Ha nem csak a csajok véleményére vagy kíváncsi, én is elmondom, hogy kerültem kapcsolatba az indián világgal: 10 éves koromban kezdtem el olvasni a Winnetou-sorozatot, aztán a Medveölő fiát, utána meg a többi Karl Mayt (Olajkirály, A sivatag szelleme, Az Ezüst-tó kincse stb.).
Aztán pont ekkoriban vagy kicsit később ment a TV-ben a John Ford-sorozat, ott is volt egy jó pár indiánfilm, bár nálunk még akkoriban inkább Gojkó Mitics volt az "indián" sztár:-))))
Liselotte-Welskopf Heinrich regényeivel folytattam (A Nagy Medve fiai, Tokei-ihto visszatér), aminek szerintem már sokkal több köze van a valódi történelemhez, mint May regényeinek.
Nyolcadikos koromban sikerült beszerezni és kiolvasni Dee Brown örökzöld klasszikusát.
Utána már a komolyabb, ismeretterjesztő jellegű művek következtek.
Egyébként végig iskolai éveim alatt a történelem és a földrajz volt a kedvencem, volt egy időszak, amikor történelem-földrajz szakos tanár akartam lenni.
Elnézve a tanári fizetéseket és a mai kölykök viselkedését, nem bántam meg, hogy nem lettem az.
Így lettem üzemmérnök a közlekedésben, de az indián világ, ill. úgy általában a történelem és a földrajz iránti intenzív érdeklődésem máig megmaradt.
Ígéretem megtartva: képek bölcsőkről.(Ha most a küldés után szörnyű kavarodás lesz a szövegek és képek közt, akkor továbbképzést kérek valakitől. Nálam a nézetben most jó.)
1.Flathead 1880
2.Comanche 1890
3. Arapaho 1890
Szia Tibb!
Gyönyörű anyagot találtam, csak még szerkeszteni kell egy kicsit.
"A Windwalkerben lévő Walker szóról jutott eszembe"
Az egy nézhető film?? Mármint számodra ... mostanában? :))
Érdekes ez a mormonos történet is. Valaki itt kimondta, hogy mit is illett volna célul kitűzni mindazoknak, akik a kereszténység nevében óhajtottak fellépni. Persze a dolog így sem volt egyszerű, nem is lehetett az, soha és sehol nem volt az. De mégis más egy kicsit, mint a kufárok és rablók serege a pogányok udvarában - ha ezzel a bibliai képpel szabad élnem...
Ezzel eredetileg a bölénybőrön való "döglést" - mint a romantikus megközelítéstől némileg eltávolodó szemléletet - a szent komolyság karikatúrájával szerettem volna megvédeni, teljesen komolytalanul.
Egy picit most szeretném komolyabbra fordítani és tovább követni Quanah történetét, most már bohóckodás nélkül. Az ő életének két szélsőséges értékelésével találkoztam.
1. Politikai zseni volt, aki átsegítette a komancsokat a rezervátumi életmód-váltáson, mindkét kultúrában szenzációsan helyezkedve sok vérontást akadályozott meg. (A szökevényeket százával beszélte rá a visszatérésre, ugyanakkor a büntetéstől megmentette őket, stb.) Saját egyháza a fehérek világában az indián önazonosság és egység - keresztény elemei miatt legális - terepét biztosította. Nyílt és őszinte emberként állt ki népe érdekei mellett. Törekvéseinek vesztét az okozta, hogy törzse túlságosan megerősödött gazdaságilag. Míg személy szerint megengedték neki, hogy gazdag legyen, egy teljes indián népcsoport már nem tehette meg. Olyan dilemma elé állították, ahol nem létezett jó megoldás, a kisebbik rossz volt az, hogy a rezervátumot "kiszervezték" a talpuk alól. Aláírta ugyan a megállapodást, de haláláig megkeseredett ettől a vereségtől.
2. A vér nem válik vízzé, egy valódi texasi "üzletember" volt, aki birodalmát a komancsok és kajovák érdekeinek rovására építette fel, végső lépésként még a rezervátumot is "eladta". Hatalmát a kormányzati érdekek kiszolgálásával tudta fenntartani. A peyotizmus egy élethazugságra (egy állítólagos Krisztus-látomásra) épül, de célja gazdasági jellegű volt: a peyote árusításával gyakorlatilag jól menő drog-dealerként vált a leggazdagabb indiánná.
Én ezt a szóhasználatra (döglött) értettem! Érdekes volt az alapvetően érzelmes törénet finom ellenpontozása enyhén ironikus megfogalmazásokkal. Ha szándékosan próbáltad oldani a már-már kialakuló romantikus hangulatot, akkor az száz százalékosan sikerült! :-) (Ha nem, akkor is... :-))
A tények makacs dolgok. Egy történelmi topikban fontos a körülmények ismeretében pontosan és szabatosan visszaadni a múltba vesző részleteket. Kutatásunk fontos szempontja kell, hogy legyen az egyes ember választási lehetőségeinek, cselekvési alternatíváinak pontos feltérképezése, s ezek ismeretében értékelhetjük konkrét tetteinek súlyát, jelentőségét. Ezeket a szempontokat sohasem rendelhetjük alá saját céljainknak, ellenkező esetben súlyos sebet ütnénk a történelemtudomány finom szövetén, s az utókor megvetését méltán viselhetnénk. Ráadásul van egy kamasz fiam.
Egyébként egyetértek azzal, amit írsz. Kár, hogy a népeik közti viszonyban ezt a harmóniát nem sikerült megközelíteniük. Ez nem kritika, tényleg sajnálom. Mondjuk sejtem az okát is, emberből vannak. Egyébként a természet ajándékainak megbecsülése ma is jellemző, ez nem veszett el. Mulatságos, hogy amikor a makah bálnavadász törzs engedélyt kért hagyományőrzési céllal egy darab bálna vadászatára (időtlen idők óta nem követtek már el ilyen szörnyű tettet:), a civilizált világ mély megbotránkozással hördült fel. Vadásszanak virtuálisan, nem veszélyeztethetik a vademberek e drága szép állatok jövőjét. Hadd ne mondjak semmit erre.
Átjönni éppenséggel átjött, de ez az önkicsomagoló nem nagyon akarja összerakni:-(((
Írtam is választ, de ezek szerint nem kaptad meg...
Egyébként most hogy mondod, a lakota oglalát már ogalala formában is olvastam, ennek pedig a szabályos dakota nyelvjárási megfelelője okadada lenne.
A lakota szótagkezdő l hangnak ugyanis a dakotában d, a nakotában n hang felel meg.
A szótag végi orrhangokat (nazálisokat) a latin betűs átírásban pedig hol jelölik n betűvel, hol nem. Okadada = Okandada, ahol az n az előtte álló magánhangzóval tkp. egy orrhangot (nazálist) alkot.
Ezek a nazálisok a Farkasokkal táncolóban is elég jól átjöttek, de főleg Kőborjú beszédében lehetett nagyon pregnánsan hallani.
Hogy a háborúk mellett egy kicsit nyelvészkedjünk is:-)))
Én is emlékszem egyébként valami nyári táborra, amikor egész héten át ültem egy hintában és a barna, piros, sárga és kék könyveket bújtam. A kékben két ív fordítva volt befűzve, mármint fejjel lefelé. A legkétségbeesettebb igyekezettel próbáltam megoldani a helyzetet:)
Egyébként meglepve olvastam, hogy az oglalákat korábban okandadának is neveztés a dakota nyelvjárás szerint. Emlékszem, hogy a Winnettou-ban van egy okananda nevű törzs, szerintem rájuk gondolt az öreg német. Pedig szentül hittem, hogy ilyen törzs nincs is, csak kitalálta.
A Windwalkerben lévő Walker szóról jutott eszembe: Chief Colorow Ignacio Ouray Walkara (Walker) jút törzsfőnök (1808-1855), illetve az ún. Walkara vagy Walker War története:
A gondolatot tett követte: magával csábított húsz elégedetlen ifjút, akik hallani sem akartak az öregek által emlegetett rezervátumról, lelépett velük és saját bandát alapított. Weckeah egy éjszaka kiszökött hozzá és köd előttük, köd utánuk. A bősz atya két hónapig kereste a hálátlanokat, de mivel csoportjuk páronként tizenegy irányba száguldott szét, nem tudták megfogni őket. Egy év múlva száznál is több harcost számlált a csoport, hírük bejárta a földet. Ahogy kereskedelmi kapcsolataik révén megtalálhatókká váltak, el kellett jönni az elszámolás percének: Quanah és Sárga Medve csapata harci díszben állt szemtől szemben egymással. Ekkor a törzs legbölcsebb véne közéjük állt, s szívhezszóló beszéddel intette a feleket a békességre, tanácskozásra. Mivel a két csoportot amúgy szoros rokoni szálak fűzték egybe, némi ordítozás után megegyeztek: Quanah harminckilenc lovat köteles fizetni a sértett feleknek. Az egyességet két napig tartó szeretetvendégséggel ünnepelték meg, melyet természetesem Quanah állt. Az ifjú pár pedig megkapta a szülők és a nép áldását frigyükre.
Jónéhány év múlva ebbe a szép házba költöztek. Mivel sokat kellett benne takarítani, Quanah felvett még hat feleséget, hogy megossza a terheket. De ez már egy másik történet :))
A háborúkról jut eszembe, hogy meglehetősen kevéssé ismertek a Nagy-medence és a Sziklás-hegység belső részein élő, Numic nyelvcsaládba tartozó népeinek, a sosóni (Shoshone), jút (Ute) és pajút (Paiute) nemzetek harcai a fehér amerikaiak ellen.
Jóllehet, ezek a harcok nem voltak olyan kiterjedtek és látványosak, mint a prérilakó törzsek sokkal közismertebb harcai, mégis sok borsot törtek a hadsereg és a telepesek orra alá.
Szabadidőm függvényében majd ezekről is készítek egy rövid összefoglalót!
A világnézetük valójában egy nagyon szimpatikus egyistenhit volt, ami az egész természetet egyetlen "szellemként" fogja fel, és benne mindent ugyanannak a közös tudatnak a részeként lát, még saját magukat is, akik ezáltal testvérekké lesznek.
Tökéletesen passzol az én deista hozzáállásomhoz :))
Tízéves koromban a Winnetouval kezdôdött. :))) És egy borzongatóan ismerôs érzéssel, hogy nekem közöm van ezekhez az emberekhez. :))
Aztán szép lassan minden megjelenésükben elkezdtem ôket szeretni. Próbáltam összerakni a "tudható" dolgokat, és kiszürni a "hamisságokat" az információkból. Néprajzkutató akartam lenni, hogy kimehessek hozzájuk "kutatni", aztán majd jól ottmaradok véletlenül:))). De más irányt vett az életem, lemondtam errôl az álmomról. Már nem megyek "utána" sem az infóknak, de ami "szembejön", annak örülök. :)))
Egyébként igen: a külsô, a mentalitás és gondolkodásmód, az életforma és életszemlélet, minden, amit mostanáig megtudtam róluk, táplálja ezt a "lelkes" rajongást.
Sajnos, amit a mostani életükrôl tudok, eléggé elkeserít.
Bár nem én lettem megszólítva, azért talán elmondhatom.
Engem leginkább az indián világnézet fogott meg, hogy együtt tudtak élni mély harmóniában az élővilággal és a Földdel, miközben a mi anyagias, materialista civilizációnk szinte teljesen tönkreteszi ezt a csodálatos bolygót.
Quanah románcáról Weckeah nevére keresve szerintem több verziót is fogsz találni:)
Egyet azért röviden elmondok, ez a családi legendárium szerinti történet.
Quanah szomorú fiatalember volt. Anyját - aki gyerekkorában rabolt fehér lány volt - a Texas Rangers kiszabadították. (Ez annyit tesz, hogy erhulcolták, aztán kiderült, hogy nem is indián.) A családjához került, akik bezárták, mert vissza akart szökni. Férje és fiai nem tudtak róla semmit. Néhány év múlva Quanah öccse és apja is meghalt, de a halálos ágyán még elmondta azt a mellékes körülményt, hogy Quanah félvér és emiatt nem számít teljesen egyenrangúnak a többiekkel. A fiú teljesen magára maradt, de a főnök, Sárga Medve barátsággal viseltetett irányába, lánya Weckeah pedig sokszor megnevettette, és mindenképp jól elvoltak. Aztán egy napon egy portyáról hazatérve meglátta a lányt a napfényben integetni, és attól kezdve ügyetlen és kuka volt a jelenlétében. Naphosszat csak döglött a bölénybőrön és Rá gondolt. Mivel Weckeah is kezdte úgy látni, hogy Qanah a legerősebb, legmagasabb, legbártabb, legvitézebb, legnépszerűbb lény a földön, nem mert ránézni. Vagyis minden a lehető legjobban alakult addig a pillanatig, amíg Quanah egy furulyázó legényt nem talált a lány sátra előtt, aki ráadásul egy gazdag komancs úriember fia volt. Erről nyomban eszébe jutott, hogy tulajdonképp ő szeretné elvenni a lányt. Weckeah is bevallotta szerelmét, de az atyai akaratot nem hághatta át. Márpedig az atya lovakban mérte a szerelmet, Quanah pedig egy csóró árvagyerek volt. Négy lovat lopott, de riválisa tízet hozott. Kölcsönkért még hetet. Riválisa hozott még tízet és el is nyerte az atya ígéretét. Weckeah sírva borult kedvese nyakába, aki erre gondolt egyet.
Engem nagyon érdekel, hogy mi motiválja a lelkes rajongást. Az életforma, a lelki tulajdonságok, az életszemlélet? Ez egy nagyon érdekes kérdés, megtisztelnél vele, ha elmondanád a gondolataidat.
Szerintem beszélgethetünk a képekről, én még nem láttam ilyeneket, de nagyon szépek, és nagyon jó lenne többet tudni róluk.
Vajon megőrizték ezt a fajta ügyességüket ? Olyan jó lenne tudni, manapság is készítenek-e ilyen gyönyörű szép dolgokat ?
Sőt, bármilyen téma jöhet, békepipától az izzasztókunyhóig.
Az igazat megvallva Quanah Parker és legidősebb asszonyának története is nagyon érdekelne, amikor írtál róla, megpróbáltam rákeresni a neten, de sajnos erről nem találtam semmit.
De hát tényleg az az igazság, hogy a gyöngyfűzéshez hozzászólni nem tudok, mondjuk ez nem is csoda, mert hiszen "nekünk, harcosoknak" a 2 legfontosabb dolgunk a harc és a vadászat, azaz védeni és élelemmel ellátni a törzset! :-)
Meg persze a tanácskozás, pipázás, részvétel a különböző rituálékban stb. :-)
(Mielőtt valaki elhamarkodottan rámsüti a hímsoviniszta jelzőt, a vadászat akkoriban nem a szórakozás egyik fajtája volt - legalábbis az indiánoknál -, hanem mindennapos kemény munka!)
Én nem bánom, ha bárki "háborúzik" itt :)) Miért ne lehetne? Ha közben van más téma is.
Egyébként nagyon szépek a képek, amiket betettél, gyönyörködtem bennük :)) Én sajnos nem vagyok igazi szakértô (szinte egyik témában sem), csak lelkes rajongó :)) Minden érdekel, ami az indiánokkal kapcsolatos, a régi dolgok és a mostaniak is. Szóval mindig itt vagyok, de többnyire csak olvasok.
Engem nagyon elgondolkodtatott nj utolsó hozzászólása a háborúkról. Miért is nem "harcolhatnak" a "harcosok" itt a topikban? Vonuljanak "rezervátumba" és foglalkozzanak a gyöngyfűzéssel? :))
Szerintem "háborúzzanak" nyugodtan. Én meg majd mutatok ilyen képeket és meg is beszélhetnénk őket! Sőt, van egy történetem arról, hogyan jártak az első magyar felfedezők a békepipával:)
Van egy szkennelt anyagom egy régi, beszerezhetetlen könyvből. Kb. 25 oldal. Egyet beszúrok, ha valakit érdekel, mondok róla többet is. (Eredetileg 1,7MB oldalanként, jól olvasható.)
Én nem szoktam figyelni a hozzászólások sorszámát, vagyis, ha rám esik, az a véletlen műve!
Írni tényleg nem írtam a topicba, egyrészt mert kevés is az időm mostanában, másrészt meg nem is nagyon tudtam volna érdemben hozzászólni - csak a háborúkhoz tudtam volna, azok meg mostanában háttérbe szorultak! :-) -, de olvasni rendszeresen olvastam!
