Mit jelent az hogy orra bukott a szegnyereg? Max pár tizedet bukik előre csúsztatás közben, ha használod akkor pedig rögzítve van. Azt hiszem valamit nagyon nem érte...
Azért annyira nem pinduri, hogy 0-1 között kelljen fúrnom, bár már előfordult 0.8-as furat is, de most konkrétan M2-es menet 1,6-os magfuratát kell 10 mm mélyen kifúrni. De amúgy nekem az a szerkentyű kicsit böszmének tűnik, jártam már úgy nagyobb fúrótokmánnyal, hogy ha nem volt rögzítve a szegnyereg, orra bukott, mert lehúzta a tokmány súlya... Valamint ugye ez egy kis "pöcsköszörű", tokkal, vonóval 60 kg az egész, a szegnyereg sem túl nehéz, viszont annak ellenére, hogy kínai, azt csinálja, amit mondok neki, bár tény, hogy nem lehet vele úgy durváskodni mint egy nagy esztergával, de én alapból óvatos vagyok. Ha azt mondom neki, hogy 1 mm-t vegyen le az átmérőből, 1 mm-t vesz le.
Na, mindegy, szóval akkor vagy Optimuméknál próbálkozom, vagy marad a gyári szétfurkálása.
Én biztos vagyok benne, hogy láttál, csak nem az volt ráírva. Az alsó kategóriás szerkezeteiket ők is nagy Kínábóból veszik és pont úgy néznek ki, mint más német, osztrák, britt, francia márkatársaik.
Minden relatív, mondjuk azt hogy az eszterga "jellemző" méretéhez képest kis furatokhoz. Egy 1000 gépen talán 3mm furat alatt, egy e2n esztergán 1.5mm alatt, kis asztali gépeken pedig az órás munkákhoz valók mondjuk a 0..1mm tartományban. De mindez még csak nem is ökölszabály, csak a saját véleményem.
A mechanizmus tetszetős, de nem szabad nagyon nagynak, és nehéznek lennie, mert különben orra bukik a szegnyereg, ha kilazítom a rögzítést. Ezért gondoltam, hogy egy ehhez hasonló szerkentyűt felcsavarozni a szegnyereg tetejére, csak a mechanika a szegnyereg saját orsóját mozgatná. Van egy ismerősöm, ő felajánlotta a sajátját, hogy másoljam le, ahhoz keresek egy másik szegnyerget.
Magam készítettem morse kúpokat fixen befogott központfúrónak, előfúrónak stb olyan hosszúságban hogy a szerszámváltások között ne kelljen sokat tekergetni.
Ha lehet szeretném őket elkerülni, mert tuti horror ára lenne, de ha abszolúte esélytelen, akkor kénytelen leszek tőlük rendelni. Azért szeretnék másodkézből venni esetleg olcsóbban, mert fel szeretnék rá szerelni egy karos mechanizmust, amivel a szegnyeregorsót gyorsan tudom ki-be ráncigálni, mert apró alkatrészeket gyártok sorozatban és rengeteg idő elmegy azzal, hogy ki-be tekergetem a fúrót a kerékkel, a gyári sajátját pedig sajnálom szét furkálni. A jó öreg kilazítom, kézzel hátrahúzom, visszatolom módszerrel, pedig tuti sorban tördelném el a fogpiszkáló vastagságú fúrókat.
Így vettem két E400-ast két nap különbséggel. A másodiknak vásárolt maradt meg. Tényleg nem szabad vásárlás után hirdetést nézni. Eladó marógépem lenne nekem is, mehetne cserébe másikért. MU1000
Üdvözletem az uraknak! Azzal a kérdéssel fordulok hozzátok, hogy szerintetek Optimum TU 2004V asztali műszerész esztergához tudok valahonnan szerezni szegnyerget?
Többször felvetettem magamban is a csiszolás lehetőségét, de végül sehogysem tudtam elképzelni hogy hogyan tudom egyformán megcsiszolni az egész felületet. Végül mondván roszabb nem igen lesz, egy hisszában fasított csavarral csiszolópapírral fordulaton csiszoltam próbáltam azonos sebességgel tekerni a szegnyerget többször oda-vissza. A végeredmény elég fasza lett mondhatni, 40 kN-t elbírt még úgy is, hogy nem volt a tengelyre merőleges terhelés, ami az alakzárást segítené. Ezen megörülve egy darab anyagon ki is próbáltam, 21.5 ös fúrót beleengedtem központfurat után, meg sem rezdült. bár a kés nyomai még mindíg látszanak, de úgy döntöttem teljesen jó így nekem. úgysem fúrok egymenetben még 14 mmt sem. Köszönöm az ötletet Majd ha nagyon ráérek, csinálok egy másik excenteres tengelyt is a rögzítőnek, akár hogy állítom, eltolja magát... de ez a távoli jövő zenéje, addig is megvan a beépített nyomatékhatárolóm
Az biztos hogy ha nem akarod idegelni magad akkor a vásárlás után egy ideig nem szabad hirdetéseket böngészni. ( Most tervezek eladni egy marógépet, erre megjelent egy csomó hirdetés hasonló kategóriás gépekről )