Hau Kola Waste! Örvendek, hogy rá találtam erre a fórumra! Nem sikerült még mindent végig olvasnom, de folyamatosan pótolom hiányosságom... Látom, az észak-amerikai indián kultúra szerelmesei gyűlnek itt egybe, remélem tanúlhatok Tőletek! Rólam annyit, hogy magam is igen mélyen érdeklődöm az ősi amerikaiak iránt, a többit majd folyamatosan...
sher: Devalon Small Legs Long Time Travelling feketelábú pikuni orvosságos ember, életrajza fönn van a honlapján. Jómagam egyszer találkoztam vele, így nem mondhatnám, hogy ismerem. Ismerőseim, akik közelebbi kapcsolatba is kerültek vele mondtak róla jót is és rosszat is, de mint mondtam én még ezt nem tapasztaltam, úgyhogy a híreket fenntartásokkal kezelem. Beszéltem! Mitakuyepí!
A vastagbetűs kiemelések tőlem:
Nathaniel Philbrick amerikai történész idén májusban "Mayflower" címmel a puritánok tengeri útjáról megjelent könyve közérthető stílusban szól a nehézségekről, amelyekkel a "zarándok atyáknak" a még teljesen ismeretlen Észak-Amerikában szembe kellett nézniük. A kivándorlók sajátos lelki beállítottságáról írva Philbrick bemutatja, "az emberiség még meg nem váltott óriási többségéhez képest isteni kivételnek tartották magukat. Nagy mértékben az exkluzivitás érzése jellemezte önmeghatározásukat".
Philbrick a puritánok kivándorlásának indító okait az európaiak Észak-Amerika felé történő vándorlásának kontextusába foglalva mutatja be. A bizonyos szempontból csakugyan hősies vállalkozás a részletek ismeretében amatőr, sőt részben ügyetlen vállalkozásnak bizonyult, amelynek kudarca tulajdonképpen előre elrendeltetett. Hogy az angolok egyáltalán túlélték az első évet, mindössze annak köszönhették, hogy a partvidéki törzsek torzsalkodásaiban véletlen szövetségesként megtalálták a helyüket.
A "zarándok atyákkal" kapcsolatos kutatási eredmények olvasmányosan és érdekfeszítően kerülnek terítékre. Meglehetős részletgazdagsággal ábrázolja a könyv azt is, hogy a puritánok által átélt realitás milyen nagy mértékben különbözött korábbi elvárásaiktól, de a ráépülő történelmi hagyományoktól és későbbi legendáktól is. Philbrick érzékletesen megmutatja, miként változtak meg a bevándorlók az új környezettel való érintkezésük során.
Kiderül, hogy a hódítók milyen nagy mértékben eltértek a legendákban megrajzolt képtől, azaz bár "a zarándok atyák Isten férfiai voltak, mindez korántsem jelentette, hogy visszariadtak volna az erőszak alkalmazásától". A Mayflower utasainak leszármazottai aztán éppen ugyanolyan intoleranciával küzdöttek az indián őslakosság ellen, mint amilyen vallási türelmetlenség elől a híres hajó utasai eredetileg elmenekültek.
Bár Az utolsó mohikán című regény szerint a törzs minden tagja kihalt már, a valóság ennél sokkal prózaibb: az indiánok ugyanis a világ egyik leghíresebb kaszinóját üzemeltetik, az ott szerzett bevétellel pedig végre sikerült helyreállítani az elfeledett múltjuk dicsőségét.
1826-ban jelent meg James Fenimore Cooper regénye Az utolsó mohikánról, ám Melissa Tantaquidgeon Zobel, a törzs történésze szerint "a regény csak a népirtás egyik formája volt, hiszen azzal mintegy kiírták őket a történelemből". A törzs egykori temetőjének visszaszerzésével azonban mostantól nem engedhetik, hogy Unkaszt bárki is elfeledje - állítja.
A területetet ugyanis eredetileg Unkasz törzsfőnök adta a telepeseknek azzal a feltétellel, hogy az indiánok megtarthatják a temetőt. Az 1600-as évek eleje óta használt sírkertbe több ezer mohikánt temettek, míg az utolsó törzsi szertartásra 1876-ban került sor. A mohikánok már az 1880-90-es években is pereskedtek a területért, mert azt a terjeszkedés miatt szép lassan teljesen beépítették.
A mohikánokat azonban nem kel félteni: ők üzemeltetik ugyanis a világ egyik legsikeresebb kaszinóját, és azon 50 amerikai indián törzs között vannak, akiknek sikerült visszakövetelniük egykori temetőiket vagy szent helyeiket - állítja Suzan Harjo, az indián jogokkal foglalkozó washingtoni Morning Star Institute vezetője. Az elmúlt években a cheyenne és arapaho törzsek egy coloradói tömegmészárlás helyszínét állították helyre, mialatt a Nez Perce törzs Idahóban kapta vissza szakrális központját.
"Több kaliforniai, kaszinót üzemeltető törzs kérvénye pedig a mai nap is folyamatban van" - állítja. Harjo szerint az indiánok a frissen szerzett vagyonukkal azt vásárolják vissza, ami egyébként is az övék kéne, hogy legyen. Mindezzel viszont sietni kell, hiszen több száz temetőt és szent helyet a beépítés veszélye fenyegeti.
A mohikánok már évszázadok óta szerették visszakapni a temetőjüket, ám csekély anyagi forrásaik ezt korábban nem tette lehetővé. A szövetségi szinten is elismert, közel 2000 tagú törzs a területet közel egymillió dollárért vásárolta vissza a helyi szabadkőművesektől, majd szintén egymilliót adományozott a városnak. Ezután a temetőt eredeti fényében, parkosítva állították helyre, és ott emléktáblák mutatják be, hogy az angol telepesek szövetségesének számító Unkasz sírját Andrew Jackson, Ulysses Grant és William Taft elnökök is felkeresték. Tantaquidgeon Zobel szerint a hely éppen ezért azt szimbolizálja, hogy a gyarmatosítók mellett ideje lenne, hogy a velük szövetséges indiánokról is megemlékezzenek.
A tervet a norwichi illetékesek is helyeselték, mondván az egy "történelmi hibát" hozott helyre.
Ez az összeállítás tegnap lett volna aktuális, de csak most jutottam idáig. Egy kicsit hosszú lett, de egy időre búcsúzom is vele. Két vagy három hétig nem leszek gépközelben. Kellemes nyarat kívánok mindenkinek!
Erről jutott eszembe, hogy Borvendég Deszkáss Sándor sokat beszél egy "Abroncs" nevű titkos közös tanácsról, ami már a rezervátumi időkben szerveződött, és a törzsek egységét tűzte ki célul. Elmesél egy történetet, melyben ez a szövetség, melynek többek között varjú, navahó és lakota tagjait említi, elmenekít egy dakota ménest a vadszámlálók elől, akik rá akarják tenni a kezüket. Eléggé nem tudtam elképzelni, hogy ilyen tényleg létezett, ahogy az "Egyenes Út Szövetség" (régi lakota igazságszolgáltató titkos társaság, akik a hazugokat el nem tűnő nyomot hagyó mérgezett nyíllal jelölték meg) is mesei elemnek tűnt. Aztán egyszer olvastam egy rövid cikket az Abroncsról valahol a neten, de persze most nem találom. (Sher cikkének nosztalgikusan emlékező részei is érdekesek voltak számomra.) Tudtok valamit erről a szervezetről?
Nézd, ha arra gondolsz, az nyilvánvaló, hogy ők agresszoroknak tekintették a lakotákat, cheyenneket, arapahókat. De az is tény, hogy annak idején ők is úgy vették el a területet a sosónoktól. És a lakoták sem maguktól jöttek, őket az ojibwe-k űzték keletre. A korábbi erőegyensúlyt a keletről érkező tűzfegyverek és a délről érkező lovak borították fel, amelyik törzs előbb jutott hozzájuk, az rákényszeríthette az akaratát a másikra.
De amúgy ezek a népek mindig is háborúztak egymás ellen, egyik sem nagyon vethet a másik szemére semmit.
Kb. olyan ez, mint a népvándorlás, jöttek a hunok, avarok, magyarok, besenyők, kunok, mongolok, minden újonnan jött hódítónak tekinthető.
Próbáljátok meg a varjak szemszögéből nézni az indián háborúk eseményeit: egyből más kép jön ki, mint a gonosz amerikai lovasság kontra vadászmezőiket védő hős lakoták és csejennek klisé...
A dolgok nem ilyen egyértelműek.
Egy kis segítség: a Tibb honlapján van fönn egy rövid összefoglaló a varjak történetéről.
Nem is kötekedésnek vettem. Nos, ha olyanokra gondolsz, ahol a szövetséges indiánok egyenrangú partnerként szerepelnek a katonák mellett, olyan valóban nem nagyon van.
Mondjuk, Karl May és Cooper igyekeztek törekedni erre Winnetou és Csingacsguk alakjának megalkotásával.
Ha már filmek, bemutatom a névadómat :) Nem komoly, csak pont a regisztráció előtt nem sokkal néztük meg a Buffalo Bill és az indiánok c. filmet, amiben Geraldine Chaplin játssza Annie Oakley-t, és még a hatása alatt álltam:) Mindenkinek ajánlom úgy megnézni a DVD-t , hogy a szinkron alatt a magyar felirat is olvasható. (Nem lesz egyforma.) Életre szóló élmény. Utoljára tini koromban éltem át ilyen igazi fergeteges röhögőgörcsöt.
"Én Galgadio hozzászólását úgy értelmeztem, hogy egyes amerikai hazafiak másként, esetleg éppen fordítva látják, mint mi, lakota, cheyenne stb. rajongók."
A kérdésemet úgy értettem, hogy a lakoták a "jók" és a paunik a "rosszak" beállítású alkotásokkal szemben léteznek-e olyanok, melyekben a lakoták "rosszak", és a hadsereggel szövetséges epizodisták pozitív figurák, akik homo sapiensként vannak ábrázolva, gondolkodó és érző emberekként. Szerintem ez a "fordítva".
De tényleg nem kötekedni akartam, csak megkérdezni, hogy ismertek-e ilyen filmet vagy könyvet, vagy ilyen beállítottságú akármit. Akár amerikai, akár egyéb eredetűt. Nem is zárom ki a létezését, csak nem tudok felidézni egyet sem.
"Éppen ez az, ami érdekelne, hogy létezik-e "fordítva", vagyis olyan attitűd, hogy a varjúk, pónik és arikarák a "szövetségeseink voltak az ellenséges indiánok ellen"?
Vagy csak a "minden indián gazember, néhány törzs szerencsére még áruló is, ami nekünk jól jött..."?"
Én Galgadio hozzászólását úgy értelmeztem, hogy egyes amerikai hazafiak másként, esetleg éppen fordítva látják, mint mi, lakota, cheyenne stb. rajongók.
Az két megközelítésmód, pedig, amiről te írsz, szerintem csak árnyalatokban különbözik, a hős mindenképp a hadsereg, de azért vannak még mellettük epizodisták, a szövetséges indiánok, akiknek felhasználták a szolgáltatásait, de gyakran alig bántak velük jobban, mint az ellenséges törzsekkel. Ha jól rémlik, egyes apacs scout-okat ugyanúgy internáltak, mint Geronimoékat.
Azért köszönöm :) Közben annyit kiderítettem, hogy valóban egy Conquest című, 1930-as némafilm(?), ami erősen ontopik itt:) Ha valaki véletlenül belefut, kérem szóljon!
Lakota rajongóknak néhány mokaszint még szeretnék mutatni. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a lakota anyag mindenből többszörös "túlerőben" van bármelyik más nép fellelhető anyagához képest, ezt a néhány mokaszint kb. százötven pár közül választottam ki. De ez nem von le a szépségükből.
Ez a harci ing valószínűleg szintén absaalooke eredetű, és 1850 előtt készült. Quillwork díszítése mellett gyöngyök is láthatók, de még csak másodlagos szerepben. Az ingen látható apró lyukak jelentése már nem ismert.
Ennél a technikánál lószőrt használtak fel, melyet oly ügyesen rejtettek a minta alá, hogy csak a hátoldalon látszik.
Ez az ing Sinte Gleska (Chief Spotted Tail) lakota főnök tulajdona volt. 1853 körül készült. 150 skalpfürt díszíti, melyek mind valamilyen nevezetes cselekedethez, legyőzött ellenséghez vagy zsákmányolt lóhoz kapcsolódnak.
Ennél a technikánál inakkal rögzítették a tüskéket. A három szín (fehér, fekete és vörös), valamint a sávok és körök váltakozása a korabeli takarókról is ismert.
Az ilyen - kivételes képességű - személyek ruhájáról azt tartják, hogy transzcendens módon őrzik viselőjük erejét.
Ráadásként néhány lakota quillwork. Azt hiszem, annak a megállapítása, hogy melyik törzs melyik technikát fejlesztette a legmagasabb szintre, leginkább attól függ, hogy ki mondja :)
"Nyilván egy konzervatív amerikai hazafi, akinek a szemében kékkabátos lovaskatonák a mai napig hatalmas hősök, az másképp látja a dolgokat.
Esetleg pont fordítva:-)"
Éppen ez az, ami érdekelne, hogy létezik-e "fordítva", vagyis olyan attitűd, hogy a varjúk, pónik és arikarák a "szövetségeseink voltak az ellenséges indiánok ellen"?
Vagy csak a "minden indián gazember, néhány törzs szerencsére még áruló is, ami nekünk jól jött..."?
A másik jelenség, aminek a lélektani hátterét nem nagyon tudom átérezni, az a tudathasadás, ahogyan legyőzése után pl. Geronimohoz viszonyult a társadalom. Egyfelől sztárolták, dedikált képeket osztogatott, megvették a gombjait, stb. Kultusza töretlen azóta is. Másrészt (többek között) az apacsok maradtak a gonoszság megtestesítői mind a mai napig.
"Nekünk, akik Karl May regényein, ill. az NDK-s és jugoszláv indiánfilmeken nőttünk fel, az amerikai "imperialisták" ellen küzdő, ősi vadászmezőiket védelmező apacs és sziú indiánok a pozitív hősök."
Azért ez nem ilyen egyszerű! Egyrészt Karl May ugye aligha küzdött az amerikai imperialisták ellen, legalábbis nem marxista alapokon. :-) Érdekes módon a német és skandináv szerzők már a 19. században is komoly kritikával illették az USA indián politikáját, ők már akkor is "indiánpártiak" voltak, az NDK szerintem csak megörökölte ezt a szemléletet - más kérdés, hogy kapóra jött nekik, hogy találtak egy újabb gyenge pontot a gonosz kapitalistákon (lásd még: "Amerikában meg verik a négereket..." :-)) és ezt igyekeztek is kihasználni.
Másrészt, egyes NDK-jugoszláv indiánfilmek - bár egyértelműen az őslakók szemszögéből ábrázolták az eseményeket -, de meglepő módon még így is gyakran nagyobb történelmi hűséggel ábrázolták az eseményeket, mint amerikai elődeik. (Leszámítva persze a szerelmi szálakat, ami gyakran merő kitaláció volt.)
Harmadszor, a '70-es évek óta - nyilván ebben közrejátszott a polgárjogi mozgalmak sikere és az, hogy a hippi kultúra újra divatba hozta az indiánokat - az amerikaiak egy része is feladta a korábbi egyoldalú megközelítésmódot. A Kis Nagy Ember, az 1992-es Az utolsó mohikán vagy a Farkasokkal Táncoló c. filmek sikere elég sokat árnyalt a korábbi sematikus - "barbár vademberek mészárolnak ártatlan áldozatokat" - ábrázolásmódon. (Sőt, egyik-másik egyértelműen szembefordult vele.)
OFF
Ja, és hát nem kell ahhoz antiimperialistának lenni, hogy az ember ellenszenvvel figyelje az amerikai terjeszkedést, elsősorban annak agresszivitása miatt. Az európai ízlés - a 2. világháború után mindenképpen - türelmesebb, kifinomultabb megoldásokat részesíti előnyben, nem túl szimpatikus, ha valamely ország a "majd a tengerészgyalogság partra száll és elintézi" jellegű módszereket elfogadhatónak tartja akkor is, ha az ügyeket békésen is rendezni lehetne.
ON
"Nyilván egy konzervatív amerikai hazafi, akinek a szemében kékkabátos lovaskatonák a mai napig hatalmas hősök, az másképp látja a dolgokat."
A konzervatív amerikai hazafi az 1812-es háborút is a "2. függetlenségi háború"-nak tartja, dacára annak, hogy ők támadták meg Kanadát, abból a célból, hogy területeket foglaljanak el. Ez kb. olyan, mint amikor a 2. magyar hadsereg a Donnál védelmezte a hazát vagy ahogy egyes horvát kiadványokban szerepel, hogy Jellasics a horvát függetlenségért küzdött az elnyomó magyarok ellen - Pákozdnál. :-)
Nekünk, akik Karl May regényein, ill. az NDK-s és jugoszláv indiánfilmeken nőttünk fel, az amerikai "imperialisták" ellen küzdő, ősi vadászmezőiket védelmező apacs és sziú indiánok a pozitív hősök. Következésképp a hadsereget segítő varjú, pauni, arikara stb. harcosok a rossz oldalán állnak...
Nyilván egy konzervatív amerikai hazafi, akinek a szemében kékkabátos lovaskatonák a mai napig hatalmas hősök, az másképp látja a dolgokat.
Lenne egy kérdésem: volt valamikor egy film (valószínüleg néma), amiben egy indián ismerkedett egy lóval, aztán idővel fel is ült, és le is esett róla. Sajnos ennél sokkal többet nem tudok róla, talán The conquest vagy ilyesmi a címe. Ismeritek esetleg, vagy tudtok róla valamit? Előre is köszönöm!
Lehet, hogy az én műveletlenségem, de valahogy nem emlékszem olyan népszerű könyvre vagy filmre, ami a varjú indiánok szemszögéből nézné a világot... Illetve Fehér Szarvasnál (nagy békés összefogás keretében) igen, de a közismertebbekben valahogy mindig rosszfiúk. Összefügghet ez azzal, hogy általában a nagy ellenállókból lettek a hősök? Gondolok itt pl. Sitting Bull 'kultuszára'...
De lehet, hogy csak rosszul érzékelem... Mi a véleményetek?
Sziasztok! 
Dakota kabát 1890-ből
Santee mokaszin
Lakota ruha 1910 
Sosón (lemhi) táska
Irokéz 1910 körül
Navahó szőnyeg 
Nez-perce játékbölcső
Amulett
Ha már filmek, bemutatom a névadómat :) Nem komoly, csak pont a regisztráció előtt nem sokkal néztük meg a Buffalo Bill és az indiánok c. filmet, amiben Geraldine Chaplin játssza Annie Oakley-t, és még a hatása alatt álltam:) Mindenkinek ajánlom úgy megnézni a DVD-t , hogy a szinkron alatt a magyar felirat is olvasható. (Nem lesz egyforma.) Életre szóló élmény. Utoljára tini koromban éltem át ilyen igazi fergeteges röhögőgörcsöt. 
Lakota rajongóknak néhány mokaszint még szeretnék mutatni. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a lakota anyag mindenből többszörös "túlerőben" van bármelyik más nép fellelhető anyagához képest, ezt a néhány mokaszint kb. százötven pár közül választottam ki. De ez nem von le a szépségükből.
Ez a harci ing valószínűleg szintén absaalooke eredetű, és 1850 előtt készült. Quillwork díszítése mellett gyöngyök is láthatók, de még csak másodlagos szerepben. Az ingen látható apró lyukak jelentése már nem ismert.
Ennél a technikánál lószőrt használtak fel, melyet oly ügyesen rejtettek a minta alá, hogy csak a hátoldalon látszik. 
Ez az ing Sinte Gleska (Chief Spotted Tail) lakota főnök tulajdona volt. 1853 körül készült. 150 skalpfürt díszíti, melyek mind valamilyen nevezetes cselekedethez, legyőzött ellenséghez vagy zsákmányolt lóhoz kapcsolódnak. 
Ennél a technikánál inakkal rögzítették a tüskéket. A három szín (fehér, fekete és vörös), valamint a sávok és körök váltakozása a korabeli takarókról is ismert. 
Ráadásként néhány lakota quillwork. Azt hiszem, annak a megállapítása, hogy melyik törzs melyik technikát fejlesztette a legmagasabb szintre, leginkább attól függ, hogy ki mondja :)
