Nekem az esztergám 1100 Wattos motorján át lehet tenni az ékszíjat, köszörűre, na az az igazi. Évekig nem kellett követ cserélnem. Én nem bánnám ha 1000 Wattos lenne. Így meg csak kőkoptató.
Én is ilyet használok, igazából alapvetően nem rossz masina, én csináltam hozzá megfelelő méretű korongleszorító tárcsákat, így közvetlenül a csapágynak szorítom fel a korongot, nem túl csapágybarát megoldás, ha legközelebb meghalnak a csapágyak, átalakítom fix vállasra. A másik baja számomra legalábbis, hogy egy doboz cigit elszív az ember mire felveszi az üzemi fordulatot. Én raktam rá normális korongot, egy Gránit 1A 200 mm átmérővel keményfémhez, egy másik szintén Gránit 7A szintén 200 as, utóbbi nagyon tetszik, szépen munkálja a gyorsacélt is, jobban mint a 6A, legalábbis nekem úgy tűnik. Visszatérve a köszörűre, azért a minőségtől nem kell eldőlni, az enyémnek a balos menete olyan mintha egy jobbos késsel csinálták volna, központosnak sem nevezném. a burkolatok viszonylag jók, kellő mértékű kínlódás és sok por után már nem is rezonálnak, Szerencsére van egy pont ugyanilyen köszörű a polc alatt is, az éppen sárga valami, arra majd ha nagyon ráérek egy drótos korongot meg egy másik szürkét dobok fel, az lesz majd a nagyolós, ez meg csak szerszámélezésre :)
Más: a héten felesztergáltam az E2n szegnyereghüvelyét, és mondhatni elég jó lett az eddigihez képest, mindenhol odaér szinte, bár a kés nyomai kissé meglátszanak, hiába pörgettem mint állat, azért a tapasztalat hiánya meg a kéziszán tekergetése megmutatta, hogy van még tanulnivaló. még nem állítottam el a gépet, lehet érintőn felhúzom egy nagy rádiuszú késsel is, hátha simább lesz.
Én is vettem 1-et vesztemre. Azonkívül hogy harmatgyenge, még be sem tudod szabályozni a köveket, mert nincs fix támasztó felületük. 2 alátét közzé van fogva és úgy áll be ahogy akar. Tavaly írtam itt valamelyik fórumon, hogy mennyit küszködtem vele. Míg végül is kis csövet hegesztettem a belső alátétekre és esztergán illesztettem a tengelyre.
Van egy autóm meg egy házam eladó ha valaki megvenné keressen!
Komolyan így akarsz valamit eladni? Nem mondod meg hogy mit, mennyit, milyen állapotút, mennyiért, és azt sem hogy hol. Még egy nyavalyás fotót se raksz fel amikor már az ovis telefonokban is kamera van. Ha ilyen igénytelenek a gépeid, mint a te hirdetésed, akkor ne számíts nagy üzletre.
Volt olyan is, hogy nem volt kedvem lemenni a műhelybe a nagyobb géphez és ez a kis eszterga volt kéznél az órássarokban. Patron helyett kis kínai tokmányba fogva a munkadarabot.:-)