Buda-Keszi MatinéSzoros csatában JKE-vereség az alsóházi rangadón
Első alkalommal látogatott a Budakeszi Csarnokba a JKE/B együttese. Nem volt egyszerű megtalálni a helyet, végül a bíró sportárs segített a bejutásban. Meglepő volt azonban a pálya felszereltsége: a bemelegítés alatt a We Will Rock You és Eminem próbálta a srácokat felébreszteni az álmosító, hideg reggelen, az eredményt profi digitális kijelzőn olvashattuk és a házigazdák névre szóló öltözővel kedveskedtek, viszont a zuhanyzóval voltak gondok. (Vki beletörte a kulcsot a zárba, nem lehetett bemenni, így a másik csapattal együtt zuhanyoztunk.)
A gyűrű állapota hagyott maga után kívánnivalókat, úgy tűnt, hogy csak a csont nélkül lehet betalálni, mert ha nem volt tökéletes a dobás, akkor össze-vissza pattogott a labda. Ettől eltekintve a pályával nem volt gond, bár néhányunk szerint kicsit „lejtett”, de ennyi talán belefér egy a JKE-nél sokkal nagyobb egyesület (Elite Basket) hazai pályáján. A JKE-nél egy csere volt, a másik csapatban csak öten voltak, de jóval fiatalabbak, mint a rutintalan öreg rókák, ezért szinte végig bírták az igen szoros emberfogást. A JKE az újonnan bevezetett dinamikus zónával próbálta megállítani a hazaiakat, több-kevesebb sikerrel.
Az első negyed katasztrófálisan kezdődött a Játékosok számára. A hazaiak 110%-kal indítottak, keményen támadtak és védekeztek, a vendégek dobásait viszont a pattogós gyűrű sorra kipattintotta. Az Elitisták 12-0-ra elhúztak, amikor — a hagyományoknak megfelelően — Vincent megkezdte a pontgyártást egy értékesített büntetővel. A hazaiak közül különösen a hangzatos nevű, vélhetően idegenlégiós Vikityin Jevgenyij, illetve Szigethy „Szigi” Péter szórt az első negyedben (és persze később is), a JKE-ből Andris egy duplát, Sada 3 pontot tett hozzá a negyed — ismét csak szokásos — borzalmas eredményéhez. (6-17)
Szerencsére az első szünet után a JKE-virtus dolgozni kezdett a fiúkban. Az első negyen, 10 óra 30-kor már általában a munkahelyén is felébred a többség, így a 2. negyedben végre beindultak a Játékosok. Sada a palánk alatt — súlyfölényét kihasználva — egy duplával indított, majd Gábor a trademark 6 méteres dobásával szerzett három pontot, amelyhez a pattogós gyűrű jóindulata is kellett. Andris duplája után ismét Gábor talált be, majd Peti büntetett: első két pontját szerezte a jótékonysági vonalról. Phil és Vini kettesei után Peti alapról megint betalált, így a 2. negyedben a különbséget 4 ponttal csökkentettük. Sajnos az a bizonyos lejtő ebben a negyedben érvényesült: Phil kétszer is védekező pozícióban állt a palánk alatt az ellenfél betörésénél, mégis ő kapta a személyi hibát. (17-13)
A félidőben még mindig 7 pontos gödörben volt a csapat, de az ellenfélen már a fáradtság jelei mutatkoztak, ezért kénytelenek voltak zónavédekezésre váltani. Ezt a magára találó Vincent könyörtelenül kihasználta: a negyed elején 30 mp alatt egy hármast és egy távoli tempót szórt. Sada duplájával, Gábor és Peti ziccereivel a meccsen (és az idényben ) először vezetést szerzett a csapat, utána pedig felváltva estek a kosarak egészen a negyed végéig, amikor egy And1 és egy közeli kosár révén 5 pontos vezetést szerzett az Elite. Ettől függetlenül ezt a negyedet is hozták a Játékosok, amely különösképpen Peti a negyedben elért 6 pontjának köszönhető. (15-13)
A 4. negyed elején Sada kétszer és ismét Phil találtak be, de az ellenfél résen volt és nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A 7 .percben 14 pontra hízlalták az előnyt és már megnyugodva kiengedtek volna, de nem számítottak a Játékosok — szinte már szokásossá váló — huszáros hajrájára. Az utolsó 4 percben a JKE 11-2-es rohamot diktált és ha még 2 perccel tovább tart a meccs, a helyi nézősereglet csalódottan bandukolt volna haza. Peti ismét szórt, majd Vincent percei következtek 2 perc alatt 2 duplával és egy újabb hármassal gazdagította a Player’s Club Lunatics együttesét, a 10-11. pontot Sada tette hozzá. Az utolsó percben, 5 pontos hátrányban még Andris kezében volt az esetleges egyenlítés lehetősége, aki bár a jogosan megítélt büntetőket kihagyta, harcosan visszaszerezte a támadólepattanót. Vini desperation-hármasa azonban lejött a gyűrűről, így a végeredmény az egálra kihozott utolsó negyed (17-17) folytán 60-55 lett, az Elite Basket javára.
A vesztes meccs ellenére ezúttal pozitív rekordokat állított fel a JKE. A csapat az idényben — ha rövid ideig is — először vezetett és az 55 szerzett pont is csúcs eddig. A top scorer az idényben először a 8-as számú combo guard, Vincent lett, akinek karrier-csúcsa is a 15 pont, Sada 13, Peti 12 pontot szerzett. Gábor 7-tél járult hozzá a végső elszámoláshoz, Andris és Phil neve mellé pedig egyaránt 4-4 pont került.
Külön köszönjük értékes hozzájárulását az esedékes vizsgáit sikerrel abszolváló és ezúttal jegyzőkönyvet vezető Andi Néninek, illetve egyszemélyes B-közepünknek, id. Halász Sándornak, akit további meccseinken is szívesen látunk.
Holnap jo volna kicsit hamarabb odaerni, a delutani meccs elott multkor sem volt a teremben senki es igy lenne eselyunk kicsit bemelegiteni az ottani palankokra, ami sztem nem artana hogy a tempok menjenek.
Hát köszi. Üdvözlünk téged is itt, a nagy Budapest D Ligás olvasztótégelyben. :)))
Amúgy:
JKE/B-sek, ezt adjátok össze:
A tegnapi edzésen nagy csatában, egy utolsó másodpercben esett Szaki-triplával mindössze 1 ponttal kaptunk ki a B ligás Szinyei KC csapattól! (57-56) Tök jól ment, úgyhogy bizakodunk a szombati meccs előtt. ;)
Örülök, hogy Saabee-val már már baráti hangnemű eszmecserét sikerült folytatnotok :-) Ezt és a további baráti kapcsolatot elősegítendő honlapunkon a linkek közé bekerült ez a fórum is.
Egyébként az itteni írások nekem is tetszenek! Hajrá fair play!
Ha még nem vettétek / vetettétek meg a karácsonyi ajándékra szánt kosaras cipoket, kukkancsatok ide :rolleyes: Egy nagyobb USA szállítmánybol ez a 4 cipo még gazdát keres, az összes 11-es USA méret olyan 29cm-es lábra jó +/- 0,5 cm. A megérkezés dátuma dec. 5-10ig
Nagyon jó és hozzáértő a lapotok gratulálok hozzá:))!!
Jók a tudósítások és alaposak,szóval tényleg igényes a cucc!!
Szánom-bánom a meccs végi kirohanásomat,elnézést!
Mentségemre szóljon,hogy az én szemszögemből tényleg másként nézett ki a szituáció.A Csepel meccsről csak annyit,hogy Patakynak az első negyedben kifordult a bokája,nekem pedig az utolsó negyedben elrepedt a sípcsontom,úgyhogy kórházban végződött a mérkőzés..Jelzem,mindkettő teljesen ártatlan szituációban történt!Még így is nyerhettünk volna,de nagyon gyengén játszottunk..Nektek további sikereket!!
Egy csapat játékoshiány miatt veszíti el a mérkőzést, ha a játék folyamán a játékosok száma a pályán kettőnél kevesebbre csökken.
31.2 Büntetés
31.2.1 Ha a győztesnek nyilvánított csapat vezet, a mérkőzést a pályán elért eredménnyel nyeri. Ha a győztesnek nyilvánított csapat nem vezet, az eredmény kettő-nulla (2-0) lesz a javára. A vesztes csapat a helyezés megállapításánál megkapja az egy (1) pontot.
31.2.2 Olyan két mérkőzéses (otthoni és idegenbeli) találkozón, amikor a két mérkőzés együttes eredménye alapján kerül ki a győztes, az a csapat, amelyik az első vagy a második mérkőzést játékoshiány miatt veszíti el, az együttes találkozót is játékoshiány miatt veszíti el.
Visszatérve a 3 emberre,akár még 2 ember is maradhat(lett volna erre is esély,az egyik kedves ember felrúgott az utolsó percben és a bírókat mi kértük hogy ne állítsák ki).A lényeg az,hogy valakinek be tudd dobni a labdát kosár után vagy az oldalvonalról vagy akárhogy..
Borostáékkal mi (Vidéki Fakezűek :) ) a debütáló meccsünket nyomtuk. A szitu dettó ugyanaz volt, mint amiket alább is írtatok... Sajnos mi (is) voltunk olyan rutintalanok, hogy ezt nem tudtuk kihasználni.
Bocs hogy beleszólok a dologba,de az idegenben játszó csapat írja mindig a jegyzőkönyvet,ahogy most szombaton is nektek kell majd írnotok ellenünk,de ha gondoljátok én sérülés miatt nem játszhatok,így el tudom vállalni..
A borosta meccsről csak annyit, hogy gusztistalan volt a 2 center játéka, az pedig külön felb@sott, hogy direkt felhívtam a CSKjukat hogy most a 7végén nincs JKV vezetőnk és megigérte hogy majd megoldják... erre a cseréinknek kellett vezetni a JKV-t.
Ja és simán nyerhettünk volna, mert a szakállas taj-parasztnak szvsz már a 30. perc környékén meg volt a 4 faultja, csak rá kellett volna "játszani" egy kicsit mellette erőltetni a dobásokat és 10 perc alatt meg lett volna a kipontozódása.
A JKE/B idegenbeli túrára készül!
Az elkövetkeendő 3 mérkőzésünket eddig számunkra ismeretlen pályán fogjuk játszani (remélem jól másoltam ki a műsorból), tehát nem kell JKV-t vezetnünk és remélem nem is fogunk a múltori eset után senkival sem "kedveskedni".
2005. november 19. - szombat 1096 Budapest, Vendel u. 10.
16:00 FSzSE JKE/B
2005. november 26. - szombat 2092 Budakeszi, Knáb János u. 60.
10:00 ELITE Basket JKE/B
2005. december 03. - szombat 1215 Budapest, Ív u. 65-71.
18:00 BC Csepel JKE/B
Pankráció a Tejút utcábanElszabadultak az indulatok
Megfogyva, de nem megtörve érkezett meg 2 hét kihagyás után a JKE/B csapata a Budai Borosta elleni mérkőzésre a csepeli Tejút Arénába. A budaiak a liga egyik legjobb csapata, ezért a központi pályán „itthon” játszó Játékosok számára a tisztes helytállás volt a cél, amit teljesítettek is. Sajnos sérülések, illetve más elfoglaltságok miatt a keret igencsak hiányosan állt fel, összesen 6 játékos jelent meg a meccsen, de az ellenfél is éppcsak, hogy ki tudta állítani a szükséges 5 embert. Erre tekintettel a JKE/B taktikai bizottsága a meccs előtt nyugodt, biztonságos, személyi hibáktól mentes játékot várt, de egyáltalán nem lett igazuk.
Gyakorlatilag az első negyedtől folyamatos harc ment a pályán, különösen a Borostások részéről, akik szinte folyamatosan ütötték, rúgták, csípték a hazaiakat, akik közül csak a csapat ügyeletes gladiátora, Marci vette fel a kesztyűt, aki az első negyedben rögtön 3 faulttal vetette észre magát. A mérkőzésre jellemző, hogy nagy harc volt minden labdáért, amelynek – és a durva stílusnak – köszönhetően a meccs végére két játékos is lesérült a Játékosoktól. Nemcsak a tettek szintjén, de szavakban is megnyilvánuló agresszió folytán egy alkalommal a bíróknak kellett lefogniuk Sadát és az ellenfél centerét.
A mérkőzés a szokásos módon kezdődött a JKE/B számára, az ellenfél már 6 pontot szerzett, mire a hazaiak felocsúdtak és Sada révén megszerezték az első duplát. Később felváltva szerezték a pontokat a csapatok, a hazaiak közül Marci és Vincent talált be (utóbbi egy távoli dobást eresztett el az alapról, a gólpasszt Andris adta), míg az ellenfélnél a 4-es számú Albert Ádám volt legtöbbször eredményes. A negyedben Gábor is beköszönt az ellenfélnek, a 10. pontot pedig ismét Vincent szerezte, de ezúttal nem tévedett a bíró és valóban csak két pontot ért, ami az utolsó meccsen még hármat. (10-22)
A második negyedben Sada végre magára talált, de a többiek mintha a pályán se lettek volna. Ebben a játékrészben a hórihorgas center 7 pontot szerzett (közte egy And-1), mellette csak Gábor ziccere volt sikeres. Sajnos az ellenfél továbbra is keményen támadta a kosarat, a Játékosok zónája pedig nem tudta felfogni a kígyózó mozgással rendre a kosárig jutó Borostásokat, akik azért 1-2 triplát is eleresztettek, részben sikeresen. (9-20)
A fordulás után – a vendégek szokásos negyed-eleji 6 pontja után – Andris kezdett két középtávolival, amelyeket a Sada betonfal-keménységű zárásából dobott. Később Marci köszönt be, majd Gábor szinte félpályás hármasával és Phil támadólepattanóból visszatett duplájával a meccs eddigi legjobb negyedét játszottuk. (11-18)
Hátra volt még a negyedik negyed, ahol minden mindegy alapon, mint láncait letépő őrült vágtatott a JKE a pályán át. Andris kezdte meg a pontgyártást, majd Vincent 2 duplája következett (a második egy betörés után felemelt tempó a festékből). Sada 2 kosara Gábor leindításból szerzett ziccerét foglalta szendvicsbe, majd Sada ismét betalált. Ennél a pontnál a játékot Vincent bokasérülése állította meg, amely miatt kis hezitálás után le is kellett cserélni a bedobót. Marci és Gábor sikeres tempói után, Marci ismét bemutatta a védjegyét, a higanyszerű-slowhand-hármast, amellyel a csapat elérte az 50. pontot. Jellemző a meccsre, hogy a végig sportszerűtlenül játszó ellenfél, 30 pontos különbség mellett még az utolsó percben is durva szabálytalanságot követett el, amely miatt a JKE/B nagyszerűen játszó irányítója, Gábor is megsérült és cserére kényszerült. A részére megítélt két büntetőt a padról sérülten visszajövő Vincentnek nem sikerült értékesítenie, de ennek már a végeredmény szempontjából nem volt jelentősége. A negyedik negyedet egálra hozta a JKE és beállította az egy negyedben elért pontcsúcsot is. (20-20)
A mérkőzés 80-50-es vendégsikerrel ért véget, de a majdnem csapatcsúcsnak számító 50 elért pont és a játék képe alapján megállapítható, hogy nem vallott szégyent a JKE/B és gyengébb csapatok ellen bizakodva nézhetünk a jövőbe.
A hazaiak közül a legtöbb pontot Sada szerezte (15), amellyel beállította az idei klubcsúcsot, holtversenyben a most hiányzó Zsocával. A backcourt ezúttal 19 pontot termelt: Gábor 11, Vincent 8 ponttal járult hozzá a siker(telenség)hez. A hármas poszt 15 pontját Marci (9) és Andris (6) arányban osztotta meg, de az 50-hez szükség volt Phil 2 pontjára is. Összeségében megállapítható, hogy mindenki termelt, úgyhogy senki sem kullogott haza leszegett fejjel.
Na, sztem egész jó volt a mai meccs. Csak a 2 kihagyott büntetőt tudnám feledni...
:(((((((((
Sajnos egy sérülés már biztosan történt a meccsen: tényleg kiment a bokám (ezúttal a bal), úgyhogy a hétfői edzésre questionable vagyok. (A státuszom day-to-day, akik követik az NBA-t, tudják miről beszélek.) ;)