Az EU régi és új szegényei számára az eurókritériumok kényszerzubbonnyal érnek fel.
Sajnos ez így van.
Gyurcsány tehát valódi kérdést vet föl, amikor azt mondja, vessük-e alá magunkat ennek a szigornak "bármi áron", vagy sem?
Erre viszont két megjegyzésem volna: 1, Ha 5 embert kerget egy tigris nem a tigrisnél kell gyorsabbnak lenni, hanem csak 1 embernél. Vagyis a szigornak "bármi áron" akkor kelle alávetni magunknak, ha a környező országok megteszik.
2, SZVSZ a költségvetésben azért lennének tartalékok: pl.: jól működő államigazgatás, OEP, állami vállalatok, közbeszerzés, ésszerű törvények. Kilenc hét a köz szolgálatában No meg a finoman fogalmazva a nem teljesen tiszta ügyek: vonattender, útépítési/felújítási pályázatok, ajánlott/melegen ajánlott "reklám" cégek, kiszervezett parkolás, X. (asszem) kerületi beruházási főnök ügye, "kakaó biztos" számítógépek, BM számítógép tendere, OM Cisco és Elender, Ezüsthajó, stb. stb. stb.
Tudniillik az Orbán-kormány a Magyar Fejlesztési Bank beiktatásával éppen úgy "kiszerkesztette" az államháztartás (költségvetés) számaiból az autópálya-építés költségeit, amiképp a Gyurcsányé, ergo éppúgy "megtévesztette" az embereket, mint amaz, legföljebb az EU-t nem volt képes "megtéveszteni", minthogy akkortájt még nem voltunk uniós tagok. (Ez a különbség! - mondta a minap ravaszul a Fidesz-frakció vezetője. Ami egyébként nem igaz. A Fidesz-érában társulási szerződésünk volt az EU-val, amely a magyar kormányt éppoly hiteles adatszolgáltatásra kötelezte, mint a tényleges tagság teszi.)
Tény és való, hogy az EU 25 tagországa közül - az Eurostat szerint - tíz nem teljesíti a legfontosabb eurókritériumot, azt tudniillik, hogy a költségvetés hiánya a GDP-nek legföljebb három százaléka lehet. E tíz ország közül néhányan "kozmetikáznak", néhányan nem. Néhányan trükkös módszerekkel élnek, néhányan nem. Magyarország az utóbbiak közé tartozik, hiszen az autópálya-finanszírozás minden részlete kezdettől fogva publikus volt. (Nota bene: Orbánék idején is.) Az érzékeny pontokat azonban nem az újonnan jöttek, közöttük mi reprezentáljuk, hanem az "eurós" államok. Joaquín Almunia pénzügyi biztos hamis ("nem megbízható") adatszolgáltatással vádolt meg pár napja három, az euróövezethez tartozó országot: Görögországot, Portugáliát és Olaszországot. Jelezte, hogy az illetők magánbankok segítségét (technikai tanácsait) veszik igénybe avégett, hogy a deficitcsökkenés látszatát keltsék, miközben a deficitjük nem csökken.
Erős jelzés, hogy a megnevezett három ország közül kettő az EU "régi" tagországai között a legszegényebbnek mondható. Kínlódnak. Részben azért, mert - kulturális okoknál fogva - az adózási fegyelem hiánya állandóan ránehezedik a bevételeikre; részben azért, mert a kiadásaikat nem képesek csökkenteni, ha a szociális ellátást (nyugdíj, egészségügy) továbbra is európai színvonalon akarják tartani, s nem kevésbé: ha a költségvetési források indukálta kereslettel (infrastrukturális beruházásokkal - lásd autópálya) akarják növekedésüket felgyorsítani.
Páran - leginkább a szegények - képtelenek megtalálni a módját annak, hogy miként lehet egyszerre egyensúlyt tartani és növekedni. Minthogy súlyos lemaradásban vannak, növekedésigényesek, és ez abszolút prioritás a számukra. Ha a növekedési pályájukat egészségesen képzelik el, akkor ennek beruházás- és exportvezéreltnek kell lennie, márpedig ilyen gazdaságpolitikához erős közületi kereslet (jelentős költségvetési szabadság) szükségeltetik. Az EU régi és új szegényei számára az eurókritériumok kényszerzubbonnyal érnek fel. Ráhajszolják őket egy szociálisan (is) vállalhatatlan útra.
Nem akarom én azt papolni, hogy nyissunk tág teret a zabolátlan költekezés előtt, hiszen annak a gyászos következményei közismertek. Azt azonban szívesen papolom, hogy szegényekkel és gazdagokkal szemben nem lehet ugyanazt a szigort érvényesíteni, mert ez méltánytalan. (Ráadásul az igazán nagy gazdasági tényezőkkel szemben - lásd Németország, Franciaország - be sem vethető.) Gyurcsány tehát valódi kérdést vet föl, amikor azt mondja, vessük-e alá magunkat ennek a szigornak "bármi áron", vagy sem? A válasznak nemlegesnek kell lennie, de azzal a toldalékkal, hogy bukásra van ítélve minden (magyar) kormány, amely a deficitjét évi egy-két százalékkal ígéri csökkenteni. A tapasztalat amellett szól, hogy évi fél százalék, esetleg egy kicsivel több; vagy ha sokkal több, akkor a társadalmi szolidaritás és a gazdaság szövete egyformán sérül. Ha Gyurcsány Ferenc most - Orbán után szabadon - azt mondaná, hogy van élet az eurózónán kívül is, (egy darabig) egyetértenék vele.
apró különbség, hogy akkor még a magunk urai voltunk. Az EUs csatlakozással megszünt e teljesen független, autonom külpol és gazdpol. Mostmár Brüsszel mondja meg, hogy mit hova kell könyvelni. Amugy nem volt nehéz kitalálni, hogy ezt és így nem lehet ledugni az EU torkán. amúgy volt néhány nünansznyi(?) eltérés az akkori és a mostani metodika között. Vargamisi nem számolta el ugyanis fiktív income-nak azt ami valójában költség. Kóka megtette..
Nofene, szvsz nem számoltak a magyar néplélekkel. Mit lát Mari néni az eseményekből? A kormány megpróbálta lyól átverni a mocskos Eurostatot. Jól tette? Igen jól. Ki árulta be a mi nagyszerü kormányunkat? Ez a barom Járai az alelnökkel. Hát noooooormális?
Pont a Fityiszke ijesztget itt minket Brüsszellel, mintha nem ö mondta volna, hogy Ejrópán kívül is van élet. Csak szerintem az EU-ban pontyosan tudják, hogy azok is ügyeskedtek, meg a mostaniak is. Meg az olaszok, meg, mint éppen mostanság kiderült, a britek, meg a görögök, meg aki még arra járt. Ijenek ezek az ejrópaiak.
Ebből a történetből a magyar jobboldal se itthon nem jön ki jól, se külföldön nem tudja megingatni a coclib koalíció hitelét.
Varga Micóka idején azt a pár kilométer autópályát kreativ könyvelési módszerrel nem állami forrásból finanszirozták. A Simlis találta fel a kreativ könyvelés feltalálója. Most bezzeg
