Minden válogatási időpontnak változnia kell nemzetközi és nemzeti szinten is. Persze ehhez ismerni kell először a versenyek időpontját (pl. egy OB, vagy adott határidő utáni EB lehetne válogató úszásban, VB erre nem jó).
Sós Úr ötlete valóban nem volt OK akkor sem, de legalább lett volna egy OB, ami így kimaradt.
Igen, lehet jó sokaknak a későbbi dátum, Rikako is szóba került, de lesznek sokan, akiknek nem, elsősorban az idősebbeknek, persze feljövő fiatalok esetén sok számban a jelenlegi biztos befutóknak sem.
Mondjuk azt meg lehetne gondolni WADA, CAS szinten, hogy a jelenleg érvényben lévő eltiltások ne hosszabbodjanak-e meg a ma még ismeretlen kieső idővel.
Sztem az atlétikai szövetség hozzáállását kellene követni, ha kell tolja a FINA a VB-t egy évvel és rendezzenek Olimpiát Wimbledon után és WUG, US Open előtt.
Nyilván nem egyszerű ez, de azt hiszem be kell látni, hogy szinte bármilyen világversenynek (amelyik olimpiai sportág és olimpiai szinten fontosabb, mint egy EB, VB, stb.,) annak kell más időpontot találni.
Tök mindegy Marculescu hány nemet mond. Most ki lehetne találni vmi jó időtervet minden sportra, amiben vannak/lehetnek lyukak és újratervezhető minden. Olimpia 4-el osztható, VB-2-vel, de 4-vel egészre nem, regionális, csak páratlan években, nyáron hosszú, ősszel-télen rövidpályán, ugyanez atlétika (nyílt, fedett) stb.
Amit írtam, szinte be is jön majd. A mostani hírek szerint az olimpiát július 11. és augusztus 30. között tartanák meg. Így a vizes vb-t és az atlétikai vb-t kell majd átütemezni máskorra.
Nem ártana néhány valódi uszoda-szállás karantén, mert ez nem az. Amint kiengedsz valakit nincs kontrollod ez nyilvánvaló. Felnőtt emberekben ilyen szinten megbízni? Naivitás, fikció, ellenőrizhetetlen. Az, hogy szétszedték a csapatot, az jó ötlet, az, hogy még mindig márc. 28. életben ezek után butaság.
Kezdetben csak bizonyos országokból volt karantén pl. Kína, aztán Irán, stb.
Február 2.felében utaztam ki, annyi volt a kérdés Ferihegyen az Emirates-nél, hogy voltam-e Kínában az elmúlt 6 hónapban. Én is márciusban jöttem haza, a kutya nem mondott semmit, azóta sem, egyetlen helyen volt testhőmérséklet mérő kamera (Male Domestic Airport), illetve egyszer volt egy kérdőív Dubai-Male repülő, esetleges kínai tartózkodásról. Persze nem olvasták el a választ, bedobták a többihez a cetlit.
És nyilván dolgozok azóta is.
Tesztelés: minél többet tesztelnek, annál több pozitív lesz. Ráadásul országonként más normák szerint tesztelnek, nyilván más lesz a statisztika. Nálunk kezdetben alig volt teszt. Az olaszoknál meg minden tünetest tesztelnek, ezért is nagyon magas a halálozási arány és nyilván mindenhol sokkal több a hordozó.
Mondjuk ez a karantén, meg tesztelés, hááát. Hazaérkezésük másnapján tettek fel képet az instagramra arról, hogy csak sorszámmal mehettek be a Duna Arénába, mert max. 100an lehettek bent egyszerre. Csodálkoztam is, amikor minden arról harsogott, hogy aki külföldről haza, az automatikusan 2 hét karantén, ők meg már másnap uszikálnak az Arénában ...
Holnap lesz a második tesztjük, ha ott mindenki rendben lesz, akkor jöhetnek a "kiscsoportos foglakozások" hétfőtől (ez a most ismert terv).
Durva korlátozások lesznek.
(Pl. Otthonról kilépnek egyből kocsiba be és irány az uszodába, majd utána uszodából ki és egyből haza. Nincs megállás közben sehol és találkozás senkivel.)
Azt írták az egyik internetes újságban, hogy hamarosan vízben is úszhatnak az úszók. Kis csoportokban, uszodákra lebontva, hogy szokják a vizet. Kapás Bogi a Duna Arénába került.
De vajon megvalósítható lesz-e? Mert a koronavírus most kezd jobban elterjedni... :(
Ha nem jött volna le, az volt a lényeg, hogy nehéz a feladat, rengeteg dolgot kell egyeztetni, nem lehet kapkodva döntéseket hozni. A halasztás nem lehet kérdéses, csak az időpont. Ezért is soroltam fel az eseményeket.
Ez oké, de egyrészt Afrikában még meg se jelent a betegség (nyilván azt is lefogja tarolni), másrészt meg most mindenhol leálltak a válogató versenyek - és most nem csak az országon belüliekre gondolok, hanem pl. a csapatversenyekre, ahol még ki lehetett volna harcolni a kijutást. Ott majd sorsolnak? Meg amúgy is, nyugodt szívvel mennének el a sportolók/újságírók/stb szoros kontaktusba pár hónappal azután, hogy az a mondás, hogy a saját szüleiddel se találkozz?
"Most viszont a saját és a körülöttük lévők egészsége a legfontosabb"
Miközben náluk még foci és rögbi meccsek zajlanak...
2021-ben nyáron foci eb, vizes vb (pont Japánban) és atlétikai vb lesz. 2022-ben téli olimpia és foci vb lesz, nem véletlenül lett úgy csinálva, hogy ezek kerüljék egymást.