Tegnap volt. Reviczky ugyanaz, Szulák viszont meglepően nem volt rossz, bár énekelni érdemben nem tud.
A zene ordít. Lippai kinézete megdöbbentett, úgy néz ki, mint aki az utóbbi időben nem evett, csak ivott. Persze nem kólát.
Azért ne nézd meg, 3000 volt a 10. sorban. A felét mondjuk érte volna.
(Talán úgy tűnik, hogy engem fokozottan érdekelnek a jegyárak, pedig nem annyira, csak még mindig meg vagyok akadva azon, hogy gyakorlatilag megduplázódtak tavaly óta.)
Megy a Vígben egy Nóra, de az szerintem nem az! Néhány éve mutatta be a Víg Hegedűs D. Gézával és Eszenyi Enikővel. Amiről én beszéltem, azt tavaly tavasszal mutatták be Sopronban.
Horváth Lajos Ottóról egy tavalyi Nóra előadás jut eszembe, amit Sopronban néztem meg, Bregyán Péter miatt, aki Krogstadt volt benne. Nekem ő a legeslegesleges.. No, szóval, ebben a darabban Torvald volt Horváth Lajos Ottó, olyan Torvald, hogy egyáltalán nem értettem Nagy-Kálózy Eszter - Nórát, hogy miért lép le? Mondjuk eléggé át is volt dolgozva az előadás, csak a színészek miatt érte meg megnézni, például Selmeczi Roland - Rank doktorért. Szóval előadás jó volt ,csak nem kellett volna a színlap tetejére írni: Ibsen: Nóra
Odaírtam, hogy rosszindulatú vagyok, amit tudhatnál, Lenke.
RP. köztudottan imádja a feleségét, pont ezért az egyik legjobb poén, amikor azt mondja neki a fimben, hogy de elvennélek.
Tudom, észleltem. A poént.
Csuja meg Sanyi az ász, ehhez kérség nem fér.
Rudolf hangját meg kicsi korom óta különösen szeretem.
Gáspár meg Karina valóban ebben a filmben pont jók, Reviczkyről meg réggebben asszem fejtettem, hogy én annyira nem.
Bár lehet, hogy pont ezért, mert nekem a Família Kft (szintén történelem, mint a Szomszédok) volt az alap, abban láttam először és sokáig, aztán valóban leginkább olyan szerepekben, amik nem tették a kedvencemmé...
Kárász Zénót néztem fényképen, mármint a honlapon, hamár látni fogom színpadon is...mennyire megváltozott, milyen régi az a sorozat.
Ja, Verebély is benne lesz....inkább semmit.
Ezek után tényleg vicces, hogy pont a Kaktuszt találtam mondani...csak annyit mondj majd, hogy jó volt, és akkor én is megnézem.
Tegnap megnéztem. Kétszer is. A Kecskés elég felejthető benne (tény, hogy nem annyira rossz, mint színpadon, de a film műfaja sokat segít), és nem értem, amit RP-rel kapcsolatban írsz. Azért, mert megdugta a bódéban?
RP. köztudottan imádja a feleségét, pont ezért az egyik legjobb poén, amikor azt mondja neki a fimben, hogy de elvennélek.
A másik, amit többször vissza is csévéltem az az volt, amikor a reklámújságot lapozgatja, Sanyi meg elbambul. Hát régen sírtam ennyit egy jeleneten. Horváth Lajos Ottó megerősítette a pozícióját nálam.
Csuja Imre is isteni, Szarvas nem egy nagy szám, Gáspár Sándor meg hozza a szokásos formáját.
Csak azt sajnálom, hogy Reviczky elment egy olyan irányba (már-már visszafordíthatalannak tűnik), hogy minden szerepét ugyanazzal a mimikával játssza, kicsit idiótán, amit a Família Kft-ben vett magára. Pedig hogy szerettem mint színészt, és mint szinkronhangot egyaránt. Na, majd a Kaktusz virágában kiderül, hogy tényleg irreverz-e a folyamat.
Nem értem Rudolf Pétert, mért sztárolja azt a csajt. Nézzétek meg (de inkább ne!) a csak bűnökben. Rettenetes. Mondjuk Almási Sándor méltó partnere volt a neurózis mint színpadképtelenségi tényező hiteles bemutatásában.
Filmben. Legutóbb Üvegtigrisben, elmebeteg a film, meg régebben nem tudom, miben.
A direkt komédiákat, amiket szilveszterkor szoktak nyomni, Csala Zsuzsa és társai, na azokat rühellem, ahogy vannak, de olyanban is láttam, viszont azok alapján nem ítélek, Üvegben nem volt rossz.
Ha már Brecht, az Újban láttam nagyon régen a Jó embert keresünk (A szecsuáni jólélek) címűt, Udvaros Dorottyával. Hát az valami isteni volt. Udvaros olyan jó volt benne, hogy csak tátottam a számat. Azóta sem láttam semmiben, csak a Glóbusz c. tévésorozatban, de abban is nagyon jó volt. Mongyuk a sorozatot is imádtam, Lukács Sándor ellenére.
Apropó Új. Tik láttátok mán valamiben Kecskés Karina művésznőt? Mi a véleményetek róla? Most a Turandotban játszik. Egy biztos, Menzel odáig volt érte a Még egyszer... próbáin. Látta valaki?
Zsótérnak vannak jó ötletei, de ha nem jön le, mit akar, akkor hiába. Ha meg kell magyarázni, mi miért van, akkor pedig nem jött le. Pl.: Várakozás: előtérben egy óralap, végig azon morfondírozik az ember, hogy ez most itten mért van? Zsótér egy interjúban elmagyarázta, hogy az a hold. Vagy A törpe: Az infánsnő udvarhölgyei kifejezetten zöld műtősruhában jelentek meg, műtőssapkával a fejükön. Mi ez a zagyvaság? Zsótér utólag megmagyarázta, hogy azért, mert ők az ibolyák. OK. Csakhogy nem derül ki. Ez pedig így szellemi maszturbáció. A Kaukázusi? Nos, a gyerekkar aranyos ötlet, csakhogy nem érted, mit énekelnek, teljesen elalszol, mire végetér a jelenet. És a rossebnek a nemeket cserélgetni? Hol van itt már Brecht?? Szóval, én nem megyek be többet Zsótér-rendezésre.
A Vígszínház nem jó, mert nem jó. Vagyis én nem szeretem. Sok esélyt adtam már neki, minden egyes darabban volt valami, ami agyoncsapta az egészet. Vagy maga a darab, vagy a rendezés, vagy egy-egy színész. Többet nem megyek oda. Nincs nekem erre időm.
Szerintem a színház szép lett, különösen az azt körülvevő park. Az ember tragédiája viszont egy tragédia volt, a Peer Gynt tetszett volna, ha a díszlettel nem rontják el. Jó volt az új fordítás, és a szereposztás is. Az onnan közvetített Buborékok viszont tényleg nagyon jó volt.