A teaház a linken térképpel együtt szerepel. Az a könyvesbolt, amit elsőnek említettem, ugyanabban az utcában van, egy kicsit menni kell a nyugati felé. Egy pici bolt, inkább a tendenciát akartam vele jelezni. A másik, amit említettem, az Elixír. Könyvesbolt és antikvárium is van, közel egymáshoz.
A dél-amerikai bolt a Teréz körúton van az Oktogon és a Nyugati közt, ha megtudom a nevét és a pontos címét, majd még megírom.
A navahó cradle egészen egyszerűnek tűnik, de azért van mit írni róla. A navahók szerint a bölcsőt a Szent Nép - a hitvilágukban élő természetfeletti lények közössége - ajándékozta az embereknek. Férfiak és nők is készítették, egy magányosan álló fa keleti oldalából. Fontos volt, hogy a fa ép legyen, villámcsapás, széltörés, medvemancs nyoma ne legyen rajta. (Érdekes, hogy egyes pueblo indiánok éppen a villámsújtotta fákat részesítették előnyben.) A két deszka a Föld Anyát és az Ég Atyát jelképezte. A fejvédő íve a szivárvány, a borítás a fehér felhők jelképe volt. A gyermek nemét a bölcső oldalán jelölték. Bal oldalon egy türkiz kő jelölte, hogy a baba kisfiú, jobb oldalon egy fehér kagyló pedig azt jelentette, hogy a bölcső lakója kislány.
A harmincas években készült ez a fotó.
A gyermek szorosan be van pólyálva, a navahók szerint ez erős akaratú emberré teszi, de a bölcsődalok vidámságot, nyugalmat adnak a csecsemőnek és megismertetik vele a szeretetet.
Ennek a sziklarózsa (Purshia stansburiana) nevű fának a foszló kérgéből téptek az asszonyok párnaszerű bélést a bölcsőbe. Puhaságán kívül kellemes illata miatt is szerették.
A nyelvtudorok szerint a "comanche" szó a jút (Ute) nyelvből származik és ellenséget jelent. A jútok hívták így a komancsokat, tőlük vették át az elnevezést az új-mexikói és texasi spanyolok, majd az angolszászok.
Azért írtam, hogy nem tartom valószínűnek, hogy ez a Comanche név szerepelt az eredeti változatban, de a monda szépségéből ez mit sem von le....
Az Ishi szerintem is egy nagyon értékes könyv, ráadásul elég sok antropológiai információval is szolgál, amit gyerekkorában talán még nem annyira ragadja madával az embert.
Szívesen olvasnánk valamit Rólad, hogy kicsit jobban megismerhessünk. És persze a témával kapcsolatos hozzászólásaidat is.
"Nem érdekel, hogy miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és mersz-e találkozni szíved vágyakozásával? Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni ,hogy megérintetted-e a szomorúságod középpontját, hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e magadba? Azt akarom tudni,hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel, Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül,hogy óvatosságra intenél, vagy arra,hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi létre.
Nem érdekel, hogy a történet,amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz,hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet? Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem mindennap szép, és hogy Isten jelenlétébol ered-e az élet? Azt akarom tudni,hogy egyutt tudsz-e élni a kudarccal, az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy: IGEN!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel. Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.... Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy v i s s z a r i a d n á l ? Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál. Azt akarom tudni,hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott? Azt akarom tudni,hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban ?"
(ismeretlen szerző)
Forrás: Mona33 - Határon Túli Magyarok Információs Központja weboldal
Érzem, hogy mindenki vágyik további cradleboardok megtekintésére, engedek a néma követelés szavának :)
Az apacs bébihordozó ovális vagy U-alakú hajlított keretre erősített keresztlécekből állt, melybe a bebugyolált babát bőrszíjakkal kötötték be. A fejvédőt függőleges lécekből vagy vízszintesen futó fűzvessző-fonatból alakították ki. A felső huroknál fogva emelték fel a bölcsőt. Natúr színű és sárgára festett őzbőrrel bevont változatok is léteztek.
A fényképészek rémei lehettek ezek a sajtkukac kislányok :) És csodát tudtak tenni, a múltba merevülő pillanatba az el nem múló valóságot lopták bele. A képen újra Naiche - mint scout - és harmadik felesége, Haozinne látható 1898-ban az Indian Congress alatt. A kislány Amelia vagy Hazel, a kisfiú feltehetően Christian Jr. (forrás: SIRIS)
És persze egy apacs cradle.
Ezen a képen elég jól látszik a kötés módja is.
Azért mégiscsak jobb kinn. Nem álltam meg, hogy ezt fel ne tegyem, annyira helyes ez a kis apacs husi, ahogy örül a kiszabadulásnak :)
Comanche volt - legalábbis a könyv szerint. Lehet, hogy ez a név jelent valamit (mint pl. a magyarban a Kovács stb.), vagy gyakori név volt, tehát nem feltétlen erről a főnökről nevezték el a törzset, hanem esetleg egy másik, u.ilyen nevűről. Egyébként először én is arra gondoltam, amire Te.:)
Kösz az infokat, tudnál adni pontos cimet (taázó, könyvesbolt, indián bolt), mert ha ősszel megyek haza, megnézném őket. Kösz. Abban igazad van, hogy az indián kultúra eléggé ismeretlen Mo-on, s nagyon jó lenne, ha terjedne, mert azok a tapasztalatok és bölcsességek, amelyekkel az indiánok rendelkeznek, igencsak hasznosak lenneének manapság is (fegyelmezettség, türelem, rendszeresség, megfigyelés-analizis páros stb.). Amit ez ügyben tudok tenni, megteszem.
Ami a kiadatást illeti, szerintem érdemes lehet megpróbálni. Az elmúlt néhány hónapban a rokonaim lakóhelyén - az Oktogon környékén - pár háztömbnyi területen nyílt egy indián teázó, egy ezoterikus könyvesbolt, (ahol Cseh Tamás könyvét is láttam), és egy dél-amerikai indián bolt. Egy másik dolog: régi barátném egy ilyen ezo könyvesboltban dolgozik, akkora a forgalma, hogy alig tudunk beszélgetni, ha bemegyek hozzá.
A keleti vallásokhoz kapcsolódó irodalommal már eléggé telítve lehet a piac, de az "indián világ" térhódítása talán épp most indul. Persze ezek csak benyomások, nem értek hozzá, de hátha nem tévedek nagyot. Az biztos, hogy két vevőd már van :)
A forditás nem gond, azt meg tudom csinálni, csak a kiadás és a terjesztés. Tapasztalataim szerint a kiadók nem kockáztatnak, csak az ismert, biztos sikert hozó könyveket adják ki. De lehet, hogy vannak kivételek a kiadók között is.
Üdvözlet Neked itt a topikon ! Örülök hogy csatlakoztál hozzánk !
Köszönjük az idézetet ! Nagyon szép !
Kár hogy Magyarországon kevés ember van, aki fordít "indián " témájú könyveket. Nagyon sok értékes könyv van, amit le lehetne fordítani. Biztosan sok vevő is lenne rá. Időnként harcot kell vívni egy-egy kiadványért.
Kérlek írd meg a könyv eredeti címét és szerzőjét !
A Grand canyon legendája könyv egy nagyon szép indián legendát ír le a Grand Canyon keletkezéséről.
Valamikor régen, amikor még csak az indiánoké volt Amerika földje, élt egy Comanche nevű indián főnök szép, fiatal feleségével, Kioval. Comanche a törzsének vezetője volt, erős, igazságos, jó embernek ismerték. Egyszer megbetegedett a felesége, s akármit próbáltak a gyógyitók, nem tudtak segiteni rajta, s hamarosan elvitte a Nagy Szellem az Ő világába. Comanche fájdalmában nem találta a helyét, s utána akart halni a szerelmének. Erre megjelent a Nagy Szellem és mondta neki, hogy még nem halhat meg, mert vezetnie kell a népét itt a földön, de megkéri a Legfőbb Árnyat, hogy vigye el a Lelkek Útján a Túlvilágra, ahol még egyszer láthatja a kedvesét. Így is történt, elindultak, s az Legfőbb Árny megyitotta a földet, szétválasztotta a sziklákat, hogy le tudjanak menni a Lelkek Útjára, s annak végére, a Túlvilágba. Amikor elértek az út végére, az Árny magára hagyta Comanche-t, s egyszer csak megjelent Kio. Comanche már futott is feléje, de keze a levegőbe markolt. Akkor újra megjelent a Nagy szellem és azt mondta Comanche-nak: "Menj haza, Comanche! A népednek szüksége van rád. Nem maradhatsz itt, s nem is jöhetsz ide vissza, amíg el nem végezted a munkádat a földön. Csak akkor találkozhatsz a kedveseddel a Nagy Szellem Világában." Azután víz öntötte el a Lelkek Útját, hogy többet senki ne járhasson rajta, s a víz egyre mélyült. Comanche pedig visszament az emberek közé, vezette a népét és amikor ideje beltelt, újra találkozott kedvesével a Nagy Szellem Világában, amelynek nincs eleje és nincs vége, ahol az idő, a béke és a szeretet örök.
A szétválasztott sziklákból lett a Grand Canyon, s víz, amely elárasztotta a Lelkek Útját, a Colorado folyó.
Ez röviden a történet, a könyvben rajzokkal illusztrálva. Tervezem a teljes szöveg leforditását, s nem lenne bolondság kiadni Mo-on is, mert gyönyörű szép legenda, ritkaságszámba menő néprajzi anyag, és jól követhető a rokonság más népek képzelet- és hitvilágával is (pl. Dante Isteni színjátéka szinte u.az a történet, csak a helyszínek más megnevezésével).
Magamról: polgári nevem Őri István, Pasadenában, Los Angeles mellett élek, kiadványszerkesztéssel, digital arttal és irodalommal foglalkozom (vers, próza vegyesen). Amikor megismertem az indián folklórt, tisztasága, igaz volta, szenvedélyessége és bölcsessége nagy hatással volt rám. Talán azért, mert mindezek az erények hiányoznak a mai világ emebréből itt is és mindenütt a világon. Aktív vagyok még az Istenes versek topicban is, onnan találtam ide.
Nagyon szép és érdekes ez a topic, örülök, hogy ide találtam!
Ez egy nagyon híres kép, a Dee Brown könyv is hozza, Geronimo megadja magát címmel. (1886) A végső megadásról van szó. Már elég sokszor láttam, de a napokban keresgélés közben egy nagyobb felbontású változaton megakadt a szemem az alábbi részleten:
Fun volt a neve a jobb oldali harcosnak, aki sajnos félig lemaradt erről a képről, de a lényeg azért így is látszik, a keze. Valahogy mindig azt hittem, hogy a lovat fogja, de itt jól látszik, hogy Naiche combjára teszi a kezét, aki éppen nincs a régebbi megalázkodó és bizalmas hangulatában. Nyugtatás, visszatartás, erősítés? Mindenképp visszaad valamit abból a lelkiállapotból, feszültségből, ami ezt a sorsdöntő helyzetet átitatta. Nem nagy dolog, de talán mégis megláttat valamit az emberi viszonyrendszerből még abban a kevéssé valószínű esetben is, ha a beállításnál a fotós adott ilyen irányú instrukciót. Fun később öngyilkos lett Alabamában, féltékenységből. Mielőtt megtette, feleségét is meglőtte, de az asszony túlélte a lövést.
Gyakran olvasom egyébként, hogy Cochisenak két fia volt, Taza és Naiche. Valójában a középső sorban balról a második férfi a legkisebb királyfi, Alchesay, Naiche édestestvére, fehérhegyi apacs főnök. (Taza más anyától született.)
Alchisay Crook scout-ja volt ezzel a csapattal, és ő is tudott szépeket mondani. Tandori fordítása alapján szeretném idézni a 86 márciusi - egyébként sikertelenül végződő - kapituláció során mondott szavait: "Jó barátaid most ők, és boldog vagyok, hogy megadták magukat, hiszen egy család vagyok velük. Olyan ez, mintha megölsz egy őzet. Minden testrész összetartozik, így vagyunk mi csirikahuák is... Szeretnénk emelt fővel járni végre az utcán és az amerikaiak vizét inni... Ne kelljen hegyek között rejtőzködnünk többé. Hadd éljünk gond és félelem nélkül. Boldog vagyok, hogy a csirikahuák megadták magukat, én pedig szót emelhettem értük."
Most, hogy visszagondolok, egyszer én is megpróbáltam utánanézni egy kicsit, de hamar el is akadtam, mert a pajzsoktól kezdve az álomfogókon át a navahó homokfestésig mindent mandalának minősítenek mostanában, ami kerek. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy a mi nappalinkban egy időmérő mandala lóg a falon :) Persze biztosan ki lehetne bogarászni, csak van, ami jobban érdekel, az időm meg sajnos egyre kevesebb.
De azért ha valami érdekeset megtudsz, szívesen olvasnék róla a későbbiekben is.
Érdekesnek találom a bébihordozók fajtáit és elterjedését, ha unalmas, akkor bocsi. A fiúktól főleg.
A kajova, komancs, dakota és csejenn törzseknél terjedt el a V-alakú favázra erősített cradleboard. A túllógó váz és a fejrész belsején rögzített íves nyersbőr betét a baba fejét védte, ha véletlenül a földre esett a bölcső.
Kajova munka, jól látszik rajta a váz összeállítási módja. A bőrből készült zsákrészt szíjakkal kötötték össze elől. A leggyakoribb gyöngyminták közé tartoztak a különböző levélformák (tölgy, juhar), a leggyakoribb színösszeállítás a sötétkék-piros volt.
A komancs példák közül nem hagyhatom ki Quanah Parker családját... A komancs bölcsőket az 1880 előtti időszakban csak rézszegecsekkel és festéssel díszítették, ezen a képen ilyen régi típusú bölcső látható.
Komancs bölcső az 1890-es évekből. Amikor a kész bölcsőbe helyezték a babát, a gyógyító ember és a nagyapa vagy egy tekintélyes idős férfi imádságával kísérve "megfüstölték", természetesen a babával együtt.
Különlegesen szép ennek a mintának a kidolgozása, sajnos ennél közelibb kép nincs róla. A favázon látható koncsók anyaga "german silver", ami egy rézből, cinkből és nikkelből ötvözött fém.
Érdekességként: varjú bölcső. Eltér az előzőekben mutatott tipikus varjú stílustól. Lehet tévedés is, de talán valószínűbb, hogy a kultúrák egymásra hatásának a példája.
Csejenn anya Howard Terpning festményén. A csejenneknél a nagymama vagy egy nagynéni készítette a bölcsőt, és a családban továbbadták.
A csejenn cradleboard részei általában a következők: faváz, maga az "ágyrész", fedő borítás, párna vagy más fejvédő, szíjak, lábtartó, napellenző vagy csukja, valamint a függesztők és a csüngő-büngők. A gyöngyökön kívül szarvasfogat és dentalium kagylót is sokszor felhasználtak a díszítéshez.
Most vettem észre, hogy szegény dakotákat kifelejtettem. Az általuk készített bölcsőket nehezen tudnám kiválogatni a csejennek közül, eléggé hasonlítanak. De ha esetleg hiányérzetet okoztam, szóljatok nyugodtan ;-)
A Curtis-sorozatból való ez a kép, varjú indián anya gyermekével. A siksági népeknél a babák több, mint két éves korukig tartózkodtak ezekben a hordozókban. Mérei és Binét híres vizsgálata jutott eszembe, ahol az ugyancsak sokáig bekötözött albán csecsemők mozgásfejlődését vizsgálták, és azt tapasztalták, hogy nagyon gyorsan behozták látszólagos lemaradásukat. (Az indiánok sem az ügyetlenségükről híresültek el.) A vizsgálatok felvetették és nyitva hagyták az indulati életre gyakorolt hatás kérdését, ami tényleg érdekes lehet. Nem tudom, van-e ezzel kapcsolatos kutatás.
Flathead bölcső az 1880-as évekből. A család nőtagjai ajándékként készítették a gyermek számára. Ezen a tájon csak egy évig hordták a babákat ilyen bölcsőben. A flathead és nez-perce törzsek stílusára jellemző a felfelé szélesedő ovális hátlap, ami bőrrel van borítva és teljes felületén gyöngy díszíti.
Geometrikus vagy virágmintás díszítés volt jellemző. Az oldalt lógó tollak és füzérek egyszerre szolgáltak játékul és spirituális védelmet biztosító amuletként.
Kásagyönggyel díszített hátlap: közelről látható, mennyire szép és pontos munka.
Varjú asszony lova teljes díszben. A két eltérő típust azért mutatom együtt, hogy látsszon a hasonlóság és a különbség is: a varjú bölcső hátlapja nem szélesedik, elől pedig széles pántok is tartják a babát.
én sem vagyok mandala-specialista, de szoktam színezni általam rajzolt mandalákat, és azt tudom, hogy kisebbfajta révületet okoz, pszichés ellazulást, ugyanakkor pedig egy spirituális út részeként a lelki fejlôdést segíti elô. Még én is csak gyakorlom :)))
Ezt találtam róla, röviden:
A mandala szimmetrikus meditációs kép, alapelemei a geometrikus formák, a kör, a négyzet, és a többi sokszög. A mandalában a kör jelképezi a szellemiséget, a négyzet az anyagi világot, a színek pedig érzelmekkel töltik fel ezeket a területeket. Az ábrákban minden színnek, minden számnak jelentése van. A mandalanézés, -rajzolás elterjedt formája a meditációnak, segíti a koncentrációt, harmonizál, kiegyensúlyoz, pihenteti a szellemet, az érzelmeket lecsendesíti. A mandalát nézve, a képre koncentrálva harmonizálhatjuk magunkat, a nekünk tetsz? képpel gyógyíthatjuk testünket, lelkünket, kikapcsolódhatunk stresszes világunkból, és rég elfeledett igazságokra, emelkedett, tiszta gondolatokra ébredhetünk rá.
A képet és az infókat köszönöm, nem csalódtam az indiánokban: szellemviláguk mindig is a szimbólumaikon keresztül volt megközelíthetô számukra, nem csoda, ha "akármilyen" mintákat nem hajlandók belehelyezni a "térbe". Épp ezért szeretem ôket, a hitviláguk közel áll az enyémhez :)))
Zavarba hozol :) De igazán örülök, hogy nem csak az én lelkemet melengette meg ez a ruha.
Legkedvesebb rokonom - aki egyébként művészet-terapeuta - szintén a mandalafestéshez hasonlította a gyöngyözést, bár inkább a pszichére gyakorolt hatása miatt, nem a szellemi világgal való kapcsolattartás eszközeként. Én bevallom, nagyon tájékozatlan vagyok mandala-ügyben, szívesen venném, ha írnál róla pár sort, mármint a "működéséről". Láttam már indián mandalákat is, de eddig még nem foglalkoztam velük.
A díszítés folyamatát többféleképp értelmezik egyébként, a "varázslástól" - különféle "erők" mozgósítását értem alatta - az imádságig, ami a Teremtő felé mozduló hálaadó és kérő lelki tevékenység. Azt hiszem, ha az időben meg tudnánk figyelni, az előbbiből az utóbbi felé tartó lassú elmozdulást látnánk. Persze ez durva általánosítás, de mégis ez a benyomásom.
Egy érdekes történetet olvastam arapaho asszonyokról. Egy etnobizniszben érdekelt üzletember megpróbálta rávenni őket, hogy régi quillwork-minták másolásával élesztgessék a hagyományokat. Visszautasították az ajánlatot, mert már nem tudták, hogy a minták mit jelentenek és milyen folyamatokat indítanak el a szellemi világban. Nem merték lemásolni őket. Komolyan veszik ezt.
Csejenn kislány az 1910-es évekből. Sajnos nem színes, de azért jól érzékelhető a hasonlóság a megcsodált pow-wow ruhával. A kidolgozottság ugyan nem éri el a mostani ruhák szintjét, de szerintem ez a folyamatos fejlődést mutatja. Attól a perctől kezdve, hogy az asszonyok "rávetették magukat" a póni-gyöngyökre, egyre komolyabb szintre fejlesztették a mesterséget. Művészetnek is hívhatjuk nyugodtan. Persze a felhasznált gyöngyök színválasztéka meghatározza a lehetőségeket is, főleg a színátmenetek lehetőségét. A magas fényű "fire-polished" üveggyöngyök is kellettek az összhatáshoz.
A XIX. századi ruhákból mutattam már néhányat, a mostaniak mellett egyszerűnek tűnnek. De akkoriban is csináltak gyönyörű dolgokat: a bébihordozók gyöngymintái messze felülmúlták a ruhákat. Ha lesz egy kis időm rá, teszek fel néhány közeli képet.
Nagyon szép ruha, szemet és lelket gyönyörködtetô. Valószínüleg olyasmi lehetett ilyet készíteni, mint amikor mandalát fest az ember: egyfajta meditáció. Vajon régen is csináltak ilyet tényleg? Úgy értem: ennyire kidolgozott ruhákat?
A navahó cradle egészen egyszerűnek tűnik, de azért van mit írni róla. A navahók szerint a bölcsőt a Szent Nép - a hitvilágukban élő természetfeletti lények közössége - ajándékozta az embereknek. Férfiak és nők is készítették, egy magányosan álló fa keleti oldalából. Fontos volt, hogy a fa ép legyen, villámcsapás, széltörés, medvemancs nyoma ne legyen rajta. (Érdekes, hogy egyes pueblo indiánok éppen a villámsújtotta fákat részesítették előnyben.) A két deszka a Föld Anyát és az Ég Atyát jelképezte. A fejvédő íve a szivárvány, a borítás a fehér felhők jelképe volt. A gyermek nemét a bölcső oldalán jelölték. Bal oldalon egy türkiz kő jelölte, hogy a baba kisfiú, jobb oldalon egy fehér kagyló pedig azt jelentette, hogy a bölcső lakója kislány.
A harmincas években készült ez a fotó. 
Ennek a sziklarózsa (Purshia stansburiana) nevű fának a foszló kérgéből téptek az asszonyok párnaszerű bélést a bölcsőbe. Puhaságán kívül kellemes illata miatt is szerették.
Sziasztok!
A fényképészek rémei lehettek ezek a sajtkukac kislányok :) És csodát tudtak tenni, a múltba merevülő pillanatba az el nem múló valóságot lopták bele. A képen újra Naiche - mint scout - és harmadik felesége, Haozinne látható 1898-ban az Indian Congress alatt. A kislány Amelia vagy Hazel, a kisfiú feltehetően Christian Jr. (forrás: SIRIS) 
Ezen a képen elég jól látszik a kötés módja is.
Azért mégiscsak jobb kinn. Nem álltam meg, hogy ezt fel ne tegyem, annyira helyes ez a kis apacs husi, ahogy örül a kiszabadulásnak :)
Sziasztok!
Fun volt a neve a jobb oldali harcosnak, aki sajnos félig lemaradt erről a képről, de a lényeg azért így is látszik, a keze. Valahogy mindig azt hittem, hogy a lovat fogja, de itt jól látszik, hogy Naiche combjára teszi a kezét, aki éppen nincs a régebbi megalázkodó és bizalmas hangulatában. Nyugtatás, visszatartás, erősítés? Mindenképp visszaad valamit abból a lelkiállapotból, feszültségből, ami ezt a sorsdöntő helyzetet átitatta. Nem nagy dolog, de talán mégis megláttat valamit az emberi viszonyrendszerből még abban a kevéssé valószínű esetben is, ha a beállításnál a fotós adott ilyen irányú instrukciót. Fun később öngyilkos lett Alabamában, féltékenységből. Mielőtt megtette, feleségét is meglőtte, de az asszony túlélte a lövést.
Gyakran olvasom egyébként, hogy Cochisenak két fia volt, Taza és Naiche. Valójában a középső sorban balról a második férfi a legkisebb királyfi, Alchesay, Naiche édestestvére, fehérhegyi apacs főnök. (Taza más anyától született.)
Érdekesnek találom a bébihordozók fajtáit és elterjedését, ha unalmas, akkor bocsi. A fiúktól főleg.
Kajova munka, jól látszik rajta a váz összeállítási módja. A bőrből készült zsákrészt szíjakkal kötötték össze elől. A leggyakoribb gyöngyminták közé tartoztak a különböző levélformák (tölgy, juhar), a leggyakoribb színösszeállítás a sötétkék-piros volt. 
A komancs példák közül nem hagyhatom ki Quanah Parker családját... A komancs bölcsőket az 1880 előtti időszakban csak rézszegecsekkel és festéssel díszítették, ezen a képen ilyen régi típusú bölcső látható. 
Komancs bölcső az 1890-es évekből. Amikor a kész bölcsőbe helyezték a babát, a gyógyító ember és a nagyapa vagy egy tekintélyes idős férfi imádságával kísérve "megfüstölték", természetesen a babával együtt. 
Különlegesen szép ennek a mintának a kidolgozása, sajnos ennél közelibb kép nincs róla. A favázon látható koncsók anyaga "german silver", ami egy rézből, cinkből és nikkelből ötvözött fém. 
Érdekességként: varjú bölcső. Eltér az előzőekben mutatott tipikus varjú stílustól. Lehet tévedés is, de talán valószínűbb, hogy a kultúrák egymásra hatásának a példája.
Csejenn anya Howard Terpning festményén. A csejenneknél a nagymama vagy egy nagynéni készítette a bölcsőt, és a családban továbbadták.
A csejenn cradleboard részei általában a következők: faváz, maga az "ágyrész", fedő borítás, párna vagy más fejvédő, szíjak, lábtartó, napellenző vagy csukja, valamint a függesztők és a csüngő-büngők. A gyöngyökön kívül szarvasfogat és dentalium kagylót is sokszor felhasználtak a díszítéshez. 
Sziasztok! (Az ígéret szép szó :))
Flathead bölcső az 1880-as évekből. A család nőtagjai ajándékként készítették a gyermek számára. Ezen a tájon csak egy évig hordták a babákat ilyen bölcsőben. A flathead és nez-perce törzsek stílusára jellemző a felfelé szélesedő ovális hátlap, ami bőrrel van borítva és teljes felületén gyöngy díszíti.
Geometrikus vagy virágmintás díszítés volt jellemző. Az oldalt lógó tollak és füzérek egyszerre szolgáltak játékul és spirituális védelmet biztosító amuletként.
Kásagyönggyel díszített hátlap: közelről látható, mennyire szép és pontos munka. 
Varjú asszony lova teljes díszben. A két eltérő típust azért mutatom együtt, hogy látsszon a hasonlóság és a különbség is: a varjú bölcső hátlapja nem szélesedik, elől pedig széles pántok is tartják a babát.
