Nagyon felületes ismereteim vannak csak a Native American Church-ről, hogy megalapozott véleményt tudjak mondani.
Mondjuk, az intézményesített peyote-fogyasztással alapból nem értek egyet.
Egyébként Sánta Őz sem.
Ő azt mondja, hogy az álmoknak és látomásoknak, amik az ősi indián vallásosság alapjai, az ember legbelső lényegéből kell fakadnia (amit böjttel, elmélkedéssel és egyéb gyakorlatokkal elő lehet segíteni) , és nem kábítószerek által.
Úgy veszem ki a szavaiból, hogy a peyote-ot alig egy fokkal tartja jobbnak a szintetikus kábítószereknél.
Elég durvák az élettani hatásai is a peyote-nak, ahogy olvastam, bár függőséget talán nem okoz.
Ismét mondom, hogy csak nagyon felszínes ismereteim vannak a NAC-ról, de azt hiszem, hogy túlértékelik a peyote jelentőségét...
Szinte az összes témához kapcsolódik ez a napjainkban készült chiricahua ékszer. Remélem, olvasható lesz. Szerintem nagyon szépen összefoglalja alkotójának világképét és érzelmeit, nem is kommentálom.
Scott Fraizer, nebraskai sziú indián tartott előadást a Környezetvédelmi bizottság előtt az indiánok és a környezet viszonyáról. Kiemelte a vizet, a vízzel való bánásmódot. Két szemléletes példa jól rámutat arra a gondolkodásmódra, ahogy a természethez viszonyulnak.
Az észak-amerikai indián előadásában kiemelte a víz és a vízzel való bánásmód fontosságát. Két szemléletes példával érzékeltette azt a gondolkodásmódot, ahogyan népe a természethez viszonyul. Az első egy gyermekkori emléke, mikor édesapja azt tanította neki, hogy mikor vadászni megy, akkor az első vadat engedje el, és csak azt az állatot lője le, amelyikkel másodszorra találkozik. A második példa arról a szokásról szólt, hogy az indiánok a halászás és halfogyasztás után a hal szálkáit és gerincét mindig visszadobták a vízbe. Ez utóbbi szokás fontosságát is jelzi a kutatók azon mai tapasztalta, miszerint az amerikai folyóvizekben ma kevés a kalcium.
E természeti népek gondolatai ma is megszívlelendők, környezethez való viszonyuk követendő példát mutat számunkra.
Eszembe jutott még valami. Linkelek egy 2001-es cikket. A Parker család vallási életébe enged bepillantást. A körítésben vannak tévedések, pl. Quanah apjáról, aki nem akkor halt meg, amikor írják. (Az ismeretterjesztő írások felében még mindig rosszul szerepel, pedig még maga Quanah is nyilatkozott róla kifejezetten helyesbítési céllal.) Most nem olvastam el, de ha jól emlékszem, az imádságon kívül már semmi keresztény vonatkozást nem tartottak meg. Azt hiszem, már nem nagyon kell izgulnunk a szinkretizmus miatt. Pedig ő azt szerette volna, hogy népe ismerje meg a "fehér emberek Istenét". (Nem tudom elképzelni, hogy anyja temetésén ne beszélt volna a szívéből.)
Hát hogy mi a jobb nekik, abban úgyis ők döntenek, ráadásul egyenként :)
Boldog lennék, ha úgy látnám őket, mint Naichét, aki egy olyan kultúrában, ahol mindennek "szent neve" volt a harcban, önmagát és fiát Christiannak, másik gyermekét Barnabásnak nevezte el. Meg vagyok győződve róla, hogy nem hazudott vagy helyezkedett.
De persze nem ez a tendencia, inkább mindent vissza akarnak venni, amit az anglo szellemiséggel azonosított kereszténység elrabolt tőlük. Ezen nem tudok megütközni. Számtalan idézetet tudnék ide feltenni, ahol a múlt emberei kérdeztek és figyeltek. Megmérettünk és könnyűnek találtattunk. A sebek mélyek, nem gyógyulnak és a "keresztény társadalom" is kirekesztő. Mostanában a keleti vallások irányába kezdenek fordulni, ez a határozott benyomásom.
A "keresztény peyotizmus" nyilván szinkretizmus, hiszen eleve akként jött létre. De nem hiszem, hogy nem volt őszinte. Nem tudok okosat mondani rá, legfeljebb utalhatok néhány igeversre: "akár szívből, akár színből Krisztus prédikáltatik, én ennek örülök", "aki nincs ellenünk, velünk van". De tényleg nem tudom, ez egy kemény falat. Talán csak annyit, hogy itt nem a keresztények hajlottak a "pogányság irányába", hanem természeti népek jutottak valamekkora "keresztény világosságra", amin szigorkodhatunk éppen, ha el akarjuk őket keseríteni, ahogy meg is történt Fort Sill-ben. Egy biztos, az élmény, amit átéltek, elsöprő erejű volt, meg voltak győződve róla, hogy Krisztussal vannak, sokak élete vett új irányt. Nem narkós orgiák rendezésére szerveződött az egyház.
A fénykép mellett nincs évszám, de Takes Gun életkorát figyelembe véve a harmincas évek első felére tippelek. Hacsak nem fiatalítja a fotó :)
Érdekes, már a másik topikon is említett kérdés, hogy vajon mi jobb az őslakóknak?
Kulturális szempontból talán jobb lenne, ha a hagyományos vallási képzeteiket gondoznának, fejlesztenének, ugyanakkor vallási szemszögből?
Más kérdés, hogy a Native American Church tanítása és liturgiája mennyiben tekinthető vallási szinkretizmusnak, amit egyes protestáns irányzatok nagyon szigorúan elutasítanak.
Igen. Ők a "Big Moon" irányzatot követték, ami a ceremóniákban még sokkal több keresztény elemet tartalmazott, mint Quanah "Half Moon" irányzata. Az előbbit John Wilson nevéhez kapcsolják, aki katolikus caddo indiánként bevezette a keresztelést és a Biblia olvasását. Érdekességként megjegyzem, hogy a gazdagok megosztották javaikat a szegényekkel. Ebben a változatban még nem olvastam izzasztókunyhóról, bár már annyi mindent olvastam, hogy éppen ezen sem lepődnék meg.
A téma meglehetősen érzékeny, mivel ezt a hibrid megoldást mind a keresztények, mind a mai hagyományőrző indiánok erősen támadják, és mivel drog-témát is érint, politikai, emberi jogi, stb. szálakba is bele van gabalyodva.
Ha jól emlékszem, a Native American Church jelenlegi elvei közt is szerepelnek például a következők:
- tiltja az alkohol és a kábszerek használatát, közte a peyote profán felhasználását
- a hívő saját munkájából tartsa el magát és családját, akikkel köteles törődni.
Ugyanakkor mély vallásos élményen keresztül az általános emberszeretet attitűdjét munkálja.
Egyáltalán nem szeretném reklámozni, tényleg. De ha belegondolok, hogy például Quanahnak milyen bűnöket kellett megbánnia, ha belegondolok, hogy milyen mélységekből jönnek ki emberek, akkor nem tudom azt mondani, hogy inkább maradtak volna ott...
First officers of the Native American Church of the United States. Front row, left to right: Mark Haag (Southern Cheyenne), Alfred Wilson (Southern Cheyenne). Back Row, left to right: Joe Kaulity (Kiowa), Truman Dailey (Oto), Frank Takes Gun (Crow). Photograph collection of J. Sydney Slotkin in possession of O.C. Stewart
Ma az apacs kosárfonásról szeretnék pár szót írni. Életmódjukból adódóan a fazekasság helyett a könnyen szállítható, nem törékeny, kis súlyú fonott edények készítését részesítették előnyben. Ezeket az edényeket gyantával vízhatlanná tudták tenni, sőt agyaggal bekenve még főzésre is használták. A díszítés geometrikus és figurális elemeket is tartalmazott. Fűz, yukka vagy eperfa vesszőkből készültek, a festéshez ördögkaromból vagy yukkagyökérből nyertek festéket. Kosaraikról leghíresebbek a San Carlos és a tonto apacsok, de a jicarillák neve is erre utal.
Olyan szép érzékletes hasonlatot nem tudok írni, mint Galgadio :) De szerintem igaza van.
Bár nem pont az arapahókhoz kapcsolódik, mégis Jaime de Angulo írását szeretném idézni, aki a kaliforniai indiánok közt élt (C. Jung számára is ő fordított) és igazán kedvelte őket:
"Eredetileg nyelvészként mentem közéjük, hogy tanulmányozzam a nyelveiket és a dialektusaikat; és valamiféle amatőr antropológusként vagy talán filozófusként is. Érdekelt a gondolkodásmódjuk, életfelfogásuk és a vallási csodák szelleméhez való viszonyuk. Könyvekből és értekezésekből összeszedegetett tudományos elméletek szokásos eszköztárával felvértezve mentem oda. De hamar rájöttem, hogy félre kell tennem ezt az egész arzenált, fel kell hagynom a jegyzetfüzetek telefirkálásával (kivéve a nyelvészeti megfigyeléseket), és egyszerűen csak együtt kell élnem velük. Ami egyet jelent a makklevessel, a pinole kásával, a rossz szagokkal, a füsttel, a kosszal meg minden ilyesmivel, és folyton hallani az orvosságos emberek végtelen pletykálkodásait, civódását és veszekedését. Nem nehéz az indiánokkal elfogadtatni, hogy te is közülük való vagy. Emberszámba fognak venni, ha elkezdesz rájuk figyelni, és nem teszel fel túl sok (szerintük) bolond kérdést, és főleg, ha azt érzik, hogy őszintén nem tekinted őket alsóbbrendű vadaknak.
És akkor nagyon sok érdekes dolgot fedezhetsz fel a gondolkodásukról. Ha köztük élsz, a tölgyfák alatt heverészel, a felhőket vagy a hangyák vonulását vagy egy kiszáradt tölgyön gubbasztó sólymot figyeled, akkor elpletykáltok, beszélgettek erről-arról, megállapítjátok, hogy egyesek milyen hazugok, vagy két öregember elkezd majd vitatkozni azon, hogy ki teremtette a világot, és egy fiatal legény megpróbálja összeegyeztetni a motorokról és elektromos szikrákról való tudását az orvoslás és a vallás indián képzeteivel. Nagyon hamar azon kapod magad, hogy úgy beszélsz, mint ők, sőt a gondolkodásmódjukat is átveszed. Aztán hirtelen eszedbe jut: fehérember vagy, állítólagos tudós; és elgondolkozol, hogy vajon most csak hazudsz-e magadnak."
Még annyit találtam a kérdéshez, hogy az említett twospirit-tradíció nem volt ismert a komancsok, a lipan apacsok, a csirikavák, meszkalerók és a nyugati apacsok között. Ezért nem is véletlen, hogy nem emlékeztem rá. (A csirikavákkal már eleget foglalkoztam ahhoz, hogy ki merjem mondani: nem volt ilyen szertartásuk.) Ezzel egybevág az, hogy Ortega is hikarija apacs, ahol egyébként is sok síksági elem épült a kultúrába.
A peyotizmusban is úgy látom, hogy bár találkoztam az izzasztókunyhó használatával, (Curtis kollekciójában is látni ilyen kunyhót), de ott is inkább azok a népek használhatták, akiknél eleve szokás volt. (Kategórikusan azért nem jelentem ki.)
Ellenpélda a Quapaw Peyote Church (Oklahoma) az alábbi képen. Szemmel látható az erőteljes keresztény jelleg, amit egy időben igyekeztek hangsúlyozni, mostanában igyekeznek háttérbe szorítani.
Tudod, ez attól függ, hogy mit nevezünk vagy tartunk büdösnek.
Pl. a legtöbb pesti is látványosan fintorog, ha egy jó kis alföldi magyar faluban sétálnak és a szél az orrukba csapja a disznóólak vagy a trágyadomb illatát.
Ugyanakkor egy tősgyökeres falusinak ez megszokott illat.
Hasonló lehetett a helyzet az indiánok és az amerikaiak között is: az amerikaiak büdösnek találhatták az indiánokat, mert azoknak olyan illatuk volt, amihez az amik orra nem volt hozzászokva.
Dee Brown is megemlíti a Vasút a Vadnyugaton című könyvében, hogy a Central Pacific utasai büdösnek találták a vonatokon utazó pajút és sosóni indiánokat és más forrásokban is föltűnik ez a "toposz"...
Az arapahókra visszatérve: már korán bekapcsolódtak a prémkereskedelembe és több amerikai prémvadásznak és prémkereskedőnek arapahó felesége volt.
A leghíresebb ezek közül "Kötélvető" Kit Carson, azaz Christopher Carson, aki később tábornoki rangig vitte a hadseregben.
1864. novemberében őrnagyi rangban ő vezette azt a hadoszlopot, amely Adobe Walls mellett elpusztított egy kajova-komancs-arapahó falut.
A feleségét egyébként Éneklő Fűnek hívták és 1835. nyarán ismerkedtek meg a Green River partján. Született egy félvér lányuk, akit Adelaide-nek hívtak.
Éneklő Fű az adobe walls-i csata idején már nem élt, de Adelaide a csata után soha többé nem állt szóba az apjával.
Nem tudta neki megbocsátani azt, amit az anyja népe ellen elkövetett...
Így gyereknap közeledtével aktuálissá vált ez a kép is. Jicarilla apacs vezetők csoportja látható, középen Chief Garfield (James Garfield Velarde) rendetlenkedő kislányával, akit apja nyugodt méltósággal és szemmel láthatóan sikertelenül próbál a történelmi jelentőségű pillanat komolyságához méltó hangulatba rendezni. Azt hiszem, legtöbbünk ismeri az élményt. Most vigasztalódhatunk :)
Na mégis találtam valamit a mentett szövegeim közt:
Apache Two-Spirit Sweat Lodge
Mary Diggin is fortunate to come from a culture that used its own sweat houses up until the 1940's and that has documented evidence of the use of sweat houses in healing ritual: tigh 'n allais, in manuscripts dating back over 1000 years. Mary was taught to be a Water Pourer (sweatlodge leader) in the Apache Two Spirit Tradition by Apache medicine man, Felipe Ortega. While the tradition honors Two-Spirit people, it does not mean that all who come to lodge or all who pour water at lodge are two-spirit. Mostly it means that most of what happens in lodge is expressed as preferences rather than rules. There are only three "rules". It differs in this way from other traditions. This lodge can be particularly sweet lodge, especially if you have not attended lodge before.
Nem kell megköszönni, rengeteget keresgélek cikkeket, és ha találok valamit ami befér valahova azt beteszem egy topicba. Nem tudom konkrétan Te olvastad - e valamelyik hsz. - emet amikor leirtam, hogy miket szeretek, de ha nem akkor Neked is de leginkább azoknak mondom akik nem olvasták egy ilyen hozzászólásomat sem, hogy két oldalon szoktam kutakodni, az egyik a www.hirkereso.hu, ahol sokmiden van, nem csak tudomány, de a tudományos rovat a kezdőoldal alján van, a másik a www.sg.hu, ami egy tudományos - technikai portál.
"Az igazság az, hogy sokszor maguk a múzeumok vagy galériák sem tudják, hogy arapaho vagy csejenn készítésű a ruha vagy a mokaszin."
Nem csoda, hiszen végül is két rokon és szomszéd népről van szó.
Eredetileg mindkét nép Minnesota és a két Dakota területén élt az északi Red River völgyében, ahonnan a Hód Háború (Beaver War), ill. az Irokéz Liga rendkívül aggresszív terjeszkedése által előidézett dominó-effektus vetette ki őket.
Ezután vándoroltak ki a Nagy Síkságokra, előbb az arapahók 1700 körül, majd rövidesen a csejennek is követték őket.
A két nép ezután is szoros szövetségben maradt, gyakorlatilag szinte közös vadászterületük volt.
Gyakran vegyes csejenn-arapahó falvak is voltak, mint pl. az, amit Chivington és a coloradoi önkéntesek 1864-ben Sand Creek mellett lemészároltak.
Szinte az összes témához kapcsolódik ez a napjainkban készült chiricahua ékszer. Remélem, olvasható lesz. Szerintem nagyon szépen összefoglalja alkotójának világképét és érzelmeit, nem is kommentálom. 
First officers of the Native American Church of the United States. Front row, left to right: Mark Haag (Southern Cheyenne), Alfred Wilson (Southern Cheyenne). Back Row, left to right: Joe Kaulity (Kiowa), Truman Dailey (Oto), Frank Takes Gun (Crow). Photograph collection of J. Sydney Slotkin in possession of O.C. Stewart
Ma az apacs kosárfonásról szeretnék pár szót írni. Életmódjukból adódóan a fazekasság helyett a könnyen szállítható, nem törékeny, kis súlyú fonott edények készítését részesítették előnyben. Ezeket az edényeket gyantával vízhatlanná tudták tenni, sőt agyaggal bekenve még főzésre is használták. A díszítés geometrikus és figurális elemeket is tartalmazott. Fűz, yukka vagy eperfa vesszőkből készültek, a festéshez ördögkaromból vagy yukkagyökérből nyertek festéket. Kosaraikról leghíresebbek a San Carlos és a tonto apacsok, de a jicarillák neve is erre utal.
Így gyereknap közeledtével aktuálissá vált ez a kép is. Jicarilla apacs vezetők csoportja látható, középen Chief Garfield (James Garfield Velarde) rendetlenkedő kislányával, akit apja nyugodt méltósággal és szemmel láthatóan sikertelenül próbál a történelmi jelentőségű pillanat komolyságához méltó hangulatba rendezni. Azt hiszem, legtöbbünk ismeri az élményt. Most vigasztalódhatunk :)