Várjuk azokat a topictársakat, akik ilyen motorral rendelkeznek, valamint olyanokat, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy vásárolnak maguknak egy ilyen remek gépet.
OKs, köszönöm az infót. Nekem több holtjáték rémlik a sajátom esetén, de du. amint szabadulok (munka után), kimérem egy mérőszalaggal a konkrét értéket.
A kuplung matatása előtt valamicskét segített, ha behúzott kuplungnál adtam néhány nagyobb (> 3500 fordulatig) gázfröccsöt; az egész olybá tűnt, mintha valahogy össze lenne tapadva a kuplung és nem akarna rendesen oldani. De a javítási próbálkozások illetve a Liqui Moly olaj használata mostanra azért jelentősen javított rajta.
Még egy dolog: ha jól látom, 2006-tól módosítottak a hátsó sárvédőn (sima vonalú lett) és egyszerűen nem találok a régi (< 2006) típushoz való sárvédő-hosszabbítót. (Az őrületbe kerget, hogy vizes úton pontosan a hátsó doboz zárjára veri fel a ganét a hátsó kerék). Most találtam egy angol oldalt, ami pont "ránk" van szakosodva (FJowners club) és alapból nagyon jó áraik lennének, de az éves tagdíjjal meg a postázási költséggel együtt már az is a horrort súrolja. Valamelyikőtök nem találkozott valahol régi FJR-re való hátsó sárvédő-toldóval? (Az ebay-t hiába túrom...)
Az utóbbi években nem nagyon jártam a nyakatokra - ennek szimplán az volt az oka, hogy szerencsére nem sok gondom akadt a vassal, pontosabban az alumíniummal. Viszont már a vásárlás óta van egy fura probléma(?), de nem emlékszem, hogy rákérdeztem-e anno vagy sem...
Ha beindítom és bemelegszik, akkor fura csörgésszerű hang hallatszik a blokkból, ami kissé magasabb fordulatszámon már eltűnik. (Épp ezért jelentkezik csak bemelegedett motornál, hisz' amíg nem érzi melegnek, addig a vezérlő elektronika magasabb fordulatszámon pörgeti a cuccot.) Sajnos nincs a környezetemben más FJR, így más példányt nem tudtam meghallgatni ill. a tulaját megkérdezni. A "hozzáértők" közül van, aki a vezérműláncra esküszik, van, aki azt az alapjárati levegőhozzákeverő környezetvédelmi mittudoménmiatökömöt gyanúsítja. Vagy esetleg vegyem ki a vezérműlánc spanolóját és próbáljam ki, működik-e rendesen?
Másodsorban lenne még egy olyan kérdésem, hogy akinek az enyémhez hasonló régebbi évjáratú gépe van, ha felteszi középtámaszra és beteszi akárhanyadikba, akkor mennyi kb. a kerékkerületen a holtjáték (amennyit ide-oda lehet forgatni a hátsó gurigát)? Nekem picit soknak tűnt (bár némileg mintha csökkent volna, miután most tél végén a hátsó kúp-/tányérkerék párt újrahézagoltam). Én anno még tavaly vettem a fáradságot és végignéztem a teljes hajtásláncot: a homlokkerekes hajtásoknál (főtengelyről le a kuplunghoz ill. a váltóból a kihajtó tengelyhez) értelemszerűen volt egy minimális játék. Az első szöghajtás precíz volt, a hátsó játékát meg most tél végén megszüntettem. Annyira azért nem merészkedtem, hogy olyan szintig bontsak, hogy a váltóba is belássak; én arra tippelek, hogy a kapcsolófogak ill. a nekik megfelelő "ablakok" méretkülönbsége adja a hátsó kerék holtjátékát, azaz szinte a teljes holtjáték a váltó "bűne". Ha pedig így van, akkor ezzel nem sokat lehet tenni, ez így természetes. Erősítsétek vagy cáfoljátok meg, jól gondolom-e...
Ha már a váltóm: az is elég ijesztő (volt), hogy hidegen szörnyű csattanással vágta be egyedikbe, de a többi fokozat sem volt az a kimondott Doxa-óra feeling. Tavaly több hullámban próbáltam javítani valamicskét a kuplungon anélkül, hogy komplett agyat, kosarat és lamella-készletet vettem volna. Most a hézagolás is javított valamicskét ill. a legutolsó olajcserekor (kb. öt másik kipróbált márka után) Liqui Moly 10W/50 olaj került a gépbe. Most már (ha bemelegszik a cucc) nem olyan szörnyű az egyedik vétele, a többi gang meg szinte már vállalható. Ennek ellenére nekem gyanús kicsit, hogy egy ilyen színvonalú és ilyen kategóriájú motornak talán mégsem így kellene ketyegnie a váltójának...?
Több helyről is hallottam azt a városi legendát, hogy minden motornak megvan a maga ideális olaja, amit a legjobban szeret (csendesen működik vele a váltó, jó a kuplungnak, könnyű megtaláni az ürest stb. stb.), ezért szeretnélek megkérdezni benneteket, hogy nektek mi a tapasztalatotok az olajokkal? Mi vált be legjobban (különös tekintettel a váltóra)? Mint írtam, szinte az összes ismertebb márkát (Castrol, Repsol, Motul, Shell stb.) végigpróbáltam már és most a LM tűnik eddig még a legjobbnak (igaz ez az eddigi legdrágább is).
Eladó 2006.07. évjáratú Yamaha FJR 1300 A RP13 tip. motorom fékhibával. Szezonra felkészített, új gumikkal újszerű állapotban két év műszaki vizsgával. Irányár: 1 350 000.-Ft. Az ár alkuképes. Képek a Használtautó.hu találhatók.
Eladó 2006.07. évjáratú Yamaha FJR 1300 A P30 tip. motorom Fékhibával. Szezonra felkészített, új gumikkal újszerű állapotban két év műszaki vizsgával. Irányár: 1 350 000.-Ft. Az ár alkuképes. Képek a Használtautó.hu találhatók.
2004es nem biztos hogy abs-es akkor még opciós volt a listán 2005-től jött alapfelszereltségként. viszont biztos hogy nem lesz félautomata az csak 2007 után létezett.
erről a második fokozat "ugratásról" még sosem hallottam, jellemzően nagyon ritka a váltóhiba is.
Köszi!Holnap megyek egy 2004-es FJR-t megnézni.48000 van benne.Visszaolvasva úgy látom te ismered jól a tipust.Mire figyeljek oda?Váltót kettesbe téve hirtelen nagyobb gáz,hogy kidobja-e.Féket talán áttudom nézni,kivéve ABS ellenőrzés.Megköszönném,ha pár mondatban leírnád nekem.
Ok, de attól hogy a relé nem az indítómotoron van, a forgórész még (meg)szorulhat. A téli állás utáni vidám tekerés nem aksira utal, sem az hogy a frissen leállított motoron nem akar indítani.