Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet,csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra azok előtt, akik szorongatnak engem; olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.
Isten nyugosztaljon kedves Iván. Tavaly ünnepeltük apám 80-ik születésnapját, amin szegény apám nem tudot ott lenni, mert már nagyon beteg volt. Szabó Iván akkot még jól volt, bár már benne is szaporodtak a rákos sejtek. De azért nagyon szép beszédet mondott. Azt hiszem ez lehet az egyik utolsó megörökített nyilvános szereplése. Sajnos nem tudom kivágni a felvétel elejét, Szabó Iván a 9-dik percnél kezd el beszélni.
Különleges advent az idei. Befejeztével nem zárul le az előkészületi időszak, hanem kiteljesedik: a jubileumi Szentév átvezet bennünket a következő évszázadba, sőt egyúttal évezredbe is.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! E különös adventben nézzünk önmagunkba, és ez egyszer ne másokon kérjük számon azt a keresztény életvitelt, amelyet még mi magunk sem tudtunk megvalósítani.
Hogyan jelenik meg a kereszténység, az egyház a negyven évig "tudományosan" szekularizált magyar társadalom előtt? "Az egyházak vezetői megállapodásra jutottak a kormánnyal az egyházi ingatlanok visszaadása ügyében." - "A püspöki kar szóvivője kifogásolta, hogy még mindig nincsenek tisztázva az egyházi iskolák finanszírozási kérdései." - "Egyházi személyiségek a Vatikánnal, illetve a történelmi egyházakkal kötött megállapodás megsértését látják az egymilliárdos költségvetési támogatás-csökkentésben."
Pénz, vagyon, anyagi javak. Persze kellenek. De ugyanakkor miért nem írt egyetlen egyházi vagy világi sem egyetlen napilapba egyetlen, a nem hívők számára is olvasható publicisztikát a Szentatya legutóbbi enciklikájáról, a római szinódus útmutatásairól, a megigazulásról kiadott katolikus-evangélikus közös nyilatkozatról vagy a magyar karizmatikusok társadalomformáló szerepéről?
Mily komor arccal, az erkölcsi felháborodás pózában kerestük a közhatalom gyakorlóinak felelősségét tavaly télen, amikor megtudtuk, hogy Budapesten hetven hajléktalan fagyott meg a hidegben. De közülünk hányan hívtak be akár egyet is ebédre vagy vacsorára? Hány plébánia nyitotta ki az irodáját, oktatótermét éjszakára: Vagy úgy gondoljuk, elég a Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége, vagy Teréz anya nővéreinek meleg levese? Úgy vagyunk ezzel, mint a televízió aerobicgyakorlatait fotelból szemlélő ember, aki a nézéstől várja izmai megerősödését?
Panaszkodunk a közerkölcsök tragikus állapota miatt. Jogosan! Ám ilyenkor azonnal a drog és a szex, Tocsik Márta és Tribuszerné jut az eszünkbe. De mi van, amikor a tetőfedő, a kőműves, a vízvezeték- vagy a tévészerelő megkérdezi: áfával vagy csak zsebből? Már hallom is az - egyébként igaz - ellenvetést: az más, hisz oly kevés a jövedelem. Amikor a farizeusok szaván akarták fogni Jézust a császár képével és föliratával ellátott adópénzzel, ő így felelt nekik: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré..." Azt sehol sem olvastam, hogy hozzátette volna: persze csak akkor, ha bőven van belőle. Azt azonban igen, hogy példaként állította elénk a szegény özvegyasszonyt, aki az egész megélhetését jelentő két fillérét bedobta a perselybe.
Minden áldott nap - a miséző szavaival - így merünk imádkozni: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Hogyhogy? Mi valóban megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek? "A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koszorúja" - írja Szent Pál. Nézzünk a tükörbe! Ha Pál apostol ma Budapesten szembejönne velünk, nem vágnánk-e oda neki: "Nono, azért mi még emlékezünk rá, milyen lelkesen vigyáztál azok ruhájára, akik elmentek megkövezni Istvánt, az első vértanút."
A görög liturgia áldozás előtti imájában megvalljuk hitünket Krisztusban, aki eljött "üdvözíteni a bűnösöket, akik között az első én vagyok". Ez nem a bűntudat pszichózisa! Ez annak a kinyilvánítása, hogy tudomásul vesszük Jézusnak a tőlünk a Mennyei Atyához hasonló tökéletességet igénylő elvárását, melynek kisugárzása megszenteli környezetünket is. Mi magunk pedig remélhetjük, hogy a halálunk utáni számonkéréskor Krisztus félelmetes ítélőszéke előtt jó feleletet adva szintén elnyerjük az igaz élet koronáját.
(A szerző mérnök, közgazdász, ny. pénzügyminiszter)
Nem tudom miért, de ez a vers juott eszembe a haláláról
KÉSZ A LELTÁR
Magamban bíztam eleitől fogva - ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek. Semmiképp se többe, mint az állatnak, mely elhull örökre. Ha féltem is, a helyemet megálltam - születtem, elvegyültem és kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte, ki ingyen adott, azt szerettem érte. Asszony ha játszott velem hitegetve: hittem igazán - hadd teljen a kedve! Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Okos urak közt játszottam a bambát. Árultam forgót, kenyeret és könyvet, ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb. Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen, de ágyban végzem, néha ezt remélem. Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem - és ebbe más is belehalt már.
Ő volt a kedvenc politikusom, a kedvéért annak idején nem is a lakóhelyemen szavaztam, hanem átmentem a IX. kerületbe. Ismertem személyesen a munkám révén, ez volt az oka, egyébként baloldali érzelmű vagyok. Az ideális politikust - amilyennek a rendszerváltáskor képzeltük - ő testesítette meg. Nagyon sajnálom, nem találok szavakat. Volt, hogy évekig nem találkoztunk, de az utcán, a 15-ös buszon, ha megláttam, mindig odamentem hozzá, szívesen fogadta az emberek közeledését. Annyi idős volt, mint az apám, amikor meghalt.
Először el sem akartam hinni, hogy ez az a Szabó Iván. Nekem mindig sokkal fiatalabbnak tűnt, el se akarm hinni a 71 évet. Bár nem kedveltem MSNP-skedése miatt, mióta látszik, hogy Dávid hová viszi az MDF-et, némileg másként látom mind Szabót, mind Csurkát. Béke legyen vele.
1934. január 8-án született Budapesten. Édesapja, Szabó Ferenc (1898-1972) könyvelõ, demokratikus beállítottsága miatt 1944-ben a nyilasok, 1948-ban a kommunisták függesztették fel állásából. 1956-ban forradalmi bizottsági tag, ezért egy év múlva kényszernyugdíjazták. Édesanyja, Sallai Mária (1898-1970) tizenöt éves korától dolgozott, felnõttként tanulta meg a könyvelõszakmát. Bátyja gyermekkorában meghalt. 1957-ben nõsült, felesége Zemenszky Ildikó mérnök. Gyermekeik: Ildikó (1958) építész és mûvészeti menedzser, Perpétua (1963) magyar nyelv és irodalom-történelem szakos középiskolai tanárnõ.
Az elemi és a középiskolát Budapesten végezte, 1952-ben érettségizett a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban (1948-ig Érseki Katolikus Fõgimnázium). 1957-ben a budapesti Építõpari és Közlekedési Mûszaki Egyetem híd- és szerkezetépítõ szakán szerzett mérnöki oklevelet. Elõször az Uvatervnél, majd 1959-1985 között három nagy építõipari kivitelezõ vállalatnál - 1969-ig az Építõipari Gépesítõ Vállalatnál, 1978-ig a Mélyépítõ Vállalatnál, ezt követõen a Vízépítõ-ipari Trösztnél - dolgozott tervezõ, mûszaki osztályvezetõ, fõmérnök és tanácsadó beosztásokban. 1985. januártól képviselõvé választásáig a érnök és Építõgépész Kisszövetkezet elnöke.
Idõközben,1961-1968 között levelezõ tagozaton elvégezte a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem Ipar Karán az ipargazdaság szakot, és 1969-ben Az építõgép-szükségletet meghatározó tényezõk címû disszertációjával közgazdaságtudományi egyetemi doktorátust szerzett. 1969-1984 között meghívott elõadó a Budapesti Mûszaki Egyetemen. Mûszaki kutatási területe az acélhajbeton elmélete és gyakorlati alkalmazása. Publikációi száma mintegy nyolcvan, fõbb írásai a Magyar Építõipar, a Jármûvek, Mezõgazdasági Gépek és a Mélyépítés-tudományi Szemle hasábjain jelentek meg. Több építõpari kézikönyv, egyetemi jegyzet és tanfolyami tananyag szerzõje. 1963-tól a Gépipari Tudományos Egyesület, 1969-tõl az Építõipari Tudományos Egyesület tagja. 1991. december 17-én ipari és kereskedelmi miniszterré, 1993. február 24-én pénzügyminiszterré nevezték ki; hivatalát a Horn-kormány megalakulásáig látta el.
1956. október 22-én a mûegyetemi nagygyûlésen részt vett a MEFESZ megalakításában, majd 25-tõl a Forradalmi Diákbizottság tagja. E minõségében több feladatot kapott, többek között Szántó Zoltánnal tárgyalt a pártközpontban, majd Koczkás Sándor bölcsészkari oktató vezetésével igyekezett átállítani a szakszervezeteket a forradalom oldalára. November 4-tõl a SZOT központjában mûködõ MEFESZ-vezetõségben dolgozott, szoros kapcsolatban a Nagybudapesti Munkástanáccsal. E tevékenységének az 1957. január 31-én történt letartóztatása vetett véget. Március 30-ig vizsgálati fogságban tartották, de nem ítélték el, így befejezhette egyetemi tanulmányait. 1963-1965 között a fõvárosi VIII. kerületi tanács tagja volt, de tisztérõl politikai okokból lemondott. 1963-1984 között a VIII. kerületi Jó Pásztor római katolikus egyházközség világi elnöke.
1988. októberben belépett a Magyar Demokrata Fórumba. 1989. január 14-én fõ szervezõje a mûszakiak és közgazdászok országos fórumának. Ettõl kezdve az MDF-en belül gazdaságpolitikai kérdésekkel, a gazdasági program kidolgozásával foglalkozott. Az országos elnökség megbízásából az MDF képviselõje a világkiállítást elõkészítõ kormánybizottságban. Az 1990. évi országgyûlési választások második fordulójában Budapest 12. sz. (IX. ker.) választókerületében szerzett mandátumot. 1990. május 3-tól tagja, 22-tõl ipari miniszteri kinevezéséig elnöke az Országgyûlés gazdasági állandó bizottságának és tagja az MDF-frakció elnökségének. 1990. február 28-tól 1991. december 17-ig a Profit Invest Kereskedelemfejlesztési Rt. igazgatótanácsának a tagja, megbízatásáról miniszteri kinevezésekor lemondott. Antall József miniszterelnök halálát követõen az MDF Országos Választmánya és parlamenti csoportja Boross Péter és Für Lajos mellett miniszterelnöknek jelölte, az elsõ fordulóból Boross Péter mögött a második helyen továbbjutott, a második fordulóban ismét második lett.
Az 1994. évi országgyûlési választásokon újra Budapest 12. sz. választókerületében indult; a második fordulóban 31,33 százalékkal Kökény Mihály (MSZP) mögött a második helyen végzett, megelõzve Tölgyessy Péter SZDSZ-es jelöltet. A törvényhozásba az MDF budapesti területi listájának második helyérõl került be, az országos listán a hetedik helyen szerepelt. 1994. május-1996. március 4. között az MDF ügyvezetõ elnöke. 1994. júliustól az MDF- frakció vezetõje volt. Az MDF X. országos gyûlésén elindult a párt elnökválasztásán. 1996. március 2-án Lezsák Sándorral szemben alulmaradt, ezután több társával együtt úgy ítélte meg, hogy az általuk fontosnak tartott politikai értékek nem kaphatnak megfelelõ képviseletet az MDF új vezetésében, ezért március 4-én kiléptek a pártból. Magyar Demokrata Néppárt néven új pártot hoztak létre, tagja az elnökségnek. E párt parlamenti frakciójának vezetõjeként folytatja képviselõi munkáját. Megszûnéséig tagja volt a Budapest Bank részére juttatott állami támogatás körülményeinek tisztázására alakult ideiglenes vizsgálóbizottságnak. Részt vesz az oktatási bizottság keretében mûködõ tudományos és innovációs nyílt albizottság tevékenységében is. 1996. november 30-án, az MDNP I. országos gyûlésén a másik jelölttel, Pusztai Erzsébettel szemben a párt elnökévé választották.
Isten nyugtosztalja. Valamikor-gyermekfejjel ismertem a családot,rendes,humanista emberek voltak. Nem is tudtam,hogy meghalt a lánya.... Kár értük....Azon kevés politikusok közé tartozott akiket tudtam tisztelni,ill.szeretni. Sajnos ők mennek el ilyen hamar,vagy csak a hiányukat érzem jobban.....