Jó multkorában említettem lengyel származású történész ismerősömnek, aki Derenk múltjával is foglalkozik ezt a topicot. Örült neki, de úgy látom írni lusta. Vagy inkább marad a szokásos tudományos publikációknál.
"bár történészi forrásként nem használható, hanem hangulatjellemzésre."
Nagyjából ezért idéztem ide, elvégre a lengyel-magyar barátságról szól a topik. E tekintetben még az is megbocsájtható neki, hogy erősen idealizált képet fest a történtekről.
"Szerencsésen bevonultak a határőrség szállóhelyére. A parancsnok már aggódva várta katonáit a kis laktanya előtt, mert az előírt határidőre nem érkeztek meg. Szabályosan nem tiszteleghettek, mert nem volt fegyverük, csak úgy "alázatosan" jelentkeztek. Legfeljebb a lengyel asszonyok tiszteleghettek volna hozzá. A zászlós úr (civilben tanító) nem vágott szigorú, katonás arcot, hanem segítette a gyermekeket, batyukat leszedegetni, még a puskákról is megfeledkezett. Végre maguk az asszonyok támasztották azokat a bejárat falához. Bevitték a lengyeleket a jó meleg szobákba, megetették, megitatták őket. Az egész őrség a gyermekekkel kezdett játszadozni. Csak ővelük tudtak beszélgetni. Meg is értették egymást. Ki ne értené meg a gyermekeket. Hej, mennyi játékszer is előkerült a katonaládákból. Mind-mind a gyerekeknek adták. Pedig kicsiny zsoldjaikból vásárolták azokat és féltve őrizték, hogy majd egyszer, ha szabadságra mennek, hazavihessék a saját gyermekeiknek. Játékokkal megajándékozva indították őket tovább az ország belseje felé. Még évek múltán is mutogatták nekem a lengyel asszonyok e kis játékokat, hogy a határon kapták a gyermekeik. Ez volt a magyar nép első ajándéka.
Vajon mit jelenthetett a zászlós úr felettes hatóságának? Mit írhatott a Szolgálati Naplóba? Aligha azt írta, hogy a járőr megszegte a Szolgálati Szabályzatot, és kiadta a kezéből a fegyvert. Így írásbeli nyoma nem is maradt ennek a katonai "vétségnek". De az itt élő lengyelek között mégis elterjedt a híre, még a pápai nunciushoz (Angelo Rotta) is eljutott. Nekem ő külön gratulált, és Teleki miniszterelnöknek is elmondta a hallottakat.
Ilyen fiúk őrizték a lengyel-magyar közös határt. Tiszavidékiek voltak, életükben először láttak először hegyeket és lengyeleket. Még otthon a síkságon hozzászoktak a messzelátáshoz. Most is messzebb láttak azoknál, akik a háborút elindították, mert belátták az emberiesség világába, és aszerint cselekedtek.
Vajon élnek -e még ezek a fiúk? Merre sodorta őket a háború tomboló vihara? Vajon nem éppen lengyel földben nyugosznak -e, azok hazájában, akiket először ők vezettek a mi hazánkba. Ki tudja? Így is, úgy is névtelenek maradnak, míg a világ világ lesz.
De azok a kis lengyel gyermekek, akiket vállaikon cipeltek, és akik ma már erős ifjak, szép leánykák lehetnek, bizonyára élnek. Úgyszintén édesanyáik is, akik fegyverrel a kezükben kísérték be egyszer a magyar járőrt. A tomboló hóvihart bizonyára már régen elfelejtették, de a névtelen járőrt, a kis játékokat nem hiszem, hogy valaha is elfelejtenék. "
"Metsző novemberi szélfúvás visít a Kárpátok égbe nyúlő hegyein. Vihar kergeti a hófelhőket hol előre, hol hátra, majd megforgatja, megtáncoltatja a hópelyheket. Leszaggatja a fenyőágakról a zúzmarát, az éles kis jégtűket. Óriási erővel vagdossa a fenyőfák törzséhez. Úgy szólnak e kis jéggolyók, mintha géppuskák ropognának. Nem látni köröskörül élőlényt. Az erdők lakói, madarak, állatok biztonságos helyre bújtak. De ki is járna itt ítéletidőben? Hisz az isten hidege azonnal megvenné őket. Mégis vannak ilyenek! Úttalan utakon mozog valaki. A messzeségben a magasból ereszkedik lefelé. Összebújva-összefogódzva jönnek, hátukkal a lejtő irányában. De mi lehet a hátukon? Mi lehet a karjaikban? Szabad szemmel nem lehet kivenni! Itt a szem nem segít, de a fül az igen! Gyermeksírást hoz a szél. Sivítása gyermeksírással keveredik. Szörnyű duett! Mit érezhetnek az anyák? Hol érnek hajlékot? Ha ugyan van ilyen, megtalálják e a hóviharban? Hol vagy Isten? Nincs rá felelet?!
De van! Magyar határjárőr mozog az ösvényen. Kegyetlenül csapkodja a jeges havat orcájukba a hóvihar. De nem állnak félre, védettebb helyre. Parancsnokuk távcsővel figyeli a kis csoportot a messzeségben. meredeken vágnak elébük! Szuronyos puskáikkal támaszkodnak a havas földbe, hogy le ne csússzanak a szédítő mélységekbe.
Megtörtént a találkozás! De nem ám úgy, ahogyan azt a Szolgálati Szabályzat előírja. A járőrvezető nem kiáltott "Állj, ki vagy"-ot. Hanem kitörölte a szemeiből a havat (én azt hiszem, mást is, de ez már nem illik a katonához), és mondott valamit az embereinek. Persze a lengyel asszonyok (mert mind az volt) ezt nem értették meg. De mégis mindjárt megtudták, mihelyt a határőrök a gyermekeiket, batyuikat a maguk hátára, karjaikba vették, és fegyvereiket átadták az anyáknak, azokat már semmiképpen nem tudták vállaikon vinni. Így kezdődött a bevonulásuk. A magyar járőrt fegyveres lengyel asszonyok kísérték az őrhelyre. A szél továbbra is fújt, de mintha enyhébben sivított volna. De már csak szólót fújhatott, kis partnerei megpihentek, ott melegedtek az erős katonák ölelő karjaiban. Hát ilyen menet is volt a magas Kárpátok lejtőin!
Én jártam Kommandón, pont a medvék miatt mentem oda, de sajna nem találkoztam eggyel sem. Egyébként tényleg a világ vége, a havasokban, 26 km szerpentínes földút, ahol a faszállító kamionok járnak. A legtöbb magyarországi autós szerintem el se mer indulni, ha meglátja min és hová kell felmennie... Egyébként erről a helyről írta Wass Albert a 13 almafa című regényét.
Visszatérve Derenkhez: elfelejtettem nevesíteni a medvék származását, Lengyelországból hozták őket. A románok, csehszlovákok biztos nem adtak volna Horthynak szórakoznivalót.
/Nem is gondoltam, hogy a korábban említett Kommandó falu /magyar szinten/ Az Abszolút Világvége. Budapesttől légvonalban is van vagy 600 km, a negyvenes években meg közvetlenül a délkeleti határpontban, mindenfelől körbevéve /és beékelődve/ az akkor Bug folyóig terjedő Románia közepébe.
Talán ezért sem lett a faluból kormányzói medveparadicsom./
Utána néztem egy kicsit a dolgoknak. A szelcepusztai vendégházat Andrássy Manó építtette, a birtok 1934-ben került az Államkincstárhoz, a vadászati jogot meg Horthyra szállt. Egyből 34-ben lekerítettek egy-egy területet medvéskertnek és szarvasoknak. Két pár felnőtt medvét hoztak '35-ben, s számuk 43-ban meghaladta a húszat. A front közeledtével, 44 őszén kiengedték a medvéket, ivánék nehogy géppisztolyjal vadásszanak már medvére. Medvenyomokat utoljára állítólag '89-ben találtak a környéken.
Na igen, a medvevadász politikusok általában kényelmes emberek.
A Kárpátok géniuszának láttam fotókat a medvéskertjéről még a diktatúra alatt. Gyakorlatilag szelíd medvék voltak, amelyeket a vadles (betonbunker) előtt etettek, hogy oda szoktassák, a lőrés elé.
Valószínűleg kevesen tudják, hogy Derenk a '90-es évek második felében majdnem bevonult a diplomáciatörténelembe.
A romfalu két népet összekötő kapocs szerepének elismeréseként úgy volt, hogy Göncz és Kwasniewski (remélem jól írtam) elnöki csúcstalálkozót tart a derenki búcsún. Már kimentek a meghívók is, mikor a rendezvény előtt vagy két nappal közbejött a lengyel elnöknek valami fontos dolog, s kénytelen volt lemondani a magyarországi látogatást. Ezt követően Göncz sem vett részt a búcsún, viszont a feleségével képviseltette magát, a lengyeleket pedig az új (azóta már távozott) nagykövet reprezentálta.
A lengyel határőrök is köszöntötték a magyar honvédeket, mikor 39 márciusában elérték az ezeréves határt. A menekültek baráti fogadásáról megemlékeztek a lengyelek is, de ez a puskaátadás elég bizarul hangzik. Ha jegyzőkönyv, vagy fotó nincs róla, akkor nem mernék fogadni arra nem-e egy "városi legendát" vett be id. A. J. is. Azt sem felejtik, hogy a háború alatt Magyarországon, a Balatonnál működött az egyetlen (határon túli? ) lengyel gimnázium.
Az idősebbik Antall József emlékirataiban leírja, hogy a '39-ben, a lengyel menekültáradat megindulása után a civilek is elkezdték megközelíteni a magyar területeket. Nem az átkelőhelyeken próbáltak átjönni, hanem a zöld határon, pár batyuval megrakva a járhatatalan terepen. A mi határőreink persze észrevették és hamar megtalálták őket. A katonák átvették a terhet a szerencsétlen asszonyoktól, cserébe csak annyit kértek, hogy a lengyelek fogják meg az ő puskájukat. Így közeledtek az emberek a lakott területek felé - a honvédek zsákokkal, a lengyel nők meg fegyverrel...
A neten található néhány cikk Derenkről, de nincs saját honlapja, nincs rendszerezve. Azért is nyitottam ezt a topicot, hogy kicsit felhívjam rá a figyelmet.
Egyébként nem értem, ha már medvére fájt a foga a kormányzónak, akkor Észak-Erdély visszacsatolása után minek kellett neki egy falu elpusztításával kialakíttatni egyet Abaúj-Tornában, mikor a Székelyföld, Kommandó Európa legjobb medvés vidéke...?
Én jártam a helyszínen 2003 nyarán jártam. Nagyjából egy utca felismerhető volt, a házak helyét kisebb kupacokkal jelölték, az egész egy füves térségen helyezkedett el. Állt még egy épület is, (iskolaépületnek írta le a kéktúra-atlasz), valamint emögött áll a már említett kápolna. A falu a jelenlegi határ mellett állt nem sokkal, Szádvárhoz közel.
Ismerem a falu történetét, '38-43 között zajlott Derenk felszámolása. Még a templomot is lebontották. Egy kis kápolnát építettek jóval később. A lengyelek minden évben visszajárnak a templom nélküli búcsúra: szabadtéri mise és piknik. Én is elkísértem egyszer őket. Igen megható látni az öregeketet, meg a 2., 3. generációt.
A falu a turistatérképen (1987-es kiadás) úgy is szerepelt, hogy "Derenk romközség" Én azt hittem, elnéptelenedett, mint Gyűrűfű. A medvés történetet a "Másfél millió lépés Magyarországon" sorozat egyik epizódjában meséli Rockenbauer Pál
Kevesen tudják, hogy a trianoni határokkal kapcsolatban nem csak Sopronban és a környező falvakban tartottak népszavazást a hovatartozásról, hanem máshol is. Az Ózd melletti Susán ( a magyar lakosságú falu természetesen Magyarországot választotta) valamint Derenken. A XVIII. században lengyelekkel (gorálok) betelepített Abaúj-Torna-i község egyetlen utcájának közepén húzták meg a határvonalat a térképrajzolók. Ezt követően a derenkiek dönthettek, hogy melyik országhoz szeretnének tartozni. Annak ellenére, hogy minden a Csehszlovákiához került Jabloncához kötötte őket, dacára szláv származásuknak, hűen az ezeréves lengyel-magyar barátsághoz Magyarországot választották. El is nyerték nem sokkal később "méltó büntetésüket", mert 1943-ban Horthy medvéskertje miatt lebontották a községet. Legalább posztumusz megérdemelnék Sopron analógiájával a LEGHŰSÉGESEBB FALU címet. Meg egy kis emléktáblát.
