Keresés

Részletes keresés

ysu Creative Commons License 2010.07.25 0 0 3313
Elérkeztem az elemzésekben a Home 1-hez. Kicsit hosszú lett, de talán nem bánjátok. :)
Battlestar Galactica - Home 1
galendil Creative Commons License 2010.07.23 0 0 3312
az imdb pillanatnyilag úgy ismeri,hogy ő az öreg is ;))
http://www.imdb.com/character/ch0008081/
A múltkor szerintem még szeptember volt kiírva az új részhez,most meg január :((
Előzmény: ysu (3311)
ysu Creative Commons License 2010.07.23 0 0 3311
Én éppenhogy legkevésbé figyelmetlenségnek gondolnám. Azt még el tudtam fogadni, hogy nem tartották magukat ahhoz, amit a BSG-ben nem is mondtak, csak a Hero című részben mutatták Adama lapján. A Battlestar Wiki az alapján írta, hogy Adama anyját Evelynnek hívták. Mikor a sorozatban Shannon lett, nem volt kifogásom ellene. De most itt van Evelyn, és már alakul a kapcsolat Joseph és közötte, ez elgondolkoztató. Ezer másik nevet is választhattak volna, és pont az Evelyn mellett döntöttek? Én ebben szándékosságot érzek. PErsze Evelyn lehet Willie/Bill mostohaanyukája, és még azt is el tudom képzelni, hogy a kolóniai szabályok szerint ő kerül rá Bill lapjára. Lehet. De két bizonytalansági tényező azért van. Az egyik az életkor. Ha Willie valójában Bill, akkor a BSG-ben már 70 év fölött kell járnia. Nem mondom, hogy elképzelhetetlen, de az biztos, hogy ennél fiatalabbnak látszik. A másik a szemszíne. Elég sokat küszködtek a forgatások alatt, hogy EJO echte fekete szemét kontaktlencsével kékké varázsolják. Eleget ahhoz, hogy ne felejtsék el, Bill Adamának kék szeme van. Willie-nek meg fekete, ami baki. Kivéve, ha Willie nem Bill ugyebár, mert akkor zseniális és rejtett sejtetés.

De mindez csak spekuláció a részemről. Majd meglátjuk a következő részekből. Ha Willie túléli a sorozatot, akkor tudhatjuk, hogy ő lesz egykor William Adama. Ha nem éli túl, akkor tudjuk, hogy nem ő lesz. De úgy tűnik, erre még soká kell várni. Nem tudom, mit gondol a Syfy. :(
Előzmény: Bégé69 (3310)
Bégé69 Creative Commons License 2010.07.23 0 0 3310
Én azt kizártnak tartanám. Szerintem inkább apró figyelmetlenség. Bár pontos időt nem tudunk úgyhogy így egy kicsit nehéz levonni a következtetéseket de szerintem Bill Adama az.
Amúgy nekem is tetszik a sorozat bár ezt a V világot hanyagolhatnák egy kicsit. Szerencsére az évadzáró olyan kérdéseket vetett fel ami vel nagyon jól tovább lehet vinni az egész sorozatot. Remélem rendesen élnek is majd ezzel a lehetőséggel.
ysu Creative Commons License 2010.07.22 0 0 3309
Nekem tetszett. Teljesen másképpen, más miatt, mint a BSG. Érdekeltek a karakterek, a bennük lezajló folyamatok, különösen a két halott lány avatarjának, Zoe A-nak és Tamara A-nak a sorsa, a két út közötti szimbolikus párhuzamok és különbségek. Lenyűgözött (és még most is lenyűgöz az a sejtelem, hogy a robot test és a virtuális világ összekapcsolásával voltaképpen a projekcióban élő cylonok felé közelítünk, és ha hozzávesszük, hogy a papnő saját hittársainak "megváltását" úgy kívánja elérni, hogy a V-világba menti le a tudatukat, miközben Greystone épp a cylon-modell sorozatgyártásán gondolkozik, akkor látni véljük az összefüggéseket a cylonok és az egyistenhit között.
Emellett tetszett, hogy a karakterek itt is sokszínűek voltak, egyszerre lehetett kedvelni és gyűlölni Greystone-t, Adamát, vagy akármelyiket. Willie-t meg nagyon csíptem, és jó volt belelátni a fiatal Adamát, de aztán, mikor Joe papa összejött Evelynnel (eredetileg a BSG szerint így hívták Bill Adama anyukáját), akkor arra az álláspontra jutottam, hogy_lehet_, hogy nem is Bill Adamát láttuk az eddigi részekben?
Előzmény: galendil (3308)
galendil Creative Commons License 2010.07.22 0 0 3308
Köszi! Lentebb már megkaptam a linket.El is olvastam a topikot,de márciusban volt az utolsó beírás. Nem volt osztatlan siker a Caprica:)). Én annyira nem fanyalogtam rajta,bár messze volt a BSG szinttől,de azért elment.
Előzmény: Bateman (3306)
ysu Creative Commons License 2010.07.21 0 0 3307
Hova tűnt a linkem?
Előzmény: ysu (3305)
Bateman Creative Commons License 2010.07.20 0 0 3306
vki csinált neki topikot, de ott sem volt nagyobb mozgás.
Előzmény: galendil (3302)
ysu Creative Commons License 2010.07.20 0 0 3305

Battlestar Galactica: The Farm elemzésem is elkészült, és olvasható a blogomon. (Visszaszámlálás: már csak három hiányzik az összesből!)

 

 

Battlestar Galactica: The Farm
mindenki senkije Creative Commons License 2010.07.08 0 0 3304
www.starwars.hu:

"Stargate Atlantis és Battlestar Galactica színészek Magyarországon

A sci-fi sorozatok magyar rajongói számára szervez közönségtalálkozót az SFportal július 10-én, szombaton a Hilton Budapest Westend szálló konferencia termébe. Az eseményen a Stargate Atlantis és a Battlestar Galactica egy-egy szereplője is fellép – és minden kérdésre
válaszolnak, amit a közönség feltesz nekik.
Július 10-én megnyílik a Csillagkapu, és az Ősök Városából egyenesen Magyarországra látogat Dr. Radek Zelenka, azaz David Nykl, a Stargate Atlantis szereplője. A cseh tudós azonban nem egyedül érkezik, hanem egy igazi cylont is magával rángat (a Pegazus Galaxisba is eljutottak volna a cylonok?), mert Simon / Number Four, azaz Rick Worthy is jön, hogy a Battlestar Galactica magyar rajongóival találkozzon.
Az egész napos sci-fi találkozón Te is találkozhatsz velük, kérdezhetsz Tőlük, beszélgethetsz Velük – és persze kérhetsz autogramot és közös fotót is.
Emellett az SFportal sok más egyéb, színes programmal is várja a látogatókat. Lesznek előadások a 3D mozik jövőjéről, a filmek és a számítógépes játékok házasságáról, tartanak kerekasztal beszélgetést is a tv sorozatok forradalmáról is. A jókedvről pedig egy sci-fi és
tévésorozat rajongó stand-up comedy sztár, Bruti gondoskodik, mint műsorvezető.
Ne maradj le az egyedülálló és megismételhetetlen élményről, találkozz Te is az SFportal díszvendégeivel és a többi sci-fi rajongóval, és vedd át a 6000 Ft értékű ajándékcsomagodat
a nap végén.
Időpont: 2010. július 10., szombat
Helyszín: Hilton Budapest Westend, Váci út 1-3.
Bővebb információ és kedvezményes előregisztráció: talalkozo.sfportal.hu"

:)
Aragorn83 Creative Commons License 2010.07.03 0 0 3303
Itt találod: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9198748
Előzmény: galendil (3302)
galendil Creative Commons License 2010.07.03 0 0 3302
A Capricának lett külön topikja vagy csak szimplán nem ír róla senki semmit?
ysu Creative Commons License 2010.07.03 0 0 3301

A Battlestar Galactica: Resistance című epizódról írott elemzésem nagy nehezen elkészült, itt olvashatjátok: http://marymcdonnell.freeblog.hu/archives/2010/06/22/Battlestar_Galactica_-_Resistance/

Törölt nick Creative Commons License 2010.06.30 0 0 3300
http://comment.blog.hu/2010/06/30/a_c_c_monte_carloban_szarok_en_az_imidzsemre

Először a Battlestar Galacticáról kérdezem.

"Életem legkellemesebb élménye volt. Először persze ez is úgy indult, mint a többi tévés projekt, szólt az ügynököm, hogy Vancouverben forgatnak majd egy sci-fi-pilotot, és van benne egy mellékszerep, ami pont nekem való. Jó, mondom, elmegyek, de a tököm tele volt a mellékszerepekkel, és szerettem volna egy saját filmet forgatni, viszont enni meg ugye kell. Ez 2003-ban volt, a minisorozat idején. Az első részében benne sem voltam, csak a másodikban, de a szerep nagyon jó volt, bár első olvasatra nem nagyon értettem az utolsó jelenetet, amikor Leobenből van még egy. Aztán elmagyarázták, és ez sokat segített, mert amikor Eddie-vel (Edward James Olmos) közös jeleneteket vettünk fel, már az első perctől kezdve próbáltam valamiféle kételyt ébreszteni Leoben iránt.

Befejeztük a forgatást, mindenki elköszönt, én is úgy mentem haza, hogy oké, jöhet a következő meló, forgattam két filmet és tévéepizódot is, amikor felhívtak, hogy sorozat lesz a dologból, és számítanak rám. Az öt év alatt összesen 20 epizódban szerepeltem, no meg a Plan című tévéfilmben is, és minden percét élveztem. Iszonyú jó az a stáb, ami ott összejött, egy nagy család voltunk, és ez nem túlzás, meg hülye duma, bár tudom, hogy mindenki ezt mondja, de mi tényleg közel álltunk egymáshoz. Katee-val (Katee Sackhoff) nagyon jó barátok lettünk, iszonyú intenzív jeleneteink voltak, amikért örökké hálás leszek neki, meg eleve, milyen jó csaj már, nem?"

De az, bólintok. És a sorozat vége? "Hogy elégedett vagyok-e? Fura ez, mert amikor forgatsz, csak a saját jeleneteidet ismered igazán, a nagy kép majd akkor áll össze, amikor a végterméket látod, így a forgatás alatt fogalmam sem volt, mi lesz a vége, csak a saját karakteremről tudtam. Amikor megkaptam a nyers verziót, abban nem volt benne az utolsó jelenet Baltarral és Six-szel, és nekem az valahogy jobban tetszett, de ez csak az én véleményem."
gerlelany Creative Commons License 2010.06.25 0 0 3299
Nemsokára jön a BSG MMO, nagyon kíváncsi vagyok rá. Főleg hogy mennyire történet hű lesz a játék... meg azt is hogy pontosan mikor játszódik majd a sorozathoz képest. Annyit lehet tudni hogy mind a 2 oldalra lehet állni.
ysu Creative Commons License 2010.06.24 0 0 3298
Azt hiszem, mindet kijavítottam, de még újra kell ellenőrizni. Annak idején egymással párhuzamosan írtam az "új", 4,5-ös szezon epizódjait a 4 szezon elejének ismertetőivel. Egy kissé összekeveredtek az epizódok, ezért később újraposztoltam az újakat, hogy a sorrend a leadási sorrendet tükrözze. Csak közben behaltak azok a linkek, amelyek eredetileg egymással összekötötték őket.
Előzmény: mindenki senkije (3297)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.24 0 0 3297
Szivesen! :) Ha van kedved, a tobbit is csekkold, jo par tovabbi epizodnal volt ugyanez a hiba...
Előzmény: ysu (3296)
ysu Creative Commons License 2010.06.24 0 0 3296
Csak most vettem észre a megjegyzésedet. Köszi! Máris javítom. Közben nyári szünetre való tekintettel belekezdtem a következő epizódismertetőbe, lehet drukkolni, hogy sikerüljön összehoznom! :)
Előzmény: mindenki senkije (3294)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.12 0 0 3295
ehh.. a "blood on the scale" végén, akarommondani
Előzmény: mindenki senkije (3294)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.12 0 0 3294
ysu:

a blogodban a "the oath" végén nem működik a "következő epizód" gomb, a "no exit"

:)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.11 0 0 3293
nem mindegy, h The Plant vagy The Plan

:)
Előzmény: Törölt nick (3290)
dvorcsakl Creative Commons License 2010.06.11 0 0 3292
Aribeth, Bégé69:

nos, igazatok van, osszekevertem, szal csak siman elbasztam. mondjuk nem tortent nagy gaz, mivel a plan nem megy tovabb a sorozatnal tortenetben, az ucso cylon-rol meg tudtam, mivel olvasgatok neha a neten. mar leszedtem a 11-20 reszt, de ma akkor lekapom a The Face of the Enemy szekciot gyorsan.
Előzmény: Törölt nick (3290)
Bégé69 Creative Commons License 2010.06.10 0 0 3291
Nem értem miért kéne a 10. rész után a plant megnézni. Igazából az csak összefoglalja a történetet a cylonok szemszögéből. Semmit nem magyaráz meg pluszba se nagyon ad hozzá semmit. Csak egy másik perspektívából közelíti meg az eseményeket. Mindenképpen a 4. évad után kell megnézni.
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.10 0 0 3290
Ööö, nem. A The Plant a sorozatzáró után forgatták le. A The Face of the Enemy című webizódok azok, amiket a negyedik évad első és második fele között adtak le.

(A Razort pedig a harmadik és a negyedik évad között mutatták be.)

Nagy katasztrófa szerencsére nem történt, mert néhány epizódon belül úgyis kiderült volna minden.
Előzmény: dvorcsakl (3288)
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.10 0 0 3289
A sorozatbol is kiderult volna.
Előzmény: dvorcsakl (3288)
dvorcsakl Creative Commons License 2010.06.10 0 0 3288
tegnap a negyedik evad 10. resze utan megneztem a the plan-t, mivel azt irtatok, ott akkor kell.

nem volt rossz, es tobbszor meg kellett allni gondolkodni, hogy a most elmeselt "hattertortenet" anno az epizodokban mikent is jelent meg. erdekes jatek.

viszont, a filmben kiderult, ki az utolso 5-bol az otodik. a sorozatban erre semmi utalas nem volt eddig. ez igy rendben van? innen kellett megtudnom?
Aragorn83 Creative Commons License 2010.06.08 0 0 3287
mindenki senkije Creative Commons License 2010.06.07 0 0 3286
most hogy így írod, én ezt nem is láttam... no, akkor leszedem én is! :)
Előzmény: Aragorn83 (3285)
Aragorn83 Creative Commons License 2010.06.07 0 0 3285
Azaz. Csak elírtam a nevét. :)

Érdekes volt. Viszonylag jól is értettem, de a legjobb mégiscsak a felirat lett volna. :)
Előzmény: Törölt nick (3284)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.07 0 0 3284
Hmmm, valószínűleg ez azonos a The Last Frakking Speciallel. Sajnos ehhez nekem nincs feliratom.

Rendben, nézd csak végig a sorozatot. Ismételten csak azt tudom mondani, hogy szépen belehúztál. :-)
(Á, akkor Héra negyvenezredik elrablása is megvolt. Azt a részt is imádom, részben a zene miatt.)
Előzmény: Aragorn83 (3283)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!