Tudna valaki nekem segítení?
Van egy OleoMac Sparta-26-s fűkaszám. Kellet vennem egy új damilfejet, mert a régi már tönkre ment és csak már az új fajtát lehet kapni hozzá és ez folyamatosan széthúzza a kuplungot, mert nehezebb. Legalábbis szerintem ez a hiba oka. Mit lehet tenni házilag, mert semmi kedvem minden egyes használat után 2000 forintot költeni a javítatására. Újra pedig nincs kb. 100 000 Ft-m!
A 90% bőven több, mint amit reméltem:). Főleg úgy, hogy közben nem nyomtak a sárga földbe a többiek (vagy mert érdektelen számukra, vagy mert rámhagyják...).
A maradékot értem, sőt megértem, már csak amiatt is, mert úgy jó hét évet rádhúzok. Ennek ellenére van még pár híd, amin át kell mennem a folyó mellett ballagtomban, miközben sem az örök életet, sem saját kilátásaimat illetően nem vok elvakultan optimista:( Azon hidak között még építkezéshez vezető is van, a többit a képzeletedre bízom... Így a különbség vsz az lehet a méricskélésünkben, hogy én inkább bámulom az utat az orrom előtt, mint a végét kémlelném - már ha megengedhetem magamnak az ilyen képes beszédet. Éppen azért, mert különben két szalmaszálat nem tennék keresztbe, mert minek:)
Lehet, hogy racionálisan számolgatva valóban tök fölösleges lenne a jobb -drágább- kasza (fűrész, fűnyiró, asszony), és az is lehet, hogy ha kétévente veszek egy újabbat, még akkor is jobban járok - anyagilag. Ám ha már a ráció is szóba került, sokkalta jobban járok egy permetezőnyi gyomirtóval. Vagy ha hozzá sem nyúlok - na, az végképp a leggazdaságosabb, már ha nincs ki ugasson miatta.
Csakhogy ugye amikor rendberakod -"élhetővé", neked tetszővé teszed- a környezeted, nem mindig és nem feltétlenül az észérvek hajtanak... Azt a környezetet, aminek többnyire a már az igénylése, puszta birtoklása is ellentmond a józan észnek (l. megrögzött panel- és városlakók érvelése).
Hiába olcsóbb, az élet ár/érték arányát szinte mindig csak devalválja, ha pusztán aszerint élsz, mi az ésszerű. Nohát, ez volna tán a tíz százalék oka.
A félreértéssel arra utaltam, hogy bizonyos, eleve ócskára "sikerült" eszközök jobb ár/érték arányúak nem lehetnek attól, hogy viszonylag számos felhasználó igényeit ideig-óráig még igenis kielégíthetik, akár a bajaikkal együtt. Én is jártam iskolába orosz biciklivel tanyáról, de nem azért, mert az nekem olyan jó lett volna... Az ócsárolásnak ez a jogalapja, a legalább némileg jobb (és sajnos, szinte mindig jóval drágább) gépek felé terelésnek éppen az ágyaz meg, hogy rengetegen reménykednek abban, hogy nekik azért még megfelelhetnének, aztán rendre kiderül, hogy mégsenem. Mert igaz ugyan, hogy a vonaton is van első-másodosztály, de azokon legalább ugyanoda utazhatsz:)
Ha valaki nem a feladatra alkalmas géppel szemez, az jóval egyszerűbb helyzet. A szinte semmire nem alkalmassal van gondunk, nem?
Eleve úgy alakítják már egy ideje az egészségügyet az ételeket, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetni, csernobil se véletlen baleset volt, hogy jaj csak teszteltek valamit, meg ilyen blődli mesék.
Ha 52 eves vagy, akkor meg van hatra boven, ne temesd magad. A kornyekunkon sok idos ember lakik, akik hetven, nyolcvan ev folott meg vigan kerteszkednek. Meg persze ezek a szerszamok sem fognak a vegtelensegig tartani. Vagy egyszeruen kimennek a divatbol, es mindent felvaltanak az elektromos gepek. Napelem lesz a svajcisapkaba epitve, es napkelettol napnyugtaig lehet lengetni a a csendes kaszat. De az is lehet, hogy a gyerekeid raunnak a kenyelmes eletre, es igenylik majd a kakasszot. mosoly
Nem értettem én félre. Sőt! Valamilyen szinten (90%-ban) igazat is adok neked. De én amit írtam magamra vonatkoztattam. Sajnos az eszközök megbízhatóságában annyira nagy a szórás, hogy egy mezei vásárló már nem igazán igazodik el, hogy mit is vegyen. És ez nem csak a kaszákra vonatkozik. Nekem 52 évesen 6 évvel ezelőtt adódott meg a lehetőség kertes családi házra. Amit írtam korábban hogy nem veszek 100-200 ezres gépet, mert minek is? Van még itt kb. 10-15 évem? Amig bírok kertészkedni az adott területen. (vagy még annyi sem:-) )
Legyen 10. Mi a faxomat csinálok utána a cuccossal? Nézem, hogy van? Az adott használati gyakoriság mellett ez pont nem rossz szerkezet. A gyerkőcök már basznak a kertre. ( pesti panel, egyik városi panel másik.)
Kulonben is, akinek eleve nagy a farka, minek cipelne meg melle egy bazi nehez kaszat a hatarban, ahol csak a madar latja? Na jo, monnyuk a csajok biztosan levizelik a labuk szarat egy 200 kobcentis Husqvarnatol, de akkor is...
Szigorúan szerintem... Mintha félreértenél valamit!
- A "márkás" kis- és nagyobb gépeket nem faroknövelőnek veszik (mint pl. oly gyakran a kocsikat...), hanem adott feladatokra, munkákra. A hangsúly ezek mindenkori teljesíthetőségén, elvégezhetőségén van, és ehhez nem feltétlenül kell megélhetési kaszásnak vagy gazdálkodónak sem lenni. A prioritások: a megbízhatóság és a még elfogadható munkaráfordítás. A valós ár/értéket az ezekből eredeztetett rentábilitás szabja meg, csak ezekből saccolhatod meg. Magyarán: a munka legyen kész, ám holnap is kellhet dolgozni, de legyen is kinek és mivel...
- Ebből következik, hogy ekként is bánnak ezekkel a gépekkel. Nyilván nem cél, hogy agyonverd őket, de mint a forszírozottan használt eszközöknél általában, náluk is várhatóbb a gyakoribb sztrájk. Ám ha azok számosságát összeméred az üzemidővel és/vagy a velük végzett munkával, az eredmény nagy biztonsággal nagyon különbözne az "ócsároltakétól". Ennyit a szervizekbe vitt gépekről. Persze sz@rba bárhol (is) léphetünk...
- Az "occó, nemmárkás" gépek csak ritkán, mondhatni egyedi alkalmakkal váltják be a hozzájuk fűződő reményeket, a használatuk frekventáltságától csaknem függetlenül. Az ár/érték szigorúan véve a fentivel össze sem vethető, ui. már teljesen más megközelítésből eredeztetettnek tűnik, mert alkalmi, kíméletes alkalmazásra szánja a vevője, remélvén, hogy éppen emiatt nem is lesz vele baja. Másról szól a két "adat"...
- Csakhogy ez sem ám a "kinek a pap, kinek a papné" esete, mert elvileg ezeket a gépeket is adott feladatra vesszük meg, de ebből az üzletből a gyártó és a forgalmazó szinte soha, mi viszont valahogy túl gyakran igen rosszul jövünk ki - ellentétben a fentebbiekkel. Az ócsárolást éppen ez indukálja: az ár/értékből az érték az esetek elég kellemetlen többségében hibádzik ahhoz, hogy óvjunk tőle másokat, és a nevezőbe nem illik nullát írni. Amikor veszel egy ilyet, az rosszabb, mint a bokoralji kiskutya, mert annál ha nem is tudod, milyen lesz nagynak, legalább az ugatására bizton számíthatsz:) Valahogy nem a HQ-t és S-t (és más kevéssé gyakori, ám méltán neves márkát) favorizálók közül kerülnek ki azok a hozzászólók sem, akik a "...soha többé!" fordulattal élnek egy-egy elkeseredett hozzászólásban, amit a többieknek szánnak tanulságként:(
Hidd el nem használnám ki. Értem én, hogy márka stb. De ez megteszi nekem.
Vettem anno használtan ismerőstől (vagy 3 éve) egy Fuxi 6150-et. Kiszedegettük ebből a kertből a 3 megy 2 szilva 1 valami förmedvényre sikeredett almafát. Ezt kellet felaprítani. Vehettem volna husitól kezdve Stihl dolmar stb cuccot is. De minek? azóta 4 raklapot vágtam össze vele. Köszöni szépen megvan. Nem akartam senkitől kérni kölcsönbe. Ezt a fükaszát is azért vettem, mert nem szeretek kéregetni.
Szóval nem igazán a pénz játszott szerepet a vásárlásnál, hanem a felhasználás helye, területe, és a használat gyakorisága, vegy inkább a ritkasága.
Ezért nem értem azokat, akik leócsárolnak ilyen szerkezeteket, mivel ezeket inkább azok vásárolják, akik -mint én is- ritkán, kíméletesen használják. Nem biztos, de lehet én jobban megbecsülöm ezt a játékszert, mint más a gépet.
Itt ahol lakok, élek, van HQ és S nevezetű szak és szervíz is. Azért írom így, mert minden kisgéppel foglalkoznak nem csak a nevesekkel. Bárki odamegy, hogy nem megy a Strauss nem hajtják el, hogy mert fos, hanem javítják. Kevés kinai cucc van a lerakatukban gyógyításra várva, annál több a nevükben szereplő.
Ki-ki döntse el, hogy a kasza, bozótvágó fürész hogy lett használva, mennyire volt gondos a gazdája, hogy oda került. És nem csak azok vannak ott a nagy nevek közül, akik napi szinten használják bevételi forráslént, hanem a hobbi felhasználók gépei is ott vannak. Nagy számban a szakszervíz nevei.
Tehát ezért mondtam, hogy ár/érték/felhasználás arányát nézem.
Tavaly vettem. (az asszonypajtás volt rajta a vételen) Kb. 3x használtam még. A múlt héten megnéztem, hogy elindul-e még a benne maradt benzinnel. Kb. fél liter. Az előírás szerint beröffent, ketyegett. Nem panaszkodott.
Kínai Kínai, de nekem elég. Főleg, hogy egy 60x13-14 m.-es kertben bohóckodok bele időnként. Semmi bérkaszálás meg ilyen úri huncutságok.
Véleményem szerint nem rossz cumók. Ár/érték arányát véve. 20 év múlva kérdezd meg a véleményem. (ott lent leszek a trónon, amit már ácsolnak a részemre.) XD...
A Riwall márka létrehozásának legfontosabb mozgatója a következő elképzelés volt:
minőségi komponensekkel felszerelt robusztus gépek kifejlesztése attraktív külsőbe csomagolva és nagyon kellemes áron kínálva.
A kiválló ár tehát nem a kevésbé minőségi komponenseknek köszönhető (gyakori jelenség a hasonló árfekvésű gépeknél), hanem a gépek nagyon alacsony szervizelési igényének és az ebből fakadó alacsony garanciális szervizköltségeknek, a karcsú szervezeti felépítésnek, a gyártó és a végfelhasználó közti állomások minimalizálásának, illetve az ügyes és modern munkafolyamat szervezésnek a termékek fejlesztésénél és gyártás előkészítésnél. A gépeket ezután olyan megbízható gyárak készítik, amelyek más, nagyon neves márkák gépeit is gyártják.Ebbők kifolyólag, e gyárak nagy előnye a kimagaslóan magas szintű minőségbiztosítás. Minden új Riwall modell nagy odafigyeléssel tesztelt és többségük a közép-európai viszonyoknak megfelelő környzetben is átesett tesztelésen. Minden, a teszetelésből származó információ azonnal átültetésre kerül a gyártási folyamatokba. Ezért működnek a Riwall gépek olyan jól. Amennyiben mégis valami elromlana, az felhasználó mindig bizalommal fordulhat kereskedőjéhez, aki a probléma legoptimlisabb megoldását fogja javasolni számára.
Amennyiben tehát jó teljesítményű, strapabíró, megfelelő szerviz háttérrel rendelkező gépet keres, amelynek még e mellett az ára is kedvező, akkor a Riwall megfelelő választás lehet az Ön számára.
A Riwall PRO termékekre 4 év meghosszabbított garanciát vállalunk.
Az aláhúzott kiemelt rész érdemes figyelni. (neves márkák) Pl. HQ ST stb. :-))
Nem tuggyák, nem tuggyák... Eladók azok, nem lexikonszerkesztők!
Ez azért több forgalmazót sem gátol abban, hogy leírják: "A kiváló teljesítményű STIGA SBC 252 D bozótvágó 51,7 cm3-es Stiga motorral rendelkezik...". Tehát vsz skandináv tervezésű lehet a mocija, de ha tovább keresgélsz, pl. az AgriEuro UK oldalán már vannak annyira böcsületesek, hogy leírják a produktfícsörökben: "Manufacturing Country: China". ( https://www.agrieuro.co.uk/stiga-sbc-252-petrol-brush-cutter-517-cc-two-stroke-engine-3-tooth-blade-p-10446.html ). Hogy aztán ez milyen mélységet jelent, ki tudhatja, de aligha küldenek ki alkatrészhalmokat és/vagy kész motorblokkokat a svédek. Már az is szerencsésebb lenne, ha legalább a kritikusabb darabokat utaztatnák.
Magyarán sztem ha netán található is valahol konkrétum az egészről -amit erősen kétlek-, ha az nem a svédektől ered, nem ér többet, mint ez a találgatás. Ugyanaz a helyzet, mint a karácsonyfadísszel és a viharlámpával: lehet az nyugodtan kínai is, ha a minőségellenőrzési előírásokat betartották, fenét sem érdekelne az eredete.
Jót mosolyogtam a következőkön: "environmentally-friendly brushcutter", no meg -a fentebbi idézet folytatásaként- "nagyszerű választás a nagy zöldterületek karbantartásához".
Azt sajnos nem tudom, hogy hol gyártják (mint sok egyéb terméknél, elképzelhető, hogy Kínában készül megrendelésre), de adnak rá két év garanciát, és ha megfelelő az alkatrészellátás, akkor szerintem nyugodtan vehető.
...de azt belátod, hogy a benzines, de ugyanúgy az akkus is lehet robbanómotor:). És ha már azok, inkább az első pukkadjon ki a közelemben, ha választhatok...