... text. NativeAmerican Image Gallery and Sales. Return to Gallery Index. This gallery contains 151 images. Mouse over graphics to view ... history.denverlibrary.org/sales/native.html - 9k
Eredetileg a worldcat-on keresgéltem,onnan tudtam rámenni.
Ha nem találjátok, vállalkozó kedvűeknek elküldhetem a teljes hivatkozást, bár ezzel újabban nagyon vigyázok, mert nem szeretném ha valaki valami hívatlan- akaratlant kapna.
-Észak-Amerikai Indiánok-Amerika őslakóinak gazdag kultúrái a délnyugati pueblóktól a fagyos Északig (Park Kiadó-Szemtanú sorozat 25)
...a könyv hatalmas tárgyi anyaggal (pompás fejdíszek, csodás gyöngyhímzéses mokaszinok, mesteri fazekesmunkák, művészi ötvösmunkák) mutatja be az indián népek kultúráját egész Amerikában.
-Molnár László Miklós: A híres Vadnyugat (Móra Ferenc Könyvkiadó 1983)
...a könyv a vadnyugat hőskorát próbálja összefoglalni, csaknem 220 korabeli fotóval és rajzos térképekkel. Kitér a szerencsevadászokra, aranyásókra, revolverhősökre... és olyan indiánokról is olvashatunk benne, mint Ülő Bika (Tatanka Yotanka), Vörös Felhő (Makhpiya Luta), és Geronimo...
annie, mindig megdöbbentesz a képeiddel: Geronimo-ról már soket láttam, de ezt még sohasem. Köszönöm!
kat, örülök, hogy itt vagy és megosztod velünk a tapasztalataidat. Ez fontos!
És egy kis élménybeszámoló: egy hetet töltöttem a Pilisben, távol mindentől, egy tábor keretében: jó volt találkozni nyulakkal, rókákkal. Jó volt éjszaka pipázgatni és az éj hangjait hallgatni. Néha néha bóklásztam is egyet egyet, olyan helyekre ami távol va a turista utaktól és az erdő nem volt fukar: tehénszarvas-koponya és gyünyörű tollak miket hazavihettem. Felejthetetlen volt! Az erdő az utolsó menedék!
Nagyon érdekes és egyben megdöbbentő, amikről írsz.
Érdekes, hogy korábban ebben a topikban a Galgadio vagy az NJ szinte pont ugyanilyen dolgokat írtak le egy az USA-ban valaha működött indián benntlakásos iskoláról.
Azt hiszem, ezek a képek nem annyira közismertek... A felsőn Geronimo látható, az alsón Chief Naiche, a szabad csirikavák utolsó főnöke. A képek már hadifogságban, 1890-ben készültek, az alabamai korszak közepén. (Szinte hallani vélem egy idomár ostorpattogását... )
Aratott köztük a halál, miközben nyomorúságuk a környék látványosságává vált, és az "idegenforgalomból" egészíthették ki fejadagjaikat. Piacképes volt a kiszolgáltatottságuk. Nem sokkal később több, mint hetven férfi lépett be annak a hadseregnek a kötelékébe, ami fogva tartotta őket. Ilyen paradox módon szerezhették vissza emberi - harcosi - méltóságukat.
Az első bentlakásos iskolákat még a francia gyarmatositók alapitották az 1600-as években azzal a céllal, hogy "megtéritsék" az őslakosokat. Egyértelmü volt, hogy az őslakosság nem kivánt a kereszténységre áttérni, hiszen önkéntesen alig-alig jártak ezekbe az iskolákba. Az 1800-as években a protestáns egyházak a mezőgazdaság üzésére való áttérést is kitették célül. Természetesen ez nem egyezett meg a hagyományos halászó, vadászó és gyüjtögető életformával, és önkéntességen alapulva ennek a politikának sem volt sikere. 1857-ben a szövetségi kormány meghozta a Fokozatos Civilizáció törvényt (Gradual Civilization Act) - a törvény célja az őslakosság asszimilációja volt. Ezzel egyidőben a szövetségi kormány felismerte, hogy a bentlakásos iskolarendszer "segitené" a fenti törvény végrehajtását, ezért a kormány finanszirozni kezdte az iskolákat. 1876-ban hozták az Indián törvényt (Indian Act), mely meghatározta hogy ki az indián, milyen "jogaik" vannak, hol és hogyan kell élniük, stb. Az Indian Act mai napig érvényben van és erre épül a mai napig fennálló rezervátum rendszer (erről majd később többet!), mint ahogy erre épült a bentlakásos iskolarendszer is. 1920-ban kötelezővé tették a bentlakásos iskolába járást a 7-15 éves őslakos gyermekek részére. A gyerekeket erőszakkal eltávolitották a családjuktól, ill. a szülőket börtönbüntetéssel fenyegették ha nem küldték önkéntesen a gyerekeket ezekbe az iskolákba. A gyerekek nagy része csak 10 havonta találkozott a szüleivel. A saját nyelvüket ill. vallásukat tilos volt használni - ha nem engedelmeskedtek, akkor megverték őket. Az ideológia az volt, hogyha elfelejtik a nyelvüket, kulturájukat és vallásukat, akkor beépülnek majd az európai lakosságba. Az 1900-as években, a gyerekek 40-60 %-a elhalálozott a bentlakásos iskolákban. A halál oka részben tuberculosis és részben fizikai bántalmazás ill. éheztetés volt. Elfogadott gyakorlat volt, hogy az egészséges gyerekeket a TB-vel fertőzöttekkel rakták össze, és a beteg gyerekeket nem gondozták (és persze sokáig nem is volt erre gyógyszer). Az 50-es évekig az iskolákra nem adott elegendő pénzt a kormány, igy a hiányzó összeget a gyerekek munkára való kényszeritésével pótolták. Az iskolákat a katolikus, anglikán, presbiteriánus és metodista egyházak müködtették. A 90-es években sok, valamikori iskola lakó inditványozott pert az egyházak ellen, főként fizikai és szexuális bántalmazás révén. A perek nagy része már lezajlott és az egyházi tisztviselők ezen bünei bebizonyosodtak. A szövetségi kormány 2005-ben 2 billió dollár kártéritési dijt ajánlott fel az érintetteknek. Ez személyre szóló kártéritést ill. terápiás programokra szóló pénzt jelent. Az utolsó bentlakásos iskolát 1996-ban zárták be.
A bentlakásos iskolarendszernek súlyos következményei voltak a kanadai őslakosságra nézve. A nyelv és kultúra elvesztése a nemzetiségi identitás, büszkeség elvesztését jelentette. Sok gyermek azt hitte hogy a szülők kényszeritették őket ebbe a helyzetbe és a tradicionális, családra épülő kötődések bomlottak fel. Az iskolákból a saját közösségeikbe visszatérve, ezek a gyerekek már nem tudtak tradicionális módon (halászat vadászat) megélni, az iskolákban pedig nem müvelték őket, ezért többségükből munkanélküli vált. A gyerekkori fizikai és szexuális bántalmazások hasonló problémákhoz vezettek a családokon belül - ez a mai napig súlyos probléma.
Itt a környékünkön a Kuper szigeten volt egy bentlakásos iskola - az ezzel kapcsolatos per az elmúlt években játszódott le, úgy tudom, a kártérités kifizetése még most van folyamatban. Munkám révén (gyermek védelem) sok olyan emberrel találkoztam, akit ebbe az iskolába kényszeritettek. Sokan közülök alkoholistává és drog függővé váltak. Sokan a saját gyerekeiket bántalmazták - ez egy ördögi kör. Sok generációra lesz még ahhoz szükség, hogy a bentlakásos iskolák "örökségétől" megszabaduljunk.
Tudom, a fentieket nehéz olvasni, de sajnos a az Észak-amerikai indiánok történelméhez tartozik. Az USA-ban is volt bentlakásos iskolarendszer, hasonló céllal ill. következményekkel.
Ha itt lenne még köztünk az Éberhard topiktárs, most biztos megkérdezne, hogy a "csikóharcosok" voltak-e azok, akik a lovak hasa alól is tudtak tüzelni a hadseregre.
Legalábbis többnyire ilyen kaliberű kérdései voltak, de azért színes színfolt volt a topik(ok) életében...
Don! Az utolsó mondatom valami ilyesmi: távol sodródtam az igazságtól. Szóval, észrevételed valós, valóban sántít az elméletem, de ezt közöltem akkor is... ;-)
Amúgy megértelek, nehéz bevallanom, de magam is gyűjtöm a női szíveket megdobogtató alsóneműs felvételeket, itt mindjárt a kedvencem: daliás apacs harcos a hadsereg zoknijában ;-)
Nem is tudom, esetleg ez a félrefordítás eredhet abból, hogy sziú nyelven a kutya=sunka, a ló pedig szent kutyaként van elkönyvelve, azaz ta sunka. Én elsőre erre tippeltem, de lehet, hogy messze sodródtam a valóságtól...
Igen, ezt a szokást én is ismertem, de erre nem gondoltam, hogy a pányva miatt lehetett. Amúgy nem hinném, hogy Tandori ennyire ismerte a síksági indián szokásokat, de ettől még lehet, hogy neked van igazad.
A Cheyenne Dog Men vagy Dog Soldiers (Hotamitaneo) elit militáns csoport legbátrabb harcosai "kutya kötelet" (dog ropes) viseltek az öltözékükhöz erősitve. Ezeknek a bőrből hasitott szalagoknak a végére egy olyan cövek volt erősitve, amit egyébként lovak kipányvázásához használtak. A csatában, amikor a társaik veszélyben voltak, ezek a legbátrabb harcosok kipányvázták magukat a földbe és addig ebben a pozicióban maradtak, amig a társuk megmenekült a veszélyes helyzetből, vagy egy másik társuk a segitségükre tudott sietni. Még akkor sem hagyták el a poziciójukat, ha a saját életük veszélyben volt.
A fentiek alapján talán a lovakkal kapcsolatos kipányvázás analógiáját vette alapul a forditó. Ezen kivül nem találtam semmi olyan referenciát, ami a csikó harcosok elnevezést támogatná...
Azt tudja valaki, hogy miért fordította Tandori Dee Brown könyvében a "Dog Soldiers"-t "csikó harcosok"-nak?
Én arra gondoltam, hogy eredetileg a cheyenne-ek a lovakat hívhatták "nagy kutyák"-nak vagy valami hasonlónak és angolra fordításkor torzulhatott el, de ez csak tipp.
"INDIÁNOK és ősi kultúrák Észak-Amerikában (Helikon Kiadó 1993)"
Ma kaptam meg ezt a könyvet (White Elk olvtársunk ajánlatából) és tényleg nagyon klassz, bár egyelőre csak átfutottam rajta. Az apacs részbe olvasgattam bele leginkább, az alapján - és a képek miatt is - tényleg érdemes beszerezni. (Bár valószínűleg senki nem vonta kétségbe.)
Én úgy tudom, hogy az ingviselők nem (feltétlenül) főnökök voltak, hanem inkább afféle tanácsadók a főnökök mellett. Vagy inkább, mint nálunk a miniszterek, a "végrehajtó hatalom" emberei (már amennyiben ez a síksági indiánoknál értelmes kifejezés, mert ugye náluk nem volt parancsuralom), akik az akiciták segítségével tartották fenn a rendet.
Pl. Crazy Horse sem volt főnök, amikor egy ideig "shirt-wearer"-ként működött.
Köszönöm a tájékoztatást. Nem sok mindent tudok hozzáfűzni, talán csak egy idézetet, amit egy Magyarországon kiadott könyvből másoltam ki egyszer, de a címét nem tudom.
"Most ismét fordulat idejét éljük, az idő megérett a változásokra. Az asszonyok felismerik az ellenséget. Keresik az igazságot. Fiatal nőkkel beszélnek, s elmondják nekik, hogy a megerőszakolásnak nincs köze a szeretethez, sem az örömhöz. A férfiak ezáltal csak hatalmukat próbálják biztosítani - amolyan elavult hatalmat.
Az asszonyok újra megtanulják, mire való a testük, hogyan védjék meg önmagukat, s elmondják, mi a véleményük az igazságról, az alkoholról, a fogamzásgátló tablettákról és a szégyenérzetről. Igazságra, támogatásra és szeretetre vágynak, keresik azoknak a körét, akikhez csatlakozhatnának."
Nootka indián asszony
Azt hiszem, csak ilyen belső változásokban lehet reménykedni, ezek pedig nem szoktak gyors és látványos változások lenni.
Érdeklődéssel várom az iskolákkal kapcsolatos írásodat.
Valószinüleg ez a téma (őslakos nők eltünése) akkor került középpontba néhány éve, amikor a rendőrség 27 nő maradányait találta meg egy sertéstenyésztő telepén Vancouver közelében. A Pickton per még most is folyamatban van. Az a hir járja, hogy 49 nőt gyilkolt meg, de a maradványok egy részét állattápnak felőrölte. Az áldozatok mind prostituáltak és kábitószeresek voltak, sokan közülük őslakos nők. Ezen kivül, Észak Brit Kolumbiában, már évek óta tünnek el fiatal lányok, akik otthonról elszöktek valami oknál fogva. A "Highway of Tears"-nek nevezik azt a viszonylag elhagyatott autóutat, ahol ez a probléma többnyire előfordult. Ezek közül a lányok közül is sokan őslakosok. Miért? Mert az őslakosság itt viszonylagos nagy szegénységben él, nagy az alkoholisták és a kábitószerfüggőek száma közöttük, és gyakori a gyermekbántalmazás (fizikai, lelki és szexuális) - a fiatalok, főleg a lányok gyakorta elhagyják az "otthonukat" és sokan Vancouver utcáin kötnek ki, prostituáltként.
Igen, volt sok vita arról, hogy vajon a hatóságok léptek-e ezzel a problémával kapcsolatban, vagy sem. Nekem az a véleményem, hogy ugyan hol keresték volna őket? Irtózatos nagy országról van szó, még Brit Kolumbia is hatalmas nagy (Vancouver sziget pl. Magyarországnyi terület), és ráadásul viszonylag gyér a lakosság, hatalmas erdőségek, hegységek, vadonok vannak. Ha egy elhagyatott országúton stoppol valaki és beül valakinek a kocsijába, utána könnyen egy tengerszem fenekén lehet kikötni - vagy egy szakadékban, aztán a grizzly medvék tüntetik el. Nem lehet ilyen hatalmas területeket átfésülni, úgy mint Európában (és ott sem mindenhol).
De a dolog másik része szerintem az, hogy ugyan teljesen mindegy, hogy a hatóságok gyorsan vagy lassan lépnek, mert ezek a szerencsétlen eltünt nők már valószinüleg akkor nem élnek, amikor a család elkezdi keresni őket. A probléma a családokkal és az elkövetőkkel van: miért van az hogy a család nem tudja ezeket a fiatal nőket megvédeni, és miért van az, hogy vannak olyan illetők, akik büncselekményeket követnek el. A válasz véleményem szerint visszatér a fent irtakhoz: szegénység, drog függőség, gyermekbántalmazás. Az őslakosság körében különösen nagy tragédia a szexuális bántalmazás elterjedtsége (vérfertőzést is beleértve). A gyarmatositásnak, és az azt követő asszimilációs intézkedéseknek, mint pl. a bentlakásos iskola rendszernek (residential schools) nagyon súlyos következményei voltak az őslakosságra nézve. (Majd később irok többet erről az iskolarendszerről, hatásáról és a manapság folyó ezzel kapcsolatos perekről.)
A harmadik, "Three-Hide Dress" néven ismert ruhatípusról írtam már a 2255-ös hsz-ban, két fényképet is beszúrtam, amik témájukat tekintve ide kapcsolódnak.
A szabásminta alapján könnyen elképzelhetjük a készítés menetét. A felsőrészt varrással vagy kötők segítségével rögzítették a szoknyához, esetleg különálló ruhadarabként viselték.
Csejenn ruha 1870-ből (Montana)
A három színes sáv a csejenn stílus jellegzetessége. A ruhán a négy szent szín jelenik meg: a piros az élet, a sárga a Nap, a fekete az ellenség fölötti győzelem, a fehér pedig a hajnal szimbólumaként. A piros színt gyapjúszövet betét biztosítja, míg a sárga festés eredménye.
Komancs ruha 1860-ból (Oklahoma) A tulajdonosa minden bizonnyal előkelő család tagja volt, ezt mutatja az akkoriban még nehezen elérhető díszek változatos felhasználása. A különböző gyöngyökön kívül pénzérmék, kagylók és fémkúpocskák díszítik a sárgára és zöldre festett ruhát.
Komancs ruha 1890 (Oklahoma) A gyönggyel hímzett sávok alapján ránézésre csejenn ruhának tűnhet, árulkodik azonban a gyöngyhímzés technikája, az úgynevezett "flat gourd stitch" (melynél a gyöngyszemek egyesével vannak ráöltve a bőrre). Az öv kerek díszei (concho), a lelógó dísz és a csatok ezüstből készültek. A hosszú szárú mokaszin szintén 1890 körüli.
(Forrás: National Museum of the American Indian)
A változatosság kedvéért mutatom meg ezt a képet. 1898-ban készült és a Rinehart sorozat része. A képen látható csirikava lány (Hattie Tom) ruhája két részből állt, ahogy a 2255-ben bemutatott apacs ruhák is. Az asszonyok ebben az időben már nem jártak bőrruhában, de a fiatal lányok számára elkészítették a Napkelte Tánchoz kapcsolódó díszes ruhát. (A fiatalembert Bonie Tela néven ismerjük, San Carlos apacs volt. Egy pillantást vethetünk a férfiak általános viseletére is.)
Mint már említettem, az 1820-as évektől kezdődően új ruhatípusok terjedtek el. Két állatbőr felhasználásával készült a "Two-Hide Dress", elterjedése a mellékelt térképen látható.
Két színben összeillő bőrből formálták a ruhát, összevarrva őket a vállrészen és a karok alatt. A hátsó lábak visszahajtásával gallérszerű rész alakult ki, mely a hát- és a mellrészen húzódott végig. Az állatok farkát a korai ruhákról nem vágták le. A mellső lábak a szoknya bővülő fazonát adták, ami a lovaglásnál igen praktikus volt.
Arikara ruha 1840-ből. Jól látható az állat farka. A díszítés kékeszöld és piros földfestékkel készült.
Ezt a lakota lányruhát a kék "pony"-gyöngyökön kívül 150 valódi szarvasfog díszíti, ami igen tekintélyes mennyiség. Kiváló vadászra, esetleg kereskedelmi úton történő beszerzésre utal. (Egy állatnak csak két fogát használták fel.) 1850 körül készült.
Yakama ruha 1860-ból, a fennsík jellegzetes gyöngyös-rojtos stílusában. Többféle gyöngyöt használtak hozzá, a nagyméretű kék, zöld és arany színű gyöngyöket "Russian" vagy "Siberian bead" néven tartjuk számon, mert orosz kereskedők vitték Észak-Amerikába, bár eredetileg Olaszországból vagy Bohémiából származtak. Az apró, a mi kásagyöngyünkhöz hasonló "seed bead" típusú gyöngyök is megjelennek ezen a darabon.
1855 körül készült lakota ruha. Körülbelül ebben az időben kezdték az állat farkát U-alakú hímzett panellel helyettesíteni. A könnyebben beszerezhető apró gyöngyök nagyobb kreativitást, új minták kidolgozását tették lehetővé. Ezen a ruhán kereszt alakú minták láthatók, melyek a négy égtájat vagy a hajnalcsillagot jelképezték.
1865-re a lakota asszonyok fontos kereskedelmi terméke lett a mell fölött teljesen gyönggyel borított női ruha. Ehhez sokszor három állatbőrt használtak fel, szabása azonban a hagyományos kétbőrös mintát követte.
Örülök, hogy többet tudhatok meg erről a népről, akik valahogy kicsit kimaradtak a tudatunkból, mivel társadalmi viszonyaikat tekintve kilógnak az elterjedt "indián" képből.
Néhány éve olvastam az Amnesty International felhívását a kanadai őslakos nők védelmében, akiknek az eltűnése esetén a hatóságok nem nagyon mozdulnak, ezért aztán mindenki, akinek bizarr ötletei vannak, (őslakos és nem őslakos urak egyaránt) megtalálja őket. Érdekelne, hogy Te hogyan látod ezt, engem meglepett, hogy éppen Kanadában öltött ez a jelenség olyan méreteket, hogy külön kiemelje az AI.
Köszi a tippet, letöltögettem egy adagot, elleszek vele egy darabig :) (Az ékezetek hiánya nem zavar, nem azért mondtam.)
Dee Brown könyvén gondolkodtam el. Annyira szép a fordítás is - és itt elsősorban az indiánok beszédeire gondolok - hogy még ma is emlékszem néhányra, ami gyerekkoromban szíven ütött.
"Bár igazságtalanul bántak velem, reménykedem. Nincs két szívem... Együtt vagyunk hát újra, hogy valamiképp béke legyen. Mint a Föld, oly súlyos szégyenem, de megteszem, amit barátaim tanácsolnak. "(Motavato - Kormos Üst)
Eddig tudom csak fejből. Másokat is írhatnék, Joseph, Cochise és mások szavait, amikről úgy éreztem, felhallatszanak az égbe. (És ma is úgy gondolom.)
Röviden szeretnék kitérni a XIX. századi női ruhák fejlődésére. Három legfontosabb típusként a "side-fold", a "two-hide" és a "three-hide dress" említhető, mindegyikről szeretnék pár szót írni.
Karl Bodmer: Chan-Cha-Uia-Teuin Teton Sioux Woman (1833-1839)
a rajzon látható asszonyt "side-fold" típusú viseletben a mai Dél-Dakota területén, Fort Pierre-ben rajzolta le Bodmer. Mivel ezt a viselet 1920 táján kezdett kimenni a divatból, nagyon kevés maradt fenn belőle, múzeumi kollekciókban összesen 11-et tartanak számon.
A készítés folyamata látható a képen, a számozás szerinti sorrend a jó. Időnként két darab bőrből készült, egy varrott oldallal.
1830-ból való side-fold ruha, szintén Dél-Dakotából. Quillwork díszítése mellett - a kereskedelmi szállítás módja miatt "pony" gyöngy néven ismert - gyöngyöket láthatunk rajta. Ezek igen értékes dísznek számítottak. William Clark 1804-es feljegyzésében a kék gyöngy társadalmi szerepét az aranyéhoz, a fehér gyöngy szerepét az ezüstéhez hasonlította.
Én a Vancouver szigeten élek Kanadában, és a körülöttünk élő Coast Salish indiánokkal kapcsolatban szeretnék hozzájárulni a topichoz.
A Coast Salish többek között a Vancouver sziget azon részein telepedett le kb 4-5 ezer évvel ezelőtt, amit a Nootka és a Kwakiutl törzsek még nem foglaltak el. A kontinens belsejében élő indiánokhoz képest bonyolult, magántulajdonra épülő osztálytársadalmat alakitottak ki. Halászatból, kagyló és bogyógyüjtögetésből éltek, az éhezést nemigen ismerték. Miután nem kellett az élelem után vándorolniuk, igy állandó falvakban telepedtek le, az óceán partján. Cédrusból készült házakat épitettek. A "hosszú ház" (long house) kb. 170 m hosszú és 20 m széles volt. Egy házban a kiterjedt család, kb. 40 ember élt. A tetőtérben akasztották fel a füstölt lazacokat. Szinte kizárólag vizi utakon közlekedtek, cédrusból kivájt kenuval. A férfiak hálóval halászták a lazacot, a nők pedig kagylókat ástak ill. gyüjtöttek. A hitviláguk az ember és az állatvilág harmóniájára épült. Pl. azt hitték hogy a lazac egy emberfeletti lény, aki az óceán mélyén emberalakot ölt, de a lazac ivás idején lazacként feláldozza magát az embereknek. Tehát tisztelték az állatot, amit elfogyasztottak élelmül. A társadalmuk felső és alsó osztályból, illetve rabszolgákból állt. A törzsfőnöki rang egyenes ágon öröklődött. Mivel viszonylagos jólétben éltek, az enyhe teleket ünnepségekkel és játékokkal töltötték el. Ismertek lacrosse-hoz és rugby-hoz hasonló játékokat. 1862-ben az európaiaktól elkapott himlő kb. a felére csökkentette a lakosságukat. A rezervátum rendszer kialakitása után különböző törzsek nevén ismerjük őket, mint pl. a Snuneymuxw, Chemainus, Cowichan - de történelmileg és antropológiailag ezek a törzsek mind a Coast Salish népekhez tartoznak.
Én is a Karl May könyveken nőttem fel. Nagyot csodálkoztam amikor kijöttem és megismertem a kanadai indiánok történelmét és jelenét. Szomorú történet, majd irok többet is később.
Nehez megmondani mikor es hogy kezdodott nalam az erdeklodes az indianok irant, valamikor gyerekkoromban lehetett, mint szerintem a tobbsegnel is. Természetesen kozrejatszottak a konyvek is, eleinte Cooper, aztan a komolyabb muvek, pl a Dee Brown fele konyv. Azt hozzateszem azert, eleg keves irodalmat talaltam eddig magyarul, ugyhogy az ilyen konyvajanloknak kulon orulok :) Angolul tudoknak en is ajanlanek valamit, "Anthropological Papers of The American Museum of Natural History", ez egy tobb reszes anyag ami a mult szazad elejen irodott, tlingitektol navajokig, kosarfonastol vallasi ceremoniakig szinte mindenrol szo van benne. Nem tudom biztosan hogy nalam az osszes resz megvan e ( ez kb 2,3 gb pdf fajlokban), az interneten talaltam, szoval akit erdekel probaljon rakeresni, valahonnan biztosan letoltheto. Hmm, az ekezetekkel kapcsolatban, eleg sokaig nelkuloznom kellett a magyar karaktereket, es idovel sajnos megszokja az ember, ha ez zavar valakit akkor elnezest kerek erte :) Az USA-ban nem jartam meg sajnos, de remelem egyszer sikerul.
Körülbelül hasonló a témája, bár inkább a mai helyzettel foglalkozik... Nekem nagyon tetszett, bár kissé elszomorító, tárgyilagos :(( Ebben a könyvben olvastam először az egytizenhatod-rész indiánokról, és a nyomorról, amiben ma élnek :(
Azt hiszem, ezek a képek nem annyira közismertek... A felsőn Geronimo látható, az alsón Chief Naiche, a szabad csirikavák utolsó főnöke. A képek már hadifogságban, 1890-ben készültek, az alabamai korszak közepén. (Szinte hallani vélem egy idomár ostorpattogását... )
Aratott köztük a halál, miközben nyomorúságuk a környék látványosságává vált, és az "idegenforgalomból" egészíthették ki fejadagjaikat. Piacképes volt a kiszolgáltatottságuk. Nem sokkal később több, mint hetven férfi lépett be annak a hadseregnek a kötelékébe, ami fogva tartotta őket. Ilyen paradox módon szerezhették vissza emberi - harcosi - méltóságukat.
A harmadik, "Three-Hide Dress" néven ismert ruhatípusról írtam már a 2255-ös hsz-ban, két fényképet is beszúrtam, amik témájukat tekintve ide kapcsolódnak. 
A szabásminta alapján könnyen elképzelhetjük a készítés menetét. A felsőrészt varrással vagy kötők segítségével rögzítették a szoknyához, esetleg különálló ruhadarabként viselték. 
Csejenn ruha 1870-ből (Montana)
Komancs ruha 1860-ból (Oklahoma) A tulajdonosa minden bizonnyal előkelő család tagja volt, ezt mutatja az akkoriban még nehezen elérhető díszek változatos felhasználása. A különböző gyöngyökön kívül pénzérmék, kagylók és fémkúpocskák díszítik a sárgára és zöldre festett ruhát.
Komancs ruha 1890 (Oklahoma) A gyönggyel hímzett sávok alapján ránézésre csejenn ruhának tűnhet, árulkodik azonban a gyöngyhímzés technikája, az úgynevezett "flat gourd stitch" (melynél a gyöngyszemek egyesével vannak ráöltve a bőrre). Az öv kerek díszei (concho), a lelógó dísz és a csatok ezüstből készültek. A hosszú szárú mokaszin szintén 1890 körüli.
A változatosság kedvéért mutatom meg ezt a képet. 1898-ban készült és a Rinehart sorozat része. A képen látható csirikava lány (Hattie Tom) ruhája két részből állt, ahogy a 2255-ben bemutatott apacs ruhák is. Az asszonyok ebben az időben már nem jártak bőrruhában, de a fiatal lányok számára elkészítették a Napkelte Tánchoz kapcsolódó díszes ruhát. (A fiatalembert Bonie Tela néven ismerjük, San Carlos apacs volt. Egy pillantást vethetünk a férfiak általános viseletére is.) 
Mint már említettem, az 1820-as évektől kezdődően új ruhatípusok terjedtek el. Két állatbőr felhasználásával készült a "Two-Hide Dress", elterjedése a mellékelt térképen látható.
Két színben összeillő bőrből formálták a ruhát, összevarrva őket a vállrészen és a karok alatt. A hátsó lábak visszahajtásával gallérszerű rész alakult ki, mely a hát- és a mellrészen húzódott végig. Az állatok farkát a korai ruhákról nem vágták le. A mellső lábak a szoknya bővülő fazonát adták, ami a lovaglásnál igen praktikus volt. 
Arikara ruha 1840-ből. Jól látható az állat farka. A díszítés kékeszöld és piros földfestékkel készült.
Ezt a lakota lányruhát a kék "pony"-gyöngyökön kívül 150 valódi szarvasfog díszíti, ami igen tekintélyes mennyiség. Kiváló vadászra, esetleg kereskedelmi úton történő beszerzésre utal. (Egy állatnak csak két fogát használták fel.) 1850 körül készült. 
Yakama ruha 1860-ból, a fennsík jellegzetes gyöngyös-rojtos stílusában. Többféle gyöngyöt használtak hozzá, a nagyméretű kék, zöld és arany színű gyöngyöket "Russian" vagy "Siberian bead" néven tartjuk számon, mert orosz kereskedők vitték Észak-Amerikába, bár eredetileg Olaszországból vagy Bohémiából származtak. Az apró, a mi kásagyöngyünkhöz hasonló "seed bead" típusú gyöngyök is megjelennek ezen a darabon. 
1855 körül készült lakota ruha. Körülbelül ebben az időben kezdték az állat farkát U-alakú hímzett panellel helyettesíteni. A könnyebben beszerezhető apró gyöngyök nagyobb kreativitást, új minták kidolgozását tették lehetővé. Ezen a ruhán kereszt alakú minták láthatók, melyek a négy égtájat vagy a hajnalcsillagot jelképezték.
1865-re a lakota asszonyok fontos kereskedelmi terméke lett a mell fölött teljesen gyönggyel borított női ruha. Ehhez sokszor három állatbőrt használtak fel, szabása azonban a hagyományos kétbőrös mintát követte.
Sziasztok!
A készítés folyamata látható a képen, a számozás szerinti sorrend a jó. Időnként két darab bőrből készült, egy varrott oldallal.
1830-ból való side-fold ruha, szintén Dél-Dakotából. Quillwork díszítése mellett - a kereskedelmi szállítás módja miatt "pony" gyöngy néven ismert - gyöngyöket láthatunk rajta. Ezek igen értékes dísznek számítottak. William Clark 1804-es feljegyzésében a kék gyöngy társadalmi szerepét az aranyéhoz, a fehér gyöngy szerepét az ezüstéhez hasonlította.
