Aki egy kicsit is figyelemmel kísérte a határon túli magyarok életét, az láthatja, hogy ezen a nyáron szinte hetente érték őket az árvízek.
Tudom, hogy sokan segítettek a Sri-Lanka-i tsunami károsultaknak, de higyjétel, hogy az erdélyi emberek házait pont úgy elvitte a víz mint azokét, akik Sri-Lankán élnek. Ugyanúgy egy élet minkája fekszik a házaikban, földjeikben és sokkal nehezebb körülmények között élnek mint mi.
Mint a ValiFili fórum 7 éves tagja, szeretnék megkérni minden jóérzésű valifili fórumtársat, hogy csatlakozzon valamely segélyszervezethez és lehetőségeihez mérten segítsen a Székelyudvarhelyi és már árvízkárosult erdélyi embereknek.
Leginkább anyagi segítségre és építőanyagra van szükségük és nem használt ruhákra.
Köszönöm Mindenkinek,
áh.
Segitsétek a szegén erdei árvákat, de nincs erdő se, se egy magyar fás, tehát: segits magadon, az Istened is megsegit, de magyarok Istene?
A magyar az elmult 1000évben, ugyanaz uton van, ugyanis hol vesztettünk utat? az idegen Isten, idegen wallás meg szokások beömlése, ami ha most megyünk le a természetbe, minden állatállományba, az idegen bikák, kiölik a régi bika maradványait, szóval, nemcsak széttrancsirozzák a magyart NEMZETKÖZI NAGYBALTÁKKAL, hanem bizon belül is, az idegen ártánok, ugyanis mit beszélsz ugy, hogy segitsd a mgyart, de bizon az orosz zsidó menekültek segélydoboza, itt van minden magyar - culturházba, s vivjuk az utolsó armegedonokat a zsidó gyerekek álam megvalósitása, az ellen, nem ággaskodhat, ággárkodhat senki, ugyi, aztán tessennek a magyarok lehellke mellett lenni, mert most a zsiván banda, sehonai bitangok feszits ki, kirugni, ez nem madár, hanem sass, megindul a haramiák, támadása?
Déva ügyében mindenképp értesíts az időpontról, úgy néz ki, hogy lesz addigra egy gép is, meg amúgy is a szokásos módon betársulok.
Tényleg jó lenne összehozni azt a sörözést néhány normálisabb VF tag társaságában és akkor elmesélhetnéd az Erdélyi élményeidet. Egyébként is most alakul egy ilyen borozós-sörözős egyház, ha van kedved nézz be az "Igazságot nem keresők egyháza" topic-ba. :o)
Ami a provokátorokat illeti, nem kell letüdőzni, ami pedig a többieket illeti, szerintem vannak olyanok akik a háttérben elolvasták a felhívást és nem szóltak hozzá, de azért amennyire tudnak segítenek.
Javaslom, hogy akik nem akarják támogatni az erdélyi, vagy más, megszállt területeken élő magyar rászorulókat, az támogassa a jelenlegi hivatalos határokon belül élő rászorulókat anyázás helyet.... Ja, hogy anyázni, az könnyebb?
Szia ÁH.!
Én szept közepén megyek ki egy esküvőre Zeteváraljára, és akkor gondoltam, hogy viszek ki ezt-azt Udvarhelyre, van sok cuccom. Ha visszajöttem, majd mesélek.
Egyébiránt Dévára meg valamikor október-novemberben megyek....
Jó harcot a provokátorokkal, jelzi a fórum színvonalát, hogy szinte kizárólag fikanickek jelentkeztek egy építő jellegű felhívásra... :))))
Minden jót, meg kéne már igyuk azt az (alkoholmentes) söröt!
Ezt azért nem mondanám. Ha végignézed a történelmünket, láthatod, hogy két fő ok miatt alakultak így a dolgok. - az ország nemeseinek, vezetőinek megosztottsága és egymással történő marakodása - földrajzi helyzetünknél fogva olyan túlerőben lévő idegen hatalmak szomszédsága, amelyek minden függetlenedési kísérletünket vérbe fojtották. Ezt a két dolgot kéne tudatosítaniuk a történelemtanároknak a diákok fejében.
Azért ne csodálkozz a reakciókon. Sajnos vannak csoportok, pártok, amelyek politikai céljaik, nézeteik terjesztéséhez felhasználták a határon kívüli magyarság kérdését. Így az utóbbi években kialakult egy olyan képzet, hogy aki az elszakadt területek érdekében mond valamit, az automatice fideszes, miépes vagy akár nacionalista.
"Nem érdekel, hogy ki mi volt. (mondjuk van még ott miép is, őket valamiért kihagytad)."
Még egyszer mondom: nem vagyok a tagja egyik pártnak sem, így a MIÉP-nek sem. Az összes párt közül leginkább az MDF-el és Dávid Ibolya politikai irányvonalával szimpatizálok.
Erre most mit mondjak? Ez is egy vélemény, tiszteletben tartom, ennyi. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy én figyelemmel kísértem minden hírcsatornát és inkább azt látom, hogy többet foglalkozik a média a már levonult hazai árvízzel és a belvízzel, mint az Erdélyi árvízzel. Pontosabban szólva, ha vannak sokkoló és döbbenetes képek Erdélyből, akkor azt nyomatják orrba-szájba.
"Egyre többektől hallani, hogy ha nálunk van gond, senki sem segit. Van benne valami!"
Egyrészt hál'Istennek Magyarországon még nem voltak komoly katasztrófák. Másrészt pedig vajon miért nem gyűjtünk pénzt az árvízsújtotta német és svájci területeknek? Azért mert ők meg tudják oldani a kármentesítést, az erdélyiek pedig nem. Tehát mindig azoknak kell segíteni akik nehezebb helyzetben élnek. De hidd el, ha pl. Magyarországon lenne egy földrengést és Budapest romokban heverne, a legtöbb nyugaton élő magyar segítene. És nem csupán ők, hanem a nyugati országok is.
Nem érdekel, hogy ki mi volt. (mondjuk van még ott miép is, őket valamiért kihagytad)
Itthon legalább annyira szar a helyzet bizonyos vidékeken mint Erdélyben.
Ehhez képest a hazai helyzetről igen mélyen kussol mindenki, míg ha kinyitom a vízcsapot, már onnan is Erdély folyik.
Igen, én egy szar szemét hazaáruló vagyok, engem momentán nem érdekel különösebben az erdélyiek sorsa - legalábbis nem jobban mint mondjuk a cunami áldozataié.
Sokkal jobban érdekel, hogy az itthon bajbajutottakkal mi lesz.
Velük ki fog törődni végre és mikor?
Miért kell folyton csak és kizárólag a határon túl magyarság nyűgjeit, bajait hangoztatni?
Foglalkozzatok végre a határon innen élőkkel is!
Ja igen... hát annak nincs akkora reklámértéke manapság.
Mielőtt belekevered a NACIONALIZMUST a segítségbe gondolkozhatnál előbb.
1. Soha az életben nem voltam sem Fideszes, sem MSZP-s. Vannak politikusok akikre felnézek és akikkel szimpatizálok; a pártok közül talán az MDF áll a nézeteimhez a legközelebb. De megpróbálok mindig pártatlan és józan maradni nemzeti, politikai és gazdasági kérdésekben, nem vagyok és nem leszek sem jobboldali sem baloldali.
2. Szívből sajnálom és nekem is fájdalmam Trianon igazságtalansága. De ettől még soha nem fogok egyetérteni azzal, hogy akár csak egy ártatlan ember is - legyen az magyar, román, szlovák, szerb stb.) - vére ontassék azért, hogy a térképen a határok visszaálljanak Trianon előttre. A határok a szívben húzodnak és NEM a térképeken vagy a földeken.
3. Senki nem mondta, hogy a hazai árvízkárosultaknak ne segítsünk. De hadd hívjam fel a figyelmed egy nagyon fontos dologra: annak ellenére, hogy egy elég kis faluban élek, a legtöbb szomszédomnak, ismerősömnek van biztosítása. Erdélyben ez nincs így, ott a biztosítási hálózat még nincs így elterjedve. Ezt onnan tudom, hogy két éve amikor beszélgettem egy rokonommal erről, azt sem tudta, hogy mi fán terem, pedig nem is faluban, hanem egy kisvárosban él és vállalkozó. Másrészt pedig Magyarországon nagyon fejlett az állami támogatás katasztrófák esetében, sőt erre elkülönített alap is van. Tehát nem hiszem, hogy a hazai árvízkárosultak ne kapnának megfelelő kártalanítást ebben a helyzetben.
És végezetül: hangvételedből azt a következtetést vonom le, hogy mindazon magyarok akik segítettek a tsunami áldozatainak, azok mind tetves nacionalisták akik siratják, hogy a Trianoni döntés után Sri-Lankát elcsatolták Magyarországtól. :o)
talán te vagy megzavarodva, mert ha nem vagy magyar, mit akarsz a magyarokkal, vagy a magyaroktól, na megint, eddig ennyit se nyaffanhatott meg a szégén jobbágy barom, meg kumcsi kirakat güzzü, most meg nugat kuplerája, a föld legeladósodottabb népe, tehát tudjátok mit röffögtök, s ha tudsz segiteni annival, Isten áld meg a magyart, a jó Isten fizessen meg áldjon meg benneteket, is!!!
mi magyarok, szeretetben, igaz szeretetben a mi magyarok Istenünkkel, igen mi tudjuk csak megoldani azt amit megtudunk, együtt, s senki más, tehát amig nem vagyunk egy sziv - lélek, meg Jézus a Fej, hogy is mondja: amellik ház - haza meghasonlott, meg nem állhat?
de előbb utóbb rendeznünk kell, nemcsak a határ kérdést, hanem bizon minden problémánkat, fontossági sorrendben, hisz ezer éve, rakódik ránk más trágyája, igen igen, egyet értek veletek, Csákmáték födjén, vérem, magyarok, nics proli, nem paraszt, nincs katóik meg gyehena... stb... csak a mi ügyünk, vagy kié?
Itt mindenki tuggya, hogy az egészről nem az erdélyi magyarok tehetnek !!!! DE !!!! a határ megvan, és ha gondolkodsz, rájössz, hogy sokszor a legnagyobb segitőkészség az, amely baromira rontja az amúgy sem csillogó kapcsolatot ! ------sőt, odaát már el is várják-- mondva, majd az anyaország megoldja !!
hányszor akartalak benneteket összegyüjteni, mint kotlós a kiscsibe csibe csibe csibege csibege...
legalább egy sóhaj, s Istenünk, magyarok Istene, légyvelünk, na pont A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS hiánya, ami mindenütt megvan, még a dzsibbzignél is, sülne le a pofájáról a bür, aki a magyart gyalázza, akár pináczival, vagy faccava meg fatatta... hanem mondom, magyarok Istene, kérünk szépen, légy velünk, mert segits magadon, magunkon, a Jó Istenün megsegit mindőnket, a széttrancsirozottakat meg szét bozzott az agyunk, kihagy, a magyart gyalázni magyarul?
jacacca jaccaca aranketrec padkája?
vagy segitel, vagy nem, na csak ennyi, de hol egy magyar szervezet?
Egyre többektől hallani, hogy ha nálunk van gond, senki sem segit. Van benne valami ! A Tisza pld. amikor haldoklott, egyetlen "kármentesitő " sem jelentkezett. Miért kell nekünk állandóan szivni, nem volt elég az elmúlt 1000 év ???
Aki egy kicsit is figyelemmel kísérte a határon túli magyarok életét, az láthatja, hogy ezen a nyáron szinte hetente érték őket az árvízek. Tudom, hogy sokan segítettek a Sri-Lanka-i tsunami károsultaknak, de higyjétel, hogy az erdélyi emberek házait pont úgy elvitte a víz mint azokét, akik Sri-Lankán élnek. Ugyanúgy egy élet minkája fekszik a házaikban, földjeikben és sokkal nehezebb körülmények között élnek mint mi. Mint a ValiFili fórum 7 éves tagja, szeretnék megkérni minden jóérzésű valifili fórumtársat, hogy csatlakozzon valamely segélyszervezethez és lehetőségeihez mérten segítsen a Székelyudvarhelyi és már árvízkárosult erdélyi embereknek. Leginkább anyagi segítségre és építőanyagra van szükségük és nem használt ruhákra.