Ne alakítsák át piaci alapúvá és több-biztosítóssá az egészségbiztosítást, ne emeljék az előrehozott nyugdíjkorhatárt 59-ről 60 évre, ne változtassák meg a korkedvezményes és a szakmai nyugdíj rendszerét, ne zárjanak be 38 vasúti mellékvonalat
ezek a legfontosabb követelései a Liga Szakszervezetek által szerdára szervezett tiltakozássorozatnak, a társadalmi szolidaritás napjának.
Az érdekvédelmi szövetség napközben számos területre kiterjedő sztrájkot hirdetett meg, este pedig nagygyűlés lesz a Kossuth téren. A tiltakozásokhoz több mint negyven érdekképviselet köztük a Munkástanácsok és több tucat civil szervezet csatlakozott.
Véletlenül tévesen címeztél vagy tudatosan csúsztatsz?
Abban a hozzászólásban, amire válaszoltál, még véletlenül sem írtam ilyesmit. Írtam viszont egy csomó tényt (előbbi és későbbi hozzászólásokban is), amire érdemi céfolatot eddig senkitől nem kaptam.
Értsed már meg végre, - a hatalom a gazdaságban van, - a politikusok bábok a gazdaság szereplőinek kezében.
Antall azt csinált, amit a történelem megengedett neki, - egy adott szituációból (kiegyezés...) hozta ki nektek, amit lehetett, és nem ő tehet róla, hogy nem tudott többet kihozni a helyzetből.
Kivel is tette volna?
Egy Horváth Balázzsal?
Egy Jeszenszkyvel?
Egy Raffai Ernővel?
Vagy gazdasági téren egy Mádlal?
Lásd be: hihetetlenül gyenge a káderállományotok, mindent mi vagyunk kénytelenek megcsinálni helyettetek, - még a kapitalizmust is...
Nem láttam ugyan a műsort, de láttam már közelről kialakult pénzembereket meg alakuló pénzember csírákat.
Sokuk tényleg szorgalommal és rengeteg munkával veti bele magát az üzleti életbe, a kezdetek kezdetén, no szabadidő, dirrekt mindent háttérbe szorít, jön a munkamánia.
Az elején esetleg egy kreatív, széles érdeklődési körű ember volt aki azért szeretne pénzt keresni, hogy saját ötleteit megvalósítsa.
De ahogy belemélyül a pénzkeresetbe, fokozatosan megváltozik, elveszti az érdeklődését sok fontos dolog iránt és belefásul a pénzkeresetbe.
A több soha nem elég, még több kell.
Szeretik magukat becsapni azzal, hogy a vagyon kötelez arra, hogy még több pénzt kelljen keresni. Azon kívül minnél több van, annál jobban félnek, hogy elveszítik.
Egy idő után nem érdeklik már azok a dolgok amiért eleinte küzdött, az üzleti adok-kapokban a geciség széles tárházát alkalmazza és tanulja el másoktól és ez kilúgozza az embert.
A sok fontos dolog iránt elvesztett érdeklődését igyekszik pótolni stílszerűen lóvéköltéssel, autó, benga nagy kégli, nők, vadászat, képek vásárlása,egyéb költséges hobbi. Beszereznek dísznek egy feleséget, aki meg van elégedve a helyzetével, csinálnak gyereket, de a gyereknevelésre többnyire nem jut idő mint ahogy a családi életre sem.
Végül is az a konzekvencia, hogy aki eljut odáig, hogy nagyon sok pénze van, az olyan változásokon megy kereszül , hogy addigra nem jelentenek számára értéket az emberi kapcsolatok, az emberek, meg általában véve vastagon szarnak a társadalomra, pedig már rendelkeznének olyan hatalommal meg erőforrásokkal amivel tehetnének valamit az emberiségért annélkül, hogy az életszínvonalukon ez észrevehető lenne. Ezért is olyan a világ amilyen, mert aki tenne érte az nem rendelkezik hozzá megfelelő lehetőségekkel, aki meg rendelkezik az hülyeségekre fordítja a lehetőségeit.
Nézd, ha az állam segít abban, hogy a kisgyerek társadalmi hátrányait lefaragják, és amit nem tud megadni nekik a szülői ház, azt próbálja megadni az iskola, az állam és a civilszféra, - már rengeteget tettünk.
Nem biztos, hogy egyetemi tanár lesz belőle, - lehet, hogy csak kőművesmester, de ez még mindíg ezerszer jobb, mintha alkalmi munkákból tengethetné az életét.
De ha a támogatási-ösztönzési rendszer jó, és a gyerek ambiciózus, akkor akár elvégezheti az egyetemet is.
Ez a koma érti a világot és van egy igen jó tulajdonsága: Nem felejti el, és nem tagadja le, hogy honnan jött, és tudni véli, hova tart.
Ez bizony nagy segítség akkor, amikor azok sorsáról kell dönteni, akik ma vannak hasonló vagy rosszabb helyzetben, mint ő volt anno, amikor indult.
Miért nem lehet valakiről jót írni, ha úgy érzem, hogy megérdemli?
Ez- már megbocsáss - csak a szokásos álszent, álfüggetlen, álliberális értelmiségi maszatolási követelmény, - fanyalogjunk mindíg, ha van okunk, ha nincs...
Ettől tart többek között az SZDSZ ott, ahol tart, - de hát ez egy másik téma, amiről talán nem is tudok függőleges helyzetben rendesen beszélgetni...
Bizonyos esélyt adni -- azt lehet, de hol van ez az egyenlőségtől! Valamilyen lehetőség minden társdalomban adott, a vita a mértékben van. Az arányok meg mindig is vitatottak lesznek, mert az érdekek ellentétesek.
Ezekkel a gondolatokkal szóról-szóra egyet tudok érteni. Annál is inkább, mert anno egyik kedvezményezettje voltam a társadalmi felemelkedést segítő programoknak.
Vita egy szál sem.
Csak az utolsó közbeszúrásodat tudnám feledni! Már megint ez a gyurcsányosdi.
Azzal együtt, hogy az esélyeket 100%-ig valóban nem lehet kiegyenlíteni, de esélyt lehet adni az ab ovo esélyteleneknek a kitörésre. és ez a lényeg, - nem?
Az esélyegyenlőség=lehetőség.
Reális lehetőség, amellyel élni lehet, vagy lehet hagyni elenyészni, - ehhez kell ugyanis a hátrányos helyzetben levő szándéka és akarata is.
Ez az, ami elvárható egy versenyen alapuló társadalomtól, - sem több, sem kevesebb.
Ez igaz, de vannak merevebb és dinamikusabb társadalmi berendezkedések. A váltásoknál mindig nagyobb a mozgás a csoportok között. Viszont ha átjárhatatlanná merevedik egy struktúra, abból senki nem nyer hosszú távon.
Azt gondolom, léte vagy hiánya megmutatja egy társadalom minőségét.
Végtelenül fontos, hogy az emberek előtt legyen perspektíva, legyen kiemelkedési lehetőség, - akár személyesen, akár utódaik által.
ha ez hiányzik, akkor az állam polgára közönyös lesz a közösséggel szemben, ambiciója csak arra terjed ki, hogy személyes napi szükségleteit biztosítsa, és nem törődik a körülötte levő világ történéseivel, - azokat csak elszenvedi, nem alakítja.
Az amerikai társadalom sikerének egyik titka éppen abban állt, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája volt akkor, amikor Európában még a feudalizmus korlátai álltak a dfelemelkedés útjában.
Ezt a helyzetet az amerikai polgár büszkén hirdette, a világ többi része meg irigyelte.
Az a társadalom, amelyik nem engedi a felemelkedést és bebetonoz társadalmi strukturákat, halálra van ítélve.
Nem szabad elfelejteni, hogy bár a szabadság az ember számára nagyon fontos, de ez csak akkor igaz, ha nem csak a deklarációk szintjén érvényesül. Márpedig szabadnak csak azt az embert tekinthetjük, aki a napi megélhetését gond nélkül biztosítani tudja, - aki nyomorog, az napi megalkuvásokra kényszerül és a nyomor egy szintjén a szabadság fogalma már értelmezhetetlen.
Az esélyegyenlőség egy fikció, - valójában soha nem érvényesül tisztán.
Az, hogy ki hová születik, alapvetően meghatározza az életét, ezer oknál fogva.
Azt állítják okos kutatók, hogy, a kisgyerek élete első hat évében megszerzi szinte mindazt az ismeretet és képességet, amellyel majd hátralevő élete során boldogulni fog, amelyikre építve képes lesz elsajátítani bonyolult ismereteket.
Gondolom, ismered a Moldova féle aforizmát a falról, melynek nekidőlve fedő vagy Dante-kötet esik a gyerek fejére, - bizony, nagy igazság ez.
És akkor még szó sem esett arról, hogy az egészséges táplálkozásnak, a sportnak, a rendezett családi háttérnek, a megtapasztalt használható és korszerű életvezetési mintáknak milyen hatása van az egyén fejlődésére...
Szóval, - a gyerekek meg csak születnek ide mag oda, nagy elővigyázatlanul, és egy felelős társadalomnak illene tenni valamit azért, hogy valamennyi állampolgára számára legalább a rajtvonal táján egyenlő legyen az esély arra, hogy tanulással, munkával, szorgalommal eredményt érhet el akkor is, ha a családi körülményei (anyagi és/vagy kulturális értelemben) nem érik el a társadalmi átlagot.
A magyar társadalom az esélyegyenlőség biztosítása tekintetében igen rosszul állt egész történelme folyamán, - mondjuk 1848-ig a nemzet fogalmába nem is tartozott bele a nemességen kívül senki.
Az első világháború előtt a meginduló polgárosodás a társadalom egy részének nyújtott némi esélyt, de a Tanácsköztársaság bukása után a második világháborúig terjedő időszakban ismét megmerevedett a társadalmi struktura, - talán az egyházak adtak némi lehetőséget a felemelkedésre...
A felszabadulás viszont elindított egy olyan átstrukturálódást, amely példátlan volt a magyar történelemben, és ez igen jót tett a társadalomnak, - még akkor is, ha sok igazságtalansáhg, sok ellentmondás és sok melléfogás vette körül.
A második ilyen nagy társadalmi mozgást a Kádár-rendszer hozta, amelyik felemelte a magyar falut, megnyitotta a kulturális lehetőségeket a szegények előtt is, és elindította a kicsit sete-suta magyar polgárosodást.
Aztán jött a rendszerváltás, és jött az eredeti tőkefelhalmozás magyar módra, - és csak remélni tudom, hogy nem fog bekövetkezni ismét a társadalmi osztályok bebetonozódása.
Gyurcsány ért, hogy miről van szó, - Orbán nem úgy tűnik, hogy értené..
Pillanatig sem vitatom, hogy a Kádár-rendszer néven emlegetett évtizedek - a többi szocialista országhoz képest - valóban viszonylag élhetőek voltak.
De akkor sem szabad elfelejteni azt, hogy az egész rendszer gyilkosságokon, rablásokon alapult, olyan alapvető jogok hiányoztak mint a szabad választáshoz, szabad véleménynyilvánításhoz való jog, az utazási szabadságról már nem is beszélve. Elismerem, hogy sok százezer új lakás épült, volt munka, szolíd, de biztos megélhetés mindenkinek, de a törvénytelenségekre ez nem lehet mentség.
Qrvára nem érted te még azt sem Gyurikám, amit olvasol.
Ha valamelyik állításom nem igaz, - nosza, cáfold, ha meg igaz, akkor hol itten a szerecsenmosdatás?
Tulajdonképpen végig egy olyan társadalmat építettünk, amelyiket jobb híján szocializmusnak hívtunk, és amelyik természetét tekintve szvsz állam- monopolkapitalizmus volt, és amelyik úgy tűnt, az örökkévalóságig fog fennmaradni. Ezt a társadalmat azért nem építettünk tovább, mert ennek megszüntek a külső feltételei, - a játszótérre beengedték a pitbullokat.
A szocializmus kísérlet volt egy emberszabású társadalom kialakítására, és történelmi léptékkel nézve igen rövid ideig létezhetett, - már a Kádár rendszerről beszélve, ugye.
Azt hiszem, hogy büszkék lehetünk, mert nálunk ennek a társadalomnak egy élhető formája alakult ki, és néhány kanyar után egyre élhetőbb lett az idő előrehaladtával, - bizonyos területeken pedig igencsak bírta az összehasonlítást a nyugati társadalmakkal.
Persze nem vitás, hogy ideológiailag lenyomod Marxot, - de azért nem szép tőled ennek a kegyelemkenyérnek az emlegetése.
Tudok egy-két művészről, akik kegyelemkenyéren remekműveket alkottak, és hallottam gazdag dilettánsokról is.
Az ész: adomány, és hogy mivel tartod fenn az agyad munkaképességét, e tekintetben másodlagos, - már csak hogy feleslegesen ne költs kaviárra...
Tulajdonképpen végig a kapitalizmust építettük, csak aki kimondta ennek a szükségességét, azt elhallgattatták. :)
Olyan szép dolog ez a szerecsenmosdatás. :)
Olyan szép dolog egy rég halott politikus életismereti képességeit polírozni, aki szinte egész életében egy kapitalistától kapott kegyelemkenyéren élve fejtegette a kapitalizmus szüksségszerű haldoklásáról szóló manifesztumait. :)
Marx rulez. Marxi rendszer rulez. De hol a forever? :)
(Tényleg, most már emlékszem, hogy mikor az óvodában mentem a mosdóba, a csapból is a konvergencia-elmélet folyt, de fals hangot adott a csobogás, erre az óvó néni figyelmeztetése nélkül is rájöttem.)
Elakadnék még egy csöppet a sokkszerű változáson. Te gazdasági szempontból elemezted a rendszerváltozást, mely szerint minden készen állt a váltáshoz.
Én viszont a szociális szempontokra gondoltam, hogy milyen sokan csúsztak le egyik napról a másikra azzal, hogy megszűntek a vállalatok, és velük együtt a munkásszállások. Se munka, se szállás. Mobilitás lefelé ezerrel. Na persze volt ellenirányú mobilitás is azok számára, akik ki tudták használni az adódó lehetőségeket. És újra az esélyegyenlőség!
Ez a kérdés roppantul érdekel. (Éppen egy reformpedagógiai kísérlet kapcsán van ezzel kapcsolatban vitám többekkel.)
Jó lenne, ha kifejtenéd az ezzel kapcsolatos véleményed.
Kedves Lepke, volt egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor te még az oviban játszottál doktorosdit a vállakozószellemű fiú-kollegákkal, az un. létező (ám de nem működő ) szocializmus idején egy elmélet, - az un. konvergencia-elmélet.
E szerint a két nagy világrendszer modellje közeledik egymáshoz, és egyszer majd, a távoli jövőben az ember élvezheti annak gyümölcsét, hogy mindegyikből a pozitív elemek épülnek be az emberiség új társadalmába, ameloyiknek egyébként nevet sem adtak...
Mostanra a mi tájainkon többé-kevésbé vége a két világrendszernek, és Kína egyelőre még nem elég erős ahhoz, hogy komoly ellensúlya legyen a kapitalizmusnak, így hát a kapitalisták elpofátlanodtak a végtelenségig, és csak remélni lehet (de csak az örök optimistáknak...), hogy lesz önmérsékletük, és korlátozni fogják saját mohóságukat.
Aztán úgy ötven-hatvan év múlva jön Kína és India, és akkor a mai viták nagyon nevetségesek lesznek...
Mohó tőkés címen ne a maszek fodrászodra gondolj, hanem a globális konglomerátumokra, amelyeknek egy évi árbevétele is sokszorosa a mi ötévi GDP-nknek...
Magyarországon a változás nem volt sokkszerű, - legalábbis gazdasági és bizonyos tekintetben politikai értelemben sem, - mire a Fidesz és az SZDSZ vad harcokban kiverte innen az oroszokat, szinte minden intézmény készen állt a kapitalizmusba való átmenethez, - volt társasági törvény, volt kétszintű bankrendszer, voltak gyakorlatozó kisvállalkozók (300 főt alkalmazhattak) volt melléküzemág, szakcsoport VGMK,stb... - és politikai tekintetben a pártirányítás névleges volt.
Még a választásokon is megjelent a pluralizmus egy sajátos formája, a többes jelölés intézménye, a világ is megynyílt annyira-amennyire, - szóval csak a politikai döntés hiányzott.
Amikor ezt meghozta Orb Gorbacsov, akkor meg már nem volt alternatíva: ugyan folytathattuk volna a sajátos magyar utat, de a kudarc előre jósolható lett volna, - a Nyugatnak piac, olcsó munkaerő és befektetési lehetőség kellett, - senkit nem érdekelt volna már egy emberarcú társadalom kísérlete.
Igy aztán - anélkül, hogy formálisan akárki is megkérdezte volna a magyart, a pártok besunyiskodták az országba a kapitalizmust, - legyen szerencsénk vele...
Marx egyébként sehol nem ígért azonnali kommunizmust, mivel ő nem csak a társadalmat ismerte, hanem az embert is, és azt mondta, hogy a társadalom és a technika sokkal gyorsabban fejlődnek, mint az ember.
Magad is tapasztalhatod ezt, - a majomnál nem sokkal okosabb emberek kezében időnként óriási hatalom/felelősség összpontosul, jóllehet egy komolyabb gépjárművezetői alkalmasságin eltiltanák őket a Trabant kormányától is...
De ez nem jelent problémát, - az enberiség előtt még szép évezredek állnak óriási fejlődési lehetőségekkel, ha addig nem pusztítja el önmagát...
Bauert nem szeretem, - ha egyenleget vonunk az általa (akár akaratán kívül, csak magával a létével) okozott kár és az általa hozott haszon között, akkor eléggé negatívnak találom az eredményt...
A pontjai közül meg az elsőt úgy hívják, hogy költségvetés, és senki nem akadályozza a képpviselőket, hogy számoltassák el a kormányt, - jóllehet nem a miniszterek szoktak sikkasztani, hanem az osztályvezető-helyettesek.
Egy fejlett demokráciában nem az írott szabályok szigorúak, hanem az íratlan szabályok bírnak kényszerítő erővel.
Arrafelé egy miniszterelnök magánrepülőzget egyet közpénzen, akkor abba belebukik, - és láss csodát, nem lemondatják, hanem lemond.
Itten meg támogathatjuk Anyú szölejét, és a qtya sem ugat utánunk, illetve gyorsan keresünk egy hasonlítható történetet a másik oldalról (igaz-nem igaz, mindegy...) és lekvitteltük a balhét...
A pártfinanszírozást meg azért nem lehet megreformálni, mert akkor ki kellene derülni politikai elkötelezettségeknek és nem nagyon lehetne az államkasszát fosztogatni ez ügyben, - ez pedig senkinek sem jó.
A Tocsik parádénál a Fidesz felrúgta a hallgatólagos megállapodást, - most reménykedhetünk, hogy a bosszúvágy hozhat egy kis eredményt, - hacsak ki nem egyeznek a sokat tudó háttéremberek...
Esélyegyenlőség ügyben meg hadd ne értsek egyet.
Egy mesterséges esélyegyenlőség is sokkal jobb, mint a társadalmi strukturák megmerevedése, - ha nincs egy társadalomban vertikális mozgás, akkor az a társadalom befülled és beltenyészetté válik, aminek még a kutyatenyésztésben sincs jó vége...
Bocs, hogy hosszabban írtam, - legközelebb tömörebb leszek...
Amely kérdésekben nincs vitám veled, arra nem is térek ki, abból láthatod, hogy egyetértek.
Válaszodból kiérzem, hogy a tizenkét ágáló értelmiségihez hasonlóan - gondolom, itt a TGM-féle magatartásra utaltál - idealistának tartasz. Valóban nem sok vizet zavar, és komolytalannak is tűnik, hogy néhányan aláírnak, tiltakoznak.
Viszont aközött, hogy aláírásokat gyűjtünk, ill. a kapitalizmus védőügyvédjei leszünk, szerintem vannak átmenetek. Ahogy már alább írtam, attól, hogy nem tudok jobbat, még nem vagyok képes bebeszélni magamnak, pláne másoknak, hogy milyen jó a kapitalizmus.
Egyáltalán melyik kapitalizmus?
Lehet, hogy Hollandiában tizenkét békétlenkedő sincs, mert olyan nívón élnek még a kevésbé tehetősek is, olyan hálót tudott kiépíteni a társadalom a perifériára sodródtak számára, és olyan nagyfokú a szabadság (most ne firtassuk, hogy honnan van mindehhez a nagy gazdagság).
De a magyarországi kapitalizmus nem a hollandiai, ha nem is éppen szabadversenyes. Nálunk olyan sokkszerűen történt a változás, hogy nem lehet egykönnyen feldolgozni. Erre vagyok kénytelen azt mondani, hogy "én nem így képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos."
Még egy szó az idealizmusról:
Amúgy Marx, aki pontosan látta a társadalom működésének törvényeit, mégis felvázolt egy utópiát, mely a jelek szerint, nem is működőképes, mert ellentmond ezen törvényeknek. Nekünk már annyival rosszabb, hogy nem hihetünk ebben az utópiában.
Szabadság, esélyegyenlőség
Na, azt meg én sorolom az idealisták körébe, aki azt gondolja, hogy e két dolog párhuzamosan megvalósítható. Vagy-vagy. Vagy van mesterséges esélyegyenlőség, vagy van szabadság.
Csak a törvényi korlátokban látok némi megoldást.
A topik eredeti felvetéséhez jól kapcsolódik Bauer Tamás három törvényjavaslata:
1. a kormány számoljon el a közpénzekkel,
2. a képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok legyenek sokkal szigorúbbak,
3. vessenek véget a pártfinanszírozás jelenlegi gyakorlatának.
Nem vagyok partner a jobboldal semmilyen mókájában, hanem akikre a szavazatom adom, azoktól elvárom a feddhetetlenséget. Egyáltalán: a szavazók bizalomvesztése a legitimitást fogja megkérdőjelezni. (De ezt írtam már lenn.)
Kadar arvainak nulla az ertelmi szintjuk. Ok azok, akik azt hiszik hogy a Gyurcsany tisztesseges vallalkozokent, kemeny munkaval szerezte a vagyonat (mi az hogy, nagyon is!!), azorban meg ellopta a szolot. De kozben annyi fogalmuk van a vilagrol mint egy uborkanak. De a kulbradio is megmondta. Sok luzer, mintent bekajal.
Mongyuk abban igaza van, hogy anno mindegyik párt elkente rendesen ezt a nüansznyi kis részletkérdést, - a javak magánosítását meg az emberek úgy képzelték, és részben úgy is hajtották végre, hogy hazacipelték az öltözőszekrényüket, meg az esztergagépük motorját...
Kedves Lepke, a kapitalizmus viszonyai között annak játékszabályai között kell élni.
Hiába akarsz te liliomos zárdaszűz lenni, ha csak nehéz testi munkásnőre van igény.
A nagyszerű távlatok ma is megvannak, bár ezek értékét kissé csökkenti szememben, hogy azok mibenlétét és a kapitalizmushoz kapcsolható pozitív dolgokat még ki kell találnunk, hiszen még csak háromszázegynehány éves a kísérlet, - mi ez történelmi léptékben?
Természetesen a pluralizmus és a szabadság pótolhatatlan értékek, - bár én azért abban kicsit szkeptikus vagyok, hogy szabadság e az, amit mi annak vélünk, - úgy látom ugyanis, hogy a gazdasági korlátok sok esetben komolyabban kérdőjelezik meg azt, mint a Kádár-kor rendőrei.
A pluralizmus is szép dolog- nem úgy van most, mint a Kádár-korban, amikor választhattál az egy szürke elefánt között, - ma választhatsz egy
zöldre és egy pirosra festett szürke elefánt között, - igaz, hogy mindkettő eléggé rozzant, állandóan a zsebedben van az ormányuk és büdösek a végtelenségig...
Nálam a szabadság az esélyek egyenlőségéről szól, a pluralizmus meg arról, hogy a környezeted toleráns veled, legyél akár zsidó anya és oláhcigány apa buzi krisnás gyermeke is: akkor is a tetteid alapján ítélnek meg.
Ma mintha még nem egészen lenne ez így.
Próbáltam elmondani, hogy miért is eltérő a viselkedési követelmény a társadalom különbözó csoportjainak tagjaival szemben, - úgy látszik, rosszul magyaráztam.
Nem tudom, hogy hogyan tudnám megértetni azt, hogy a szex miért nem bűn egy ateista pornósztárnál és miért nem szép dolog, ha a plébános úr keféli a szakácsnőjét, - végtére is ugyanarról a dologról van szó. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi a helyzet, ha a pornósztár papnak áll...
Persze, idealistákkal nehéz mit kezdeni, hiába is magyarázod nekik, hogy a kapitalizmus nem lepkék lebegése a gyöngyvirág felett koranyári napfényben, hanem farkasok véres marakodása a téli vadonban, - nem akarják megérteni.
Azért aki mást mond neked, - zavard világgá.
Ebben a társadalmi rendben a szegények mindíg is csak annyit fognak kapni, hogy éhen ne dögöljenek és ne törjön ki éhséglázadás.
Amíg volt a kapitalizmusnak alternatívája, a tőke visszafogta magát, mert tartott a konkurenciától, - ma nincs ami fékezze.
Komplett országok élnek az éhhalál peremén, komplett társadalmi rétegek élnek nálunk is már szinte afrikai nyomor-szinten, és nem hiszem, hogy megnyugtathatna bennünket, hogy időnként tizenkét értelmiségi nyilatkozatot ír alá arról, hogy jajde sajnálja őket.
Azért azt sajnálom, hogy te is partnernek tűnsz abban, hogy jobbról összemoshassák egy vállakozó normál üzleti tevékenységét egy korrupt köztisztviselő lopkodásaival.
Ja!
És nem az a lúzer, aki nem szerzett vagyont a privatizáció során, hanem az, aki bár meg sem kísérelte részt venni a gazdasági átalakulásban, de ma azt hirdeti, hogy abban csak csibészek és trógerek vettek részt, aki meg kimaradt belőle, az komcsi összeesküvés áldozata.
Értsed már meg végre, - a hatalom a gazdaságban van, - a politikusok bábok a gazdaság szereplőinek kezében.