Nagyjából az volt a sztori, hogy valahol Montanában vagy Észak-Dakotában egy rezervátumban éppen ilyen "indián napok"-at tartanak, egy megrendezett mű-csatával, amelynek keretében az egyik fehér résztvevő rasszista okból lelő egy indián fiút, majd az utóbbi barátai önbíráskodnak és némileg szétzúzzák a fejét egy tomahawk-kal. Az egyik srác apja a helyi rezervátumi önkormányzat prominens vezetője, tipikusan olyan, aki a kormány hatóságaival együttműködő. Eleinte sem ő, sem a helyi seriff nem akar rosszat, de elfajulnak a dolgok, előbb az egyik srácot nyírják ki a "törvénytisztelő" - ámde kissé bosszúszomjas - helyi polgárok ("ilyen tipikus: ráérsz egy kis délutáni lincselésre?" jellegű társaság), majd az üldözőket is megritkítják helyenként, végül ketten maradnak a fiúk közül, akiket bekerít a fél US Army és a nemzeti gárda. Mivel tanácstalanok, hogy megadják-e magukat, egy öreg sámán megy oda hozzájuk és nagyjából azt mondja nekik, hogy tegyék azt, amit legjobbnak gondolnak. Így aztán végül lovon, a "klasszikus" fegyverzetben nekirontanak a gépesített lövészezrednek, ők meg persze nem restek lekaszabolni a srácokat.
Igazából csak az üldözés és a végső konfliktus hasonlít Galgadio történetére, meg az, hogy ezek is feketelábok. De el tudom képzelni, hogy a film rendezője olvasta az eredeti sztorit, kicsit átköltötte és áthelyezte a 20. századba.
...vagy kutyapremmel...Oroszorszag eszaki reszen (tobbek kozott eszak-keleti reszen is) a mai napig hasznaljak, es ,,unti" a nevuk. (kodjak, csukcs es orosz eszkimo nyelvhasznalatbol).
A piros pöttyökre klikkelve néhány fénykép is látható.
Egyes törzsek kemény bőrtalppal erősítették, mások nyúlprémmel (később báránybőrrel) bélelték a hideg ellen. Elsősorban síksági női viselet volt a mokaszincsizma, ami eredetileg a mokaszin és a lábszárvédő összevarrásából alakult ki. De ismeretes pl. egyes apacs törzseknél a combig felhajtható szárú férfimokaszin is.
Az északi, keményebb klíma alatti törzsek az inuit (eszkimó) néptől vették át a "nukluk" (a most divatos szőrös csizmák elődjeihez hasonló) stílusú lábbelik viseletét. Míg az eszkimók ezeket fókaprémből vagy rénszarvasbőrből készítették, az indiánok sokszor szarvasbőrrel helyettesítették.
A Warpath (Hadiösvény) c. filmet láttátok? Sok hasonló motívum van benne: ott is feketelábúak a főszereplők, ők is bújdosnak, ellenük is nagy erőkkel vonul fel az amerikai hadsereg és a nemzeti gárda stb.
a francia 'métis' szó keveréket, kevertvérűt jelent, ugyanaz a szótő, mint a spanyol 'mestizo' - mesztic, félvér esetében.
A kanadai métiszeken általában olyan európai-indián félvéreket kell érteni, akik a XVII. sz. közepétől kezdve francia kereskedőktől és prémvadászoktól, ill. algankin (főleg Cree, Ojibway és Salteaux) indián anyáktól származtak.
A kanadai métiszek sajátos francia-algankin kultúrát hoztak létre és hamarosan önálló népcsoporttá váltak, saját különálló településeik voltak.
Főleg Manitoba és Saskatchewan tartományban éltek sokan, gyakran dolgoztak az indiánok között kereskedőként. A kanadai lovascsendőrség pedig nyomkeresőként is használta őket.
Két nagy fölkelésük volt a kanadai kormány ellen, az egyik 1869-1870-ben a Winnipeg-tó környékén, a másik 1885-ben Saskatchewan tartományban.
A kanadai (brit) hadsereg mindkettőt vérbe fojtotta.
Vezetőjüket, Louis Riley-t felakasztották.
In Canada, the term usually designates a constitutionally recognized individual born of an Aboriginal group descended primarily from the marriages of Scottish and French men to Cree, Saulteaux, and Ojibway women in southern Rupert's Land starting in the late 17th century, and the marriages of French women to Ojibway men starting in Quebec in the middle 17th century . Their constitutional rights are represented by a growing number of organizsations in Canada, such as the Manitoba Métis Federation (MMF) and the United States, including the Métis National Council. The MNC voices issues (mainly of self-government) directly to the Government of Canada and internationally, but these issues are usually limited to the Métis of the western regions of Canada. Other Canadian organizations serving Métis interests include the Congress of Aboriginal Peoples in Canada and the newly started Council of Diaspora Métis, an organization serving Métis people living outside of North America, usually within the territory of the European Union.
Keresgéltem a képeim közt, egyelőre nem találtam prémeset, de már olvastam róla. Alapesetben nem voltak bélelve. Ami filcszerű anyaggal béleltet találtam, azok későbbi készítésűek. Ha más nem írja meg, akkor majd utánanézek a kapca-dolognak is, főleg a hosszú szárúaknál logikus, de most sajnos mennem kell.
tényleg, ez biztos hülye kérdés, de azért engem érdekel, hogy mokaszin alatt hordtak valamit, vagy belülről ki volt bélelve, vagy eleve belül prém volt hagyva?
"Nem ő volt az első meggyőződéses református, aki az apacsok között dolgozott, hanem a holland származású John Clum."
Való igaz. Bár meglehetősen lenézte az apacsokat, sokat tett az érdekükben és sok kellemetlenség is érte őt miattuk. Ugyanannak a Holland Református Egyháznak a tagja volt, mint Roe.
Brown szerint három személynek (Crook, Plum és Scott) köszönhették a hadifoglyok, hogy visszahozták őket Alabamából, sőt az aravaipák még San Carlosba is visszamehettek. Tehát a csalódása szerencsére nem volt akkora, hogy meggyőződését feladva sorsukra hagyja őket. Brown szerint Alabamában mind egy szálig meghaltak volna a klíma miatt.
Az első lelkész a Fort Sill-apacsok közt egyébként Frank Hall Wright volt:
"A few miles north from this mission site is Fort Sill, an old and well known United States army post. On this large military reservation, at this time, was an interesting group of Indian prisoners of war, the Chiricahua Apaches, who, with their leader Geronimo, had surrendered to General Nelson A. Miles, in 1886; and who, after being sent as prisoners to Florida and Alabama, had, in 1894, been brought to Fort Sill, Oklahoma Territory. No Christian work was being done for them. The heart of Dr. Wright burned with zeal to reach these discouraged people with the hope-filled message of the Gospel of Christ. But his way was blocked by the military authorities who, for some time, refused the missionary entrance to the prisoners of war. A man not easily discouraged, he tried again and again to accomplish his purpose. In the providence of God his efforts were rewarded. The army officers then in charge of the prisoners of war encouraged the work, and did much to cheer the missionary in his undertaking. So Frank Hall Wright, with his genial personality, his gift of song, his winsome smile, his earnest preaching, was faced with two great opportunities,—one with the Comanches, the other with the Apaches. "
A képen a kies San Carlos, ahová hiába vágytak vissza :(
Ha valakit érdekel a pontos dátum: 1897. május 27-28-án volt ez az ütközet.
Hosszú Lándzsa szerint ezután a csata után titokban összegyűltek a feketeláb és assziniboin indiánok főnökei és sokan közülük azt tervezgették, hogy általános felkelést indítanak a Saskatchewan tartományt elárasztó fehér telepesek ellen.
Végül a feketelábok legtekintélyesebb főnöke, az akkor már idősödő Najokszkatosz javaslatára a "kérdést levették a napirendről."
Gicsi-Manitu-Vajo csatája volt az utolsó ütközet indiánok és fehérek között Kanada földjén.
1895. nyarán a feketeláb Gicsi-Manitu-Vajo (Nagy Szellem Hangja) elhajtott egy tehenet egy kincstári csordából, abban a hiszemben, hogy ez az a csorda, amit a kormány a One Arrow indián rezervátum számára rendelkezésre bocsátott.
A lovascsendőrök nem méltányolták a tévedését és láncba verve vitték Duck Lake-be, a rezervátumhoz legközelebb fekvő csendőrőrsre.
Ott egy Casimir Dickson nevű tizedes azzal fenyegette meg az indián fiút, hogy a tettéért föl fogják akasztani, részletesen ecsetelve neki az akasztással járó kínokat.
Dickson később azzal védekezett, hogy csak viccelni akart, de felettesei nem méltányolták a humorát és leszereltették a csendőrségtől.
Szóval a fiatal indián megijedt az akasztás gondolatától és éjszaka kihasználva az őr elalvását, megszökött az őrszobáról.
Messze északra szökött a vadonba, persze üldözték.
Üldözés közben lelőtte C. C. Colebrook csendőrőrmestert, egy félvér nyomkersőt pedig megsebesített.
Ezután közel két évre nyoma veszett, magányosan élt a vadonban, csak néha látogatta meg szüleit a rezervátumban.
1897. kora tavaszán egy Napoleon Venne nevű félvér ráakadt a nyomára, de Gicsi-Manitu-Vajo őt is megsebesítette.
A bujdosásban ekkor már csatlakozott hozzá sógora Popean és egyik unokatestvére, Felszáll-az-Égbe, aki akkor még jóformán csak siheder volt.
A csendőrség hatalmas erőkkel kutatott utánuk és miután elhatározták, hogy nem bujdosnak tovább, hanem férfiként harcolnak, szinte önként mutatták meg magukat a csendőröknek.
A csendőrség a Minnechinas dombok környékén egy cserjésben kerítette be őket.
A csendőrök első rohama sikertelen volt, két sebesültet és két halottat veszítettek.
Végül erősítést kértek a környék minden csendőrállomásáról és két ágyút, ill. egy Gatling-golyószórót is felvonultattak.
Másnap reggel tüzérségi pergőtűzzel árasztották el az indiánok búvóhelyét és délre mindhárom indián halott volt.
Haláluk előtt az alábbi szöveget vésték krí (Cree) képírással egy fa törzsébe:
Amikor Gicsi-Manitu-Vajo és két társa a cserjésben megbújva utolsó harcát vívta az őket bekerítő lovascsendőrség ellen, Foltos Borjú, Gicsi-Manitu-Vajo anyja egy közeli dombtetőn állt és onnan figyelte az eseményeket.
Időnként hangos kiáltásokkal biztatta fiát, máskor pedig fia halotti énekét énekelte.
A végzetes nap reggelén a csendőrök eltávolították onnan az asszonyt.
Hosszú Lándzsa szerint Foltos Borjú egy könnycseppet sem ejtett, amikor megtudta fia és két társa halálát.
Néhány évvel az események után azonban Foltos Borjú, Hosszú Lándzsa és néhány indián kimentek a cserjésbe, amely azóta a Gicsi-Manitu-Vajo cserjése nevet viseli.
Megnézték azt a gödröt, ahol a csendőrök végül megtalálták Gicsi-Manitu-Vajo szitává lyuggatott, repeszgránátoktól szabdalt holttestét.
Foltos Borjú csak ekkor fakadt keserves sírásra, jóval az események után....
"Quanah közben új nevet kapott apjától. Tseeta, Sas lett a neve, mely már méltó volt egy harcoshoz"
Ha már ragadozó madaraknál tartunk, lakota nyelven:
wanbli - sas
csetan - sólyom
hécsa - ölyv.
Wanbli Galeshka vagy Wanbli Gleshka, a Pöttyös Sas pedig egy fontos madárszerű lény a lakota mitológiában. Köze van az időjáráshoz, egyes elképzelések szerint északról jön és ő hozza a havazást.
"Walter C. Roe református lelkész, aki közöttük működött, éppen azon háborodott fel a legjobban, hogy a kormányzat hadifogolyként kezeli a gyerekként fogságba esett és az ott született személyeket is, akik már fel is nőttek közben. "
Nem ő volt az első meggyőződéses református, aki az apacsok között dolgozott, hanem a holland származású John Clum. Igaz, hogy ő nem hittérítőként, hanem kormánytisztviselőként.
1873-1877 között ő irányította a San Carlos indián rezervátumot.
A kálvinista erényeket a rezervátum mindennapi életében kívánta megvalósítani: az indiánokkal emberségesen, nem hadifoglyokként bánt és bátorította őket a földművelő és állattenyésztő életmódra való áttérésre.
Később mégis megromlott a viszonya az őslakókkal, mivel nem értette meg törzsi hagyományaikat és szabadságvágyukat.
Nem értette, hogy az apacsok miért nem akarnak szorgalmas farmerekké válni, akárcsak Nathan C. Meeker a jútoknál.
Mikor több apacs csoport is megszökött a rezervátumból, a hadsereg és a helyi kormányzat is túlzott engedékenységgel vádolta.
Miután 1877-ben a San Carlos rezervátumot ismét megszállta a hadsereg, lemondott posztjáról.
Gondolom, az ügynökségeken és az erődökben lakó kereskedők nem is adtak el, hiszen ott volt a hadsereg. Így aztán az indián táborokban zajlott le az üzlet.
Gicsi-Manitu-Vajo, azaz Nagy Szellem Hangja és két másik feketeláb, ill. a kanadai Királyi Lovascsendőrség összecsapása érdekel valakit?
Nagyon részletes leírás található erről Bölényfia Hosszú Lándzsa könyvében (alapmű Sánta Őz mellett) az utolsó előtti fejezetben, de ha valakinek nincs meg a könyv, holnap írok egy pár sort róla.
inuit nukluk
Ilyesmi lehet? Bár ez nem pöttyös...
