Rettenetes felháborodás, elkeseredés miatt szántam rá magam ennek a történetnek a megírására, melynek a
Hogyan lesz egy rutinműtétből borzalmas rémálom?
címet találtam ki. Azt hiszem, bemutatom majd a jelenlegi kórházak (néhány kivétellel), orvosok, és
nővérek hozzáállását, valamint a betegek ellátását.
Nagyon sok embertársam vár csípő protézis beültetésre. Ők tudják, milyen fájdalmas a járás a műtét előtt. Nekem sikerült 2013.dec.6-án befeküdnöm az Országos Baleseti Sebészeti Intézet (Fiumei út)III. emeleti osztályára. Másnap reggel megműtöttek (1,5-2 óra), igaz, hogy az érzéstelenítő a műtét vége felé már nem hatott, ezért amikor varrták a sebet, kértem, hogy altassanak el, mert annyira azért nem élvezetes. Boldog voltam, túl voltam az egészen, már csak gyógyulni kellett. Három nap fekvés, infúziók, és egyéb finomságok után végre felkelhettem. Óvatosan, pici léptekkel sikerült járkálnom 2 napig, amikor is a protézis kificamodott, és a borzalmas fájdalom újra kezdődött. Vittek a röntgenbe, ahol megpróbálták még éber állapotomban- visszarángatni, de nem sikerült, így elaltattak és úgy rángatták tovább. Így sem sikerült, ezért másnap egy kis műtétet végeztek, ahol visszarakták a protézist. Ezek után tudtam meg, hogy az első műtét közben 1 vagy 2 csontom letört a combomból, amit, sem akkor nem vettek ki, sem a kis műtét alatt. Azt gondoltam, hogy az orvosok tudják, hogy mit csinálnak, nem foglalkoztam a dologgal, igaz felvilágosítást soha nem kaptunk senkitől. Pár nap elteltével hazaengedtek. Tojásokon lépkedve sétálgattam a járókerettel, amikor is 2 nap után a protézis ismét kiugrott,A mentők vittek a balesetibe, ahol ismét a röntgenben rángatták egy darabig a lábam, majd altatás , rángatás. Sikerült visszatenni a protézist, ezután 6 nap fekvés következett, ami után nem csak a lábam, hanem már a felfekvéstől a hátam, és a többi részem is fájt. Három nap múlva ismét hazaengedtek, legalább a Karácsonyt otthon tölthettem! Minden rendben ment, 6 napig. Szilveszter napján a csípőm ismét kificamodott, habár akkor már éjjel-nappal viselnem kellett egy remek szerkezetet, ami a combomat és a derekamat összekötve tartotta a csípőmet. Mentő (persze csak fizetős), baleseti, röntgen és az éjszaka a műtéti előkészítő, végül az osztály. Január 2-án újra műtét, amikor is végre a csontot is kiszedték, és egy új protézist ültettek be. Ekkor már idegileg is teljesen kikészültem már csak a csodában reménykedtem. Ismét pár nap fekvés. Amikor végre ismét felkelhettem (a gyógytornász és az orvosok szerint) a második lépés után, mintha eltűnt volna a bal lábam, és akkorát estem hanyatt, mint az ólajtó. Szerencsére a csípőmnek semmi baja nem lett, csak a könyökömet vertem egy kicsit össze. Másnap ismét felkelhettem, sikerült pár lépést is tennem, de a mosdóból kijövet ismét hanyatt dobtam magam úgy, hogy a lábaim magam alá gyűrve a fejem bevertem. Most már elvittek vizsgálatra, koponya CT, és röntgen. Örömömre semmi nagyobb baj nem történt a vizsgálatok negatívak lettek. Az osztályon tudtam meg, hogy a műtét alatt megsérült egy izom, vagy ideg ( a fene tudja), ami miatt a bal lábam teljesen érzéketlen lett. A gyógytornász tanácsára 3 db gyakorlatot kellett csinálnom, hogy a lábam mozgatni tudjam., továbbiakban a gyógytornászt nem nagyon láttam. Végül pár nap múlva ismét kiengedtek azzal, hogy 13-án varratszedésre menjek vissza. Miután a z orvosom megérdemelt téli szabadságát töltötte, a főnővérhez kellett mennem, aki egy tündéri jó indulatú kedves nő volt. A varrat kiszedésénél vette észre, hogy a seb bedagadt, a púp kifakadt, és legalább egy kis vödörnyi váladék folyt ki. Ekkor már orvosok vettek körül, és kérték, hogy várjak egy fél órát, mert tenyésztést kell csinálni. Fél óra múlva kiderült, hogy baktériummal fertőzött váladék volt a sebem körül, (nem is kevés).A kórházból már haza sem engedtek. Ismét a 3. emelet, egy olyan ágyra raktak, amit tolni sem lehetett. 16-án ismét nagy műtét, amikor is kitisztították a sebemet majd visszavittek a 3. em.-re, ahol kiderült, hogy nem oda, hanem a szeptikus (mérgező) osztályra kell mennem a 2. emeletre. Azon az ágyon feküdtem még mindig, amin a műtőbe bevittek (a tolhatatlan), persze ágyneműt nem cseréltek rajta, a műtét után egy lepedővel takarták le. Amikor kiderült az osztálycsere a betegszállító, ahogy illik, a hasamra dobta a járókeretet, a táskámat, a segédeszközt, szóval mindent, ami az enyém volt, és lelökdöste az ágyat a 2. emeletre, ahol nem tudták, hogy én jövök, mert a doktor úr elfelejtett szólni. A nővérek ennek ellenére helyet kerestek nekem, átraktak egy másik ágyra (tiszta ágyneművel), elláttak, és rendkívül aranyosak voltak. Hét napon keresztül antibiotikumot kaptam infúzión, majd tablettára váltották át. Egy szerkentyűt kötöttek rám, amit a sebemből két csővel szívta ki az ocsmány baktériummal fertőzött váladékot. Január 29-én engedtek ki, de a sebemben két pici cső volt még, hogy a seb körül, még meglévő váladék kijöhessen. Eddig a rémtörténet, most már kontrollra járok, ahol megnyugtattak, hogy gyógyulok. Köszönettel tartozom a 2. emeleti orvosoknak, nővéreknek, mert Nekik köszönhetem, hogy végre gyógyulni kezdtem. Köszönöm a menyemnek, a fiamnak, a férjemnek, és barátaimnak hogy tartották bennem a lelket. Többi családtagomnak köszönöm, hogy a két hónap alatt nem fárasztottak azzal, hogy akár csak telefonon is megkérdezzék, hogy vagyok. A választott orvosom, aki letöltötte téli megérdemelt szabadságát, arra nem vette a fáradságot, hogy a szeptikus osztályon megnézze, hogy mi történt velem. Az utolsó napon véletlenül betévedt a szobánkba (a kollégáját kereste), csak annyit mondott, hogy elnézést, előfordul az ilyesmi. Kicsit hosszú a történet, és ezek csak szűk tények. Nem tértem ki a korházi betegellátási helyzetre, az egy külön fejezet lenne. Köszönöm mindenkinek, aki elolvassa, és esetleg hozzá is szól.
És nem veszik észre a betegek, hogy a folyoson várákozási idő hosszúnak tünik, és ugyanaz az idő az orvosivizsgálóban sokkal rövidebbnek. Ott annyi sok mindent feleslegesen mondják és az orvosnak ezt mind hallgatni kell.
Családtagom nagyon súlyos mozgásszervi betegségben szenved, pillanatokon belül nem fog tudni járni többé soha az életben, már segédeszközökre szorulna. Lassan egy éve mászkálunk orvosról orvosra, de még egy fürdetőszéket sem írt fel neki senki! Egy hónapnyi várakozás után ma eljutottunk az illetékes helyre. Ott megnézték két, azaz KETTŐ darab neurológus egybehangzó szakvéleményét, egyéb leleteket, majd egy újabb és kellemetlen vizsgálat meglétéhez ragaszkodva elküldtek bennünket a harmadik neurológushoz! Akinél másfél hónapra előre lehet csak időpontot kapni. Megáll az eszem!!! Ez valami mutyizás a két orvos között? Vagy mi????
Az újabb és kellemetlen vizsgálat egy kisebb műtét, és magában hordja annak lehetőségét, hogy a családtag itt fogja elveszíteni örökre a járóképességét, de ragaszkodnak hozzá! A betegségnek több vállfaja van és gyógyíthatatlan. Attól jobb lesz, ha tudni fogja ez a neurológus, hogy a családtagom a gyógyíthatatlan kór 14-es típusában szenved? Mondja már meg valaki, hogy miért is van rá szükség, amikor ezt a vizsgálatot több éve már egyszer elvégezték? Miért is kell elmennünk a harmadik neurológushoz, amikor van már két neurológiai szakvélemény? Hogy annak a harmadiknak a tudományos szakanyagát bővítsük? Újabb izgalmas esetleírás? Miért is nem segített nekünk az illetékes szakember, aki nem egy szobafestő, hanem egy orvos? Hippokratesszel meg mindennel.
Mi meg közben az idővel futunk versenyt...
Csakhogy ez senkit sem érdekel az egészségügyben, a kedves beteg ott dögöljön meg, ahol van. Lábon vagy magatehetetlenül.
Üdvözletem az olvasóknak! Látom régen írtak ide, igazából én még tv műsorral kapcsolatban sosem írtam be, de ez a mai Napló adás (2010-05-16) , teljesen kiakasztott! Az orvosok védelmével kapcsolatban, hogy ők és az ápolók mennyi erőszaknak vannak kitéve, a rendelési időben sokat várakozó betegek által! Én bizony a másik oldalt képviselem, 30 éves vagyok, dolgozó nő, ezt azért írom mert az egyik a Naplóban nyilatkozó Dr. nő , egy fiatal várokozó iskolásban, bűntudatott keltett, hogy mit tud ő az életről ő még csak iskolás és csak annyi a kötelezettsége hogy végig üli a 45 percet Ez a kijelentetés botránkoztatott meg a legjobban a műsorban. Nem kellene valakiben a kora miatt bűntudatot kelteni és szerintem több okból sem volt igaza, hogy ezt mondta Neki! Először is, ahogyan kivettem a fiatalember szavaiból a nagymamáját kísérte el orvosi vizsgálatra, tehát a nagymamát képviselte! Ami tiszteletre méltó tett! Másodszor szerintem illedelmesen közölte, hogy elege van a több órás várakozásból! A Dr. nő személyeskedéssel reagált erre, a helyett hogy elnézést kért volna, elmondta volna, hogy sajnos ennyien vannak az orvosi ellátásban és teszik a feladatukat ahogyan tudják, tehát ha ezt közölte volna, szerintem ez a fiatal ember megértette volna! Tanácsolom a kedves Dr. nőnek az ajánlott konfliktuskezelő tanfolyamot, mert úgy hiszem nem ez a kijelentése volt a megfelelő a helyzet kezelésére. Ebből a kijelentésből látszik a nem megfelelő bánásmód! Harmadszor pedig, 16 év iskolai múlttal kijelenthetem, hogy nem csak egyszer 45 percet kell egy nap végigülni az iskolában, de szomorú, ha ezt egy orvosnak magyarázni kell! A személyeskedés nem megfelelő konfliktuskezelésre! Mélyen elítélem a nyilatkozó Dr. nőt ! A másik a műsorral kapcsolatban! Tehát mint írtam 30 éves vagyok, sajnos 3 igazolt, öröklött betegséggel, így rengeteget kell orvoshoz járnom! Annyit, hogy ezt egész napos munkaidővel nem is tudom megoldani, tehát jelenleg, 4 órában dolgozom, az eddigi 14-16-18óra munkaidő helyett! Van úgy, hogy egy héten két-három napot is eltöltök szakrendeléseken, több órát ebből várakozással! Ez azt jelenti, hogy kb. napi 4 órát várakozom, ez az átlag! Volt, hogy 2 óra hosszat, volt, hogy (nem túlzok!) 10 óra hosszat vártam! Sajnos sok esetben időponttal is 2 órát! Biztosan írhatom, hogy nem csak a több órát várakozó betegek stílusán lenne mit csiszolni! A nővérek és sokszor az orvosok lekezelő, flegma, elutasító stílusa hozza ki a nyugodtan, várakozási időre rákérdező beteget a sodrából! Többször gondolkodtam azon, hogy felveszek egy két esetet, hogyan bánnak a betegekkel, akik nyílván nem jókedvükből, unatkozásból ülnek több óra hosszat a rendelőkben! Most sajnálom igazán, ez után a műsor után, hogy ezt még nem tettem meg! Nem gondolom, hogy az a megoldás hogy biztonsági őröket állítanak az orvosok és a nővérek mellé a védelmükben, mert akkor nyugodtan lehetne minden beteg mellé is állítani egyet, a sokszor nem megfelelő bánásmód miatt! Sok beteggel beszélgetve már erről a témáról , feltételezem a megoldás erre az lenne ha több orvos, több nővér lenne! Nyílván nagy rajtuk a nyomás! Viszont tudom, ez így túl egyszerűen hangzik, és tudom, hogy nem kivitelezhető ez egyik napról a másikra, tehát, addig is, ne biztonsági őrökről beszéljünk, hanem igen, ahogyan egy pszichologus elmondta a műsorban, tanulják meg ezeket a helyzeteket az orvosok, nővérek tiszteletre méltóan a betegek felé méltósággal kezelni! Erőszak szüli ugyanis az erőszakot! Ha ezen túl vagyunk és a konfliktuskezelő tanfolyam után is türelmetlenek, erőszakosak lennének a betegek, jöhet a védelem az orvosoknak, nővéreknek! Addig nem! Egy beteg ember, akinek fájdalmai vannak, tudja, hogy függ az orvosától (tapasztalatból tudom, hogy e helyzettel mennyi orvos él vissza sajnos), rengeteget kell várakoznia, nem hiszem, hogy szándékosan keresné a konfliktust! Ha szépen megértetik vele, hogy sajnos ennyien vannak az ellátásra, legyen türelmes, akkor biztosan állíthatom, amelyik beteg erre magától nem jött rá, az meg fogja érteni! Csak szépen, kedvesen, türelmesen, kedves orvosok és nővérek! Akkor nem lesz gond! Persze lehet mondani erre is, hogy az orvos is a nővér is csak ember, hát a beteg is az! Üdvözlettel: Rannus
Korábban a gyerek kicsi volt, ezért sem változtattam. Ma már az a helyzet hogy eszembe nincs felezni vele, ha elissza a részét az állam megint a nyakamba varrja illetve a lányunk nyakába szülőtartás címén. Mostanában az a taktikája hogy kiüti magát percek alatt, ilyenkor elvánszorog az ágyig, és bealszik. Ha mozdulatlan már nem zavar ,csak az a rohadt szag, az borzasztó. Amikor beszél azt meg sem hallom azt szoktam mondani: Igen, hát igen, szerintem is, ezeket variálom.....
Egy másik topikban kb 3 éve leírtam, hogy a feleségem súlyos alkoholista. "Segítség alkoholista az apósom" asszem ez volt a címe. Fél liter, 3/4 liter vodka fél- egy óra alatt hazaérkezés után. Ez 1982-óta tart. Minden laborlelete negatív.... Csak az agya az ment el. Rendszeresen összeesett, maga alá csinált. Feltakarítottam. Ha beivott rendszeresen órákon át zaklatott a céges telefonomon pokollá tette a napjaimat. Mivel isten tudja miért rengeteg szabadnapja volt, egész éjszakán át óbégatott gyötört, mondta is nem fog maga aludni. Kétszer ájultan elvitettem az ügyelettel. Legutóbb kijött a doktornő, és mivel a nejem nagyon-nagyon összekapta magát azt mondta Ő nem látja súlyosnak az állapotát nem is agresszív, és különben is megígérte: többet nem fog inni, ezért otthagyták a nyakamon. Nem részletezem mit művelt ez az állat miután elment az ügyelet. 55 éves Ő, én 53 vagyok. Külső szemlélők nem tudnak semmit a dologról. Ember nem hinné el mi folyik a zárt ajtó mögött. Kérjétek ki ügyvéd tanácsát is. Ha nem tudtok megszabadulni tőle meneküljetek amíg nem késő. Nem fog senki segíteni nektek. Mindenki, és minden hivatal rátok akarja tolni az alkoholistát mert van nekik már ilyen ezerszám.
szerintem rakjatok rendbe a lakast, es amikor a nagymama elkezd szetpakolni, akkor hivjatok ki az ugyeletet, hogy nem ertitetk, a nagymama teljesen ertelmetlen dolgokat cselekszik, elment az esze. szerintem ekkor a legvaloszinubb, hogy valami tortenni fog.
Üdvözlet! Az ügyben szeretném a tanácsotokat kérni, hogy mit tehetnék a következő esetben?
Az ügyhöz ismerni kell a háttértörténetet is: Nagyanyám sajnos nem teljesen ép elméjű és az utóbbi időben (2-3 éve) az alkoholra is rákapott. Egy 1+ két félszobás panellakásban élünk: édesanyám, anyám élettársa, testvérem, nagymamám és én. Mióta ide költözött anyám élettársa, azóta mindennaposak a veszekedések, a nagymama szerint az élettársnak a lakásra fáj a foga, ami elég nevetséges, hiszen ez egy önkormányzati lakás, amin elég sok tartozás van, aki csak tud menekül az ilyenből, nem hogy meg akarja szerezni... Mellesleg anyám élettársa egy nagyon rendes, becsületes ember, aki egy nagy családi házról mondott le, hogy itt élhessen anyámmal. A nagymamám minimum heti 3-szor kihívja a rendőrséget a semmiért (van, hogy napi többször is), nekik azt mondja, hogy bántalmazzuk, elkergetjük otthonról, elvesszük a pénzét, stb. (miközben minden nyugdíját piára költi és a háztartásba nem ad egy fillért sem). A helyi hajléktalanokkal barátkozik, fiatal férfiak veszik le pénzzel, 2 hete pedig állítólag fellökték, eltörött a karja, amiért feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen, de itthon azt mondja, hogy mi bujtottunk fel valakit. 70 éves kora ellenére olyanokat mesél, hogy naponta több emberrel is lefekszik és ezt valószínűleg igaznak is tartja. Itthonról minden ételt elhordott a hűtőnkből, pedig van neki sajátja, ezért le kellett azt lakatolni, azóta a poharakat, meg szinte minden kisebb tárgyat, ami mozdítható. Direkt szétdobálja a szemetet a lakásban, a konyhában szándékosan kuplerájt csinál (kirakja az üres italos üvegeit, hogy lássuk, hogy milyen "jól megy" neki). Ha részegen elkezdi a balhét, egyszerűen nem lehet leállítani, ordibál, trágárkodik, öngyilkossággal fenyegetőzik, emiatt a szomszédok is szóltak már, sőt volt már olyan is, hogy anyámat miatta rúgták ki a munkahelyéről ugyanis nem hagyta aludni egész éjszaka. Észérvekkel nem lehet rá hatni, folyton csak replikázik, ha mondunk neki valamit. A rendőrség többször is azt javasolta, hogy forduljunk a háziorvosához pszichiátriai beutalóért.
És itt következik, amiben a tanácsotokat szeretném kérni: Ma délután édesanyám és testvérem felkeresték a háziorvost, aki egy igen durva, kellemetlen természetű nő, már korábban is voltak vele konfliktusaink és azt hallottuk, hogy neki is voltak alkohol problémái. Anyámék elmondták neki, hogy beutalót szeretnének kérni nagymamámnak a pszichiátriára. Erre az orvos teljesen kikelt magából, hogy igenis a nagymama teljesen normális, semmi baja nincs neki és nem ad beutalót, folytatva a cirkuszát a rendelőszobában ordította, hogy anyám és élettársa az alkoholisták és, hogy ő sz*rik a rendőrségre, neki ne mondják meg, hogy mit kell csinálnia. Nagyon bántó dolgokat vágott anyám fejéhez (pl.: anyámról azt mondta, hogy nem is dolgozik, hanem naphosszat csak b*szik a szobájában, holott ápolőnőként dolgozik egy idősek otthonában; és, hogy az ő dolga lenne, hogy eltakarítsa az anyja után a mocskot). A többi orvos és páciens szeme láttára és füle hallatára megalázta anyámékat. elmondták neki, hogy néha öngyilkossággal fenyegetőzik, mire csak annyit mondott, hogy akkor ölje meg magát. Ezek után természetesen kijelentkeztek az orvostól, csak a nagymama kartonját ugye nem tudták elhozni, így teljességgel ellehetetlenült, hogy beutalót szerezzünk.
Na, most a kérdésem a következő: mit lehet kezdeni egy ilyen undorító, dilettáns orvossal, illetve nagymamámmal? Nem hiszem, hogy egy orvos minden következmény nélkül viselkedhet így pácienseivel. Nagyon örülnék, ha tudnátok használható tanácsokat adni.
Én már egész jól "megneveltem" az orvosaimat. Azt írnak fel, amit kérek (én ugyanis igenis utánanézek a neten, hogy a 14 féle gyógyszerem mivel fér össze, mivel nem). Nem örülnek, hogy így állok hozzá, viszont jóval kevesebb bajuk van velem, mint az olyanokkal, akiken előbb ki kell próbálni a szereket, hogy melyik válik be. Amúgy én azt vallom, mindig meg kell próbálni észérvekkel meggyőzni az adott orvost, hogy mi ismerjük magunkat, tudjuk, mi a jó. Pl.: évekkel ezelőtt altatásos műtétem volt. Aneszteziológus előző este megvizsgált, majd elkezdte sorolni, mi hogy lesz. Mire a végére értünk, a premednek elrendelt gyógyszerek felét törölte, a műtét utáni két liter infúziót fél literre csökkentette. Elhitte, hogy a nyolcadik altatásos műtétem előtt már tudom, mennyi idő előtt ürül ki a szervezetemből a szer, nem lesz mellékhatás, így lesz jó nekem. Máig hálás vagyok neki, mert műtét után azonnal engedett felkelni, nem kellett az ágytálazást meg egyebeket végigszenvedni. Ha az ember nem indulatos, hanem logikusan érvel az orvosnak, a legtöbb figyelembe veszi. Ez hosszú távon sokkal nagyobb bizalomhoz vezet, mindkét részről.
Néhány olyan eset, amikor az orvosok is emberek...
Sugárkezelésem volt 7 éve, az orvos nem fogadott el egy fillért sem. Azóta is évente kétszer járok hozzá kontrollra (vidékről BP-re) és a viselkedése egy jottát sem változott. Egy hete operálták a barátomat, nyaki érműtéte volt, a műtétet végző doktornő határozottan visszautasította a paraszolvenciás borítékot.
a betegrol a korhaz a beteg hozzajarulasa nelkul nem adhat ki adatot a nyilvanossagnak, csak es kizarolag jogilag szabalyozott esetekben - a hatosagoknak.
Manapság a doktorok hozzáállása a betegekhez tragikus. Csak, ha tolod a boritékot,
akkor foglalkoznak érdemben veled. Évekig meg sem hallgatják a tüdődet, rá sem néznek a torkodra. Jó, ha egy vérnyomásmérés belefér! Hogy a hasadat megnyomkodnák, na ilyen sem fordult elő velem vagy 1o éve.
Valamikor egy orvos mindezt megcsinálta, boriték nélkül is. Sőt, meglátogatott otthon, ha éppen abban a házban, vagy arra volt dolga. Azok HÁZIORVOSOK voltak, pedig akkor csak körzetinek hivták őket. Röhej. És az sem igaz, hogy rengeteg dolguk van. Emlékszem 3o-4o évvel ezelőtt 5x ennyien voltak a rendelőkben és mégis jobban megvizsgáltak. Gondolkozás nélkül irják a gyógyszereket, nem figyelve arra, hogy egyik üti a másikat. Még soha nem láttam, hogy a számitógépben utánanézett volna egy orvos, hogy mennyire férnek össze a gyógyszereink. Pedig biztosan meg lehetne nézni valahol a neten.
ORVOSNAK LENNI MÁR NEM HIVATÁS, CSAK PÉNZKERESET.
Tisztelet az igen kevés kivételnek, amit én 1o% alattra becsülök.
Az ÁEKes botrányban, amikor a stroke-os fickót elzavarták, még nem égett le a képükről a bőr... ez a nemsemmi:
"Pácserné Bozi Judit, az intézmény PR és marketing igazgatója kérdésünkre most azt mondta: a kórház nem azért nem ad választ, mert ebben az ügyben takargatnivalója volna, a szabályok szerint a betegtől vagy a családtagoktól származó felhatalmazás hiányában nem tehet mást. Ha megkapják ezt a felhatalmazást, vagy az Egészségbiztosítási Felügyelet lefolytatja a vizsgálatot, közzé teszik a kórház álláspontját is, mondta a kommunikációs vezető."
Jól értem, felhatalmazás kell ahhoz, hogy vizsgálatot folytassanak le? Nem elég, hogy a fél ország föl van háborodva és mindenki tud az esetről?
Üdv mindenkinek, aki ide téved. A segítségeteket szeretném kérni.
Egy ismerősöm 42 éves lánya kb. fél éve súlyos közlekedési balesetet szenvedett. Két gyermekével át akart menni a zebrán. A kislánya már átért, ő utánna, miatta indult el átmenni, a fiúgyermeke már nem indult el. Egy autó elütötte, felrepült a szélvédőre, onnan a szembejövő autóra és onnan a járdára repült. A mentő beszállította a kórházba, ahol válltörést, szeméremcsont-törést és zúzódásokat állapítottak meg. Nagyon nehezen javul az állapota, és úgy érzi, hogy a zúzódások, sajnos törések. A farkcsontja, a térde és a lábfeje is eltört, amit nem észleltek, ill. zúzódásnak állapítottak meg. Nem tudja. mit tegyen, hová forduljon!!!!!!! Senkinek nem szeretne kellemetlenséget okozni, mivel még a szegecseket majd fél év múlva szándékoznak a vállából eltávolítani. Szeretné azonban, hogy az egészségi állapota / a rosszul összeforrt testrészei miatt/ javuljon, és ilyen fiatalon ne maradjon mozgáskorlátozott. Ha ez egyáltalán lehetséges lesz. Megköszönném, ha adnátok tanácsot mit tehet az egészsége helyreállítása érdekében.
Akkor higgyj orvosnak, mikor ló legel a sírján... (szabad fordításban) Vajon miért olyan elterjedt a világon az öndiagnosztika-öngyógyítás? - amitől az orvosok herótot kapnak.
Magán-laboratóriumot keresek, ahol pénzért speciális vér-vizelet vizsgálatokat lehet elvégezteti illetve segítségeteket kérem: fülorrgége szakorvost keresek, aki megbízható, alapos magyarul, akiről pozitív véleményetek van (szintén magánrendelés keretein belül)
egy jóbarátom pár hete nagyon rosszul érezte magát egy pénteki napon,belázasodott, émelygett. el is ment a háziorvosához, aki egy csomó antibiotikumot írt fel neki kissé flegmán, mondván, ezek majd hiphop kikúrálják. a következő hétre az állapota nemhogy javult, még rosszabbul érezte magát, ráadásul mindenféle kiütések jelentek meg a testén. a háziorvosa közölte, h ez már nem az ő szakterülete, elküldte a körzeti bőrgyógyászhoz. ő sem tudott semmit mondani, de nem hagyta nyugodni ez, ezért elküldte vérvételre, és egyelőre semmit nem írt fel neki, nehogy félrekezelje. a vérvételből kiderült, hogy Hepatitis A fertőzés okozta a tüneteket...
ugyan nem tudom, hogy ez a másfél-két hetes elcsúszás okozott-e valami hátrányt a kezelésben, de az antibiotikumos félrekezelésről kiderült, h nagyon nem kellett volna...
III.felvonás (helyszín változatlan): Fekszem. Nem kelhetek fel 6 napig pisilni sem. Ágytál kell. Sokat kell innom (trombózis + böszme meleg), naponta legalább 10x jön rám a szükség. Eleinte minden action után csöngetek a nővérnek. Kb. a 6. csöngetés után úgy jön be "már megint", akkortól gyűjtögetek. Csak akkor csöngetek, ha tele a tál. Naponta 1x mosdás lavórból. Az első napokon rendes a nővér, mert reggel és este is hoz lavórt, tisztálkodhatok. Utána ezt a nővért nem látom többé, az utána jövő nővér közli, hogy csak egyszer jár a lavór. Naponta 1x találkozom az orvossal, aki kezel (rámeső idő 2 perc, megmértem), elmondja, milyen vizsgálat lesz a következő napon, fennmaradó időben szidja az eü.minisztert. Ha valamit tudni akarok, kérdezek. Így kerül be a kompressziós harisnya, amit hordanom kell (fásli helyett). Volt már trombózisom, így van harisnyám. Gyógytornász érkezik, hoz tornagyakorlatokat, gumikötelet, naponta tornázom. Eredményeim javulnak, INR-szintem 2 fölé kerül, orvos közli, holnap hazamehetek. Leszervezem, hogy tesóm munka után jön értem (férjem még mindig külföldön), szólok a dokinak, 5-kor tudok elmenni. Nyugtázza.
Másnap reggel közli, hogy készül a zárójelentésem. OK, de csak 5 után tudnak értem jönni. Akkor gond van, az ágyat el kell hagynom, amint kész a papír. Ülhetek a folyosón, a parkban, de enni nem kapok már (ez nem gond). Tudomásul veszem, elmegyek telefonálni, hogy anyám jöjjön értem, hozzon pénzt (hálapénznek + taxira), mire visszamegyek a szobába, az összes papírom az ágyamon vár. Az orvost nem találom sehol. Összeszedem a holmimat, parkba le, anyám hazavisz.
Kérdéseim:
1) A kórházi elbocsátás mindenütt így zajlik?
2) Benntartózkodásom alatt egyetlen eü.dolgozón sem láttam névtáblát (csak a takarítónőkön!). Elfogadott az, hogy nem tudom, ki közelít felém? Másutt is így van ez?
3) Itthon az összes orvos azt kérdezte tőlem, mikorra vagyok visszarendelve. Zárójelentésben semmi, orvos nem említette. Ez is teljesen protokoll szerinti?
I. felvonás: Bal vádlimban feszülő érzés, mintha kinőttem volna a bőrömet. Kollégáim szerint meg is dagadt. Edzés helyett a rendelőbe megyek délután. Sebész rátekint, közli, trombózisgyanú, azonnal beutalót ír a kórházba. Rendes, mert megkér, ha tudok, hívjak valakit, aki bevisz, mert ha mentőre várok, estig itt ülök. Férjem külföldön, tesóm elérhető. Jön, visz.
II. felvonás: Budapest,Károlyi Sándor Kórház, délután fél hat. Saját lábon be, folyosón leülök, lábat fel a szomszéd székre. Tesóm elkap egy fehérköpenyest, beutalót átadja. Reakció: "Nahát, milyen hüle beutalót írtak, akkora mint egy lepedő. Majd jön valaki, tessék várni." Várunk. Várunk. Fehérköpenyesek jönnek-mennek a folyosón. Végül egy odajön, vizsgálóba be. EKG-t csinál, de problémát okoz neki az érzékelők felhelyezése. "Pirosat ide, zöldet oda, vagy mégse?" Falon elhelyezési séma, tesóm olvassa, diktál, EKG elkészül. Nem tudjuk ki volt ez, röhögünk kínunkban. Várunk. Várunk. Közben tesóm felhívja háziorvosunkat a mobilján, tájékoztatást kér, mi fog velem történni. Újabb fehérköpenyes be, kikérdezés, körfogatmérés, EKG-eredmény nézegetése. Szó alig esik. Tesóm ideges. Megkérdezi, mi fog történni. "Ha van valaki a röntgenben, akkor megröntgenezik. Majd szólok." Várunk. Várunk. Van valaki a röntgenben, nem igazolható mélyvénás trombózis. Fehérköpenyes közli, maradok, de jogom van megtagadni a kezelést. Maradok. 6 nap szigorú fekvés, véralvadásgátló szájon át + hasba.
