Várom azon SZOMBATHELY-i Sorstársaim válaszát akiknek a közelmúltban volt koporsós temetéssel kapcsolatos (ár) tapasztalata, szombathelyi temetőben. Elnézést, de itt elég nehéz fogalmazni. Így sikerült. :(
A Szent Gellért Plébánia urnatemetőjében 10-éve vásárolt két személyes urnafülkét külföldre költözés miatt,eredeti árán átadnám.A mai ár jóval magasabb.06-20-229-0869 imre56@t-online.hu
Először is részvétem, akinek szüksége van itteni információkra.
Én saját tapasztalatom szeretném megosztani. Spanci és egyéb netes információk alapján felhívtam őket: http://www.gyaszhuszar.hu/
Nem konkrétan a reklám a célom, hanem az, hogy mindenki, aki ebbe a nehéz és sajnálatos helyzetbe kerül, hogy egy hozzátartózójának végső nyughelyet kell intéznie, olyan az ügyhöz méltó, részvétteljes, gyors és a kívánalmának megfelelő ügyintézésben és bánásmódban legyen része, mint nekem, nekünk.
Az Úriember az első hívásom után pár órán belül eljött hozzánk és több mint 2 órás beszélgetésünk alatt teljes körű felvilágosítást adott minden lehetőségről, árakról és tényleg annyira kedves volt, hogy ugyan én a szolgáltató iparban tevékenykedem, de tényleg le a kalappal előtte, hogy nem a pénzéhség a vezérmotiváció, hanem valami egészen megfoghatatlan.
Amit kértünk, az pontosan minden úgy zajlott, a lehető legszebben és legkorrektebben.
Nem utolsó sorban az ár is számunkra nagyon-nagyon kedvező volt. Máshonnan is volt árajánlatom, nagyságrendekkel többről szólt és azokon a helyeken szóba sem kerültek olyan dolgok, amit bizony inkább csak a személyes találkozás alkalmával lehet megbeszélni, mert kell hozzá egy bizonyos körülmény, hangulat.
Köszönöm, hogy elolvastatok és tiszta szívemből javasolom őket.
Aki privátban szeretne részleteket, írjon az e-mailemre.
deemami kukac torzsasztal pont hu
Nem vagyok sem reklámszakember, nem most regisztráltam az index-re, nyugodtan meg lehet nézni.
Ezúton is szeretném mégegyszer megköszönni kedves L. Z. Úr ezt a korrekt és részvétteljes hozzáállását és pontos ügyintézését!
Segítséget szeretnék kérni !Olyan búcsúztató szövegre lenne szükségem amit a pap olvassa fel, amikor a halottat búcsúztatja a családjától!Római katólikus szertartás lesz és havasztás!
Találhatok ilyen szöveget valahol?Létezik ilyen a neten?
Mi az alábbit választottuk, de van a XI. kerületben is, csak az valamivel drágább. Ahol a szórás volt és anyukám emléktáblája áll, gyönyörű, telis-teli virágokkal. Gyergyát gyújtani az udvaron lehet, egy nagyon szépen kialakított helyen.
A hozzászólásod miatt kerestem rá a cégre, és sokat nézelődtem másfelé is, majd úgy döntöttem, hogy őket hívom fel.
Nagyon elégedett voltam a szolgáltatásukkal.
Édesapámat temettük. Korrekt, precíz, pontos és nagyon figyelmes volt a vállalkozó. Elképesztően olcsón, és mindent pontosan leszámlázottan bonyolított.
Palotai temetőt nem tudom, Rákoskeresztúron most újítottak meg ismerősök 2 személyes sírhelyet 200 ezer ft-ért.
Én most 130 ezret fizettem a temetkezési vállalkozónál: holttest szállítása hűtőbe, krematóriumba és onnan a templomba, hamvasztás, urna, urnaterítő. Egy átlagos urna 20-25 ezer. A templomban 30 ezer a temetés, az urnahelyet már korábban megvettem.
Ezek belvárosi árak, lehet, hogy város szélén olcsóbb.
Sajnos keso este meghalt egy kozeli rokonom, es ugy fest, hogy kulonbozo okok miatt nekem kell allni a temetesi koltsegeket. Hozzavetolegesen, Budapesten ( nincs sirhely ) mi az ara egy egyszeru-kozepes koporsos vagy hamvasztos temetesnek, pl Palotai temetoben? (a tobbi rokon is ott van) kerlek segitsetek egy tol/ig osszeggel, hogy el tudjak kezdeni kalkulalni. Koszonom
Ma lenne anyám 81. szülinapja, így elmentünk a templomba, ahol szét lett szórva osszáriumba. Ezt a temetkezési formát és itt, a temetkezési vállalkozó, akiről alább írtam ajánlotta, ill. intézte.
Gyönyörű az altemplom, ahol a hamvak vannak, telis-teli virággal. Becsületkassza van, ahol lehet százért és ötvenért mécsest venni, bár mi vittünk személyre szabottat, amit valszeg ki sem dobnak, csak a noném mécseseket, ha elégnek. A gyertyagyújtás a templom kertjében egy nagyon szép lugasban van, a templomban/altemplomban nem lehet gyújtani, tűzveszély miatt.
Megható és egyben szép volt az ottlétünk, virágnak rengeteg váza van, az emberek jöttek, altemplomba le virággal, utána a kertbe gyertyagyújtáshoz, főhajtás és elmenés (gondolom ők húsvét miatt jöttek). Szóval úgy tűnik a legmegfelelőbb formát választottam. Ja és anyu neve már fent van aranybetűkkel egy oszlopon, a múltkor még nem volt, mert osszáriumosoknál 8 ember van egy táblán. Szerintem ez jobb, mint egy temetői szórás, elképzelem ott a becsületkasszát meg a mécseseket (meg cserepes orchideát), onnan egyesek visznek mindent, nemhogy hoznak :o/
Szerintem nincs ilyen ügynökség. Meg sem élnének, mert már nem "divat" az újságokban a gyászjelentés. Szerintem az régebben volt szokás és értelme is csak szűk régiónak az újságjában van. Meg miért is fizetnél valakinek, hogy helyetted adja fel a hírdetést? De ezt én csak gondolom, nem tudom.
Anyukám gyászjelentését szeretném újságban megjelentetni. Külön-külön meg kell keresnem az egyes újságok ezzel foglalkozó részlegét, vagy van egy ügynökség/ iroda amelyiken keresztül ez intézhető.
Megtennéd, hogy tovvábbítod nekem azt a linket? Az imént tudtam meg, hogy elhunyt egy rokonom ma hajnalban és teljesen tájékozatlan vagyok az árakat illetően. A mélcímem átmenetileg láthatóvá tettem és előre is köszönöm a segítséget.
Én nem vagyok temetkezés, hanem meghalt az anyám és őt temettettem el, szerencsére azzal, akiről írtam, és már más is írt előtte róla, tulajdonképpen fórumon bukkantam rá.
Én nem ezért regisztráltam egy nicket, 10 éve vagyok a fórumon, elég sokan ismernek, kb. 50.000 hozzászólásom van itt és mindenki tudja rólam, hogy nem temetkezési vállalkozó vagyok, úgyhogy ezen kár rugóznod, az egész tiszta röhej.:o)))))
Éppen a hiénamentes temetkezésről írtam le a tapasztalataimat, mint egy elhunyt egyetlen leánya, tehát tulajdonképpen egy a célunk.
A mai mélt is Te írtad nekem?:o)
Az én temetkezési vállalkozómról meg nyugodtan "kiderülethet az igazság", ami annyit jelent vele kapcsolatban, hogy tisztességes, korrekt, precíz mégis nagyon emberi és nagyon olcsó.
Tudom sok ilyelyen "Temetkezési Vállalkozónak" nem tetcett amit írtam, mert félnek, hogy kiderül az igazság!
Félnek, hogy kiderül, hogy amit kérnek az IRREÁLIS, és BECSAPJÁK AZ EMBEREKET!
Nem az én, és az Ön véleménye lessz itt hamarosan mérvadó, hanem az említett vállakozó által kiadott, és az összes Televíziós Műsorban közzétett riportok hada!
AMI MAJD LERÁNTJA A LEPLET ERRŐL A MAFFIÁRÓL!
Hamarosan megjelenő "Leleplező témájú" regény címe:
KEGYELET - PROSTITÚCIÓ - MAFFIA
BALKÁNI MÓDRA
Tudják mért hozta össze az író a Kegyeletet és a Prostitúcióval, és a Maffiával?
MERT MINDEGYIK UGYANAZON ELVEN, ÉS MÓDSZERRAL MŰKÖDIK
Az index fórumára írsz. Nekem már azért is hiteltelen vagy, ahogy ezt a nicket regisztráltad. Ezért volt Törökmaca is hiteltelen az 1 hozzászólásával. Olyan, mintha reklámoznál, akár magadat és nem egy egyszerű ember vagy, akinek jó tapasztalatai vannak, mint nekem.
Na mindegy. Írd ide a jó tapasztalataidat Ceglédről.
Az enyém Budapest és hamvasztás. Ahogy az áraidat írtad, nekünk olcsóbb volt.