(gondolom már megkapta a magáét házon belül a névtelen szerző, aki a százalékokat így összevakarta és összekavarta)
A felmérést ugyanis "23 ország 18 829 lakosának megkérdezésével készült", azaz a világra nézve semmilyen megbízható információval nem szolgál.
"A világ fele hisz Istenben" harsogó cím megtévesztő, a felmérés alapján gőzünk sincs, hogy a világ hány szaléka hisz Istenben. (A Reuters News-nál persze nem is volt ilyen cím.)
Az ominózus "Azt, hogy lélekvándorlás útján születünk újjá, Magyarországon hiszik a világon a legtöbben." pedig olyan bődületesen hibás és félrevezető következtetés, amely alapján teljesen jogosan feltételezhetjük, hogy aki Húsvétkor az Indexnek dolgozott, az teljesen illuminált állapotban lehetett.
Hogy mit mondhat el a pap a szószékről abba a feljebbvalója szólhat bele és a hatályos törvények szabhatnak neki gátat.
A hívek pedig a lábukkal szavazhatnak.
Az, hogy kívülről bele akarnak szólni abba, miről legyen szó a templomban, a legtisztább, legbrutálisabb arrogancia.
Mellesleg: szerintem sem jó, ha politizál a pap. (Kivéve ritka, remdkívüli eseteket persze.) De ebbe beleszólni - na ez az, amitől ugyanúgy kiver a veríték, mint a vallási intoleranciától!
Nem azzal van a baj, hogy ki vallásos és ki nem az. Csak egyesek önmagukat is megerőszakolva próbálják elhitetni másokkal, hogy ők igazi hívek.
Legyen az színművész, vagy politikus, legyen a magánügye! Ne mutassa az ájtatoskodását vidéken "haknizva", amikor nem is oly rég két marékkal nyalta a pi...-t, fetrengésig zabálta a bort pálinkával. Ne! Ilyenek ne akarjanak se téríteni, se megtérni!
Bocs, de a bullshitet nem szokták igazságnak nevezni.
Tóta stílusától általában én is kiütést kapok, de ettől függetlenül ennek a cikknek pont az lett volna a lényege, hogy nem kellene rátelepíteni világi eseményeket egyházi ünnepekre. Ez nekem nem tűnik vallásgyalázó ötletnek, sőt. Az ilyen trükkök, mint alkotmány Szent István napján vagy húsvét hétfőn, vagy a köztársaság kikiáltása október 23-án, egyszerűen szánalmasak.
Amúgy élénken emlékszem rá, még vastagon szocializmus volt, amikor Montágh Imre egyik tévéműsorában azt találta mondani egy gimnazista, hogy ő egyszerűen nem is érti, nem is tudja elképzelni, hogyan tudna szeretni az, aki nem vallásos. Hát kérem, hülyék mindenhol vannak. Vallásgyalázók is, meg ateistákat gyalázók is...
+ a Te adódból támogatják az Oparaházat is (sajna egyre kevésbé), attól még nem szólhatsz bele a műsorba. A népnek nem igen telik operára, tehát ne támogassák az adókból.
Akinek olyan jól megy, hogy még ilyesmire is telik, azok váltsák meg reális áron a jegyet. Nekik telik az egykulcsos adó révén lenyúlt pénzekből.
Én elég sokáig templombajáró voltam. Sértegetést soha nem hallottam.
Természetesen a pap azon a véleményen van, hogy a keresztény ember erkölcsösebb. Meglepő lenne, ha az ellenkezőjét hirdetné.
Az is előfordult, én is hallottam olyat, hogy politizált a pap a szószékről, azt sem tartom helyesnek, bár a szólásszabadságba teljesen belefér.
De sértegetést, uszítást nem hallottam - évtizedes templombajáró korszakom alatt sosem.
Amúgy itt az indexen én mindkét oldalról az intoleranciát tapasztalom, a vallásosak oldaláról erkölcsi felsőbbrendűséggel, az ateistákéról meg arroganciával körítve.
Persze, volt az is. De az egész család örömére az volt a legszebb, hogy mindkét lányom, unokám, kisebbik lányom és barátja, nagymamák együtt sürögtek a nagy üstház körül. Az ezres-milliós ajándékok senkinek nem hiányoztak. Mértéktartó italozás, sok bohóckodás. Ha húsvét vagy karácsony, akkor család.
Tudom, hogy a család sem adatik meg mindenkinek és ez rendszerfüggetlen.