Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 60
Ezt csak most olvastam. Egyetértek.
Előzmény: Mad árka (21)
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 59

A román vírus részleges azonosítása mellett kiderült, hogy a török vírus szinte teljesen azonos a Délkelet-Ázsiában júniusban elindulttal. Ez azt jelenti, hogy egy rendkívül stabil vírussal van dolgunk - fűzte hozzá. Ez azért érdekes, mert az influenza vírusa különösen változékony, akár saját magában is képes átrendeződni, a mostani azonban "kitart" eredeti génállománya mellett.

Süth Miklós óvakodik ugyan a jóslástól, a stabilitás azonban arra utal, hogy nehezen "hat" bármi erre a vírusra, vagyis elképzelhető, hogy a humán influenza vírusa sem lesz rá hatással, azaz nem indul el a géncsere, s nem alakul ki a "rettegett" mutáns. Ez azonban legfeljebb találgatásnak mondható, bár a stabilitást mutató eredmény mindenképp pozitív fejlemény.

 

( NOL )

wywywy Creative Commons License 2005.10.17 0 0 58
Ez mind igaz, Alice, csak az is idő, míg eljut hozzánk ez az új vírus. Kialakul vhol az emberről emberre terjedő vírus (várhatóan Ázsiában), és elkezd terjedni. DE az oltást már ebben a pillanatban el fogják kezdeni gyártani világszerte! A vírus sem máról holnapra fog ideérni.
Előzmény: AliceCsodaországban (49)
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 57
Fene tudja, hogy került oda a szmájli, a kérdés komoly volt.
Előzmény: Törölt nick (56)
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 56
Te anya létedre nem tudod, mit kell csinálni egy influenzás gyerekkel? :-) (Pánikolni nem kell, az biztos.)
Előzmény: Timótea (17)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2005.10.17 0 0 55

Az a vírus már nem az lesz, hogy a madárszartól lesz beteg, nyugi. Arra már van vakcina - azt kapta meg Kökény MIhály is. És nem amiatt, hogy ha csirkét simogat akkor ne törjön ki rajta, hanem amiatt, hogy van e káros meléékhatása. Ez egyébként bevett gyakorlat, hogy az ilyen vakcinákat a fejeseken próbálják ki, csakúgy mint az a régi hagyomány, hogy a hídavatáskor a hidat tervező mérnöknek a híd alá kell állnia, hogy ha leszakad először az ő fejére szakadjon..  (bár nem tudom ma is dívik-e de a nagymamám öccsénél még ez volt.)

 

Az ellen a vírus ellen ami most van, amit a Romániai madártetemeken találtak - NEM EMBEREKEN, mert emberi megbetegedés nem történt!!! - és amirő mindeki beszél - nos az ellen a vírus ellen már van vakcina.

 

Az esetleges mutáns ellen nincsen. Nem is lesz.  

Már úgy értem időben...

Előzmény: anyabanya (54)
anyabanya Creative Commons License 2005.10.17 0 0 54

Mondjuk kiengedem a kertbe, de letojja egy madár...

mondjuk apa dolgozik és öt tojja le egy madár, vagy ráprüszköl egy beteg...

Mondjuk van aki iskolás...

Szóval én nem fosok de ha mégis akkor ugysem kerülhezjük tutira ki.

Előzmény: AliceCsodaországban (49)
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 53

Azok alapján, hogy mi ( átlagemberek ) mit tudunk eddig az egészről, nagyjából helyes az okfejtésed. Viszont az továbbra is nagy kérdés, hogy ha egyszer ki is alakul az a bizonyos emberről-emberre terjedő vírus, akkor az milyen hatásfokú lesz? Mennyire lesz mondjuk veszélyesebb, erősebb egy normál influenza-vírusnál?

Mert ezt továbbra sem tudjuk.

Előzmény: AliceCsodaországban (49)
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 51
Nem hiszem, hogy akármi is OFF lett volna eddig...
Előzmény: Mad árka (44)
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 50

Persze. Nem is bevásárlóközpontról beszéltem, de voltak itt olyan hozzászólások, amelyek arra engedtek következtetni, hogy ha járvány van, akkor teljes elzárás...

A hsz.-od második felét pedig gondolom nem nekem címezted :))

Előzmény: Törölt nick (40)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2005.10.17 0 0 49

Na jó, akkor játsszuk tovább a "jujj mi lenne ha" játékot ezt csak amiatt írom, mert NEM HISZEM, hogy világjárvány törne ki. Hogy miért: 1. érzés 2. amennyit utánaolvastam ebből is ez jött le nekem.

 

Tehát játszuk azt, hogy kitör a véres baltás madárinflenza vírus, ami emberről emberre terjed cseppfertőzéssel.

 

Nem akarok senkit elkeseríteni, de akkor bizony baj van. És hiába halmozott fel valaki 12 csomag pelenkát 30 kiló száraztésztát, ásványvizet avagy hiába speizolt be valaki antibiotikumkészletet meg mindenféle csodaszert, akkor is baj van.

Mert ez ellen az inflenza ellen nincsen oltás, és sokáig nem is lesz. Sem náélunk, sem Angliában, sem Brüsszelben. Mert először izolálni kell a vírust, aztán az ellenanyagát kitenyészteni, aztán megkezdeni a sorozatgyártását, és ez minimum 2 hónap. Aztán még ha sikerül is egy atombiztos vakcinát találni ellene, akkor is a magyarországi havi kapacitás csak 500 ezer oltóanyag. (Ez jött le nekem, ha valaki máshogy tudja, szóljon.) Tehát ahhoz, hogy a lakosság 25%-át beoltsák, ahhoz is kell minimum 5 hónap. Ha a spanyolnáthából indulunk ki, az kezdődött 1918 júliusában, tombolt egészen 1919 januárjáig, majd fokozatosan csökkent. Ehhez képest most is ugyanez lesz a helyzet, mert mire mindenkit beoltanak aki akarja, addigra a járvány már le is csengett. Áldozatokkal vagy anélkül.

 

MIt lehet tenni?

Higgadtan viselkedni. Lehetőleg nem járni emberek közé csak annyit amennyit muszáj. Arcmaszkot viselni, ami ugyan nem ad elég védettséget, de jobb a semminél.  Ha meg kitör valakin a vírus, akkor csak azt tudom ajánlani amit Madárka nick: ágyba feküdni, sok folyadék, pihenés, magas láz esetén lázcsillaípítás. Ugyanis inflenza ellen nincsen gyógyszer (ha már kitört) csakis a saját szervezetünkben bíthatunk, és mindent meg kell tenni ahhoz, hogy ehhez segytsük a szervezetünket. Sok pihenés, sok folyadék, C vitamin, ágymeleg... és a többit bizony a sorsra kell bízni.

Eleon Nóra Creative Commons License 2005.10.17 0 0 48
Hát, csak vakcina az nincsen...mert még olyan vírus sincsen ami ellen kellene. Ez itt a baj. Most kísérleteznek a H5N1 elleni oltóanyaggal, a hét végén lesz eredmény, hogy hatásos-e? Csak az a baj, hogy ez nem az a vírus, ami ellen kell, mert ez csak a madárról-emberre terjedhet. Najd akkor lesz bökkenö, ha kialakul az emberröl-emberre terjedö változat, de ahhoz új kísérlet...új oltóanyag...idö-idö kell.
Előzmény: cimbóka (46)
cimbóka Creative Commons License 2005.10.17 0 0 46

Két dolog:

-1968-ban is volt világjárvány, ha jól tudom a hong-kongi influenza. De ezt csak most tudtam meg, holott akkor már 8 éves voltam. Van, aki emlékszik rá? Pedig -ahogy olvastam- az is rengeteg áldozatot szedett a világban. Vagy hozzánk nem jutott el?Erről nem olvastam.  Az is igaz, hogy a motorizáció nem csak 1918 óta fejlődött udrásszerűen, hanem az 1968-as állapotokat sem lehet a maival összevetni. Nekem 1968-ról csak az jut eszembe, hogy egy gyeregtánccsoporttal akkor voltunk Párizsban-már akkor is repülővel-, és abban az évben voltak a párizsi diáklázadások is.

-Átfutottam az írásokat, de nem láttam, hogy valaki is azt írta volna, hogy "az influenza leghatásosabb ellenszere a védőoltás". Én évek óta az egész családomat beoltatom és nem is voltunk influenzásak. Lehet, hogy egyébként sem lettünk volna,dehát jobb a bajt megelőzni. Nem? Sohasem a láztól féltem, hanem az esetleges szövődményektől, mert az ismeretségi körünkben nagyon durva esetekről is tudunk.Persze a többség megússza, hál'Istennek. A madárinfluenzáról is azt mondják, hogy a leghatásosabb/egyetlen igazi?/ ellenszer a vakcina. Azt hiszem a priznic nem sokat ér ellene.

Eleon Nóra Creative Commons License 2005.10.17 0 0 45
Gyerekeknél csak a magas lázat kell csillapítani. A láz szerepe ugyanis, hogy megölje a kórokozókat. Ha azonban sokáig tart és magas, akkor károsítja a saját fehérjéket is.

Én hagyni szoktam a lányaimat, ha betegek, lázasnak. Persze nem engedem 39 fok fölé. Így kb 2 nap alatt ált. túl vannak a nehezén.

Lázcsillapítónak kicsiknél nagyon jó a Nurofen szirup. Ehhez még adagoló fecskendö (nem kanál) is van.
Előzmény: Eleon Nóra (43)
Mad árka Creative Commons License 2005.10.17 0 0 44

Üdv!

 

A topikindítóban többek között az is áll, hogy hogyan lehet megvédeni a gyereket. Szerintem ma az egyik leggyakoribb "hiba" a túlféltésből származó steril környezet felé való terelgetés. De ez saját vélemény, egyszer kifejtettem, nyilván nem fogom többször.

 

A hemoglobin pedig az immunrendszer kapcsán került szóba. Ha megvédésről szeretne olvasni a topikindító, akkor Petyus ajánlója teljesen ontopik. (Bár szerintem az immunoglobulin volt, de mindegy, gondolom, kiderül.)

 

Ha a madárinfluenzáról szeretnétek, hogy folyjon a beszélgetés, akkor folyjon arról, én a magam esetében csak a felmerülő témákra reagáltam, s úgy érzem, javarészt azért ontopik módon.

 

De szerintem a legegyszerűbb, ha a topikindító elmondja még egyszer, miről szeretné, hogy szóljon ez a hely. Aztán ki-ki alkalmazkodik, szerintem egyikünknek sem célja, hogy más "örömét" elvegye.

Előzmény: Törölt nick (40)
Eleon Nóra Creative Commons License 2005.10.17 0 0 43
hibba-hiába
Előzmény: Eleon Nóra (42)
Eleon Nóra Creative Commons License 2005.10.17 0 0 42
Sajna, én el tudok képzelni egy igen fertözöképes vírust a többi topic elolvasása után. :(( Hibba XXI. sz., számos betegségre nincsen gyógyszer.

Előzmény: Törölt nick (34)
rocher Creative Commons License 2005.10.17 0 0 39
Amikor a fiamat szültem akkora influenzajárvány volt, hogy senkit nem engedtek be látogatóba, a kórházakba. Le is csúsztunk a papás szülésről rendesen:-(((
Előzmény: Timótea (5)
Mad árka Creative Commons License 2005.10.17 0 0 38

Miért nem?

 

Míg korábban az emberek nem tudtak ilyen sebességgel mászkálni, egy vírusnak több év is kellett, mire eljutott valahová. A pestist kutatták - többek között - elég jól ebből a szempontból, nem tudom, konkrétan melyik előbukkanásánál, de 5-6 év volt legalább, mire Európa egyik végéből eljutott a másikba. Ma ez hetek kérdése. A sok utazás, a jövés-menés ezt csak elősegíti.

 

A 21. században élünk, de a világ globalizált. És vannak jelenlegi tudásunk szerint is gyógyíthatatlan betegségek, a tudomány nem mindenható.

 

De érdekelnének az érveid, úgyhogy várom a választ. Az enyémek itt vannak fenn.

 

 

Ui. Ha valakit ez érdekel, akkor visszakérem egy kölcsönadott könyvemet (A világ helyzete 2005., a www.fna.hu -n meg lehet rendelni!) és begépelem a vonatkozó részeket.  

Előzmény: Törölt nick (34)
Luisette Creative Commons License 2005.10.17 0 0 37
Én azon gondolkodom napok óta (monjuk utána is nézhetnék valahol), hogy az influenza elvileg cseppfertőzéssel terjed, nem? Tehát ha mondjuk tényleg járvány van, akkor is elvileg meg kéne hogy védjen, ha teszek föl az orromra-számra egy maszkot, ha elmegyek itthonról, meg kesztyűt hordok és kezet mosok. Pl. mikor Hongkongban (vagy valahol arrafele, nem emlekszem pontosan) volt az a SARS vagy mi, ott is indenki maszkban járt. Végül is nem is lett belőle világméretű járvány. Vagy ez nem ilyen egyszerű?
Amúgy én is félek, ha jobban belegondolok ebbe az egészbe. Ugyan én még soha nem voltam influenzás, de van egy kicsi gyerekem, meg decemberre várom a másodikat (micsoda jó kis hely az influenza összeszedésére a szülészet...).
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 36

hűtőfürdő: beleülteted a picit langyos (éppenhogycsak hidegebb a víz, mint a szokásos fürdővize, amit a láza miatt amúgy is jéghidegnek fog érezni) vízbe és szép lassan engeded hozzá a hidegebb vizet. És locsolod a hátát, mellkasét.

 

vagy priznic (??? jól írtam), de nálunk ez nem jött be, csak a hűtőfürdő, ez sitty sutty mindig leviszi a gyerekem lázát.

Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 35
Miután fogalmad sincs róla, hogy merre élek, elég sajátos hozzászólás...
Előzmény: Törölt nick (32)
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 34
Lehet naív vagyok, de a XXI. században élünk! :))) Nem tudok elképzelni egy világméretű járványt.
VKOrsi Creative Commons License 2005.10.17 0 0 33
Timótea :)
én nem akarlak bánatni... de ha nem tudod milyen egy inlfuenza, ill. van egy 8 hós gyereked, de nem tudod, mit kell tenni, ha lázas lesz, akkor szerintem előszr kicsit ennek nézz utána!
A felhalmozás szerintem hülyeség, és az izolálás is. Nem mondom, hogy a legnagyobb influenzában közösségbe kell vinni a gyereket, da ha apa elkapja, akkor nehogy már száműzzétek a lakásból!
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 31

Tökéletesen egyetértek. Az immunrendszere nem véletlenül van az embernek, és nem feltétlenül baj, ha az valamilyen szinten edzésben van. Persze nem kell túlzásokba esni, nem azt mondom, hogy milyen jó, ha folyton beteg a gyerek, de nem kell mindjárt gyógyszerekkel tömni...

Mi most estünk át egy szokásos influenza-járványon.15hónapos lányom szüleit megszégyenítve tűrte a megpróbáltatásokat. A legerősebb gyógyszer amit kapott az a meleg tea volt... Mindennap vittem sétálni, persze jóval kevesebbet mint máskor, de vittem, eszembe sem jutott, hogy légmentesen elzárjam és gyógyszerekkel tömjem. Erről ennyit...

A madárinfluenza humán szempontból is veszélyes változata pedig ha jól tudom továbbra sem létezik. Azzal tisztában kell lenni, hogy -mint minden- ez is nagyszerű üzlet. Nem kell mondanom, hogy kinek....

Pénzt csinálnak a félelmünkből. Szomorú de ez van.....

Előzmény: Mad árka (21)
Törölt nick Creative Commons License 2005.10.17 0 0 30
OK. Amúgy bénáztam a létező-nemlétezővel, újra pontosítani kellene, de már nem fontos...
Előzmény: Mad árka (27)
Mad árka Creative Commons License 2005.10.17 0 0 29
(Gondolkodtam, nem immunoglobulinról szólt a cikk? Mert az is fehérjemolekula, csak nem oxigént szállít, hanem ellenanyag, immunogén anyagokat köt meg.)
Előzmény: PETYUS (26)
Mad árka Creative Commons License 2005.10.17 0 0 28

Rögtön ki leszünk innen kukázva, de válaszolok. :)

 

Először is kérnék pontos forrást, hogy hol olvastad. Én nem tanultam még erről, nem is vagyok a témában jártas. Annyit tudok röviden, hogy a hemoglobin oxigénszálító fehérje. A tüdőben a parciális nyomáskülönbség miatt az oxigén szépen "benyomul" a léghólyagocskák kapillárisaiba, onnan vörösvérsejtekbe, megkötődik. A szövetekben pedig a sejtekbe kerül. Nem írom le az egészet, nem is ez a lényeg. Én a magzatokról annyit tudok, hogy a magzati hemoglobinnak a szerkezete és az oxigénmegkötő képessége eltér a felnőttől, mert "odabenn" kisebb parciális nyomású helyről kell felvennie az oxigént. Nem is önállóan lélegzik. Gondolom, a születés után átalakul a hemoglobin. Lehet, hogy ez tart a 8. hónapig, ezt nem tudom és most nem is tudok sajnos utánanézni.

 

De ez hogy van kapcsolatban az immunrendszerrel? (Komolyan érdekel, nehogy félreérts, mert nem cikizésből kérdezem.)

 

A kisgyerek érzékenységéről pedig annyit, hogy én nem tagadtam senki érzékenységét pl. egy vírussal szemben. Csak arra céloztam, hogyha a túlféltő magatartás miatt folyton sterilizálni próbáljuk a környezetünket, akkor nem alakul ki a gyerek immunrendszerében jónéhány védekező mechanizmus. Nem azt mondom, hogy napjában háromszor végig kell másztatni a gyereket a kutya által összetapicskolt kövön, csak mint ahogy sok másban, ebben is vannak fokozatok.

Előzmény: PETYUS (26)
Mad árka Creative Commons License 2005.10.17 0 0 27

A topikindító a mezei influenzáról kérdezett. Ebben az esetben szerintem őt kéne megkérdezni, hogy minek szánja a topikot. Merthogy elindultunk a felhalmozástól, majd átkanyarodtunk a mezei influenzához, ill. a gyerekek immunrendszere is szóba került meg különféle fertőzések és párhuzamok.

 

Másrészt viszont a címben ennyi áll (madár)influenza. Én pedig példát hoztam, amely valóban nem kapcsolódik ezekhez, viszont az analógia alapján el lehet indulni abból is szerintem. Mindenesetre a hozzászólásomnak nem a zárójeles rész volt a lényege.

Előzmény: Törölt nick (24)
PETYUS Creative Commons License 2005.10.17 0 0 26
Valami olyasmit olvastam, hogy a gyermek kb. 8 hónapos koráig sok mindenre fokozottan érzékeny, mert a hemoglobinja még nem olyan, mint 8 hónapos kora után.
Előzmény: Mad árka (21)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!