Olvasgatva a fórumtársak írásait az oktatásról, mindig felerül bennem, hogy 4-5 év középfokú vagy felsőfokú intézényben eltöltött idő, hogy a fenébe elég arra, hogy sokan mindenhez profin értsenek.
Az tény, hogy régen más volt a tananyag és volt műhelygyakorlat. Az is tény, hogy a végzett hallgatók sokkal többet értettek a szakmához mint ma.
Az is tény, hogy nincs megtiltva, hogy saját magát is képezheti valaki és nem csak lobogtatja a megszerzett oklevelét.
Viszont egy átlagos vagy jobb képességű szakember, legyen az szakmunkás, technikus, mérnök, aki a szakmában pl. forgácsoló gépen hosszú éveket eltöltött olyan tudásra tesz szert, hogy az semmilyen más módon nem megszerezhető.
Tehát az azért "enyhe túlzás", hogy majd eltolom a géptől és megmutatom neki...
Természetesen nem a kutyaütő szakiról beszélek, neki nem is kéne a gépnél lennie. És nyilván van kivétel is, de általánosságban elmondható, hogy a sokéves tapasztalatot, gyakorlatot semmilyen más módon nem lehet megszerezni.
Egy régi magyar film is eszembe jutott, a címére már nem emlékszem, Sinkovics Imre volt az egyik főszereplő és a brigádvezető elméletben nagyon tudott hegeszteni, aztán egyszer lehetőséget kapott a bizonyításra.:-)
> "A CNC mellett álló biorobotnak pedig úgyse kell tudni esztergálni."
Ezt iróniának szántam. A CNC-s biorobot kifejezést pedig a munkahelyemen dolgozó lakatos uriembertől hallottam, akinek a munkájával nagyon meg vagyunk elégedve.
100 éve. Negyven éve is. Nálunk voltak lány tanulók is, a 42 fős osztályban. És megmaradtak a szakmában. Azért az a lehetőség, hogy egy technikus végigjárta az akkori magyar működő üzemeket, Ganz-Mávag, Beremendi, Váci, Hejőcsabai Cementgyár, Vasúti Járműjavítók, Üveggyárak, Ajkai Alumíniumkohók, DAM, Ózdi Kohászati Művek, Dunaújváros, papírgyárak, konzervgyárak, textilgyárak, bányák, trafóállamások(Albertirsa), Gamma, LKM, Ganz Villamossági Művek. Én még sétáltam, lehajtott fejjel, az asszuáni gát generátor állórészében, mikor tekercselte két szakember. Egy gépészmérnöknek szerintem illik tudni hagyományos és CNC esztergán is ügyködni, vagy legalább kis betanulás után.
Ja, és a tönkrement modellekről ő is mesélt, hogy amit tudtak, megpróbáltak kijavítani, hogy újra kiállítható legyen.
Én azt gondolom, hogy a tanulók a XIX. század végén simán voltak a tanulmányaik végén olyan szinten, hogy bármelyik modellt le tudják gyártani.
Akkor, ha valaki tanulhatott egy ipariskolában, annyira komolyan vette, hogy nem a bulizással foglalkozott minden nap.
A maiak.... hát én azt gondolom, hogy arányaiban ma is ösze lehetne szedni annyi jó kezű srácot, mint régen, de ehhez sajnos nagyon lepusztították a képzést is, és ez is bejátszik abba, hogy szerintem is kevesebb a tudásszint, mint ötven éve.
Igaz, nem bontottam ki a valóság minden részletét az előbbi írásomban, Ezt az információt a Közlekedési Múzeum évkönvében olvastam. Most a Balatonon nyaralok, de jövő héten megnézem, hogy pontosan melyikban. A mozdonygyűjtemény később is bővült, továbbá a II. világháború alatt bombatalálat érte a múzeum épületét, ahonnan addig nem menekítették ki a mozdonyokat, ezért azok egy része megsérült vagy elpusztult. Nem tudom, hogy milyen korú lehetett az idős mozdonyvezető, de lehet hogy javította a megrongálódott mozdonyokat, de az is lehet, hogy valóban újat épített. Az biztos, hogy a 301-es vagy 424-es mozdonyok modellje nem készülhetett el a Millenáris Ünnepségre.
"kiállított 1:5 méretarányú mozdonygyűjteményt ipari tanulók készítették, az ország (akkor még 3x nagyobb...) minden zugában a Milleneumi Únnepségre."
Ez így, ebben a formában biztosan nem igaz. Részben lehet, de teljesen nem.
Én ugyanis ismertem egy idős mozdonyvezetőt, voltam is nála a műhelyében a kilencvenes években, aki azokból a mozdonyokból legalább biztosan kettőt-hármat maga csinált. Egész életében a vasútnál dolgozott, nem csak mozdonyvezetőként, hanem a járműjavítóban is, és ott, illetve az otthoni műhelyében készültek az alkatrészek.
Nem egyedül csinálta, mesélte, hogy a javítóban presztizskérdés volt, hogy megcsinálják ha lehet minden típus modelljét.
Van egy könyv Hollós József: Ötven Esztendő (1968), mely a KART későbbi SZIM Kőbányai Gyára történetéről szól. Azonban a könyv inább a proletariátus és burzsoázia osztályharcáról szól, és nem a gyárban folyó munkáról. Részlet az előszóból:
"A mű magában foglalja az elmúlt fél évszázad küzdelmeit, törekvéseit, egyben hű képet ad arról a harcról is, melyet a dolgozók folytattak a mind nagyobb gazdagságra vágyó kapitalisták ellen." Úgy a II. világháború végéig sok szó esik a gyártásról is, de az azt követő időszakban inkább a kommunista vívmányokról. Az az érzésem, mintha brigádnaplókat ollóztak volna össze.
Ezen én is sokat gondolkodom, és nem igazán tudok jó választ adni rá. Nemrég hallottam egy beszélgetés részletet a pékség előtt sorban állva kenyérért (másfél méter, ugye): egy szakiskolai oktató panaszkodott arról a haverjának, hogy negyedikes diákok semmit nem tudnak az anyagról, a vizsgán szinte nem tud olyat kérdezni, amire tudnák a választ, a hallgatók 90%-a nem oda való. Szerintem a korszellem is olyan, hogy nagyon lecsőkkent a megbecsülése a kétkezi munkának, ez tükröződik a szülők, diákok hozzáállásán, és bizony-bizony, a tananyag összeállításán ( majd a CNC megcsinálja). A CNC mellett álló biorobotnak pedig úgyse kell tudni esztergálni.
Minden esetre bő 100 évvel ezelőtt egészen más lehetett a diákok hozzáállása a gyakorlati munkához, mondhatni presztizs lehetett a magas színvonalú munka, úgyanis a Közlekedési Múzeumban (amelyet a Városligetben leromboltak) kiállított 1:5 méretarányú mozdonygyűjteményt ipari tanulók készítették, az ország (akkor még 3x nagyobb...) minden zugában a Milleneumi Únnepségre.
Én ezt a mostani szakképzést nem értem igazán. Én a régi (szolnoki Ált. és közlekedésgépipari) technikumban tanultam, utolsó technikusként. Minden héten 1 nap műhelygyakorlat. Reszelés, fűrészelés, fúrás, marás kovácsolás, esztergálás, metallurgia, szilárdságtan, mechanika, autószerelés, autóelektronika, géprajz. Utána BME Közlekedésmérnöki, majd finommech. műszertech. szakmérnöki. Ha a megterveztem mérnökként egy forgácsolt alkatrészt, és a műhely/esztergályos nem tudta legyártani, akkor félretoltam a szakit, és megcsináltam. Utána meg tudta csinálni. Miért kell ezt újra feltalálni? Oktatást, technikumot? A technikumban 1970-ben már a japán lineáris motor bemutatópéldányát is megcsináltuk. És a bejáratnál egy szétfűrészelt MIG hajtómű volt, mindent látott aki konyított a gépekhez.
Már a szegnyereg felfúrás kapcsán is felmerült bennem egy kérdés, ami a SZIM Kőbányai gyár emlegetése kapcsán csak erősödött:vajon ott hogyan csinálták iparszerűen?
Érdekelne, hogy esetleg valakinek van-e az ismeretségi körében valaki aki már találkozott olyan emberrel aki már beszélt ott dolgozóval, vagy az ottani gyártástechnológiáról van némi ismerete.
"Ha egy svájci gépész aki a Schaublin vagy Aciera gyárban dolgozott látogatást tett volna a SZIM kőbányai gyáregységében lehet sírva futott volna ki az ott tapasztalt színvonal miatt."
Könnyen lehet. Fordított esetben meg az álla esett volna le a magyar szakinak.
A videók nem azért készültek hogy azok alapján kell a kitanított embert munkába küldeni. A gépműhely gyakorlat olyan tárgy (legalábbis a Bánkin) ahol bemutatják a diákoknak a régi gépeken a megmunkálás alapjait. Kábé a géphez hozzá se nyúlhatsz közben. És a végzett mérnökök 90%-a nem is esztergált egyetemes gépen, és nem is fog amikor kikerül a szakmába. Szégyen - nem szégyen, rossz vagy nem rossz, ez van.
Nekem kifejezetten tetszettek a nem egysíkú megoldások, és hogy bemutatott olyan megoldásokat amik nem tökéleten gépen és tökéletes felfogási opcióval megoldhatók.
Ha bele akarunk kötni valamibe bele is tudunk, szerintem ha a Te műhelyedben körbenézünk se lenne minden, minden szempontból támadhatatlan.
Meg lehet, bár a teflon elég puha, könnyen beleragad a forgács. Tőlünk nyugatra egy borzasztó drága szürkés anyagot használnak erre a célre, most nem jut eszembe a neve.
> Mennyiségre is, meg minőségre is lehet dolgozni. Bajban lennénk, ha ez volna az iparszerű...
> Nem akarok kötekedni, de attól, hogy valaki feltöltölt több száz videót, még nem lesz se iparos, se szakszerű, ha egyébként nem megfelelően csinálja.
Amíg nem próbáljuk ki a végeredményt, hogyan lehet leszólni, hogy nem jól csinálja ? Itthon van egy munkakultúra, Svájcban egy másik, Németországban egy harmadik, Ukrajnában, Romániában ugyancsak más. Ha egy svájci gépész aki a Schaublin vagy Aciera gyárban dolgozott látogatást tett volna a SZIM kőbányai gyáregységében lehet sírva futott volna ki az ott tapasztalt színvonal miatt. Számomra nagyon különös, hogy minden fórumon elhangzanak nagyon kritikus vélemények mások közzétett munkáival szemben, viszont itthon alig-alig akad olyasvalaki, aki szisztematikusan vagy akár csak szórványosan bemutatná, hogy ő mit hogyan csinál. Én összesen egy ilyen szakiról tudok (Lesie), akinek netes aktivitása jelentősen csökkent az elmúlt időben.
Nekem az tűnt fel a hántolási munkájukban, hogy nagyon széles mozdulatokkal tologatják pl. a hosszánt a gépágyon. A szakmai irodalomban csak néhány inch-es avagy centiméteres jobbra-balra tologatást ajánlanak, én is így csinálom.
Andrej Tkacs iparszerűen űzi a gépfelújítást, több száz feltöltött videója van erről. A hántolószerszáma nekem tetszik, ha napi 8 órában nyomja, akkor olyan kell, amitől nem fájdul meg a keze. A bumszli végében egy keményfémlapka lapul. A cingár tusírlécet pontosan meg lehet csinálni, nemrég láttam egy svájci gépész videójában. Mindenesetre az én 1m-es szürkeöntvény tusírlécem 17kg, amit már kissé fárasztó egész nap emelgetni. Egy hasonló 2m-essel dolgozni már Arnold Schwarzeneggernek is kihívást jelentene. Tehát praktikus a karcsú tusírléc, ha jól meg van csinálva. A hántoló mozdulatait szerintem az eredmény minősíti, ha nem vágják a fejéhez az elkészült gépeket az ukrán lakatosok, akkor megteszi. A flexes nagyolás szerintem zseniális, biztos kéz kell hozzá. Van sikköszörűjük, de nem elég nagy, hogy egy méretesebb gépet alá tegyenek. Nemrég kipróbáltam egy keretes fűrészgépen, ahol 0.5mm-t kell leszedni. Hántolással ez kissé hosszadalmas, de a flexel egész jól haladok. Minden kör útán ellenőrzök, nehogy túlságosan leszedjem valahol. Még keresem az "ideális" tárcsát hozzá, egyelőre vágótárcsát és keményebb csiszolót használok. A flexelés után természetesen hántolni kell, viszont ha a 0.5mm egyenetlenség helyett csak 0.1mm-t kell a hántolással simítani, az már egy elég nagy nyereség. A festési technikája borzalmas, ezzel egyetértek.
Én nem csináltam még ilyet, de ha nincs preciziós fúrószárad, és egyedi javítást csinálsz, akkor nem olyan lényeges hogy nagyon pontosan fúrjál egy átmérőt. Az eredeti szegnyereg hüvely úgy is lötyögne, tehát újat kell gyártani, egyedi átmérővel a felfúrt szegnyereghez illesztve. Videókban azt láttam, hogy ha pontos átmérőt kell fúrni, akkor mérőórával állítják be a kis vágókés új helyzetét, itt csak a változást kell pontosan mérni.
Köszönöm mindenkinek a hosszú fúrással kapcsolatos hozzászólásait!
Lenne még egy kérdésem:
Mikor az esztergán a szegnyerget felesztergálják (lásd előző hozzászólásban is a videón), hogy állítják be a pontos méretet?
Gondolok itt arra, hogy mondjuk végig mennek egy fogással, és még kellene még egy fogás átmérőben 0,35mm. Ha jól látom valami erős anyagba egy csavarral van beszorítva a kés. Ezt kézzel meglazítani állítani rajta tizedeket-századokat, majd visszahúzni, nem hiszem hogy pontosan lehetne.
Vagy esetleg az a technika, hogy lesz amekkora lesz a méret, és majd hozzá készítik a benne mozgó részt?
Persze nem az előtolás a lényeg hanem ez miatt alkalmazták emlékeim szerint.Feltételezem csak akkora gépen lehet ahol a szegnyereg a súlyánál fogva alkalmas rá. Ha a szegnyereg rögzítőjét oldjuk csakis a súlya tarthatja a prizmáján.
Ha elé rakná akkor is össze kellene kötni a szánnal hogy ki tudja húzni vele a szegnyerget, vele a forgácsot.
Kis gépnél nálam nem igazán válna be mert kibillentené a nem rögzített szegnyerget.
Menetfúrásnál kísérleteztem már vele hogy nem rögzítem,kisebb méretnél csak-csak de M10-nél már nem vált be.
