Keresés

Részletes keresés

Corall Creative Commons License 2005.10.06 0 0 130

Szépen bedőltél a mondókának pont Nem ostoba csak figyelmetlen pont

 

Érdekes volt, tegnap mit/kit találtam a piacon. Mer mér ne pont ott.

Egy pasi, aki mézet árul. Mentem és kérdeztem foglalkoz-e mézborral/pálinkával, mert én arra utazom. Hát nem, de mi minden mással! Első kapocs a túra volt, igaz, ő bringás, én meg most vágtam bé a teljesítménytúrába, jól megbeszéltük, hogy odavagyunk Somogyért, hogy oda akarok menni..na itt indult a mail cím csere.

Innen eljutottunk odáig, hogy egy kicsi társulatban (?) játszik, és kedvesen meghívott okt. 15-ére, a Csengery utcába, van ott valami klulb. Ti tudjátok, hol? Egy néni mellettem rávágta, hogy 68, mert mikor ő i.e. ott járt, akkor ottan volt. Hát..lehet.

Na és olyanokat csinálnak, hogy improvizációs előadás - viszel egy történetet, akár csak egy gondolatodat, és ők eljátszák. Ha mondjuk töprengsz valamin, láthatod hogy (az ő játékuk szerint) merre vinne az út, mondjuk 2-3 verzióban.

Aztán a pasi olyat is akar csinálni, hogy álmokat játszanak el. Amit álmodtál, eljátszák. Meg tervezi azt is, hogy meséket, ami szerintem csuda jó ötlet! Vagy a jelenlévő társaság szövi a mesét, és azt játszák el, vagy elviszed a kedvenc mesédet, és azt. Kicsit pszichológiai vonalon is működik a dolog, de csak játék szinten, nem terápiás kezelés. Állítólag a mesék arra adtak bizonyságot, hogy ami a kedvenc meséd volt, az abban szereplő alap gondolat vagy probléma ma is, felnőttként is az alap problémád vagy az alap gondolatod, amit követsz, persze nem tudatosan.

Szerintem meg fogom őket nézni, érdekes és kreatív dolognak tartom. Inkább önkifejezőnek, nagyon divatos szó lett a kreatív is..

Előzmény: Gömbtatu (128)
cyanne Creative Commons License 2005.10.06 0 0 129
na majd számolj be, és akkor lehet, h én is elmászom abba a színházba, úgyis rég voltam
Előzmény: Gömbtatu (128)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.10.05 0 0 128
Pálfi. Ostoba. Vagyok.
Előzmény: Gömbtatu (127)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.10.05 0 0 127
Szerintem is jónak tűnik. Pál Katát (nem Péter) meg nagyon imádom. Az egy olyan, de olyan jó csaj, hogy csak na. Meg szép is.
Előzmény: cyanne (126)
cyanne Creative Commons License 2005.10.05 0 0 126
tetszik
Előzmény: Gömbtatu (123)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.10.05 0 0 125
Az meg kicsoda? 
Előzmény: laramami (124)
laramami Creative Commons License 2005.10.05 0 0 124

Helló Mindenki!

Rosana-t keresem!!! S.O.S.!!!

 

Gömbtatu Creative Commons License 2005.10.04 0 0 123
Ihol neked kicsit egzaktabban, mer a végén még nem érted a vitzet.
Előzmény: cyanne (121)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.10.04 0 0 122
Valami darab.
Előzmény: cyanne (121)
cyanne Creative Commons License 2005.10.04 0 0 121
azmiaz?
Előzmény: Gömbtatu (120)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.10.04 0 0 120
Csütörtökön megyek az Újba az anyukámmal a Közeleg az időre. Majd számolok.
Corall Creative Commons License 2005.09.29 0 0 119

Örülök, hogy tecc, gondoltam, kicsit kipofozom a kéglit:)

 

Belepofáztam a moderálós topicba, nagy egyetértés ottaniakkal és oppal, rögtön megcsinálta. Hogy mekkora állatok rohangásznak szabadlábon! Nem csodálom, hogy nagy volt ma ott a rumli, oszt kiborultak szegények.

Előzmény: Gömbtatu (117)
Corall Creative Commons License 2005.09.29 0 0 118

Mondjuk, előadáskor?

 

Elhoztam, megáztam, megvan.

Előzmény: Gömbtatu (116)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.09.29 0 0 117
Szép ez az új cím.
Gömbtatu Creative Commons License 2005.09.29 0 0 116
Mikor virítsam a lóvét?
Előzmény: Corall (115)
Corall Creative Commons License 2005.09.29 0 0 115
Megyek a jegyekért, remélem, minden simán megy mostmár...
Corall Creative Commons License 2005.09.28 0 0 114

Spiró darabokról valami? Szappanopera, Honderű, Koccanás? Ja, tudom, az a káromkodós, de csak van egyéb is benne.

 

Bűnbe egyre nehezebb csábítanom. Drága kolleganő megkért, hívjam fel őket, és kérdezzem, 18-ról át lehet-e rakni novemberre. 19-én tudnánk menni, de jegyet nem cserélnek, max eladják az enyámet, és kapok novemberre. Mert a műsor ugyan már fent van a neten, de nem "aktív", még nem lehet venni. Ezért így. Kezd tele lenni a retikülöm. De a színházasoknak is, az biztos! >:)

Előzmény: Corall (113)
Corall Creative Commons License 2005.09.28 0 0 113

Már félve néztem meg, és ááá, miééért? Ez nem igazság, nincsenek színészeink? Több esélyt kéne adni a fiatalabbaknak, alájuk meg beszerelni egy csapóajtót. Nálam lesz a meghúzandó kar. Hát, így engem sem vonz annyira, inkább megnézek egy divatbemutatót.

 

Játékszínnek meg nincs valami fejlett holnapja, nem lehet kattingatni sehova:/ Vagy csak én vagyok megint világtalan?

Előzmény: Gömbtatu (111)
Corall Creative Commons License 2005.09.28 0 0 112

Lehet, de mi annyira nem olvastunk, hogy az botrány. Max. emberpalánta nem érti teljesen, amit olvas, de legalább könyv van a kezében. Olyan is van, amit jó elolvasni különböző életszakaszokban is. Már eddig is volt 1-2, ami így újra a kezembe akadt, a többirül majd nyilatkozom, túl a harmincon. Nem mintha most nem lennék végtelenül tapasztalt, de inkább nem tterhellek le. :p

 

Örvendek, hogy pompás.

 

Akarod, hogy beírjalak a kaptáramba.

Ezek szerint akarom. Én már beírtalak, csak nem mondtam meg Neked, hogy akarod.:)

Előzmény: Gömbtatu (110)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.09.28 0 0 111
Egyébként visszatérve a Williams-Simon-Coward-vonalra, most a Tivoliban megy a Vágy villamosa (sajnos kihagyom, szerintem rájössz, miért) a Játékszínben meg a Ne nevess korán.
Gömbtatu Creative Commons License 2005.09.28 0 0 110

Ezeknek a legnagyobb része nem is való a középiskolás korosztálynak, de a középiskola az utolsó sansza az állambácsinak, hogy beavatkozzon a kulturális irányvonalba. Szerintem az lenne a helyes, ha azt mondanák pl. harmadikban, hogy 4 év múlva kötelező olvasmány a Bűn és bűnhődés, és akkor így.

 

26-a egyébiránt pompás. Akarod, hogy beírjalak a kaptáramba.

Előzmény: Corall (109)
Corall Creative Commons License 2005.09.28 0 0 109

Tudod, mennyi időmbe tellett, mire korál-alapon megtaláltak? Nem akarták elhinni. A másik nevemet titkolom, üldözési mánia.

 

Persze, hogy ügyes vagyok, más eszedbe se jutott!

 

Mester és Margaritát játszák valahol, nem tudod?

Úgy gondolom, hogy amit meg akarok nézni, azt el is kék olvasni előtte, hamár. Mert mink ilyeneket ám nem voltunk muszájak olvasni..kötelezők, á, mineeek, baromság. Vörös és fekete, Bűn és bűnhődés, Anyegin...gondolom, ezekről Te sem hallottál, nem is fontosak. És én ezeket most igyexem pótolni, magyartanárom, szerintem nem akármennyit csuklik, és akkor még jól járt...

Előzmény: Gömbtatu (108)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.09.28 0 0 108

Mindenki tudja, hogy valami korál telefonálgat?

 

Ügyi vagy.

Előzmény: Corall (106)
Corall Creative Commons License 2005.09.27 0 0 107
Tessék, ennyire izgultál, T?
Előzmény: Corall (106)
Corall Creative Commons License 2005.09.27 0 0 106

Ugyanmár, ettől ne félj. Jönnek, ha gondolják, szerintem.

 

 

Ja, ha érdekel, 26.,fényezzed a szütyődet, töbi paraméter u.a. Mostmár, hogy név szerint ismer mindenki a szervezésen...:) de megoldottuk. Mostmár aztán ne legyél undi, igazán.

 

Hova mész?

Előzmény: Gömbtatu (105)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.09.27 0 0 105

Jó-jó, visszavontam, csak igyekezz már, izgulok.

 

Asszem az agyatlan lefetyelésünkkel elüldöztünk innen mindenkit.

Előzmény: Corall (104)
Corall Creative Commons License 2005.09.27 0 0 104

Milyen fenntartásaid, Neked mindenhez van arcod??? Már rég VISSZAVONTAD, vagy többé nem látsz.

 

Én sem az elefántra céloztam, mert a székek nem szoktak sokkal szélesebbek-szűkebbek lenni, mint máshol, de valóban van, ahol lótuszülsz, és van, ahol nem kell kivágni az előtted lévő sort, hogy fel tudj állni. Én átlagosan mély vagyok, de még én is tapasztaltam ilyet.

 

Rossz lehet Neked sálat kötni.

 

 

Előzmény: Gömbtatu (103)
Gömbtatu Creative Commons License 2005.09.27 0 0 103

Háhá, vicces, de nem elefánt vagyok, hanem zsiráf.

 

Basszameeeeeeeg! Tiszta hülye vagyok!!! Elfelejtettem szólni, hogy nov. 18-tól 23-ig nem vagyok itthon. Bocsi-bocsi, a szánalmast most visszavonom, he megoldod ezt a krízishelyzetet (feltételeim azért mindig vannak).

Előzmény: Corall (101)
Corall Creative Commons License 2005.09.27 0 0 102

Hát tudod Cica, ez a Ghymes -topic mára tényleg átment valami általános társalgási fórum-féfbe.

Eszik egymást a régiek, betéved néhány új, van normális, van retardált...

 

Van egy topic, friss , olyasmi, hogy szeretik/elfogadják-e az újakat a régi tagok. Hát, ha megnézed, hogy azt ki csinálta, és mekkora elmeháborodot (szó szerint), mert ilyet csak rossz komédiákban látni...

Corall Creative Commons License 2005.09.27 0 0 101

Figyelj lány: nov. 22, este 19:00. 12. sor. Na nem az egész, úgy készülj, hogy legyél szíves elférni.

1850.-, ha jó értettem a hölgyet. Szerintem ma már nem akarnak beszélni velem:)

 

Szánalmas?

Előzmény: Gömbtatu (100)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!