Köszönöm a tájékoztatást. Nem sok mindent tudok hozzáfűzni, talán csak egy idézetet, amit egy Magyarországon kiadott könyvből másoltam ki egyszer, de a címét nem tudom.
"Most ismét fordulat idejét éljük, az idő megérett a változásokra. Az asszonyok felismerik az ellenséget. Keresik az igazságot. Fiatal nőkkel beszélnek, s elmondják nekik, hogy a megerőszakolásnak nincs köze a szeretethez, sem az örömhöz. A férfiak ezáltal csak hatalmukat próbálják biztosítani - amolyan elavult hatalmat.
Az asszonyok újra megtanulják, mire való a testük, hogyan védjék meg önmagukat, s elmondják, mi a véleményük az igazságról, az alkoholról, a fogamzásgátló tablettákról és a szégyenérzetről. Igazságra, támogatásra és szeretetre vágynak, keresik azoknak a körét, akikhez csatlakozhatnának."
Nootka indián asszony
Azt hiszem, csak ilyen belső változásokban lehet reménykedni, ezek pedig nem szoktak gyors és látványos változások lenni.
Érdeklődéssel várom az iskolákkal kapcsolatos írásodat.
Valószinüleg ez a téma (őslakos nők eltünése) akkor került középpontba néhány éve, amikor a rendőrség 27 nő maradányait találta meg egy sertéstenyésztő telepén Vancouver közelében. A Pickton per még most is folyamatban van. Az a hir járja, hogy 49 nőt gyilkolt meg, de a maradványok egy részét állattápnak felőrölte. Az áldozatok mind prostituáltak és kábitószeresek voltak, sokan közülük őslakos nők. Ezen kivül, Észak Brit Kolumbiában, már évek óta tünnek el fiatal lányok, akik otthonról elszöktek valami oknál fogva. A "Highway of Tears"-nek nevezik azt a viszonylag elhagyatott autóutat, ahol ez a probléma többnyire előfordult. Ezek közül a lányok közül is sokan őslakosok. Miért? Mert az őslakosság itt viszonylagos nagy szegénységben él, nagy az alkoholisták és a kábitószerfüggőek száma közöttük, és gyakori a gyermekbántalmazás (fizikai, lelki és szexuális) - a fiatalok, főleg a lányok gyakorta elhagyják az "otthonukat" és sokan Vancouver utcáin kötnek ki, prostituáltként.
Igen, volt sok vita arról, hogy vajon a hatóságok léptek-e ezzel a problémával kapcsolatban, vagy sem. Nekem az a véleményem, hogy ugyan hol keresték volna őket? Irtózatos nagy országról van szó, még Brit Kolumbia is hatalmas nagy (Vancouver sziget pl. Magyarországnyi terület), és ráadásul viszonylag gyér a lakosság, hatalmas erdőségek, hegységek, vadonok vannak. Ha egy elhagyatott országúton stoppol valaki és beül valakinek a kocsijába, utána könnyen egy tengerszem fenekén lehet kikötni - vagy egy szakadékban, aztán a grizzly medvék tüntetik el. Nem lehet ilyen hatalmas területeket átfésülni, úgy mint Európában (és ott sem mindenhol).
De a dolog másik része szerintem az, hogy ugyan teljesen mindegy, hogy a hatóságok gyorsan vagy lassan lépnek, mert ezek a szerencsétlen eltünt nők már valószinüleg akkor nem élnek, amikor a család elkezdi keresni őket. A probléma a családokkal és az elkövetőkkel van: miért van az hogy a család nem tudja ezeket a fiatal nőket megvédeni, és miért van az, hogy vannak olyan illetők, akik büncselekményeket követnek el. A válasz véleményem szerint visszatér a fent irtakhoz: szegénység, drog függőség, gyermekbántalmazás. Az őslakosság körében különösen nagy tragédia a szexuális bántalmazás elterjedtsége (vérfertőzést is beleértve). A gyarmatositásnak, és az azt követő asszimilációs intézkedéseknek, mint pl. a bentlakásos iskola rendszernek (residential schools) nagyon súlyos következményei voltak az őslakosságra nézve. (Majd később irok többet erről az iskolarendszerről, hatásáról és a manapság folyó ezzel kapcsolatos perekről.)
A harmadik, "Three-Hide Dress" néven ismert ruhatípusról írtam már a 2255-ös hsz-ban, két fényképet is beszúrtam, amik témájukat tekintve ide kapcsolódnak.
A szabásminta alapján könnyen elképzelhetjük a készítés menetét. A felsőrészt varrással vagy kötők segítségével rögzítették a szoknyához, esetleg különálló ruhadarabként viselték.
Csejenn ruha 1870-ből (Montana)
A három színes sáv a csejenn stílus jellegzetessége. A ruhán a négy szent szín jelenik meg: a piros az élet, a sárga a Nap, a fekete az ellenség fölötti győzelem, a fehér pedig a hajnal szimbólumaként. A piros színt gyapjúszövet betét biztosítja, míg a sárga festés eredménye.
Komancs ruha 1860-ból (Oklahoma) A tulajdonosa minden bizonnyal előkelő család tagja volt, ezt mutatja az akkoriban még nehezen elérhető díszek változatos felhasználása. A különböző gyöngyökön kívül pénzérmék, kagylók és fémkúpocskák díszítik a sárgára és zöldre festett ruhát.
Komancs ruha 1890 (Oklahoma) A gyönggyel hímzett sávok alapján ránézésre csejenn ruhának tűnhet, árulkodik azonban a gyöngyhímzés technikája, az úgynevezett "flat gourd stitch" (melynél a gyöngyszemek egyesével vannak ráöltve a bőrre). Az öv kerek díszei (concho), a lelógó dísz és a csatok ezüstből készültek. A hosszú szárú mokaszin szintén 1890 körüli.
(Forrás: National Museum of the American Indian)
A változatosság kedvéért mutatom meg ezt a képet. 1898-ban készült és a Rinehart sorozat része. A képen látható csirikava lány (Hattie Tom) ruhája két részből állt, ahogy a 2255-ben bemutatott apacs ruhák is. Az asszonyok ebben az időben már nem jártak bőrruhában, de a fiatal lányok számára elkészítették a Napkelte Tánchoz kapcsolódó díszes ruhát. (A fiatalembert Bonie Tela néven ismerjük, San Carlos apacs volt. Egy pillantást vethetünk a férfiak általános viseletére is.)
Mint már említettem, az 1820-as évektől kezdődően új ruhatípusok terjedtek el. Két állatbőr felhasználásával készült a "Two-Hide Dress", elterjedése a mellékelt térképen látható.
Két színben összeillő bőrből formálták a ruhát, összevarrva őket a vállrészen és a karok alatt. A hátsó lábak visszahajtásával gallérszerű rész alakult ki, mely a hát- és a mellrészen húzódott végig. Az állatok farkát a korai ruhákról nem vágták le. A mellső lábak a szoknya bővülő fazonát adták, ami a lovaglásnál igen praktikus volt.
Arikara ruha 1840-ből. Jól látható az állat farka. A díszítés kékeszöld és piros földfestékkel készült.
Ezt a lakota lányruhát a kék "pony"-gyöngyökön kívül 150 valódi szarvasfog díszíti, ami igen tekintélyes mennyiség. Kiváló vadászra, esetleg kereskedelmi úton történő beszerzésre utal. (Egy állatnak csak két fogát használták fel.) 1850 körül készült.
Yakama ruha 1860-ból, a fennsík jellegzetes gyöngyös-rojtos stílusában. Többféle gyöngyöt használtak hozzá, a nagyméretű kék, zöld és arany színű gyöngyöket "Russian" vagy "Siberian bead" néven tartjuk számon, mert orosz kereskedők vitték Észak-Amerikába, bár eredetileg Olaszországból vagy Bohémiából származtak. Az apró, a mi kásagyöngyünkhöz hasonló "seed bead" típusú gyöngyök is megjelennek ezen a darabon.
1855 körül készült lakota ruha. Körülbelül ebben az időben kezdték az állat farkát U-alakú hímzett panellel helyettesíteni. A könnyebben beszerezhető apró gyöngyök nagyobb kreativitást, új minták kidolgozását tették lehetővé. Ezen a ruhán kereszt alakú minták láthatók, melyek a négy égtájat vagy a hajnalcsillagot jelképezték.
1865-re a lakota asszonyok fontos kereskedelmi terméke lett a mell fölött teljesen gyönggyel borított női ruha. Ehhez sokszor három állatbőrt használtak fel, szabása azonban a hagyományos kétbőrös mintát követte.
Örülök, hogy többet tudhatok meg erről a népről, akik valahogy kicsit kimaradtak a tudatunkból, mivel társadalmi viszonyaikat tekintve kilógnak az elterjedt "indián" képből.
Néhány éve olvastam az Amnesty International felhívását a kanadai őslakos nők védelmében, akiknek az eltűnése esetén a hatóságok nem nagyon mozdulnak, ezért aztán mindenki, akinek bizarr ötletei vannak, (őslakos és nem őslakos urak egyaránt) megtalálja őket. Érdekelne, hogy Te hogyan látod ezt, engem meglepett, hogy éppen Kanadában öltött ez a jelenség olyan méreteket, hogy külön kiemelje az AI.
Köszi a tippet, letöltögettem egy adagot, elleszek vele egy darabig :) (Az ékezetek hiánya nem zavar, nem azért mondtam.)
Dee Brown könyvén gondolkodtam el. Annyira szép a fordítás is - és itt elsősorban az indiánok beszédeire gondolok - hogy még ma is emlékszem néhányra, ami gyerekkoromban szíven ütött.
"Bár igazságtalanul bántak velem, reménykedem. Nincs két szívem... Együtt vagyunk hát újra, hogy valamiképp béke legyen. Mint a Föld, oly súlyos szégyenem, de megteszem, amit barátaim tanácsolnak. "(Motavato - Kormos Üst)
Eddig tudom csak fejből. Másokat is írhatnék, Joseph, Cochise és mások szavait, amikről úgy éreztem, felhallatszanak az égbe. (És ma is úgy gondolom.)
Röviden szeretnék kitérni a XIX. századi női ruhák fejlődésére. Három legfontosabb típusként a "side-fold", a "two-hide" és a "three-hide dress" említhető, mindegyikről szeretnék pár szót írni.
Karl Bodmer: Chan-Cha-Uia-Teuin Teton Sioux Woman (1833-1839)
a rajzon látható asszonyt "side-fold" típusú viseletben a mai Dél-Dakota területén, Fort Pierre-ben rajzolta le Bodmer. Mivel ezt a viselet 1920 táján kezdett kimenni a divatból, nagyon kevés maradt fenn belőle, múzeumi kollekciókban összesen 11-et tartanak számon.
A készítés folyamata látható a képen, a számozás szerinti sorrend a jó. Időnként két darab bőrből készült, egy varrott oldallal.
1830-ból való side-fold ruha, szintén Dél-Dakotából. Quillwork díszítése mellett - a kereskedelmi szállítás módja miatt "pony" gyöngy néven ismert - gyöngyöket láthatunk rajta. Ezek igen értékes dísznek számítottak. William Clark 1804-es feljegyzésében a kék gyöngy társadalmi szerepét az aranyéhoz, a fehér gyöngy szerepét az ezüstéhez hasonlította.
Én a Vancouver szigeten élek Kanadában, és a körülöttünk élő Coast Salish indiánokkal kapcsolatban szeretnék hozzájárulni a topichoz.
A Coast Salish többek között a Vancouver sziget azon részein telepedett le kb 4-5 ezer évvel ezelőtt, amit a Nootka és a Kwakiutl törzsek még nem foglaltak el. A kontinens belsejében élő indiánokhoz képest bonyolult, magántulajdonra épülő osztálytársadalmat alakitottak ki. Halászatból, kagyló és bogyógyüjtögetésből éltek, az éhezést nemigen ismerték. Miután nem kellett az élelem után vándorolniuk, igy állandó falvakban telepedtek le, az óceán partján. Cédrusból készült házakat épitettek. A "hosszú ház" (long house) kb. 170 m hosszú és 20 m széles volt. Egy házban a kiterjedt család, kb. 40 ember élt. A tetőtérben akasztották fel a füstölt lazacokat. Szinte kizárólag vizi utakon közlekedtek, cédrusból kivájt kenuval. A férfiak hálóval halászták a lazacot, a nők pedig kagylókat ástak ill. gyüjtöttek. A hitviláguk az ember és az állatvilág harmóniájára épült. Pl. azt hitték hogy a lazac egy emberfeletti lény, aki az óceán mélyén emberalakot ölt, de a lazac ivás idején lazacként feláldozza magát az embereknek. Tehát tisztelték az állatot, amit elfogyasztottak élelmül. A társadalmuk felső és alsó osztályból, illetve rabszolgákból állt. A törzsfőnöki rang egyenes ágon öröklődött. Mivel viszonylagos jólétben éltek, az enyhe teleket ünnepségekkel és játékokkal töltötték el. Ismertek lacrosse-hoz és rugby-hoz hasonló játékokat. 1862-ben az európaiaktól elkapott himlő kb. a felére csökkentette a lakosságukat. A rezervátum rendszer kialakitása után különböző törzsek nevén ismerjük őket, mint pl. a Snuneymuxw, Chemainus, Cowichan - de történelmileg és antropológiailag ezek a törzsek mind a Coast Salish népekhez tartoznak.
Én is a Karl May könyveken nőttem fel. Nagyot csodálkoztam amikor kijöttem és megismertem a kanadai indiánok történelmét és jelenét. Szomorú történet, majd irok többet is később.
Nehez megmondani mikor es hogy kezdodott nalam az erdeklodes az indianok irant, valamikor gyerekkoromban lehetett, mint szerintem a tobbsegnel is. Természetesen kozrejatszottak a konyvek is, eleinte Cooper, aztan a komolyabb muvek, pl a Dee Brown fele konyv. Azt hozzateszem azert, eleg keves irodalmat talaltam eddig magyarul, ugyhogy az ilyen konyvajanloknak kulon orulok :) Angolul tudoknak en is ajanlanek valamit, "Anthropological Papers of The American Museum of Natural History", ez egy tobb reszes anyag ami a mult szazad elejen irodott, tlingitektol navajokig, kosarfonastol vallasi ceremoniakig szinte mindenrol szo van benne. Nem tudom biztosan hogy nalam az osszes resz megvan e ( ez kb 2,3 gb pdf fajlokban), az interneten talaltam, szoval akit erdekel probaljon rakeresni, valahonnan biztosan letoltheto. Hmm, az ekezetekkel kapcsolatban, eleg sokaig nelkuloznom kellett a magyar karaktereket, es idovel sajnos megszokja az ember, ha ez zavar valakit akkor elnezest kerek erte :) Az USA-ban nem jartam meg sajnos, de remelem egyszer sikerul.
Körülbelül hasonló a témája, bár inkább a mai helyzettel foglalkozik... Nekem nagyon tetszett, bár kissé elszomorító, tárgyilagos :(( Ebben a könyvben olvastam először az egytizenhatod-rész indiánokról, és a nyomorról, amiben ma élnek :(
Korniss Péter: Vörös Felhő földjén (Corvina Kiadó 1982)
-egy magyar fiatalember, aki fényképezőgéppel a kezében végiglátogatta az Újvilág rezervátumait 1972-73-ban. Korniss Péterrel együtt láthatunk belülről navajo hogan-eket, megtekinthetjük Wounded Knee emlékhelyét, San Geronimo templomát, részt vehetünk egy felejthetetlen pow-wow-n, és még sok mást is tapasztalhatunk. A könyv a valóság megrázó képeit is közvetíti: egy hajdan dicső nép jelenlegi sanyarú helyzetét: elhagyott kocsik, düledező viskók, munkanélküliség, alkohol és drogproblémák jellemzőek a rezervátumokra, de megvannak még a reményt fel nem adó öregek is, mint Frank Fools Crow, aki 80 éves kora ellenéri is fáradhatatlanul közvetíti a múlt örökségét vörös gyermekei számára. Van még remény. A könyv a valóságot tükrözi: sokan még ma is csak tollkoronás vademberekre gondolnak, ha az "indián" szót hallják, és nem tudják, hogy ez a megtiport és kisemmizett nép. Ez a könyv segít tisztán látni. És miért pont az oglala Vörös Felhő (Makhpiya Luta)? Mert jelképpé vált, élete egyszerre tükrözi a harcos múltat és a megeggyezések hozta keserű jelenét. Ajánlom jó szívval!
"Fehér Szarvas általad említett könyvéről nem is hallottam még."
Ijedtemben megnéztem a cetlimet. A helyes cím: A vadludak asszonya, rosszul emlékeztem, ráadásul nem is erre gondoltam, mert ez valószínűleg csak kéziratban létezik. A Hajnalcsillag főnök című könyvet akartam kérdezni, mert erre maga F.Sz. hivatkozik a Hét Fekete Hold mellékletében, tehát valószínűsítettem, hogy kiadták valamikor. Tudok még egy Rézbőrű messiás című könyvéről is, de ne kérdezd, hogy honnan, valahol a neten találkoztam a címmel, de infók nélkül. Szóval lehet, hogy ezek tényleg csak kéziratban léteznek.
Egy Hét Fekete Hold boldog tulajdonosa vagyok, de sajnos restauráltatni kéne, mert szétesett már egészen, nem is nagyon merek hozzányúlni. A melléklete viszont szkennelt változatban fenn van a gépemen, kb. 25 oldal, oldalanként 1,5-1,7 MB, ha jól emlékszem. Ha érdekel, szívesen elküldözgetem.
Az "érthetetlen" mondatod természetesen nem volt érthetetlen, csak érdekelt a mögötte húzódó világlátás. Sokszor engem is megérintenek az általad említett érzések, és valami ősi mélységekből feltörő vágy egy kerítések nélküli szabad és emberi léptékű élet után. (Nem akarok képmutató módon úgy tenni, mintha a mérleg másik serpenyőjében nem lennének más, ambivalens érzéseim például a törzsi háborúkkal, a kínzásokkal vagy a vérbosszúval kapcsolatban, de azokról már írtam eleget.)
INDIÁNOK és ősi kultúrák Észak-Amerikában (Helikon Kiadó 1993)
-tudomásom szerint, átfogóan az indián népről, ennél a könyvnél nincs részletesebb kis hazánkban magyarul. A könyv Észak-Amerikán belül az indián és eszkimó népekkel foglalkozik igen részletesen. Az arhív fotók felejthetetlenek és lenyűgözőek. (pl.: Chief Josheph/Hein-mot Too-ya-la-kekt -ről is van egy kép amit sehol az interneten nem találok, szintúgy Wovokáról, és még sorolhatnám.) A könyvben találhatók még igényes rajzok, térképek és 38 tabló amin az indián kézműipar remekeit mutatják be. Gyönyörűek és autentikusak. A kivitel igénye, hatalmas album jellegű... Mindent összevetve, valóban nem hiányozhat egyetlen rajongó/érdeklődő polcáról sem. Aki teheti szerezze be, mert hatalmas ismeretanyaggal gyarapodhat általa...
A Vadnyugat hőskora (Helikon Kiadó 1994)
-ez a kötet előbbi folytatása, ami bevándorlók életével foglalkozik és bőven kitér az indiánok életére is a határvidék-politika kapcsán. Paraméterei megegyeznek az előbbivel: gyönyörű korabeli fotók, térképek stb. Igen érdekesek benne a tablókon bemutatott rézszögekkel diszített indián puskák és azok tokjai. Szintén kötelező darabnak tartom. Az utolsó fejezet az indiánok alkonyával foglalkozik és láthatunk egy kétoldalas fényképet amikor is két indián teljes harci díszben pingpongozik Buffalo Bill Cody Show műsorának szünetében. :)
annie99: Fehér Szarvas általad említett könyvéről nem is hallottam még. Ami tudomásom szerint megjelent: -A Sziklás Hegyek Varázslója -Hét Fekete Hold -A Békepipa ...én ezekről tudtam, és ezek közül nekem csak az első van meg. Igen nehéz beszerezni ezeket. Köszönöm a felvilágosítást! Beszéltem!
Engem az indiánok egyszerü és természetes gondolkodása ragadott meg, amit az eddigi ismereteim alapján megtudtam erről... A természettel való harmónia és a transzcendenciához közeli életmód... A "minden-mindennel-összefügg", és "mindennek-oka-van" világlátás és a testvériség eszméja nagyon közel áll az enyémhez. :))
Engem is érdekelne egy könyvismertető. Azt hiszem, lenne mit bepótolnom :))
Sziasztok! A festett ingek következő darabja 1870-ből való, Itazipcho (Sans Arc) Lakota készítésű. A lakotáknál csak a kiváltságos főnökök hordhatták, akik kiváló harci tetteikkel érdemelhették ki. Kötelességek is jártak a kitüntetéssel, az "ingviselőnek" (Wicasa Yatapicas) elsőnek kellett lenni a harcban és utolsónak a visszavonulásban. Ha egy harcos elvesztette lovát, köteles volt segítségére sietni. Amennyiben elmulasztotta, kivetkőztethették ingéből, ami nagy szégyent jelentett önmaga és a családja számára is.
Általános jellemzők a kar és a mell díszített sávjai, valamint a bőrrojtok és skalpfürtök. Ez utóbbiak lehettek a családtagok ajándékai is, de sokszor származtak a megölt ellenségtől, vagy állatok szőréből. Minden esetben az ing viselőjének tetteire emlékeztettek, más kultúrák kitüntetéseihez hasonló módon. Fontos szerepük volt lovagláskor, hullámzó lobogásuk az erő érzetét fokozta.
A sárga-kék színvilág a lakota gondolkodásban élő kozmikus rend két alapelemére, az égre és a sziklákra utal. A festett minták jelentése mára már bizonytalanná vált. Csillagképek vagy állatnyomok stilizált ábrázolására tippelnek a szakértők ennél a hárompöttyös mintánál. A festett mintákról általánosságban elmondható, hogy gyakran jelképeztek kulturális eszményeket, sokszor emlékeztettek történetekre, nagyritkán pedig egyszerűen csak esztétikai szerepük volt. Az ing elkészítése és elsődleges díszítése egy köztiszteletben álló asszony feladata volt, míg a végső művelet - a festés és a skalpfürtök rögzítése - ünnepélyes keretek között, az "ingviselők" által történt.
(ez a war shirt - az eddigi hasonlókkal együtt - a Minneapolis Institute of Arts anyagából való)
Nos, az érthetetlen mondatom magyarázata ez: megértették a saját emberi mivoltukat és ezzel harmóniát tudtak teremteni, gondolok itt az orvosságos emberekre, a vénekre, a bölcsekre... ahogy beszélgettek a természettel, a Teremtővel. Ilyesmire gondoltam (elnézést, ha félreérthető voltam). A legtöbbet látni meg arra utal, amit a természet feletti spiritus világból megtapasztaltak. (Érthetőbb?) Sámándobolás? Nem hinném, ugyanis nem vagyok sámán. Csak szeretem az egyszerű tiszta ritmusokat és mivel kaptam ajándékba egyik barátomtól egyszer egy sámándobot, úgy gondoltam nem hagyom porosodni :)
"Bölcsen fogták fel a dolgokat, abból az emberei pozícióból ahonnan a legtöbbet lehet látni."
Ez egy nagyon érdekes gondolat, kifejtenéd picit bővebben? Az emberi pozíciók kérdésére gondolok, meg arra, hogy miből lehet a legtöbbet látni.
"elszívok egy adag dohányt a saját magam által készített kalumeten és táncolok, dobolok, tüzet rakok."
Szabályos sámándobolás? (Lehet, hogy butaság a kérdésem, nem nagyon értek hozzá.)
Mi is hegyek közelében élünk, de sajna sokkal ritkábban jutunk fel. A közelmúltban egy lájtos kenutúrán vettünk részt a Tiszán és az öreg Túron. Gyönyörű szép a Túr, csak a gyerekeket sokat kellett agitálni, hogy húzzák be az evezőt meg a fejüket. Nem indián gyerekek :)
"Úgy érzem sok embernek erre lenne szüksége, hogy kilépjen magából, beszélgessen a másik emberrel, együtt tevékenykedjenek, valóban megismerje a másikat, stb..."
Ezzel teljesen egyetértek.
"Tervezem, hogy a könyvekről írnék ide egy kis ismertetőt, ha lehet, hogy mindenki tudja mit keressen, mi az ami megjelent magyarul..."
Szerintem mindenki örömmel fogadná az ismertetőt. Egyből meg is kérdezem, hogy a Vadlovak asszonya című Fehér Szarvas könyv nincs meg Neked véletlenül?
Érdekes, hogy Harasztyt említed ebben a sorban. Amit olvastam tőle, abból úgy tűnt, hogy nem volt annyira elragadtatva az indiánoktól, még ha elismerte is bizonyos szempontból a képességeiket, kultúrgőgjéből olyankor sem nagyon engedett. Ezzel persze nem volt egyedül az utazók között, és becsületére szól, hogy a saját bénázásaikat is leírta. Már régóta tervezem, hogy pár részletet idézek itt a topikban, főleg egy békepipás jelenet tetszett nagyon.
Valóban érdekes a kérdés amit feltettél. Ki miért vonzódik eme kultúra iránt? Vajon lehet-e erre teljeskörű választ adni? Próbáljuk meg! Nos, ha egy mondatban kellene erre válaszolni én azt mondanám azért szeretem ezeket a természeti népeket, mert tudták és megértették hol a helyük a világban. Bölcsen fogták fel a dolgokat, abból az emberei pozícióból ahonnan a legtöbbet lehet látni. A természetben éltek, és be tudtak rendezkedni egy olyan életre ahol valóban volt boldogság valóban voltak emberi értékek, és minden más dolog a háttérbe szorult. Számomra követendő példa. Amit én ebből a saját életembe meg tudok valósítani, vagy át tudok lopni az a természetjárás. Esztergomban élek, és itt lüktetnek a hegyek az erdők. Számos bővízű forrás van amit meg is látogatok legalább 3 naponta az erdő mélyén. Néha felülök valamelyik hegy tetejére, megnézem a naplementét, elszívok egy adag dohányt a saját magam által készített kalumeten és táncolok, dobolok, tüzet rakok. Van egy barátom akivel időnként tartunk egy inipit, izzasztókunyhó szertartást, csónakokkal hasítjuk végig a Dunát, hogy egy megfelelő eldugott szigetet keressünk. Mondhatom életreszóló élmény az ilyesmi. Úgy érzem sok embernek erre lenne szüksége, hogy kilépjen magából, beszélgessen a másik emberrel, együtt tevékenykedjenek, valóban megismerje a másikat, stb... Másik vetülete ennek a könyvek. Igyekszem nagyon sok könyvet olvasni ebben a témában. Ép tegnap végeztem Borvendég Deszkáss Sándor/Fehér Szarvas: a Sziklás Hegyek Varázslója c. könyvével és még mindig a hatása alatt vagyok. Hihetetlen, hogy ilyen kiemelkedő "sachem"-ek gazdagítják a Magyar Nemzetet, mint Baktay Ervin vagy Fehér Szarvas, hogy Haraszthy Ágostont ne is említsem (aki, ha jól tudom nem volt törzsfőnök, de kiemelkedő amit megélt) . Szóval számomra fontosak a könyvek, ez az a csatorna, ahol közel tudok kerülni ehhez a lekiséghez. Tervezem, hogy a könyvekről írnék ide egy kis ismertetőt, ha lehet, hogy mindenki tudja mit keressen, mi az ami megjelent magyarul... Én így látom! Szívesen meghallgatnék másokat is! Beszéltem!
Miénk a megtiszteltetés, hogy végigolvastál minket, köszönjük.
A tippet is. Gondolom, Larry McMurtry regényére alapozzák a sorozatot. Bevallom, nem olvastam el, sőt filmen is csak a Lonesome Dove 2 első háromnegyed óráját láttam. Lehet, hogy túl korán adtam fel, de a jellemábrázolások és a rendezői szándék - ami elsősorban a gyomorforgatásra irányult - ilyen jellegű önvédelemre késztetett :)
Tv-sorozatban hasonlót nem tudok elképzelni, érdeklődve várom Kék Kacsa (félvér komancs bandita, kitalált személy) politikailag korrekt figuráját :)
Mesélnél valamit az "indiános" érdeklődésed fókuszáról? Persze csak ha szívesen ...
Ez a kérdésem természetesen nem csak comesoutholynak szól, igazán érdekel, hogy ki miért érdeklődik egy ilyen távoli kultúra iránt. (Ékezet nélkül íróknak esetleg nem annyira távoli :)
Pár hétig nem terheltem a szervert, most kicsit bepótolom. Nagyon jellegzetes a képen látható tarisznyaszerű táska, amit "bandolier bag" néven tartanak számon. Dél-Kanadától Kansasig terjedt el a használata, nagyjából az 1840-1940 közötti időszakban, bár a kultúra újjászületésének szellemében ma is készítenek hasonló darabokat. Széles vállpántból és téglalap alakú középrészből áll, melyen általában zseb is található.
Bár kezdetben valóban táskaként funkcionált, szerepe mindinkább a látványelemek irányába tolódott: viselőjének státuszát és gazdagságát volt hivatva megjeleníteni. Így a zseb lassan álzsebbé vált, sőt sokszor el is tűnt. Eredetileg a férfiak viselete volt, de számos fotó maradt fenn, melyeken asszonyok is hordják. A nyeregre és a lovak nyakába is akasztották időnként, vagy - mint ezen a képen - többet is hordhattak egyszerre.
A különböző törzsek munkái stílusjegyeik alapján valamennyire elkülöníthetők, de a kereskedelmi kapcsolatok révén elég nagy volt a keveredés, a stílusjegyek átvétele, valamint sok a bizonytalan eredetű darab.
Ez egy korai ojibwe munka az 1860-as évekből. Zöld és piros gyapjúfonalból, kézi szövéssel készült. Ekkor még szélesen nyíló zseb volt rajta. A két pánt - bár hasonlít - nem egyforma.
Santee gyűjtésből való ez a gyönggyel díszített ojibwe táska, az 1930-as évekből. Minden bizonnyal cserekereskedelmi termék volt. Rev. Joseph A. Gilfillan episzkopális misszionárius már 1901-ben megemlékezik arról, hogy az ojibwe asszonyok télen készített és felhalmozott gyöngymunkáit a férfiak nyáron pónikra cserélték.
Ez is a 30-as években készült, ojibwe munka. Érdemes megfigyelni az aszimmetrikus vállpántot, ez eléggé jellemző a törzs stílusára. A leveleken látható erezet is fontos ismertetőjegy.
John Blackbird (omaha) 1910
1910-ből való omaha táska. A ló-motívum eléggé általános volt már az 1860-as évektől kezdve. Szimmetria és a minta egysége a jellemzó.
Képeslap winnebago indiánnal a '10-es évekből. Jól látszik az ismétlődő minta a táskán, ami a törzs jellemző stílusjegye.
Winnebago munka 1890-ből, ismétlődő geometrikus mintákkal és viszonylag keskeny virágmintás panellel
Végül egy 1945 táján készült - valószínűleg potawatomi készítésű - táska. Feltűnő a modernebb dizájn és a különleges új színek használata. A kultúra újraéledésének és fejlődésének szép példája.
Az infókat a Nebraska State Historical Society anyagából szipkáztam, természetesen a teljesség igénye nélkül.
eltartott egy darabig vegigolvasni az osszes hozzaszolast :) koszonet mindenkinek, rengeteg erdekes dolgot irtatok.
annie figyelmebe ajanlom ( es mindenki maseba is persze akit erdekel), kb osz vegen keszul el egy uj amerikai tv sorozat, a cime "Comanche Moon", reszletes infom nincs sajna, nehany kepet sikerult csak talalni a forgatasrol.
Remeljuk azert lesz olyan jo legalabb mint az "into the west" :)
Ezek a kiemelések feldobott labdák számomra, mivel a protestantizmus és az őslakosság drámai találkozásának éppen ezek az aspektusai izgalmasak igazán. Azt hiszem, nem öncélú dolog ezzel foglalkozni, mivel az "ügy" a mai napig is ott izzik a hamu alatt. Valami hálaadási pulyka sül rajta :)
"az emberiség még meg nem váltott óriási többségéhez képest isteni kivételnek tartották magukat. Nagy mértékben az exkluzivitás érzése jellemezte önmeghatározásukat".
Ezt látom az egyik legsúlyosabb gondnak ma is - és ezt kiterjeszteném szinte a teljes kereszténységre. Érdekesen rímel ez a gondolkodás - ami természetesen levezethető egyes bibliai igékből, ha Krisztus személyiségétől és szándékaitól eltekintünk - arra az ősi mentalitásra, hogy "mi inkább emberek vagyunk, mint a környező népek, mert mi a mi isteneinkkel beszélgetünk." Fájdalmas dolog ez, mert a kereszténységben éppenhogy benne lenne ezeknek a falaknak a ledöntése, sőt éppen erről szólna a kereszténység.
"A Mayflower utasainak leszármazottai aztán éppen ugyanolyan intoleranciával küzdöttek az indián őslakosság ellen, mint amilyen vallási türelmetlenség elől a híres hajó utasai eredetileg elmenekültek."
Népszerű gondolat volt, hogy az indiánok "az ördög kedvencei", mivel életvitelük és mentalitásuk több területen látványosan nem felelt meg a keresztény normáknak. Mégis úgy érzem, az "ördög kedvencei" mindig a hívő emberek között voltak, akik amellett, hogy hasonló természetes késztetéseiket esetleg többé-kevésbé kordában tartották, vallási gőgjükben megfeledkeztek küldetésük valódi természetéről. (Amit aztán a mormonok valahogy úgy fogalmaztak meg, hogy nem gazdagodni és ítélkezni, hanem gazdagítani és vigasztalni akarnak.) Az, ahogyan a keresztény vallás lelkületében "megízetlenült", az egyik legszomorúbb jelenség a történelemben. (Keresztényként írom ezt.)
Egy kis adalék: John Wesley, a metodizmus alapítója, akinek nagyapja és dédapja is puritán lelkész volt, 1753-ban így ír : "Ha a georgiai indiánok közül valamelyik beteg lett (de ez ritkán fordult elő addig, amíg a keresztényektől el nem tanulták a falánkságot és az iszákosságot), azok, akik a közelében voltak, megadtak neki mindent, amire szüksége volt. Ó, kicsoda téríti meg az angolokat becsületes pogányságra?"
Örülök, hogy én is rátaláltam erre a fórumra, mint mastinkala barátom!
Én is nagy szerelmese vagyok az észak-amerikai indiánoknak! De ezen belül is a velük foglalkozó irodalomnak, könyveknek! Fel is raknék egy listát a jelenleg eladó könyveimből! Ha valamelyik érdekel írjál, esetleges csere is érdekel!
- John Fire/Lame Deer és Richard Erdoes: Sánta őz, a sziú indián sámán (első kiadás!)
- Borsányi László: Hontalanok a hazájukban
- J.P. Averkijeva: Indiánok Észak-Amerikában
- Václav Solc-Petr Horejs: Amerika őslakói
- Indiánok és ősi kultúrák Észak-Amerikában
Hau Kola Waste! Örvendek, hogy rá találtam erre a fórumra! Nem sikerült még mindent végig olvasnom, de folyamatosan pótolom hiányosságom... Látom, az észak-amerikai indián kultúra szerelmesei gyűlnek itt egybe, remélem tanúlhatok Tőletek! Rólam annyit, hogy magam is igen mélyen érdeklődöm az ősi amerikaiak iránt, a többit majd folyamatosan...
sher: Devalon Small Legs Long Time Travelling feketelábú pikuni orvosságos ember, életrajza fönn van a honlapján. Jómagam egyszer találkoztam vele, így nem mondhatnám, hogy ismerem. Ismerőseim, akik közelebbi kapcsolatba is kerültek vele mondtak róla jót is és rosszat is, de mint mondtam én még ezt nem tapasztaltam, úgyhogy a híreket fenntartásokkal kezelem. Beszéltem! Mitakuyepí!
A vastagbetűs kiemelések tőlem:
Nathaniel Philbrick amerikai történész idén májusban "Mayflower" címmel a puritánok tengeri útjáról megjelent könyve közérthető stílusban szól a nehézségekről, amelyekkel a "zarándok atyáknak" a még teljesen ismeretlen Észak-Amerikában szembe kellett nézniük. A kivándorlók sajátos lelki beállítottságáról írva Philbrick bemutatja, "az emberiség még meg nem váltott óriási többségéhez képest isteni kivételnek tartották magukat. Nagy mértékben az exkluzivitás érzése jellemezte önmeghatározásukat".
Philbrick a puritánok kivándorlásának indító okait az európaiak Észak-Amerika felé történő vándorlásának kontextusába foglalva mutatja be. A bizonyos szempontból csakugyan hősies vállalkozás a részletek ismeretében amatőr, sőt részben ügyetlen vállalkozásnak bizonyult, amelynek kudarca tulajdonképpen előre elrendeltetett. Hogy az angolok egyáltalán túlélték az első évet, mindössze annak köszönhették, hogy a partvidéki törzsek torzsalkodásaiban véletlen szövetségesként megtalálták a helyüket.
A "zarándok atyákkal" kapcsolatos kutatási eredmények olvasmányosan és érdekfeszítően kerülnek terítékre. Meglehetős részletgazdagsággal ábrázolja a könyv azt is, hogy a puritánok által átélt realitás milyen nagy mértékben különbözött korábbi elvárásaiktól, de a ráépülő történelmi hagyományoktól és későbbi legendáktól is. Philbrick érzékletesen megmutatja, miként változtak meg a bevándorlók az új környezettel való érintkezésük során.
Kiderül, hogy a hódítók milyen nagy mértékben eltértek a legendákban megrajzolt képtől, azaz bár "a zarándok atyák Isten férfiai voltak, mindez korántsem jelentette, hogy visszariadtak volna az erőszak alkalmazásától". A Mayflower utasainak leszármazottai aztán éppen ugyanolyan intoleranciával küzdöttek az indián őslakosság ellen, mint amilyen vallási türelmetlenség elől a híres hajó utasai eredetileg elmenekültek.
Bár Az utolsó mohikán című regény szerint a törzs minden tagja kihalt már, a valóság ennél sokkal prózaibb: az indiánok ugyanis a világ egyik leghíresebb kaszinóját üzemeltetik, az ott szerzett bevétellel pedig végre sikerült helyreállítani az elfeledett múltjuk dicsőségét.
1826-ban jelent meg James Fenimore Cooper regénye Az utolsó mohikánról, ám Melissa Tantaquidgeon Zobel, a törzs történésze szerint "a regény csak a népirtás egyik formája volt, hiszen azzal mintegy kiírták őket a történelemből". A törzs egykori temetőjének visszaszerzésével azonban mostantól nem engedhetik, hogy Unkaszt bárki is elfeledje - állítja.
A területetet ugyanis eredetileg Unkasz törzsfőnök adta a telepeseknek azzal a feltétellel, hogy az indiánok megtarthatják a temetőt. Az 1600-as évek eleje óta használt sírkertbe több ezer mohikánt temettek, míg az utolsó törzsi szertartásra 1876-ban került sor. A mohikánok már az 1880-90-es években is pereskedtek a területért, mert azt a terjeszkedés miatt szép lassan teljesen beépítették.
A mohikánokat azonban nem kel félteni: ők üzemeltetik ugyanis a világ egyik legsikeresebb kaszinóját, és azon 50 amerikai indián törzs között vannak, akiknek sikerült visszakövetelniük egykori temetőiket vagy szent helyeiket - állítja Suzan Harjo, az indián jogokkal foglalkozó washingtoni Morning Star Institute vezetője. Az elmúlt években a cheyenne és arapaho törzsek egy coloradói tömegmészárlás helyszínét állították helyre, mialatt a Nez Perce törzs Idahóban kapta vissza szakrális központját.
"Több kaliforniai, kaszinót üzemeltető törzs kérvénye pedig a mai nap is folyamatban van" - állítja. Harjo szerint az indiánok a frissen szerzett vagyonukkal azt vásárolják vissza, ami egyébként is az övék kéne, hogy legyen. Mindezzel viszont sietni kell, hiszen több száz temetőt és szent helyet a beépítés veszélye fenyegeti.
A mohikánok már évszázadok óta szerették visszakapni a temetőjüket, ám csekély anyagi forrásaik ezt korábban nem tette lehetővé. A szövetségi szinten is elismert, közel 2000 tagú törzs a területet közel egymillió dollárért vásárolta vissza a helyi szabadkőművesektől, majd szintén egymilliót adományozott a városnak. Ezután a temetőt eredeti fényében, parkosítva állították helyre, és ott emléktáblák mutatják be, hogy az angol telepesek szövetségesének számító Unkasz sírját Andrew Jackson, Ulysses Grant és William Taft elnökök is felkeresték. Tantaquidgeon Zobel szerint a hely éppen ezért azt szimbolizálja, hogy a gyarmatosítók mellett ideje lenne, hogy a velük szövetséges indiánokról is megemlékezzenek.
A tervet a norwichi illetékesek is helyeselték, mondván az egy "történelmi hibát" hozott helyre.
A harmadik, "Three-Hide Dress" néven ismert ruhatípusról írtam már a 2255-ös hsz-ban, két fényképet is beszúrtam, amik témájukat tekintve ide kapcsolódnak. 
A szabásminta alapján könnyen elképzelhetjük a készítés menetét. A felsőrészt varrással vagy kötők segítségével rögzítették a szoknyához, esetleg különálló ruhadarabként viselték. 
Csejenn ruha 1870-ből (Montana)
Komancs ruha 1860-ból (Oklahoma) A tulajdonosa minden bizonnyal előkelő család tagja volt, ezt mutatja az akkoriban még nehezen elérhető díszek változatos felhasználása. A különböző gyöngyökön kívül pénzérmék, kagylók és fémkúpocskák díszítik a sárgára és zöldre festett ruhát.
Komancs ruha 1890 (Oklahoma) A gyönggyel hímzett sávok alapján ránézésre csejenn ruhának tűnhet, árulkodik azonban a gyöngyhímzés technikája, az úgynevezett "flat gourd stitch" (melynél a gyöngyszemek egyesével vannak ráöltve a bőrre). Az öv kerek díszei (concho), a lelógó dísz és a csatok ezüstből készültek. A hosszú szárú mokaszin szintén 1890 körüli.
A változatosság kedvéért mutatom meg ezt a képet. 1898-ban készült és a Rinehart sorozat része. A képen látható csirikava lány (Hattie Tom) ruhája két részből állt, ahogy a 2255-ben bemutatott apacs ruhák is. Az asszonyok ebben az időben már nem jártak bőrruhában, de a fiatal lányok számára elkészítették a Napkelte Tánchoz kapcsolódó díszes ruhát. (A fiatalembert Bonie Tela néven ismerjük, San Carlos apacs volt. Egy pillantást vethetünk a férfiak általános viseletére is.) 
Mint már említettem, az 1820-as évektől kezdődően új ruhatípusok terjedtek el. Két állatbőr felhasználásával készült a "Two-Hide Dress", elterjedése a mellékelt térképen látható.
Két színben összeillő bőrből formálták a ruhát, összevarrva őket a vállrészen és a karok alatt. A hátsó lábak visszahajtásával gallérszerű rész alakult ki, mely a hát- és a mellrészen húzódott végig. Az állatok farkát a korai ruhákról nem vágták le. A mellső lábak a szoknya bővülő fazonát adták, ami a lovaglásnál igen praktikus volt. 
Arikara ruha 1840-ből. Jól látható az állat farka. A díszítés kékeszöld és piros földfestékkel készült.
Ezt a lakota lányruhát a kék "pony"-gyöngyökön kívül 150 valódi szarvasfog díszíti, ami igen tekintélyes mennyiség. Kiváló vadászra, esetleg kereskedelmi úton történő beszerzésre utal. (Egy állatnak csak két fogát használták fel.) 1850 körül készült. 
Yakama ruha 1860-ból, a fennsík jellegzetes gyöngyös-rojtos stílusában. Többféle gyöngyöt használtak hozzá, a nagyméretű kék, zöld és arany színű gyöngyöket "Russian" vagy "Siberian bead" néven tartjuk számon, mert orosz kereskedők vitték Észak-Amerikába, bár eredetileg Olaszországból vagy Bohémiából származtak. Az apró, a mi kásagyöngyünkhöz hasonló "seed bead" típusú gyöngyök is megjelennek ezen a darabon. 
1855 körül készült lakota ruha. Körülbelül ebben az időben kezdték az állat farkát U-alakú hímzett panellel helyettesíteni. A könnyebben beszerezhető apró gyöngyök nagyobb kreativitást, új minták kidolgozását tették lehetővé. Ezen a ruhán kereszt alakú minták láthatók, melyek a négy égtájat vagy a hajnalcsillagot jelképezték.
1865-re a lakota asszonyok fontos kereskedelmi terméke lett a mell fölött teljesen gyönggyel borított női ruha. Ehhez sokszor három állatbőrt használtak fel, szabása azonban a hagyományos kétbőrös mintát követte.
Sziasztok!
A készítés folyamata látható a képen, a számozás szerinti sorrend a jó. Időnként két darab bőrből készült, egy varrott oldallal.
1830-ból való side-fold ruha, szintén Dél-Dakotából. Quillwork díszítése mellett - a kereskedelmi szállítás módja miatt "pony" gyöngy néven ismert - gyöngyöket láthatunk rajta. Ezek igen értékes dísznek számítottak. William Clark 1804-es feljegyzésében a kék gyöngy társadalmi szerepét az aranyéhoz, a fehér gyöngy szerepét az ezüstéhez hasonlította.
Sziasztok! A festett ingek következő darabja 1870-ből való, Itazipcho (Sans Arc) Lakota készítésű. A lakotáknál csak a kiváltságos főnökök hordhatták, akik kiváló harci tetteikkel érdemelhették ki. Kötelességek is jártak a kitüntetéssel, az "ingviselőnek" (Wicasa Yatapicas) elsőnek kellett lenni a harcban és utolsónak a visszavonulásban. Ha egy harcos elvesztette lovát, köteles volt segítségére sietni. Amennyiben elmulasztotta, kivetkőztethették ingéből, ami nagy szégyent jelentett önmaga és a családja számára is.
Általános jellemzők a kar és a mell díszített sávjai, valamint a bőrrojtok és skalpfürtök. Ez utóbbiak lehettek a családtagok ajándékai is, de sokszor származtak a megölt ellenségtől, vagy állatok szőréből. Minden esetben az ing viselőjének tetteire emlékeztettek, más kultúrák kitüntetéseihez hasonló módon. Fontos szerepük volt lovagláskor, hullámzó lobogásuk az erő érzetét fokozta.
A sárga-kék színvilág a lakota gondolkodásban élő kozmikus rend két alapelemére, az égre és a sziklákra utal. A festett minták jelentése mára már bizonytalanná vált. Csillagképek vagy állatnyomok stilizált ábrázolására tippelnek a szakértők ennél a hárompöttyös mintánál. A festett mintákról általánosságban elmondható, hogy gyakran jelképeztek kulturális eszményeket, sokszor emlékeztettek történetekre, nagyritkán pedig egyszerűen csak esztétikai szerepük volt. Az ing elkészítése és elsődleges díszítése egy köztiszteletben álló asszony feladata volt, míg a végső művelet - a festés és a skalpfürtök rögzítése - ünnepélyes keretek között, az "ingviselők" által történt.
Pár hétig nem terheltem a szervert, most kicsit bepótolom. Nagyon jellegzetes a képen látható tarisznyaszerű táska, amit "bandolier bag" néven tartanak számon. Dél-Kanadától Kansasig terjedt el a használata, nagyjából az 1840-1940 közötti időszakban, bár a kultúra újjászületésének szellemében ma is készítenek hasonló darabokat. Széles vállpántból és téglalap alakú középrészből áll, melyen általában zseb is található. 
A különböző törzsek munkái stílusjegyeik alapján valamennyire elkülöníthetők, de a kereskedelmi kapcsolatok révén elég nagy volt a keveredés, a stílusjegyek átvétele, valamint sok a bizonytalan eredetű darab.
Santee gyűjtésből való ez a gyönggyel díszített ojibwe táska, az 1930-as évekből. Minden bizonnyal cserekereskedelmi termék volt. Rev. Joseph A. Gilfillan episzkopális misszionárius már 1901-ben megemlékezik arról, hogy az ojibwe asszonyok télen készített és felhalmozott gyöngymunkáit a férfiak nyáron pónikra cserélték. 
Ez is a 30-as években készült, ojibwe munka. Érdemes megfigyelni az aszimmetrikus vállpántot, ez eléggé jellemző a törzs stílusára. A leveleken látható erezet is fontos ismertetőjegy.
John Blackbird (omaha) 1910
1910-ből való omaha táska. A ló-motívum eléggé általános volt már az 1860-as évektől kezdve. Szimmetria és a minta egysége a jellemzó.
Képeslap winnebago indiánnal a '10-es évekből. Jól látszik az ismétlődő minta a táskán, ami a törzs jellemző stílusjegye.
Winnebago munka 1890-ből, ismétlődő geometrikus mintákkal és viszonylag keskeny virágmintás panellel
Végül egy 1945 táján készült - valószínűleg potawatomi készítésű - táska. Feltűnő a modernebb dizájn és a különleges új színek használata. A kultúra újraéledésének és fejlődésének szép példája.