Keresés

Részletes keresés

Rlevi. Creative Commons License 2020.06.18 0 0 37134

Én is ilyet használok, igazából alapvetően nem rossz masina, én csináltam hozzá megfelelő méretű korongleszorító tárcsákat, így közvetlenül a csapágynak szorítom fel a korongot, nem túl csapágybarát megoldás, ha legközelebb meghalnak a csapágyak, átalakítom fix vállasra. A másik baja számomra legalábbis, hogy egy doboz cigit elszív az ember mire felveszi az üzemi fordulatot. Én raktam rá normális korongot, egy Gránit 1A  200 mm átmérővel keményfémhez, egy másik szintén Gránit 7A szintén 200 as, utóbbi nagyon tetszik, szépen munkálja a gyorsacélt is, jobban mint a 6A, legalábbis nekem úgy tűnik.
Visszatérve a köszörűre, azért a minőségtől nem kell eldőlni, az enyémnek a balos menete olyan mintha egy jobbos késsel csinálták volna, központosnak sem nevezném. a burkolatok viszonylag jók, kellő mértékű kínlódás és sok por után már nem is rezonálnak, 
Szerencsére van egy pont ugyanilyen köszörű a polc alatt is, az éppen sárga valami, arra majd ha nagyon ráérek egy drótos korongot meg egy másik szürkét dobok fel, az lesz majd a nagyolós, ez meg csak szerszámélezésre :)

Más: 
a héten felesztergáltam az E2n szegnyereghüvelyét, és mondhatni elég jó lett az eddigihez képest, mindenhol odaér szinte, bár a kés nyomai kissé meglátszanak, hiába pörgettem mint állat, azért a tapasztalat hiánya meg a kéziszán tekergetése megmutatta, hogy van még tanulnivaló. még nem állítottam el a gépet, lehet érintőn felhúzom egy nagy rádiuszú késsel is, hátha simább lesz.

Előzmény: Titan0 (37125)
occseb Creative Commons License 2020.06.18 0 0 37133

Van a neten egy friss eszterga hirdetés ami szenzációs áron van. Hívta más is innen? ;)

Csuhás Creative Commons License 2020.06.18 0 0 37132

Ez valóban jó fogás!

Előzmény: Feri948 (37131)
Feri948 Creative Commons License 2020.06.18 0 0 37131
Előzmény: Titan0 (37125)
Feri948 Creative Commons License 2020.06.18 0 0 37130

Nekem volt ilyen pirosban, egy ollót nem tudtam anélkül élezni hogy ne lassuljon le. :) Elcseréltem egy 380-as iparira, békebeli.

Előzmény: Titan0 (37125)
ksanyi52 Creative Commons License 2020.06.18 0 0 37129

Megmértem ma az áramfelvételét. Induláskor 2 Amper, üzem közben 1 Amper volt. Mint egy régi mosógép motor.

Előzmény: ksanyi52 (37127)
mesterke12 Creative Commons License 2020.06.18 0 0 37128

mint régebben is hirdető,csak vissza kellene nézni,de megoldom:

 

Kedves tagok,van eladó fémipari gépem több db,van 5  db eszterga{360×1000-től 900×4000- ig},sugárfúró,bulgár oszlopos fúró,függőleges szalag fűrész,bomar stg 220 g szalafűrész,gyalukés élező köszörű,aggregátor,3 colos vízszivattyú,fém polcok acéldobozokkal,strigon 560 gyalugép,több tonna csavar,menetes szárak,hegesztő forgató állvány,karos olló,derékszög hatóművek,vídia lapkák,kések,osztó készülékek,egyéb dolgok amit szeretnék eladni,akit érdekel írjon: maroszerszamok@gmail.email címre vagy hívjon telefonon:06303511133

 a gépek egy része egy ideje nem volt használva de minden működik használható,akit érdekel az keressen a részletekért,üdv mindenkinek.

ksanyi52 Creative Commons License 2020.06.17 0 0 37127

Én is vettem 1-et vesztemre. Azonkívül hogy harmatgyenge, még be sem tudod szabályozni a köveket, mert nincs fix támasztó felületük. 2 alátét közzé van fogva és úgy áll be ahogy akar. Tavaly írtam itt valamelyik fórumon, hogy mennyit küszködtem vele. Míg végül is kis csövet hegesztettem a belső alátétekre és esztergán illesztettem a tengelyre. 

Előzmény: Titan0 (37125)
Csuhás Creative Commons License 2020.06.17 0 0 37126

Volt hasonló köszörű a cégnél ( elektronikával foglalkozunk ),

nagyjából 40W körüli lehet a motorja.

Előzmény: Titan0 (37125)
Titan0 Creative Commons License 2020.06.17 0 0 37125

Sziasztok!

Találkozott már valaki ezzel a masinával?

 

https://grundootthon.hu/deal/flinke-kettos-koszoru-2020.05.21.html?aid=fb2&fbclid=IwAR2YhDn7x1TGeT5v6B7TKa0qpzVqVW0WVMJ6Fdcd9zVkeGyzBkmrpf1HcfY

 

Nem nézem ki belőle az 1 kilowattot!

Törölt nick Creative Commons License 2020.06.17 -1 0 37124

Mekkakarja vetetni eme szép holografikus géppekett, teszek is egy ajánlatot 99 fillér mert az még nem adóköteles :-)

Előzmény: Csuhás (37122)
marcony Creative Commons License 2020.06.17 -1 0 37123

Nem valami kamu ez?

 

Nincs egy telefonszám, vagy egyéb kapcsolat sem, nem elérhető.

Előzmény: Csuhás (37122)
Csuhás Creative Commons License 2020.06.17 -1 0 37122

Van egy autóm meg egy házam eladó ha valaki megvenné keressen!

Komolyan így akarsz valamit eladni? Nem mondod meg hogy mit, mennyit, milyen állapotút, mennyiért, és azt sem hogy hol. Még egy nyavalyás fotót se raksz fel amikor már az ovis telefonokban is kamera van. Ha ilyen igénytelenek a gépeid, mint a te hirdetésed, akkor ne számíts nagy üzletre.

Előzmény: mesterke12 (37118)
mesterke12 Creative Commons License 2020.06.17 0 0 37121

Most még több van amit eladnék,nincs melós,nincs helyem,elég volt

Előzmény: Teaway (37119)
occseb Creative Commons License 2020.06.16 0 0 37120

Véletlenül valaki Fehérváron belül nem tud segíteni egy 0.3mm-es lemez feldarabolásában egy lemezollóval?

Teaway Creative Commons License 2020.06.16 0 0 37119

Ezek ugyanazok a cuccok, amiktől fél éve is próbáltál megszabadulni?

Előzmény: mesterke12 (37118)
mesterke12 Creative Commons License 2020.06.16 0 0 37118

forgácsoló géppark felszámolásból gépeket adnák el,szerszámokat,lapkákat,ha valakit érdekel keressen

Teaway Creative Commons License 2020.06.16 0 0 37117

Ez az igazi Rotring ceruza grafitbél hegyező :)

Előzmény: Sunny65 (37113)
Sunny65 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 37116

Volt olyan is, hogy nem volt kedvem lemenni a műhelybe a nagyobb géphez és ez a kis eszterga volt kéznél az órássarokban. Patron helyett kis kínai tokmányba fogva a munkadarabot.:-)

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=114046096&t=9161338

Előzmény: ztoth32 (37115)
ztoth32 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 37115

Gyönyörű darab!

 

Egyszer én egy RUHLA gépet szerettem volna megvenni egy cégtől. Az volt a vállalásom, hogy permalloy tárcsák közepébe fúrjak 125 mikron átmérőjű átmenő furatokat. 

Már a pénzt készítettem, amikor jött a nagyfőnökük és habzó szájjal fröcsögte, hogy "Termelőeszközt nem adunk el". Így nem lett ez se.

 

A munkát úgy csináltam meg, hogy magam készítettem főorsót, és beletettem egy Orosz kisgépbe. 

 

Később kínáltak egy arasznyi Bergeon gépet, de az egy óraipari szerszámgépeket gyártó szerszámgép volt. Akkor 7 000 000 Ft volt a használt ára (1990). Ennél fogva ez se lett.

Előzmény: Sunny65 (37113)
Feri948 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 37114

Nem találtam csak nagyobb átmérőket.

Előzmény: jalpar (37089)
Sunny65 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 37113

Egy időben a GAMMA is készített órásesztergákat, az enyém is az, nagyon szép darab:

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=105077827&t=9161338

Előzmény: ztoth32 (37112)
ztoth32 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 37112

"anno. az órásesztergámon"

 

Milyen gyártmányú?  Ha szabad megkérdeznem? 

Előzmény: Sunny65 (37109)
Sunny65 Creative Commons License 2020.06.15 0 0 37111
Sunny65 Creative Commons License 2020.06.14 0 0 37110

Bicikli küllőből készült:-)

Előzmény: Sunny65 (37109)
Sunny65 Creative Commons License 2020.06.14 0 1 37109

Barátom régi zsebórájának a billegőtengelyét készítettem anno. az órásesztergámon.

Itt még csak kinagyolva.:-)

 

 

 

Előzmény: N&I (37108)
N&I Creative Commons License 2020.06.13 0 0 37108

"15mm hosszan egy 1.75mm-t átmérőt? Hogyan?"

 

Ilyenformán... :-)

https://www.youtube.com/watch?v=vg6ug0FDhos

Előzmény: jalpar (37102)
Csuhás Creative Commons License 2020.06.13 0 0 37107

Szerintem órás esztergán is menne. Persze nem árt valami jól forgácsolható automata acél jellegű anyag, és éles hss kés.

Előzmény: jalpar (37106)
jalpar Creative Commons License 2020.06.12 0 0 37106

Nagyobb géphez vagy te szokva, mint ami nekem van!

 

Jobb acélok esetén 0.25mm az a fogásmélység, amit szeret a TOS MN80.

Előzmény: Csuhás (37104)
mérnökferi Creative Commons License 2020.06.12 0 0 37105

Nagyon köszönöm, szuper, intéztetem a gyerekekkel!

Előzmény: jalpar (37103)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!