kivégeztem az első évadot. nagyon örök klasszikusnak néz ki ez a sorozat. pár logikátlanságon és elnagyolt dolgon túl szinte tökéletesen átgondolt és újraélvezhető dolgot raktak össze az alkotók. főleg így, hogy tudom a végkifejletet szembetűnő az az aprólékosság, amitől ez a sorozat iszonyatosan működik és húz be másodszorra is. az első évadból egyértelműen a colonial day epizód volt számomra a csúcspont. itt jön elő először az, hogy egy alapvetően tök más szerkezetű, mondanivalójú rész megerősíti és elmélyíti mindazt, amit elötte láttunk és amit utána fogunk. zseniális az a pont, ahogyan Baltar újra önmagára talál és azzal a mozzanattal, ahogyan ő belekerül az alelnöki pozicióba sínre rakja a cylonok tervét végérvényesen. s történik mindez úgy, hogy gyakorlatilag az emberi gyarlóság, kapzsiság, hatalomvágy az, ami katalizálja a tervet, szinte arra épül.
olvasom ysu blogját, sok mindenben egyetértünk az értelmezés és a minősítés tekintetében, csak kár, hogy az írások alapvetően Rosling karakterét állítják a fókuszba. számomra nem ennyire kiemelkedő az ő karaktere, mégha központi is a szerepe, főleg McDonnell játéka nem az. továbbra is azt látom, hogy egysíkúan hozza a karaktert, sokszor nem tudom megkülönböztetni, hogy azzal a grimasszal, amit éppen ad az örömét, a bánatát vagy a megdöbbenését akarja-e tolmácsolni. a rendezők zsenijét dicséri sokszor, hogy kihozzák belőle ezt a komplex karaktert és nem megy félre a játéka miatt az adott mondandó megvalósítása. de ez egyáltalán nem zavaró, simán megszoktam.
Te Final Five-ot mondtál, és abból csak 2 volt, Tigh és Tyrol. Tory valahol a flottában, ez igaz, talán a Colonial One-on, bár egyáltalán nem biztos, hogy már az elejétől ott van. Mivel civil, ezért a Galacticán tuti nincs. Ellen a Rising Sun-ról kerül elő, Anders meg Capricán marad.
Az, hogy a mezei cyonok közül van néhány a Galacticán? A cyonok tudatosan tervezték meg ezt a csapást, 2 éve dolgoztak rajta, beférkőztek mindenhová. Még szép, hogy minden hajón voltak embereik. A Pegasuson is, más hajókon is. Leobent sem a Galacticán találják, a magát felrobbantó Doral is más hajóról érkezik.
"2. az a tény, hogy a final five a hadseregben, azon is belül a galactican koncetrálódik egy túlzott direktség a történet szempontjából, ez korábban sem tetszett."
A Plan mintha ejtene erről is szót, de lehet, hogy rosszul emlékszem.
Ötből három: Tyrol, Saul, Tory plusz a többi mezei harcos Boomer, az arc, akit a Ragnar-on hagytak és még lesz vki, ha jól emlékszem, de lehet, hogy nem, de akkor is sok ez így.
már a harmadik epizódot gyűröm. egy-két dolog így újranézés közben jobban kiütközik.
1. azt mondja az egyik modell a mini sorozat végén a ragnari állomásra belépve, hogy "ha elmentek, akkor legalább egy évtized lesz megtalálni őket" ehhez képest a s01e01 elején már a 33 perces üldözősdi. ez korábban nem volt meg.
2. az a tény, hogy a final five a hadseregben, azon is belül a galactican koncetrálódik egy túlzott direktség a történet szempontjából, ez korábban sem tetszett. viszont így újranézve azt gondolom pont ez adott témát a blood and chrome-hoz. a miértekről szól majd az új sori. érdekes lesz.
3. Baltar rögtön kiszúrja az első cylont, akit ki is raknak a Ragnar-on. de Baltar nem tudhatta, hogy ő tényleg cylon. bekamuzta a cylon szűrőt, ami nem volt neki ugye. a cylonok-nak viszont azt kellett volna hinniük, hogy van ilyen és tenni ellene vmit, de ez fel sem merült, pedig az info elvileg náluk volt.
pozitívum, amit nem vettem korábban észre, hogy nagyon finoman hangolták össze azt, amint Boomer-t élesítik, majd megkapják Caprica-n az infokat tőle, így tudják Helo ott van. Megtalálják, de már Sharon Athenat ízig vérig Bomeresítették a küldetéshez. Korábban nem értettem, honnan az info mindehhez.
Nem egészen. Fej-Hatos a kezdetektől benne van a sorozatban, rejtélyeskedik, hogy kicsoda, de időnként célozgat rá, hogy ő Isten angyala. A Downloaded c. epizódban (2. szezon, 18. rész) kiderül, hogy a valódi Hatos (későbbi Caprica) szintén lát egy másoknak láthatatlan valakit, aki Gaius alakjában jelenik meg előtte. Később a 4. szezonban említik, hogy az Ötök az első Föld pusztulása előtt szintén láttak furcsa, valójában nem létező lényeket (de ott nem említik, milyen alakban).
Valójában nem hinném, hogy Isten angyala kizárólag Gaius és Hatos alakját viselhette, inkább úgy tűnt, hogy ez mindenkinek személyre szabott. De mivel az angyalnak ezt a két megjelenését láttuk az egész sorozatban, ezért szerepeltek ők a sorozat végén is - hogy a nézők rájöjjenek, hogy ezek a történetben szereplő angyalok voltak.
Már régen néztem, szoval a memóriám már likas, de az mikor derült ki, hogy Gaius mint hányatottsorsú földmíves elhalálozott, a robotjányt megette a rozsda, és Isten az ő képükre megteremté az ő két angyalát vala kik ezerévek múltával közénk szállának vala?
Elkezdtem újra. eddig a minisorozat első fele ment le, este jön a másik. Baromi jó úgy nézni, hogy mindent tudsz. A részletekre jobban oda lehet figyelni. Ez a három óra elképesztően jó. Továbbra sem értem Gaius, hogy az istenbe élte túl a bombázást, amikor láthatóan a háza, amiben épp tartózkodott a hatossal, elszállt.
btjunkie 2005 - 2012 This is the end of the line my friends. The decision does not come easy, but we've decided to voluntarily shut down. We've been fighting for years for your right to communicate, but it's time to move on. It's been an experience of a lifetime, we wish you all the best!
Akkor megalkotom a tökéletes magyarázatot. Amikor a sorozat végén megérkeznek az igazi Földre, akkor az ellátmánnyal lekerült egy Bumwee amiről nem szól a sorozat, és ott hagyják egy bokorban amikor szétszélednek. A szuper capricai technológia olyan anyagminőséget képvisel ami miatt az a gép kibirt párszázmillió évet, és a 70es évek végén rábukkantak amerikai régészek, titokban tartották a nagyközönség előtt és megépitette a másolatát az amcsi hadsereg, mert ez annyira tökéletes harci eszköz. Ha nem készül el a BSG c. dokumentumsorozat, erre az összeesküvésre senki nem jön rá.
Ha Lucas bácsi BSG rajongó lenne, akkor támogathatna egy ráncfelvarrást, ahol a Humwee-kat Battlehum-okra cserélik.
Ő is szembesült azzal a kritikával, hogy miért vannak angol feliratok az SW-ben, egy kis pénzért csináltak neki ákombákomos feliratokat.
Egyébként szerintem összetettebb a kérdés. Ha egy civilizáció olyan szerencsés, hogy elérhető közelségben, neadjisten egy rendszerben több lakható bolygó is van, akkor nyilván az űrkutatás nagyobb karriert fut be, mint magányos planétánkon, miközben a többi terület hasonló szinten állhat. (Ennek persze ellentmond, hogy ha több rendszer van, akkor nyilván több autó is, tehát az is jobban fejlődik. Na mindegy. :) )