Ez az egész vita azért hülyeség, mert mindenkire szükség van, bölcsészre és mérnökre egyaránt, de nem mindegy, hogy hányan végeznek ezekben a szakmákban, mert ha minden második embert megdobunk egy diplomával, ahogy most csinálják, csak az lesz a vége, hogy a színvonal mérhetetlen mélységekbe esik, és a diploma nem fog semmit érni. Ha annyi bölcsész lenne, amennyire szükség van, semmi baj nem lenne, de sokkal több van, és a végén tényleg a mekiben kötnek ki.
Elismerem, hogy olyan 80-90%-ban igaz, de teljesen nem.
Tény, hogy tele van zsúfolva a BTK áltudományokkal amik semmire se jók (szemiotika, társadalomtudány) és beismerem hogy én is szívesebben lennék vízvezetékszerelő, minthogy legyen két diplomám altajisztikából és filozófiából, de van ott azért egy pár dolog, amivel gennyesre keresheti magát az ember... Főleg most, hogy beléptünk az EU-ba.
Idézet a Népszabadság Leszakadó ország című cikkéből (egy OECD felmérés nyomán íródott):
"Annál is inkább abbahagyhatnánk a kérkedést, mert az Iskolakultúra-béli cikkből kiderül, hogy azokkal sem nagyon dicsekedhetünk, akik főiskolát vagy egyetemet végeztek. A prózai típusú feladatokban a magyar diplomások produkálták húsz ország diplomásai közül a leggyengébb eredményt, még Chilét és Portugáliát is sikerült alulmúlni. A dokumentum jellegű feladatoknál már Chilét megelőzve sikerült megszerezni az utolsó előtti helyet. Ami azonban igazán megrázó, az az, hogy tizenhat vizsgált országban (a fejlett Nyugathoz soroltak plusz Csehország) még a középiskolai végzettségűek is jobb eredményt értek el, mint a magyar diplomások, Svédországban pedig még a középiskolánál alacsonyabb iskolai végzettségűek is jobban szerepeltek."
Ennek fényében azért furcsa ám arra gondolni, hogy a magyar ember mennyire szereti lehülyézni az amerikait.
Egyébként röhely az egész. azok Akik szerint több szakmunkás kell és kevesebb diplomás azért a SAJÁT gyereküket ugyanúgy diplomásnak szeretnék látni és nem szakmunkásnak.:)
Ezen teljesen felesleges vitatkozni, mert állandóan változik, mi mennyit ér. Amikor én kezdtem az egyetemet (Bölcsészkar:-)) 11 évvel ezelőtt, akkor éppen a mérnökök nem tudtak elhelyezkedni, és mentek a Mekibe, a bölcsészek pedig sokkal jobb helyzetben voltak. Anno egy bölcsész sokmindennek elmehetett, most viszont mindenre nyílt saját iskola (újságíróiskola, stb.), vagyis inkább drága diplomagyár, és azóta tartja a mondás a bölcsészekről, hogy "nem értenek semmihez". Saját hibámból is okulva inkább azt tudnám mondani a bölcsészeknek, hogy több lábon kell élni, több vasat a tűzbe tartani, és semmitől sem szabad elzárkózni, ami estleg nem teljesen vág bele egy bölcsész profiljába. Különben engem mint bölcsészt ugyanúgy dühít az a hozzáállás, ami alapján a bölcsészviccek többsége születik, hogy nem adunk magunkra, kinyúlt pulóver-kitérdelt nadrág-saru-tarisznya az öltözékünk, a körülöttünk zajló életről tudomást sem veszünk, hiszen csak a szellemi magasságokban szárnyalunk, nem fecséreljük az időt olyan világi hívságokra mint mozi vagy szórakozás, stb.
De hogy már ne legyek ennyire off: szerintem nem kell választani gyerek és diploma között. A diplomát az ember általában 23 éves korára megszerzi (az elsőt legalábbis), előtte meg amúgyis túl korai szerintem gyereket vállalni.
Én sem azt mondtam, hogy lehetetlen gyerek mellett tanulni, csak nagyon nehéz. Ha én a gyerekeim születése előtt nem tanulok, akkor most esélyem sem lenne családi és megélhetési dolgok miatt. Csak úgy gondolom, hogy egy férfi tanulását, munkahelyi előmenetelét sokkal kevésbé befolyásolja az, hogy van-e gyereke vagy nincs.
hm. nőként azt mondom, a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. a többség nem 20 évesen szül már manapság.
(NAgyobb és húsba vágóbb kérdés a "leszek-e vezető, vagy a gyerekeimre több időt szánok", vagy "nőként milyen esélyeim vannak a munkahelyemen?" - de ez itt már off, és messze vezet.)
Hát igen, erre a kérdésre (gyerek vagy diploma) nem lehet általános választ adni. Attól függ. Milyen diploma, hány éves vagy, milyen a családi háttér, stb.
Nem olyan egyszerű az. Annyit tehetek hogy megnézem az egyetem honlapját, a leendő koleszom honlapját, felsőoktatási portálokat, meg utánajárok ismerősöknél egy bizonyos szaknak, vagy esetleg egyetemi nyíltnapra is elmegyek. De nincs olyan ember aki meg tudná mondani nekem hogy két év múlva, mikor már az egyetemi tanulmányim kellős közepén leszek úgy érzem-e majd hogy helyesen döntöttem. Arról meg hogy mennyit fog érni egy bizonyos diploma a munkaerőpiacon 5-6 év múlva szintén csak találgatnak még a szakemberek is
Na, látod, itt a lényeg. Legalább is az egyik. Ez a kérdés ugyanis szvsz. 99 %-ban a nőket érinti.
Egyébként meg meg lehet oldani, csak baromi nehéz. Szemben ülő kolleganőm az első diplomáját két szoptatás között védte meg, a másodikat pedig egy ovis gyerek mellett csinálta végig. Persze ehhez kellett egy biztos családi háttér, és nem csak anyagi!