Forgalommal szemben is haladhassanak a biciklisták egyes, kisebb forgalmú utcákban, javasolja a fővárosi főjegyző a kerékáros közlekedés könnyítésére. Tiba Zsolt javaslatai között szerepel még, hogy a biciklisták a piros lámpáknál külön felfestést kapjanak, így néhány méter előnyből indulhassanak az autósokkal szemben, jelentette az Info Rádió.
A jelentés szerint több apró lépéssel is lehetne javítani a biciklisek helyzetén
Ebben az esetben nem. Ez kerületi beruházás, a merőleges utak meg fővárosiak, amiket hamarosan fel is akarnak újítani. Gondolom megcsinálták a saját részület és a felújítás során _talán_ folytatják is. Lenne hova, mert az IP/ELTE felé elvezetés egy telitalálat lenne.
Amúgy sem ez a legkritikusabb része az említett szakasznak. Elég csak a kép 180 fokkal megfordítását venni (lepukkadt járda és viacoloros kerékpárút) vagy a Fehérvári és a Bartók között a forgalmas járdára terelt osztatlan gyalogkerékpárút.
Jó tudom, az ész(/szándék) a fontos. Ugyan, én évek óta erre járok, de azért legalább 1 -> a Dombovári úti zebra/kerékpárút felé. Hamár ne vezetik át a túlodalra.(ÉBRESZTŐ, bili effekt)
Hát jó, lehet, hogy elégetni nem lehet tényleg, de valahogy újra tudják hasznosítani különben miért kellene külön gyűjteni a színes és a fehér üveget? Én eddig azt gondoltam, hogy valahogy beolvasztják azt is.
Gondolta a fene (ahogy Arany János is mondotta). Ki kéne végre fejleszteni a fúziós erőművet. Ha azt sikerülne megoldani, örökre vége lenne az energiagondoknak. Addig meg elvolnánk atommal, annyi időre szerintem elég az urán.
Hogy fogalmazzak... Az _uveg_ (amennyiben most valoban a soros-, boros-, befottesuveg kategoriaban vagyunk, ad absurdum ablakuveg) fo tomegeben szilicium-dioxid, avagy homok. Lasd pl. Rejtelmes sziget... :) Ugyhogy sajnos tovabboxidalni ("elegetni") nem megy.
Az üveg elégethető, és el is égetik. Súlyos naívitás azt hinni, hogy kimossák, az csak egy nagyon kis százalék, mivel olcsóbb előállítani mint kimosni. De az égetést se úgy képzeld el, mint amikor otthon meggyújtasz egy kupac szemetet. Égetőművekben történik, megfelelő szűrőberendezéssel.
Meghatározó mennyiségben jelenleg nem. Az áramtermelés legnagyobb része hőerőművekben, egy másik nagy százaléka pedig atomerőművekben valósul meg. De amire Te gondolsz, pl. szél-, nap-, víz-, stb. energia kihasználása is környezetkárosító, csak nem szennyező. A két dolog nem ugyanaz.
Egyetértek nagyjából, de a preindusztriális korban azért a környezet pusztítása jóval kisebb mértékű volt. Élni meg akkor is lehetett már. Viszonylag tisztességesen.
"Az üvegek, műanyagflakonok, csomagolások tisztítása a mosószerek miatt sokkal környezetszennyezőbb mint az elégetésük."
Hát, üveget nem tudom hogy lehet elégetni. :) műanyag flakonra meg - ha már nem akarod tisztítani - jobb megoldás a szeméttelepen elföldelés, mint az égetés, ugyanis akkor nagy csomó mérgező anyag kerül a légkörbe - és azok tüdejébe, akik belélegzik..
Azért ha ezt kicsit dovábbgondolod; a trolibusz és a villamos is ugynúgy szennyezi a környezetet csak nem ott ahol jár, hanem ahol megtermelik az áramot a működéséhez. Az üvegek, műanyagflakonok, csomagolások tisztítása a mosószerek miatt sokkal környezetszennyezőbb mint az elégetésük. Hihetetlen de igaz.
Szóval a lényeg: a civilizáció mindenképp környezetszennyező, nem lehet megkerülni. Legjobb esetben is csak halogatni, késleltetni lehet a pusztulást. Az emberiség olyan mint egy sáskaraj, egyszerűen letaroltuk (taroljuk) ezt a szegény bolygót.
Az egyetlen megoldás a civilizáció elpusztítása lenne de ezt meg senki nem meri bevállalni ugye...bár szerintem előbb vagy utóbb úgyis bekövetkezik.
Akik meg olyan utcában laknak, ahol bármilyen bolt is van, nem nagyon álmodnának semmiről, amikor megjön éjjel a troli/villamos. Azt hiszem, ez az emberek túlnyomó többsége volna.
A forgalmi dugók csak kerékpárosokból álna, kerékpáros mindenütt. Még a havat is a trolibusz elé szerelt hóeke takarítaná. Nem lennének eldobható csomagolások, mindenki elmossa az üvegét ha másnap is akar vásárolni. A kerékpár javítás államilag támogatott lenne, természetes használat mellett és persze nyilvántartás szerint.