Tudna valaki nekem segítení?
Van egy OleoMac Sparta-26-s fűkaszám. Kellet vennem egy új damilfejet, mert a régi már tönkre ment és csak már az új fajtát lehet kapni hozzá és ez folyamatosan széthúzza a kuplungot, mert nehezebb. Legalábbis szerintem ez a hiba oka. Mit lehet tenni házilag, mert semmi kedvem minden egyes használat után 2000 forintot költeni a javítatására. Újra pedig nincs kb. 100 000 Ft-m!
543 rs-t vedd meg. Ne hagyd magad félrevezetni az 535 rx ápolt területekre való, ha megcsúszol a kaszálással vagy a tavaszi első vágásoknál kellhet a lóerő. Ne adj isten esetleg több maszekot is vállalsz.
Az eladó a kaszálandó terület (1000-1500 négyzetméter) hallatán, hozzátok hasonlóan, az 535 rx-et, esetleg az 545rx-et javasolta megfontolni.
Említette még az 535 rs-t, de az tájékoztatása szerint 2 LE-s Zenoah motorral van szerelve és nem rezgéscsillapításos, viszont "csak" 160 ezer Ft.
Javasolta, hogy ha nem sürgős, várjak vagy három hetet és akkor lehet, hogy a nagyobbak közül lesz akciós is.
Ebben maradtunk, mert közben a szerelő tájékoztatása szerint régi kaszám (Oleo 370 T) dugattyúja jó, kompressziója szintén, csak a karburátort kell egy kissé kipofozni (pl. membráncsere) és szimeringet cserélni, új kasza vásárlásról pedig le akart beszélni.
Ennek ellenére megvárom a 3 hetet és visszamegyek HQ boltba.
Mindenkinek köszönöm az eddigi segítségét és továbbra is kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Vita nincs, ezek az izék korántsem próbálkoznak filmszakmai művészeti értékekkel. Egyetlen céljuk (ha a néha letagadhatatlan magamutogatási kényszertől eltekintesz) a nézettségi mutató növelése, némi információ átadásának ürügyén. (A Drujba-ban azért felfedezhető az igyekezet technikai és strukturális tekintetben is, nem is teljesen eredménytelenül, bár ők is gyakran bő lére eresztik a dolgaikat.)
Mégse fikázd agyon őket (utálni szabad, de vedd figyelembe, hogy te teljesen más platformról értékelsz!). Az egész közösségi média tele van ordító gagyival és olyan mérhetetlen sötétséggel, hogy szinte fáj - és az éltető közönségük fenntartások nélkül zabálja. Vigyázz, ez a kilencvenkilenc százalék! Ennyi légy csak nem tévedhet:D
Azokhoz képest ezek többsége üdítő, színvonalas tudományos ismeretterjesztő műsor!
Na, csak megegyezünk, de éppen ezért írtam, hogy az overkill egy eléggé elvetemült dudva/kasza kombináció kellene legyen, annyira az utóbbi javára, ami már a némi túlgondolásból azért kiesik:D Úgy számolva, hogy egy hektár/óra szentségelésnél kevesebb essék, sztem a 135 r ezért férhet még bele neked. Na meg az, hogy három hetente egyszer köll nekimenni, ez is sokat nyom a latban.
Középút van. Optimum nincs, mert az a qrva gaz egyik helyütt ilyen, a másikon meg olyan, közben ki sem tetted a lábad a területről:(
Az szokott segíteni, ha előtte iszol egy sert. Ha többet, akkor már nincs az a dudva, ami ellenállhatna akár egy aldis kaszának is. Ha még ennél is többet, és egy részét visszaküldöd, ott már kaszálni sem köll legközelebb:D
Így van. De van telek és telek között is különbség. Én, aki max 3 hetente kaszálom az 5000 m²-t, így elég a 135 R az esetek nagyrészében. Nyilván van sűrűbb fű, ahol a 100 %-ot kérem a géptől, de nem folytom bele a fűbe, tehát nem hiszem hogy nagyon megterhelem ezzel, mivel végülis erre lett tervezve. A gép nem látja hogy most mennyire haladok vele, én viszont nyilván igen, és itt igen, jobb lenne egy plusz paci. Szóval ekkora terület rendbentartásánál nem hiszem hogy lenne különbség egy 545 vagy a 135 élettartamában. Bár a 135 nem profi, szóval ez lehet hogy így hülyeség, de nem hiszem hogy 10 év használat után a 135 r sokkal szarabbul nézne ki, a plusz órák miatt. Az én álláspontom az, hogy ha válthatnék nagyobbra, akkor az 535 kéne. Egyeszerűen meglenne az a kis plusz ott ahol kell, és nekem az elég. De ez mindenkinek más, mert ha valakinél az egész kertben sűrűbb fű van, akkor oda nyilván tényleg indokolt a kategóriaváltás, és itt az a 30 ezer plusz nem dönt.
Nekem alapvetoen az a bajom ezekkel a videokkal, - az ezekkel nemcsak a kaszasokra vonatkozik- hogy olyan emberek keszitik, akiknek a leghalvanyabb fingjuk sincs a filmkeszitesrol. Innentol fogva egyszeruen nincs turelmem megnezni oket. Amikor egy tomondatnyi informacio 10 percbe van csomagolva, mindenfele szerkesztesi elv, vagy elgondolas nelkul, en azt nem birom. Lehet 20 percig is turelmesen hegyezgetem a zabot, de akkor tudom, hogy most zabot hegyezek, viszont, ha azert neznek meg egy filmet, mert valami praktikus informacio kellene, akkor felbasz az ideg. Ha pedig egy videoban erzem, hogy az eloadoban nagyobb a szereplesi vagy, mint az a tudas, amit at akar adni, akkor vegkepp remenytelen, hogy megnezzem. Fogjuk fel ezt egyeni hisztinek, es mindenki nezze a filmeket boldogan, de en megmaradok ennel a ellenszenves nezetnel ebben a kerdesben. mosoly
Nem mondtam ojat hogy videókból meg lehet megtanulni fűkaszálni csak azt mondtam hogy bizonyos információkat le lehet szűrni belőlük,és ezt most is fenntartom. Ha pedig neked nem tetszenek ezek
a kis filmecskék hát ne nézd őket.Egyébként sok ezres nézettségük van tehát valakiknek még is csak
Na ha 2-3kg "többlet" van két gép között, az egyben kategóriaváltás is - ez a habverők és a nagy kaszák között fordulhat elő (ha nem kínai egyik sem).
Én nem erre gondoltam, az ilyen választást egyszerűen, beláthatóan meghatározza maga a feladat. Inkább olyasmire, hogy az esetek többségében elég lenne nekem 2...2.4 ló, de inkább megveszem a háromlovast (már ha van rá pénzem...); azzal egyrészt mindighamarabb végzek, másrészt a munkák többségében kevésbé veszem igénybe, mint amire gyártották. Végső soron nekem is könnyebb, a masina sem fogy annyira, tovább kitart (ilyen fotelkaszásoknál ez is szempont ám, mivel megtérülésről aligha beszélhetünk...). A súlykülönbség pedig nemigen több 1-2kg-nál, de általában inkább kevesebb.
A bajt én inkább ott érzem a gondolatmenetemben, hogy teljesen jogosan mondhatják: az erősebb (és drágább) gépre költött pluszpénzből szinte minden mást megvehetek a gyengébbre, ami még mindig megfelel a munkára (késeket, jobb damilfejet vagy kényelmesebb hámot, védőfelszereléseket stb...).
De hogy konkretizáljam, mire gondolok: nekem "átlagosan" bőven elég lenne egy Stihl FS 360, és az is inkább a területméretek miatt. Nyolc és fél kila, és a pofátlan 295k HUF az ára. Ehhez képest az FS 460-t nagyjából ugyanazon súly mellet, de 30k-val drágábban mérik, de ez erőben 0.7 HP-t jelent (amúgy a komfortja, kivitele nagyon hasonló a kettőnek, és nem csak ránézésre). Na, én ez utóbbit vettem inkább (tavaszi eksön volt, legalább becsaphattam magam...), és így viszonylag ritkán, tényleg csak rusnya bozótosban jut olyasmi eszembe, hogy talán mégis egy 490 kellett volna... Ha a 360-at veszem meg, bár nem mindennapos, ám messze gyakoribb lenne az ilyen keserűbb szájíz (na és az okaként megnevezhető kínlódás), és nem is tudnám helyrehozni a vásárláskori megfontolatlanságomat, csak az eredeti 30k HUF különbség többszöröséért.
Nézz bele néhány "Drujba" (Druzsba, téged még tanítottak oroszul:D) műsorba.
Mondanak és művelnek néhány olyan dolgot, amit joggal érhet kritika, de az egész őszinte, jaó parasztos, na és kifogástalanul gyakorlatias - valamint szórakoztatóbb, mint a tévécsatornák 99%-ának műsorában az a 99% izé, amiknél a régmúltban kevesebbért is fejét vették az elkövetőknek. És némelyiknek qrva jó a zenéje is, de ez ízlésfüggő, csak megemlítem...
Na jó, nem állítom, hogy egy kezdő ezekből fog megtanulni kaszálni -az bizony csak úgy fog menni, ha csinálja-, de azon túl, hogy jól szórakozik, legalább annyi kérdést ébresztenek benne druzsbáék, mint amennyire választ kaphat tőlük (mert vannak válaszaik is). És ez nagy szó a sok "elejétől végéig értelmes szó nélkül veretek egy géppel, te meg gondolj, amit akarsz" videoklip mellett!
Ezek a videok annyit sem ernek, mint egy 30 eves pornofilm. Se kaszalni nem lehet megtanulni beloluk, se nem szorakoztatok, es meg a maradek libidoja is elmulik a nezonek. Akkor inkabb a kezi sarlo.
Szerintem ha teheted, lépj kontaktba egy közeli husqvarna üzlettel, és kérdezd meg hogy van e náluk 535, és 545 rx. Emeld meg, nézd körbe őket, melyik szimpatikusabb. Aztán majd írd meg melyik lett. :)
Igen, ezt magadnak kell eldöntened. Ha 2-3 hetente nyírod, akkor szerintem felesleges az 545 plusz ereje, és így a plusz kilók is. Egy 135 r is bőven elég így ház körülre, bár az azt hiszem kicsit nehezebb mint a mostani kaszád, és csak kicsivel erősebb.
A damilfejeknél az LH, RH jelölés a jobb vagy balmenetességet jelöli? Vagy valami mást, mert más betűket is láttam már. A másik kérdésem, hogy M8x1,25 vagy M10x1,25 LH méretben milyen damilfejet ajánlanátok, ami jó? Köszönöm!
Mielőtt bármit költenél rá, jó lenne valahogy kipróbálni, hogy tényleg működik-e a motorja.
A kasza szára 26 vagy 28 mm, ahhoz való felfogatás kell a szarvkormánynak.
A gázkart általában együtt szokták adni a motorral (még nem figyeltem, hogy a "szarvkormány" másik részét lehet-e kapni).
Azt nézd meg, hogy ha veszel fogantyút, akkor az azon lévő gázbovdent tudod-e csatlakoztatni a karburátorhoz, meg a vezeték se ártana ha csatlakoztatható lenne, de azt lehet forrasztani.
Én ebben az esetben máshogy közelíteném meg. Én is érzem néha hogy jó lenne egy kis plusz, de szerintem az a plusz, de annyira nem, hogy majdnem plusz 3 kilót cipeljek. Sőt, teli tanknál több is mint 3 kg. Szóval inkább fél órával tovább nyírok, de könnyebb a kasza rajtam. Ha meg kínlódik damillal, akkor megy fel a kés.
Magasabb kormány a könnyebb kezelhetőségért, 6 vagy 7 deka minusz, +0.3 lóerő, valami kis extra rezgéscsillapítás, pattintós légszűrőház csavarós helyett, és asszem fém tankvédő. Meg egy kicsit jobban néz ki. :D. Ja, meg a hámja is komolyabb.