A TASS és a Tribuna Ludu magyarországi prosztó firkászai jelentik, hogy Gyurcsi, alias Fletó "jól kommunikált" a Gyurcsány bizottság általi meghallgatásakor. Hát aki látta ezt az izgága idiótát, aki izgett - mozgott a székében, mint akinek vizeleti vagy széklet panaszai vannak, rágta a körmét és forgatta gülü szemeit, az azt hiheti hogy a Mikroszkóp Színpad valamelyik bohóca játsza el toalettjelenetét. Egy pár évtizeddel ezelôtt láttam egy ilyen jelenetet Kiss Manyival, aki vécésnénit játszott szilveszterkor.Ô ott lehúzta a WC-ét meghallgatása után, s remélem hogy csorpákkám is lehúzza önmagát, s belekerül a fekáliába, mert oda való az alpári viselkedése miatt. Az idióta szerepet cserélt s azt hitte, hogy ô a kérdezô fél.A bizottság elfogult MSZP-s tagjai, a férgesfogú raccsoló Tóth, a szörnyella Vadai Àgnes, a zsidó Böhm és a bolsevizmus tüzét Csiholó Judit, megfeledkezve bizottsági feladatukról, kanálisszagú szájukkal gyüjtötték a munkaegységet a Killián Plakettre, s objektív kérdések helyett a bizottság Fideszes elnökét és D. Tamást fikázták. Kiosztott, szánalmas szerepüket játszották mint elôdeik a koncepciós perek során az 50-es években, mert nem az igazság kiderítése érdekelte ôket, hanem obstruálva a bizottság munkáját palástolni próbálták a leples bitang, a tolvaj Gyurcsány mahináló adócsalását, könyvelési manôvereit.A hiányos dokumentációból nem derült ki, hogy az anyósát, a rusnya, öregecskedô Apró Piroskát is lizingeli-e Feri, de a csillár, a lift, az uszoda az tuti. Bizonyára Bobrev Klára tamponjait is elkönyvelte a Fittelina KFT. Olvasva Franka Tibor Gyurcsányról, vagy Feltóról szóló sikeres könyvét, nem lepôdtem meg bunkócskám viselkedésén, mert már uttörô és kiszes korában is, törtetve árulkodott társaira, s gyakorolta a seggnyalást. Okulásként mindenkinek ajánlom a könyv elolvasását.Fletó izgága gesztikulálásai egy beteg,akut hazudozástól, feltûnési viszketegségtôl szenvedô, nárcisszikus esetre mutatnak, akit gyerekkorában szexuálisan zaklathattak.Lehet hogy a munkakerülô, reffes börtöntöltelék papa munka helyett, részegen az ô outputját eddzette, s ezért érzékeny az ülepe, ha kérdéseket tesznek fel neki.Òdát már nem ír a biboldó vörös Eörsi Gyurcsányhoz, mert már a vörös menyországban rotyog a fazékban a Dob utcai söpredék már korábban elalijjázott hordájával együtt. Hát ilyen miniszterelnökünk van, aki puccsal jutott hatalomra, de remélem hogy befuccsol hamarosan és oda kerül, ahova való, azaz az árnyékszék pöcegödrébe!
Egy fiatal jobbik harcos mindannapjai. Már dél volt. Inni kéne valamit gondolta Béla. Gyerünk a Szent Koronába! Egyszerű polgári hely, nem is a legdrágább, az asztalakon tálca melyen zsíros kenyér található, mászkálnak a rajta a legyek. Kétszer három deci magyaros forralt bor és két fél fütyülős barack pálinkát kérek! - mondta a csaposnak. A bor keserű rossz volt, de magyar. Ezért megbocsátották hogy csaposnak ezt a csalást. Milyen zenét hallgatunk? - kérdezi Bélától a haverja. A csapos már tudta, nekik Egészséges Fejbőr zenekar, néhány örökbecsű dallamát fogja játszani a magnón. Igyunk! Igyunk! Igyunk! A harmadik kör után arra gondolt, hogy milyen jó az hogy az alkohol a legális szer, a füvesek egyébként is genetikailag hulladékok, meg buzik. Béla nosztalgiázva említette meg barátjának a legutóbbi hőstettüket, mikor a meleg bár előtt verték a buzikat. Szép idők is ezek, nem? Mi igazi magyarok vagyunk! - mondta az hatodik feles után. Menjünk buzit verni! A legkedvesebb időtöltés részegen verekedeni, csak bolsevik rendőrség sokszor elrontotta ezt a szórakozásukat és előfordult hogy ahelyett hogy a kocsmában ünnepelnék a győzelmüket a rideg és kommunista fogdán kellett tölteni néhány órát. Béla irigyelte azt szép barna inget, amit a barátja viselt. A nagyapámé volt. - mondta a haverja. Mindig nosztalgival gondolt azokra a szép menetelésekre amiket a TV-ben látott. Hiába, azok voltak a szép idők. Egyszerre csattogtak a bakancsok! Mindenkinek barna inge volt! Egészen beleborzongott az emlékbe. Azok a bakancsok, azok az ingek voltak az igaziak. Régi szép idők. Rendeljünk még, de ne kommunista orosz vodkát, magyaros szilvapálinkát - mondta Bélénak. Emlékszel, mikor a nagymamád színes TV-jét adtuk el a kocsmában az alkoholért? - kérdezte a barátja. Persze. Dehát inni kell, nem? Az alkohol elvonási tünetei a legrosszabbak az összes drog közül, még Csernus doki is megmondta a TV-ben. Csak a buzik ne lennének - gondolta. Felsejlett előtte az az öt évvel ezelőtti éjszaka, mikor egymásba fonódtak a barátjával egyszer részegen. Sosem bocsátja meg a haverjának, hogy nem bírtak a hormonjaikkal. Egyébként is meg tudná ölni ezt a Csernus dokit. Méghogy látens homoszexuális, rejtett vágyakkal, ahogy a TV-ben hallotta. Ilyet csak a dekadens kommunista propaganda hazug gépezete mond! Érezte már egyre részegebb. Most lenne jó buzit verni. A meleg bár előtt látott néhány hulladék embert, de túl izmosak voltak, nem mert beléjük kötni. Jól jegyezd meg, csak akkor támadunk ha esély van a győzelemre. - mondta a barátjának. Hirtelen egy vézna homokos jött velük szemben egyedül. Csattogtak a pofonok. De a távolban egyre erősődő szirénázást hallott. Meneküljünk! Jönnek a bolsevikok.
A legősibb zsidó világuralmi politika egyik legjelentékenyebb eszköze kétségtelenül a "beszivárgás" volt. Csöndben, észrevétlenül beszivárogni arra a földre, amelyet el akartak foglalni, ott elszaporodni, a nem hitsorsosok rovására gazdagodni, befolyást szerezni a közéletre és a kormányzásra, azután átvenni az uralmat, olyan politika volt, amely csak ritkán tévesztett célt.
Úgyúgy:))kövérlaca az MSZMP intézetébe, Stumpf a Hazafias Népfrontba, nagymagyarVikidáldallos és Járai és Szita szintúgy a D állományba, Csintalan-Szűrös-Pozsgay-Kerényi-Martonyi is az MSZMP-be, Várhegyi-Schlecht-Varga a dutyiba, Lovas ujra Izraelbe, Vitya meg másodszorra is a diliházba vagy Zászlózni. Előre a nagy visszarendeződésért!!!:) Akkor mi lesz a jobbik fideszporonttyal?