Ez a topik egy kánikulától tikkadt nyári estén született meg pár növénynevek etimológiája iránt érdeklődő ember ötlete nyomán. Várunk ide amatőr és profi névfejtőket, érdeklődőket, érdekességekre felajzottakat. Latin, magyar és egyéb nyelvek nevei is jöhetnek!
"The banana's genus, Musa, is named for Antonius Musa, physician to the Emperor Augustus.[14] Others say that Linnaeus, who named the genus in 1750, simply adapted an Arabic word for banana, mauz. The word banana itself might have come from the Arabic banan, which means "finger""
Istenfa (Artemisia abrotanum): latin nevét (Artemisia) Artemis istennő után kapta. Az istenfának több elnevezése ismert: ebruta, istenfű, Isten fája, abrutüröm, seprőruta, istenfácska.
A magyar nevének eredetéről: A középkorban fontos varázsszer is volt, valószínűleg innen ered a neve, (Istenfa, Isten fája) vagy lefordították a görög abrotonon nevet, ami halhatatlant, istenit jelent. (Artemisz istennő a görög mitológiában Zeusz és Létó leánya, Apollón orvosisten testvére, holdistennő, a természet védnöke.)
"The Latin name taraxacum has its origin in medieval Arabic writings on pharamacy. Al-Razi around 900 (A.D.) wrote "the tarashaquq is like chicory". Ibn Sīnā around 1000 (A.D.) wrote a book chapter on taraxacum. Gerard of Cremona, in translating Arabic to Latin around 1170, spelled it tarasacon.[13]
The English name dandelion is a corruption of the French dent de lion[14] meaning "lion's tooth", referring to the coarsely toothed leaves. The names of the plant have the same meaning in several other European languages, such as the Welsh dant y llew, Italian dente di leone, Catalan dent de lleó, Spanish diente de león, Portuguese dente-de-leão,Norwegian Løvetann, Danish Løvetand and German Löwenzahn.
In modern French the plant is named pissenlit, (or pisse au lit Fr vernacular).[citation needed] Likewise, "piss-a-bed" is an English folk-name for this plant,[15] as is piscialletto in Italian and the Spanish meacamas.[citation needed] These names refer to the strong diuretic effect of the roots of the herb,[15] roasted or raw/fresh. In various north-eastern Italian dialects the plant is known as pisacan ("dog pisses"), referring to how common they are found at the side of pavements.[16]
In France it is also known as Laitue de Chien (Dog's lettuce); Salade de Taupe (Mole's salad or Brown salad), Florin d'Or (Golden florin); Cochet (Cockerel); Fausse Chicorée (False Chicory); Couronne de moine (Monk's crown); Baraban.[citation needed]
In several European languages the plant, or at least its parachute ball stage, is named after the popular children's pastime of blowing the parachutes off the stalk: Pusteblume German for "blowing flower"), soffione (Italian for "blowing"; in some northern Italian dialects),[16]dmuchawiec (Polish, derived from the verb "blow"), одуванчик (Russian, derived from the verb "blow").[citation needed]
In other languages the plant is named after the white sap found in its stem, e.g. Mlecz (derived from the Polish word for "milk"), mælkebøtte (Danish for "milk pot") kutyatej (Hungarian for "dog milk"), маслачак (derived from the Serbian word маслац, meaning "butter").[citation needed] Also the Lithuanian name kiaulpienė can be translated as "sow milk"[citation needed], and similarly, in Latvian it is called 'pienene, the word being derived from piens - milk[citation needed].
The alternative Hungarian name gyermekláncfű ("child's chain grass"), refers to the habit of children to pick dandelions, remove the flowers, and make links out of the stems by "plugging" the narrow top end of the stem into the wider bottom end.[citation needed]
In Macedonian, it's called глуварче, stemming from the word глув, which means deaf, because of a traditional belief that dandelion parachutes can cause deafnesss.
In Turkish the dandelion is called karahindiba meaning "black endive".[citation needed] While the root flesh is white colored, the outer skin of the root is dark brown or black.
In Swedish, it is called maskros ("worm rose", named after the small insects (thrips) usually present in the flowers).[17]
In Finnish and Estonian, it is called voikukka and võilill, respectively, meaning "butter flower", referring to its buttery colour.[citation needed]
In Dutch it is called paardenbloem, meaning "horse-flower".[citation needed]"
Kamélia: 'Camellias are closely related to the tea camellia that gives its family the name, Theaceae. The genus was named for a Jesuit missionary, Georg Kamel, who first cultivated these plants in the Philippine islands in the 17th century. However, Camellia japonica is native to Japan, Korea and Taiwan, imported into the Philippines long before Kamel's time.'
A C. sasanqua-ról kis érdekesség ugyanonnan: 'Sometimes referred to as Christmas Camellias, the sasanqua varieties of Camellia are native to the evergreen, coastal forests of southern Japan. It was introduced by Dutch traders into Europe in 1869. Apple Blossom was originally imported from the Yokohama Nursery Company to W. Wylams of California. The Japanese use the leaves of sasanqua to make tea, and the seeds are pressed into tea seed oil for use as a lubricant and in cooking and cosmetics.'
"Osage-orange, Horse-apple, Bois D'Arc, or Bodark (Maclura pomifera) .... The trees acquired the name bois d'arc, or "bow-wood", from early French settlers who observed the wood being used for war clubs and bow-making by Native Americans. Meriwether Lewis was told that the people of the Osage Nation "esteem the wood of this tree for the making of their bows, that they travel many hundred miles in quest of it."
"Many modern bowyers assert the wood of the Osage-orange is superior even to English Yew for this purpose, though this opinion is by no means unanimous. The trees are also known as "bodark" or "bodarc" trees, most likely originating from a corruption of "bois d'arc." The Comanches also used this wood for their bows."
Named for Achilles who is said to have used it to heal the wounds of his soldiers; thus the common name Soldier’s Woundwort.
Common Yarrow Folklore
-Chinese proverbs claim that yarrow brightens the eyes and promotes intelligence. -It is said that it grows around the grave of Confucius. -Yarrow was one of the herbs put in Saxon amulets. These amulets were for protection from everything from blindness to barking dogs. -In the Middle Ages, witches were said to use yarrow to make incantations. This may be the source for the common names devil’s nettle, devil’s plaything, and bad man’s plaything. -A folk belief states that if you hang a bunch of dried yarrow or yarrow that had been used in wedding decorations over the bed, you can thus ensure a lasting love for at least seven years. -Navajo Indians considered it to be a “life medicine”, chewed it for toothaches, and poured an infusion into ears for earaches. -The Cherokee drank a tea of common yarrow to reduce fever and aid in restful sleep. -Shakers used yarrow for complaints from hemorrhages to flatulence."
Látom, eléggé egyedül írogatsz, de nagyon érdekes, amiket összeszedsz. Én nem tudok hozzászólni, de jelzem, hogy olvasom, s talán mások is. A vanília szó eredete eléggé meglepett.
Jöjjön egy hazai fa: barkócaberkenye (Sorbus torminalis).
*
Aulus Cornelius Celsus művében már „sorbum torminale” néven említi e fajt. Később id. Caius Plinius Secundus „Historia naturalis Libri XXXVII” enciklopédikus művében „sorbus torminalis” néven szerepelteti. Carolus Linné, a tudományos nevezéktan megalkotója 1753-ban megjelent „Species plantarum”-ában a Crataegus torminalis nevet adja neki, tehát a galagonyákkal veszi egy nemzetségbe. 10 évvel később H. J. N. Crantz a mai - egyben ókori - néven illeti: Sorbus torminalis (L.) Crantz. A tudományos nemzetségnév - a Sorbus - a kelta <sor> szóból származik, amely fanyart jelent, s nyilván termésére utal. Az arab sorbet, ill. sherbet is erre a tőre vezethető vissza, amelyet a gyümölcsökből készült italokra alkalmaztak. A latin köznyelvben a sorbust általánosan a berkenyékre használták. A szintén latin eredetű fajnév a <torminalis> jelentése kólikát enyhítő, mivel termését gyomor- és bélbajok orvoslására ajánlották.
Általánosan elterjedt magyar neve a barkócaberkenye, mely mellett használatos volt a barkócafa, barkolcsa, uckurucfa elnevezés is. A Dráva-Száva közéről származó korai adatok alapján feltehető, hogy a magyarba egy déli szláv brekovica vagy brekavica alak kerülhetett át barkócaként. A népnyelvben a barkóca ’bunkósbot’, illetve ’berkőcés bot’ elnevezésének alapja, hogy a furkósbotokat gyakran faragták barkócafából. (A fának az a tulajdonsága, hogy ha tavasszal megszurkálják, a szurkálások helyét őszre görcsösen kiforrja, ezért furkósbotnak kiválóan alkalmas.)
No, már csak kettő van hátra, aztán valószínűleg újabb hosszú csönd következik.
*
Jamaikai szegfűbors(jamaikai bors, angol fűszer, amomunmag, piment)
Szinte mindenhol -- a német és a francia kereskedők szakzsargonjában is -- "piment"nek hívják, s ugyanez latinul a nemzetség neve. A kifejezés a spanyol pimienta -- fekete bors -- szóból származik. Franciául, az ínyencek nyelvén, a piment ezenkívül még számos paprikafaj (Capsicum) termését jelenti -- ilyen többek között a chili, amit spanyolul pimientónak hívnak. Ez megtévesztő lehet: a szegfűbors se nem bors, se nem paprika. Így hát felmerül a kérdés: honnan kapta a nevét ez az ízesítő?
(...)
Általánosan kedvelt aromája miatt néhány nyelvben (...) az allspice -- vagyis "minden fűszer" nevet kapta. Íze nem csak a közeli rokonára, a szegfűszegre emlékeztet, de a fahéjra és a szerecsendióra is. (...)
A spanyolok Amerika őslakosainak eleddig ismeretlen fűszereit hamarosan az óvilágiak után nevezték el. A hasonlóságot az íz -- így lett a paprikafélék termése pimiento -- vagy a külső határozta meg, emiatt kapta az Antillák borsszemszerű növénye a pimienta nevet.
A felfedezők elkövették azt a hibát, hogy nem vették figyelembe a már lejegyzett természettudományos ismereteket. Az 1570-es években Francisco Hernandez, II. Fülöp udvari tudósa egy mexikói tartományban, Tabascóban bukkant rá a szegfűbors fájára. Röviddel ezután kollégája a szomszédos Chiapas-ban botlott bele. Ezek eredményeképp a Pimienta de Tabasco és a Pimienta de Chiapas egyaránt belekerült a helyi flóra leírásába, noha gyakorlatilag mindkettő azonos a karibi szigeteken termő Pimienta de Jamaicával.
Hernandez tapasztalatai szerint az aztékok pimientával ízesítették csokoládéitalukat. A tényt, hogy csupán egyetlen fajról van szó, csak az 1600-as évek végén fejtette ki az angol John Ray Historia Plantarum című könyvében. A természettudós a fűszert "édes illatú jamaikai bors"-ként, illetve "jamaikai szegfűbors"-ként említette. Ez utóbbi elnevezés jelentése számos nyelvben előfordul, ilyen például a francia -- míg német megfelelője a borssal való szembetűnő hasonlóságát emeli ki."
Mustár: vándorszó (középfelnémet, francia, északolasz, horvát-szerb, lengyel). A franciából terjedt el. A francia szó a 'must' jelentésű ófrancia most, must főnévre vezethető vissza. Nyelvünkbe valószínűleg a francia vagy az olasz közvetítette. A magyarban a tévesen kicsinyítő képzőnek vélt szóvégi da lekopott. (...) A mustár eredetileg csupán a növényt jelölte, és csak később az ennek magjából készült ételízesítőt.
Zsálya: latin jövevényszó, vö. latin salvia 'zsálya'. Ez a latin salvus 'ép, egészséges' szóval van összefüggésben, az elnevezés a növény gyógyító hatásán alapul.
Rozmaring: vándorszó (német, francia régi nyelv, olasz, román, horvát-szerb). A latinban keletkezett rosmarinus, rosmarinum 'rozmaring', tulajdonképpen 'tengeri harmat' jelentésű növénynév számos más nyelvbe bekerült. A rozmaring a Földközi-tenger vidékén honos illatos cserje, melynek virágját, olaját fűszerként és gyógyszerként használták. A rozmaring hangalak az olaszból származik, a mediterrán kereskedelem révén került nyelvünkbe.
Paprika: horvát-szerb jövevényszó, vö. horvát-szerb paprika. Ez a 'bors' jelentésű horvát-szerb papar főnévre vezethető vissza. A legtöbb nyelvben ugyancsak 'bors' jelentésű szóból alakult ki, vö. német spanischer Pfeffer, angol red pepper: tulajdonképpen 'piros bors'. A paprika növény Amerikából származik, és a Balkánon keresztül került hazánkba. Mivel a magyar konyha egyik legjellegzetesebb fűszerévé vált, a szó sok európai nyelvbe magyar közvetítéssel jutott el, vö. német 'Paprika', francia 'paprika', cseh 'paprika', vö. még: horvát szerb paprikaą 'paprikával készült húsétel'.
Tárkony: vándorszó (arab, oszmán-török, bizánci görög, középkori latin, francia régi nyelv, olasz régi nyelv, horvát-szerb). A szó forrása a görög 'drakóntion' (tárkony), amelynek tulajdonképpeni jelentése kis sárkány, kígyó, vö. görög 'drakón', sárkány, kígyó. A szó az araboktól terjedt el, a magyar tárkony latin vagy olasz átvétel.
Paprika (pirospaprika, kerti bors, magyar bors, pogány paprika, törökbors, veres bors, spanyolbors, amerikai paprika, angol paprika, aranybor, guineai bors, ördögbors - hát ez vicces így egymás után :)
A 17. századi Budán Mehmed pasa megpillantott egy vizeskorsót cipelő, gyönyörű hajadont, akit azon nyomban a szerájba vitetett. A különös kertbe zárva a magyar szépség számos furcsa növényt megcsodálhatott -- többek között olyan indákat, amelyekről nagy, szép piros termések csüngtek. A törökök ezeket porrá őrölték, amivel a saját és a háremhölgyek ételét ízesítették. A leány finomnak tartotta, ezért titokban összegyűjtött néhány magot.
A menyecske nem tudta elfeledni szerelmesét, az ifjú földművest, akivel jegyben járt, mielőtt a pasa tulajdona lett. A szerencse mellé szegődött: felfedezett egy titkos átjárót, amit gazdája építtetett, hogy szükség esetén azon át menekülhessen a palotából. A leány így minden éjjel kiosont egykori vőlegényéhez, s egyszer a növény magjaival teli zsákot adott át neki azzal: vigye haza és vesse el őket.
A fiú engedelmeskedett, és egy esztendő múltán a város összes kertjében paprikapalánták virultak. A magyarok majd' megőrültek az új fűszerért, főleg vidéken. (...)
Ez a legenda tartalmazza azt a lehetőséget, hogy a híres magyar paprika a török hódítók révén került az országba. Már az ókori görögök peperinek hívták a fekete borsot, majd ugyanezt a szót használták erre a -- 16. században megismert -- "spanyolborsra". A balkáni államokban is elterjedt -- beleértve a Bolgár Királyságot és a Török Birodalmat, ahol paparkának nevezték el. Miután 1541-ben újabb területeket foglaltak el, a törökök néhány bolgár telepest hívtak be, akik kitanulták a pirospaprika termesztését. Feltehetőleg ezeknek a bevándorlóknak köszönhetik a magyarok a nemzeti fűszerüket, ami a fekete bors ősi indiai nevének végső metamorfózisa után "paprika" lett."
Édeskömény(bécsi kapor; főnigli; főnikli; nagykömény; német kömény; olasz kapor; római kapor; édesfénik; magyar ánizs; ánizskapor; venkel)
"Neve latinul kis széná-t jelent, az ókori görögök pedig marathonnak nevezték el a híres csata helyszíne után, ahol Kr. e. 490-ben döntő vereséget mértek a perzsákra - számukra az édeskömény a győzelem és a siker jelképe lett."
Vanília(kerti vanília, vanillin)
Az aztékok által tlilxochitl-nek nevezett (még szerencse, hogy nem ez terjedt el...) termést a közép-amerikai indiánok a betakarítás után erjesztették, megszárították, összezúzták és csokoládéporral vegyítették.
A spanyol hódítók magukkal vitték az új ital receptjét, amely hazájukban roppant népszerűségre tett szert, és azóta is ők a Föld legnagyobb csokoládéfogyasztói. Vaníliát úgyszintén importáltak Mexikóból, és a két termék az Ibériai-félszigetről kiindulva együtt terjedt el Európában. Ebből adódik, hogy a fűszer neve az európai nyelvekben a spanyol vainilla valamely változata. Ez az elnevezés a latin vagina szó spanyol kicsinyítőképzős formája, ami a vanília magtokjának hüvelyhez hasonlatos alakjára utal."
Kis kiegészítés a korianderhez, hogy mese-e vagy sem, nem tudom, de élvezetes.
"A koriandermagot leginkább az élelmiszeriparban, szeszes italoknál és édességeknél alkalmazzák. (...) A II. világháború alatt, amikor az édességipar alapanyag-hiányban szenvedett, a koriandermagok mentették meg a helyzetet savanyúcukorka formájában, a magokat ugyanis fehér vagy rózsaszín cukormázzal vonták be. A csemegét karneválokon egykor marokszámra dobálták a tömegbe, a felvonulók legnagyobb örömére. Ezt idővel túl pazarló kedvtelésnek találták, így az édességet kis kerek papírdarabkákkal cserélték fel. Angolszász nevét viszont megtartották, s megszületett a konfetti."
(Mintha ezt már valahová betettem volna, de sehol sem lelem. Bár az új fórumkereső olyan hozzászólásokat se adott ki, amelyek itt voltak előttem.)
"A görögszéna latin fajnevének második tagja (foenum-graecum) származási helyére utal: a rómaiak "Görögországból" hozták be, ahol a szénához hasonlóan elterjedt termény. A fajnév első fele (Trigonella) a növény levelének háromszögletű alakjából ered. Számos nyelvben az elnevezése azt jelzi, hogy magtokja kecskeszarvra, míg levele lóherére hasonlít. (...)
A tehenek nagyon kedvelik az ízét, ezért ősidők óta ezzel javítják fel a rossz szénát, ami így ínycsiklandóbb takarmány lesz."
És még egy kis kultúrtörténeti érdekesség:
"A görögszéna magjáról egykor úgy tartották, a kopaszság ellenszere. A háremhölgyek megsütve fogyasztották, s ettől remélték, hogy testük intim területén szebbé varázsolja szőrzetüket." (Boldog békeidők, bakker... hol volt még ekkor a gyanta, borotva meg a krémek... eh.)
