a belőlük gyűjtött készletet a tapasztalat. De ha az idegen szóval képesnek érzem magam, hogy olyan árnyalatot fejezzek ki a megértés reményével, amelyet más szóval hasonló rövidséggel nem tudnék, akkor az új szó eredete nem izgat többé.
Azt tapasztaltam - és odafigyelek erre már fiatal korom óta -, hogy a magyar nyelv használói, azok, akik törődnek azzal, hogy esetenként nagyon gondosan válasszák ki a gondolatukat legjobban kifejező szót, nagyon sokszor élnek az idegen szó és magyar megfelelői között egyezményesen teremtett jelentéskülönbséggel. A japánok is nagy mesterei ennek, úgy tudom, de biztosan sok más nyelv képes erre, ha valaki anyanyelveként beszéli. Ám mégsem lehet véletlen, hogy a magyart évtizedekkel ezelőtt egy külföldi nyelvészeti kutatócsoport a világ tizenöt legtöbb jelentésárnyalatát létrehozni képes nyelve között nevezte meg a magyart, köszönhetően például a szórendünk viszonylagos kötetlenségének és a toldalákolási szokásainknak.
A karakterről még annyit megemlítek, hogy bár a nyomdászatban az Értelmező szótár szerint jó ideje használhatják már ezt a szót "nyomtatott betű, szám, írásjel stb." jelentéssel, a számítógépes szóhasználatba valóban az angol hatására került, mondhatni, az új eszköz használata során újra felidézték egy már ismert jövevényszavunkat. Az Értelmező szótár egyébként külön jeletést is rendel hozzá: "(Inf) Az adatok ábrázolására szolgáló egyezményes jel (betű vagy szám)". Szerintem ez kicsit rossz is, kicsit üres is, maradhattak volna a nyomdászati jelentésnél, az éppen jó a számítógépre is.
Ennek a hosszú off-topic vagy offtopik kerülőnek a végén gondoljuk meg, hogy mit tegyünk ezzel az "off-topic"-kal. Legyen "témaidegen"? Nem rossz, de valahogy kirekesztést, megbélyegzést érzek belőle, mint ahogy a "rendszeridegent" mondogatták a szocialista korban egyes deviáns (az általánostól és megkövetelttől eltérő) gondolkodású emberekre. "Kerülő", "mellékes", "megjegyzésszerű", "kitérő"? Mmm... Az a baj, hogy amíg nem tudunk kiválasztani vagy kialakítani, valamint nem utolsósorban elfogadtatni egy magyarabbnak érzett kifejezést, nincs elég jogunk megkövetelni az idegen elhagyását. Én nem hiszem, hogy Kazinczyék sikknek érezték azt a roppant munkát, amellyel az idegen szavak helyére befogadható magyar szavak sokaságát kínálták fel a magyaroknak, akkor ez a régóta áhított politikai függetlenség felé történő jelképes közelítés, a beolvasztással szembeni ellenállás fontos eszköze volt. (Mert mi másért próbálnák Romániában és Szlovákiában legyőzni ma is a magyar nyelvet, igaz?) Manapság nincs meg bennünk a függetlenség elég erős vágya, globalizáció van, csatlakozni akartunk Európához (...), tárt karral fogadjuk az amerikai szokásokat, látásmódot, világnézetet (Ázsiába mennek magyar katonák Amerikát megvédeni, ugye), szóval mostanában nem is születhet meg az igény a nyelv megtisztítására. De alapvetően nincs nagy baj, még messze nem tartunk ott, ahol például a száz éve független írek, akik nem beszélnek írül. Kazinczy és társai szerencsére jó munkát végeztek, habár ugyanakkor megerősítettük idegenségünket a nyelvünket még csak megközelítőleg sem megértő többi európai ország szemében, sajnos.
Szóval ez az "OFF", ahogy már szimbólumszerűen használják az ennél sokkal idegborzolóbb anyanyelvi bűntényeket sorra halmozó számítógépes közösségekben, ez legyen a legnagyobb bánatunk. Mi majd csak annyira követjük őket, ameddig a játékosság összeegyeztethetőnek tűnik az érettséggel. És most, a magam részéről
Az osszes, a hozzaszolasban felsorolt [= eddig magyarul ujra kiadott] Lem konyv remekmu - csak ajanlani tudom annak, aki meg nem olvasta ezeket.
Erdekes modon, az Eden-t sokkal jobban szeretem, mint a Solaris-t .. talan azert, mert az utobbi elmarad a Tarkovszkij filmjetol :-) Egyebkent a filmrol meg annyit, hogy a regenytol teljesen eluto befelyezese csodalatos - es szerintem messze jobb a regenynel.
A Magellan felho ki[nem]adasaval kapcsolatban: kar, hogy Lem szegyenli ezt a muvet. Nem igazabol egyedulallo remekmu [ebben a temaban Jefremov Andromeda kod-e felulmulhatatlan], de egyike a nagyon-nagyon keves nagyivu utopianak. Lem - lathatolag - el akar hatarolodni a baloldali kinyilvanulasaitol a regenyben, es valoszinuleg ezert akadalyozza meg a konyv ujboli kiadasat.
A nyelveszeti kiterot ezennel a magam reszerol lezarom (bar egy picit tulzonak tartottam egy hozzaszolasnal megjelentetett merges "Off topic" figurat - elvegre, az, hogy hogyan alakul a jovo magyar nyelve, akar kapcsolodhat is a tudomanyos-fantasztikus temahoz... Gondolok itt pl. a Mezga csalad leszarmazottjanak "ujmagyar" szovegeire :-)
Egy valamit azonban meg szeretnek mondani. Meg ha a [mostani] amerikai mozin nevelkednek, akkor sem tudnek semmifele kulturat megszeretni. (Ahogy egy filmben mondja valaki: "Nehez egy fekete macskat egy sotet szobaban megtalani - kulonosen, ha az nincs is ott.")
A kulturatlansag terjedeset itt maga a nyelv is jol mutatja (ti., a jelenkori amerikai-angol beszed sok esetben amolyan "ke'ne", "gyu:sz", "me'ne" [a "kellene", "gyere", "miert ne" szavakat helyettesito] kifejezesek hanyag nyelvtannal osszekapcsolt halmaza).
Az lenne a Szukits igazi produkciója, ha a Magellán-felhőt is kiadnák, minél hamarabb. Tulajdonképpen már most is késő. Az a sejtésem ugyanis, hogy az általam ismert 1961-es kiadás az utolsó volt az országban belőle. Bár nekem úgy tűnik, hogy valahol, lehet, hogy a fórumon, úgy olvastam, hogy Lem nem engedte/engedi újra kiadni.
Ha már Lem szóbakerült, nem tudom mennyire ismert az, hogy Lemnek az utóbbi időben két esszékötete is megjelent magyarul, a Szempillantás, és a DiLEMmák. http://www.typotex.hu/
A Szukits kiadó pedig hozzáfogott egy Lem összes művei sorozat kiadásához, amit a magyarul már régebben megjelent művek újrakiadásával indítanak, de a későbbiekben szándékukban áll magyarul még meg nem jelent művek kiadása is. A sorozat első könyve már megjelent, benne az Éden, a Solaris, a Visszatérés, A Legyőzhetetlen és Az Úr Hangja regényekkel.
Plusz érdekes színfolt, hogy a Solaris kapható önálló kötetben is új kiadásban a Magvető kiadó gondozásában megjelentetve.
U.i.: Ez egy off-to... akarom mondani, temahoz nem tartozo megjegyzes, de nekem innen egyre furcsabb az a rengeteg angol szo a magyar szovegben. Ha nincsen magyar megfeleloje egy kifejezesnek, akkor ez meg elfogadhato. De pl. az emlitett honlapon "karakter"-t [character] irni a "szereplo" helyett ertelmetlen...
Nem is tudom... A karakter, mint görög-latin eredetű szó már elég rég beleolvadt a magyar nyelvbe a 'jellem, jellemző vonás(ok)' értelemben. Az angolban a character-t is hasonló értelemben, és nem a szereplő értelemben használják, így a tükörfordítással semmi gond nincs. Emiatt, ha valaki a szereplő szinonimájaként használja, az inkább egyedi botlásnak tünik, mint angolból átvételnek.
Különben a 'karakter' tényleg egy az angolból az utóbbi pár évtizedben átvett szó, de az 'írásjegy, leütés' jelentésben, viszont ugye most nem ez volt a felvetés.
Ha teszem azt egy orsegi embert hibernaltak 15 evvel ezelott es mondjuk felelesztik 50 ev mulva, valoszinuleg szomjan fog halni, mert a "kerek egy pohar vizet" szoveget mar senki sem fogja megerteni magyarhonban...
A magyar nyelv folyamatosan olvasztja, és olvasztotta magába mindig is más nyelvekből az "idegen" szavakat. Ez ellen "küzdeni" mindig is sikk volt, anno még a sokat emlegetett, Kazinczy nevével fémjelzett nyelvújítási korszakot is ez indukálta. De talán ez volt a legutolsó sikeres ezirányú akció....
Az off-topicra reagálva (amit a kényszermagyarkodás miatt nyilván hamarosan majd "offtopik"-nak kell írni). A nyelv változásával harcolni olyan, mint széllel szemben pisilni. Szép magyar nyelvünk mindig is tele volt szép török-, szép német-, szép latin-, szép héber- és szép egyéb szavakkal. Az aktuálisan domináns (vagy megszálló) kultúra nyelve mindig betüremkedik a világ nyelveibe. A népek kénytelenek megtanulni a domináns nyelvet, saját boldogulásuk érdekében, így elkerülhetetlen, hogy időnként az anyanyelvben már létező szavak (főleg szakszavak) is lecserélődjenek.
Speciálisan a "karakter" kifejezés használata az amerikai mozin nevelkedett mindannyiunknak már éppoly természetes, mint a "kérek egy pohár vizet", főleg, hogy a "karakter" szó már nagyon régóta itt van a nyelvben, csak eddig más dolgokra használtuk.
A lényeg itt az "amerikai mozin nevelkedett". Tehát itt nem valamilyen negatív, kényszer hatására történő szóátvételekről van, szó, hanem arról, hogy mi megszerettünk ennek a kultúrának bizonyos aspektusait, így önként és dalolva veszünk át belőle szavakat, pusztán, hogy könnyebben teremtsünk kapcsolatot a azokkal, akik létrehozták, illetve, hogy egymás között könnyebben hivatkozzunk az elemeire.
Ko:sz' az udvozlest - es orommel partolok ide at, csupa joember koze...
Szerintem a szemelynevunket [vagy becenevunket - mar akinek van... Pl. Amerika masodik urhajosa a vilag minden kincseert sem vallalta volna az igazi nevet {Virgil Ivan !}, hanem o mindig csak "Gus" Grissom maradt]. Igy a tarsalgas sokkal baratibb, meghittem lenne...
Mas: 'Az emberiseg egy perce' erdekes olvasmany volt szamomra, de hogy ez egy novella lenne es alapja egy forgatokonyvnek?! Ez szerintem inkabb elmelkedes, hasonlo Lem masik agyszulemenyenek, a 'Summa Technologia'-hoz. Szoval ezt filmre vinni olyan kihivas lehet, mint megzenesiteni [librettokent kezelni] egy szakacskonyvet...
Pali
U.i.: Ez egy off-to... akarom mondani, temahoz nem tartozo megjegyzes, de nekem innen egyre furcsabb az a rengeteg angol szo a magyar szovegben. Ha nincsen magyar megfeleloje egy kifejezesnek, akkor ez meg elfogadhato. De pl. az emlitett honlapon "karakter"-t [character] irni a "szereplo" helyett ertelmetlen... Ha teszem azt egy orsegi embert hibernaltak 15 evvel ezelott es mondjuk felelesztik 50 ev mulva, valoszinuleg szomjan fog halni, mert a "kerek egy pohar vizet" szoveget mar senki sem fogja megerteni magyarhonban...
Köszönöm a segítséget. A nyomán elindulva, az interneten keresztül meg is találtam a könyvet - a polcomon. Tizenöt éve egy hosszú vonatutamon olvastam, de nem nagyon tetszett, aztán elfeledkeztem róla. Pedig a cím nagyon ismerős volt, csak amikor megtaláltam a "Szempillantás"-t, nem kerestem tovább. Talán tizenöt évvel több tapasztalat birtokában érdemes lesz újra megpróbálkoznom vele.
A film leírása igen részletes volt, a leendő filmé, ha tényleg elkészül. De annak ellenére, hogy akár érdekes is lehet végül, valószínűleg az MTV2 késő esti kínálatában végzi majd, jó esetben, a moziban sem fogják egymást tiporni érte a popkornnal és kultúrszomjjal felfegyverkezett néptömegek.
A http://us.imdb.com/title/tt0408060/ címen most láttam, hogy Lem könyve (?) alapján készülőben volt egy One Human Minute munkacímű, ismeretlen hosszúságú és tartalmú film. Magyar nyelven.
http://www.honeymood.com/hu/onehumanprod.html
A SZINOPSZIS és a RENDEZŐI KONCEPCIÓ sorokra érdemes kattintani.
Szia! Mihály végre megtalálta a módját, hogy kiugrasszon a visszavonultságból. Üdv itthon!
A Solarisszal nekem könnyebb helyzetem volt, mert nekem a könyv nem tetszett. Aztán egy német tévén láttam valamikor ezt az új filmet, és bár a szövegből csak annyit értettem, amennyit, szerencsére tudtam, mi a lényeg. És az is szerencse, hogy a könyv ismerete elég segítség volt a filmhez, bár a vége felé már eltávolodott a kettő egymástól. Mindenesetre nálam több esélye volt a képi megvalósításnak érvényesülnie az elmondottak miatt, és azzal meg voltam elégedve. A szovjet verzióra már alig emlékszem, arról nem lehet véleményem, de ez a film nekem elég jó lett. Filmnek jó. Főleg az első felének tetszett a hangulata, érzékeny zenével megtámogatva, markáns, de nem túl sablonos képi eszközökkel, szóval én jól elvoltam vele. Egyszer majd meg fogom nézni magyarul is.
Van egy gondom: akiket régről ismerünk, azokat szerintetek hogyan szólítsuk itt? Illetve hogy kívánják az érintettek? Nekem speciel egyformán megfelel a kódnevem és a személynevem is, az utóbbit (Gyula) nyilván csak azok jegyzik meg, akik már ismernek, vagy rendszeresen olvasnak bennünket. Csak nem tudom, kinek mi felel meg.
A http://us.imdb.com/title/tt0408060/ címen most láttam, hogy Lem könyve (?) alapján készülőben volt egy One Human Minute munkacímű, ismeretlen hosszúságú és tartalmú film. Magyar nyelven. Tud erről valaki valamit? A Szempillantás című esszékötetből készült volna film?
Hat, igen, tudatiosan amolyan nevjegynek szantam ezt a hozzaszolast, mivel egy hasonlot mar elkovettem azon a masik forumon :-)
Az amerika film "remake" - es ezt a szot egy interjuban maga rendezo is hasznalta, szoval ez vitathatalan [+ igazad van: ez a ket film - valamint a konyv - osszehasonlitasanal is napnal is vilagosabb].
Az, hogy Lem mit mondott, lenyegtelen. Pl. a koltok sohasem mondjak el a sajat verseiket [es ha igen, az eredmeny altalaban kiabrandito]. Tarkovszkij ertett a filmekhez, Lem pedig nem. Ez kitunik abbol is, hogy o a - szinten remek - 'A nem csillag' NDKs/lengyel adaptaciot ["Asztronautak"] is utalta.
Az is igaz viszont, hogy Tarkovszkij nem szerette a sci-fi-t [mivel a Solaris elegge sci-fi-s {= tul jo}, Tarkovszkij is utalta a filmjet. En magam nem igazan vagyok Tarkovszkij rajongo, szoval en az o velemenyeet sem tartom mervadonak]. En pl. jobban orultem volna, ha nem ... hm ... mennek tonkre az eredeti Stalker filmtekercsek, mert azt a valtozatot biztosa jobban szeretnem volna.
Visszaterve a Solarisra, az eredeti {a Cannes-i filmvesaztivalra elokeszitett} film meg jobban sci-fi-s, mint a vegleges valtozat. Most, hogy van DVD-egetom, megprobalom visszatenni a kivagott reszeket. Ezek a kihagyott jelenetek nem csak meg tudomanyos-fantasztikus-abba teszik a filmet [pl. a kivagott reszeben szepen latszik Kris Sojuz-szeru urhajoja], hamem jobban megmagyarazzak, hogy miert nem tud Kris es [az "uj"] Hari egyutt elni.
U.i.: Bocs', ha ismet ismeteltem [korabbi] magam - de hatha vannak uj tagok is errefele :-)
Egyetértek a Tarkovszkij-verzióról adott érzékletes leírásoddal, ugyanakkor talán nem igazságos így összehasonlítani a két filmet. Ugyanis az amerikai film elvileg NEM Tarkovszkij-remake. Nem szabad elfeledkezel arról, hogy volt egy Solaris című könyv is, ami nem arról szól, amiről a film. Maga Lem gyűlölte a 72-es filmet, mivel egész más irányokban kalandozik, látványban pedig szinte semmit nem valósít meg belőle (Tarkovszkij köztudottan mániákusan kerülte a hatásvadász látványelemeket, a Solaris ebből a szempontból még így is a szokásosnál jóval látványosabb). Azaz, ha valaki Solaris-filmet csinál, akkor a legkevésbé sem biztos, hogy Tarkovszkijt akarja újrafogalmazni, így tehát nem feltétlenül őhozzá kell hasonlítani (illetve az öreg Stanislaw mester szempontjából nézve jobb is ha nem hozzá hasonlítjuk).
Ugyanakkor nem véletlenül írtam úgy, hogy *elvileg* nem Tarkovszkij-remake. Ugyanis annak ellenére, hogy az alkotók ezt szóban többször deklarálták, a filmen egyértelműen visszaköszönnek a régi változat hangulati elemei (vagy legalábbis az utánzatuk). Bizony nehéz elszakadni az őstől, ebből is kiviláglik, hogy milyen nagy hatású műről van szó.
Ja, és azt sem árt megjegyezni, hogy az új film sem arról szól, amiről a könyv :)
Soderbergh tehetségének határait pedig már egyszer részletesen kiveséztük a régi fórumon (eolomea = Pali ha jól sejtem? :) )
Ha Tarkovszkij sohasem csinalta volna meg az o Solaris-at 1972-ben [ami egyebkent mar a masodik {szovjet} adaptacio volt, mert korabban volt egy TV film is, ami gyakorlatilag ismeretlen], akkor az amerikai valtozat eleg jo lenne. Csakhogy Soderbergh nem Tarkovszkij - mint ahogy Ocean 11 [es, ha lehet, meg rosszabb Ocean 12] sem Stalker. A ket rendezo [ugymint az o hatteruk] nem voltak egy sulycsoportban.
Tarkovszkij Solarisa koltoi, erzelemdus, melysegesen humanus, gyonyoru es megigezo {erdekessegkeppen, eppen most hallgatom a fo zenei motivumat, ami Bach egyik csodalatos orgonamuvere epult} - ami, minden igyekezete ellenere a rendezonek [amit ertekelek], tavolrol sem mondhato el az amerikai filmrol.
A 18 eves Natalja Bondarcsuk egyszeruen fenomenalis - az amerikai ellenparja a laba nyomaba sem lephet -, es ugyanez vonatkozik Dr. Snaut-ot megszemelyesito szovjet es amerikai szineszre.
Tarkovszkij Solarisarol irni olyan, mint versbe foglalni egy zenedarabot - lehetetlen. Ezt erezni kell. Ezzel szemben az amerikai film egy elmondhato, maga nemeben tisztesseges, de osszehasonlitas alapjat kepezve lapos es ures film.
Soderbergh tulertekelte a tehetseget (a suszter maradjon a kaptafanal), es egy abszolut felesleges filmet csinalt: a 2002-es Solaris latva, az o [kommersz] filmjeihez szokott nezo ertetlenkedik, az 1972-es filmet erto es szereto nezo pedig bosszankodik.
Szoval, ez a kiserlet olyan volt, mint ha egy kozepes kepzomuvesz zsirkretaval nekilatot volna, hogy Leonardo Gioconda-janal jobb Mona Lisa-t keszitsen...
