1523 lehet az első 23-ra végződő év, ami itt a topikban ebből a szempontból szóba jöhet, de inkább az 1623-as.
Ha az észak-amerikai kontinenst vesszük - és mondjuk a topik szemszögéből nézve Mexikónak csak az északi részeit számoljuk ide - akkor 1523-ban még épp hogy csak az elős, tapogatózó jellegű tengerparti expedíciók történtek meg, de ezek is részben csak később.
1623-ban meg már voltak angol és francia telepek a keleti parton, spanyol telepek meg Floridában és Új-Mexikóban.
épp írtam volna róla, mármint Hím Kutyáról, ha nem előzöl meg...:-(
Anyai ágon a legendás oglala nagyfőnök, Vörös Felhő unokaöccse volt különben.
A fivéreivel az 1860-as évek közepére, második felére már egy önálló oglala falut alapítottak, kiválva Vörös Felhőék csoportjából, bár azokkal továbbra is szoros kapcsolatot ápoltak.
1876. márciusában frissen nősült, amikor kirobbant a háború. A csoportjával éppen a Por-folyó mellett táboroztak egy északi sájen faluval közösen, amikor megrohanta őket Josep J. Reynolds ezredes hadoszlopa. Ezeket sikerült visszaverniük.
Ezután a csoportja legnagyobb részével nyugat felé húzódtak, hogy csatlakozzanak az Ülő Bika és Silaj Ló körül formálódó, egyre erősebb harci csoportosuláshoz, az "ügynökségen kívüliekhez".
Egy sor csatában vett részt a háborúban, a Rózsabimbó-pataknál, a Kis Nagyszarv-folyónál, a Vékony Hegykúpoknál meg a Farkas-hegységben is.
Végül 1877. májusában kapitulált Szilaj Lóval együtt a Robinson-erődben.
A háború után, hogy átszöktek Kanadába, arról már volt szó.
Onnan 1880. végén jöttek vissza, leginkább azért mert 1880/1881 tele iszonyatosan zord volt arrafelé, igazi kanadai tél, továbbá éhínség fenyegetett.
A montanai Keogh-erődhöz vonultak, ahol a kijelölt amerikai alakulat előtt kellett letenniük a fegyvert. A puskáikat és a pisztolyaikat át kellett adniuk, meg a foltos hátaslovaikat is, a hideg fegyverek egy részét és a késeket megtarthatták. Az erőd mellet kb. fél évig de faktó hadifoglyokként voltak kezelve, az indián ügynökség közbenjárására a hadügyminisztérium 1881. nyarán engedélyezte nekik, hogy beköltözzenek a rezervátumba.
Erős katonai kíséret mellett szállították át őket az Álló Szikla Rezervátumba, a húnkpapák földjére.
Végül 1882. tavaszán kerültek átszállításra a Fenyves Gerinc Rezervátumba, a többi oglala csoport rezervátumába.
Később köztiszteletben álló "indián bíróként" (indian judge) szolgálta a népét a rezervátumban.
Több amerikai történész is készített interjút vele.
95 vagy 96 éves korában, 1936-ban hunyt el a rezervátumban.
Talán leginkább az a különbség, hogy He Dog főnök, az ún. északi oglalák egyik csoportjának főnöke valós történelmi személyiség volt, aki részt vett az 1876-1877. évi háborúban, majd 1877/1878 telén a csoportjával átszökött Kanadába, ahonnan 1881. elején tértek vissza.
Tényleg matuzsálemi kort élt meg, ha hinni lehet a Wikipedia adatainak, kb. 95-96 éves korában, 1936-ban hunyt el. (1840 körül születhetett, tehát közel egyidősek lehettek Szilaj Lóval).
Ellenben Harry Tokei Ihto tudtommal csak egy regényhős volt, nem valós történelmi személyiség.
Magát a Tokei Ihto nevet a német írónő, Welskopf-Heinrich a híres vadnyugati utazó és festőművész, George Catlin egyik művéből vette, ez alapján eredetileg Tokei Ihto egy Yankton Dakota főnök volt.
Welskopf-Heinrich a regénybeli - tehát gyakorlatilag kitalált - Tokei Ihtoról eredetileg egy hat részből álló regénysorozatot írt, érdekes, hogy magyarra tudtommal csak az utolsó két rész lett lefordítva.
Vagy az Inyan he Yukan lett volna, más néven a Tokei Ihto (1852 - 1956), a legendás oglala lakota főnök, aki a nagy lakota háború után átvitte a csoportját Kanadába, a Souris folyó és a Teknősbéka-hegység vidékére, lepapírozták a birtokjogukat a kanadai kormánnyal, aztán Harry Tokei Ihto néven kanadai állampolgárként matuzsálemi kort ért meg békében, boldogságban...?
Már keverem ezt a sok sziú főnököt, akik részt vettek az 1876-os háborúban.
Hát igen, Viktória királynőt, a Brit Birodalom uralkodóját és Brit-India császárnőjét több őshonos népcsoport is azzal a kedves megnevezéssel illette, hogy a Nagyanyó.
Pedig akkoriban, az 1870-es években még nem is volt annyira idős...
Az melyik regényben volt, hogy a Hímkutya főnök (Šúnka Bloká) a Fenyőgerinc Rezervátumban elbúcsúzik Szilaj Ló főnöktől 1877. szomorú májusában?
Akkor ők már keményen tervezték, hogy dobiznak a rezervátumból és átszöknek a Nagyanyó országába, azaz a mai Kannadába.
Nyilván tudták, hogy az utolsó találkozójuk lesz, mert Szilaj Lóra (Ta-Šúnka Witkó) egy fél lovasezred vigyázott, az teljesen esélytelen volt, hogy ő is meglépjen a rezervációból.
Találtam egy kis sorozatot ami bár kissé humoros, de a ma élő amerikai őslakók helyzetével kapcsolatos. A címe "A rezervátum kutyái". Itt lehet róla rövid leírást találni: https://www.mafab.hu/movies/reservation-dogs-465329.html
Természetesen minden újabb Scorsese-filmet is repesve vár az ember, de ha újra együtt dolgozik Robert De Niróval és Leonardo DiCaprióval, akkor meg már nem is kell többet mondanom, nem igaz? Valós történetet mesél el ezúttal: egy középnyugati őslakos törzs tagjainak meggyilkolását az 1920-as években, mely után az FBI legendás vezetője, J. Edgar Hoover indított nyomozást. Az említett gigasztárok mellett pedig fontos szerep jut korunk olyan kiváló karakterszínészeinek is, mint Jesse Plemons, John Lithgow és Brendan Fraser.
Köszönöm a szakszerű kiegészítést. Mert én nem adtam meg a konkrét dátumokat és neveket, csak ha pontosabban utánanézek.
Bár nem igazán ide tartozik, de az is érdekes kérdés mivé alakultak volna az amerikai társadalmak, ha hosszú ideig békében és egységben éltek volna szomszédaikkal. Mennyire előnyös vagy hátrányos tényező a háború az úgynevezett fejlődésben. Tudományos és technológiai értelemben, főleg a huszadik századi európai háborúk úgy tűnik ösztönzőleg hatottak az úgynevezett anyagi kultúra fejlődésére. Az ténynek tűnik, legalábbis az én ismereteim szerint, hogy jelen korszakunk a szomszédban zajló háború ellenére, talán a történelem egyik legbékésebb korszaka. Hogy a mai élet minősége sok szempontból jobb, mint az előző századok és évezredek emberei számára adottak voltak, szellemi téren úgy tűnik nem igazán történt előrelépés, sőt inkább hanyatlásról beszélhetünk.
A natcsezek voltak az egyik kivétel tényleg, olyan értelemben, hogy ők szinte változatlan formában megőrizték az ősi Mississippi-kultúrát, amikor a franciák a 17. sz. végén "felfedezték" őket.
Az ún. Mississippi-kultúrák a Kr. u. 13. sz. első felében élték a virágkorukat, majd kb. 1250-től a nagy részük hanyatlásnak indult, amit népességcsökkenés, elvándorlás és a társadalmi komplexitás csökkenése jellemzett.
A hanyatlási folyamat okai máig nem tisztázottak, valószínűleg a klíma hidegebbre fordulása, járványok és éhínségek lehettek a fő okok, egyes helyeken a folyók áradása is.
Ézek a délkeleti társadalmak épp csak kezdtek magulhoz térni, amikor Pánfilo de Narváez és Hernando de Soto spanyol hódítók expedíciói nyomán az 1530-as, 1540-es években óriási méretű járványok söpörtek végig a térségben, 65-90%-os népességcsökkenést okozva.
Ezután a 17. sz.-ra, annak is a második felére kezdtek újra magukhoz térni és újraszerveződni, szakértők szerint a csirokik, maszkogi kríkek, csaktók, csikaszók és más, a térségből ismert törzsek életmódja és kultúrája ekkorra alakult ki olyanná, amilyennek az első brit-amerikai és francia gyarmatosok és telepesek megismerték.
Nem hülyeség, mert részben valóban megsemmisültek már ezek a kultúrák. De a franciák még leírták a nacsézek szigorúan osztályokra tagozott társadalmát, akiknek uralkodóit az egyiptomi fáraókhoz hasonló tisztelet övezte. Szóval azért még léteztek ott magas kultúrájú népek, akik ha nem jelennek meg az európaiak, akár idővel komolyabb államalakulatot is létrehozhattak volna.
De ugye a spanyolok már az angolok és franciák előtt végigvonultak ezen a térségen és harcoltak az itt élő népekkel. De mint tudjuk, az általuk behurcolt járványok jóval több őslakót öltek meg, mint a fegyverek. És a betegségek az európaiak általi kereskedésből beszerzett javakhoz hasonlóan gyakran jóval a fehér emberek megjelenése előtt már eljutottak a különböző népcsoportokhoz.
Egyébként a "Mi lett volna ha?" típusú kérdéseket fel lehet tenni, és tippeket adhatnak fantasztikus történetekhez, de a tényeken nem változtatnak. Azt viszont tudjuk, hogy középamerikában például az aztékok előtt már voltak hasonló birodalmak és valószínűleg a spanyolok nélkül is előbb-utóbb összeomlott volna az ő birodalmuk is, de helyébe másik lépett volna, ahogyan ez meg is történt, csak ez épp a spanyolok birodalma lett.
Lehet, hogy most hulyeseget mondok, de ezeknek a kulturaknak a tobbsege nem omlott ossze par szaz evvel a spanyolok megerkezese elott? Egyszer nezegettem a regeszeti helyek datalasat, es emlekeim szerint 10-12 sz ig tartott a viragkoruk.
Ha jól tudom, sokan úgy gondolják, hogy a közép-amerikai civilizációk kulturális hatására alakultak ezek a délkeleti társadalmak és ha nem érkeznek meg a spanyolok, ki tudja talán kialakult volna valamiféle azték birodalomhoz hasonló szervezet, hiszen még piramisaik is voltak hozzá, ha nem is kőből. Amúgy a szintén azon a körnéyken de valamivel északabbra élő moundépítők kultárája is olyan kérdéseket vet fel, amelyekre ha jól tudom most sincs a szakértők többsége által elfogadott magyarázat.
Már több helyen is olvastam, hogy ezeknek a délkeleti törzseknek a fehérek előtti életmódja és kultúrája nagyon hasonló lehetett az ekés földművelés, fémművesség és "indoeurópai invázió" előtti korai újkőkori nyugat-európai földműves társadalmak életmódjához.
Egy könyvben egy angol régész pl. a Brit-szigetek egyik kora neolitikus társadalmát veti össze a csirokik és a maszkogi kríkek 17-18. századi társadalmával és igen sok hasonlóságot talált.
Nyilván ez nem azt jelenti, hogy a csirokik és a maszkogik a Brit-szigetekről származtak volna, hanem azt, hogy a hasonló életforma és gazdasági élet hasonló kultúrát és szokásokat eredményezett.
Ha már ez a fórum az északamerikai indiánok kutúráival fogakozik, akkor illendő úgy kívánni Boldog Új Évet mindenkinek, hogy arról is írjunk mit jelentett náluk az új év fogama.
Arra most nincs időm hogy egy részletekre kiterjedő tanulmányt készítsek erről a témáról, annyit azért meg kell jegyeznem, hogy mivel számos néha igen eltérő kultúrájú népekről van itt szó, természetesen nem sokat lehet általánosságokban mondani, legfeljebb annyit, hogy amennyire tudjuk, azért szinte minden csoport ismerte az évszakok váltakozását, vagyis az évek és a hónapok fogalmát. Akár földművelésből éltek, akár a vadászat vagy a halászat, esetleg a gyűjtögetés volt a legfontosabb megélhetési forrásuk, mivel a növények és az állatok életét is a természet ritmusai szabályozzák, ehhez szükségük volt valamiféle naptár használatára. Ez persze elmondható az összes többi földrészen élő hasonló népcsoportokra is.
Az Amerikai Egyesült Álamok területének délkeleti részén viszonylag fejlett kultúrájú, földművelő népek éltek. Az itt élő indiánok számára a legfontosabb ünnep, a Zöld Kukorica Ünnepe (Busk) volt, amelyet a nyár vége felé, a kukoricatermés beérésekor ünnepeltek meg. Az egyes népcsoportoknál részleteiben különbözhetett a szertartás, de lényegében azért az itt élő népcsoportoknál ez elég hasonló volt.
Náluk ez felelt meg az újévi ünnepségek fogamának. Az ünnepség több napos volt (általában négytől nyolc napig) és előtte tilos volt bárkinek is fogyasztania az újonnan érett kukoricából. Az ünnep idejére felfüggesztették a különböző csoportok közötti ellenségeskedést, a közösségen belüli vétkeket is megbocsátották, kivéve a gyilkosságokat. Az ünnepséget megelőzően az emberek is igyekeztek megtisztulni, szexuális önmegtartóztatás és bőjtölés által. A férfiak szigorú böjtöt tartottak, vagyis egy-két napig semmit sem ettek, a nők, gyerekek és öregek bár ehettek, de ők sem akármit.
A megtisztuláshoz hozzátartozott egy fekete italnak nevezett hánytató hatású ital fogyasztása is. A férfiak a közösségi épüetek hibáinak javításában, a nők inkább a lakóházakon szükséges kisebb javításokon dolgoztak. A régebbi korokban egyes tulajdonukat képező tárgyaikat megsemmisítették vagy elajándékozták, később inkább a hibás eszközeik kijavítására törekedtek.
A szertartás céljából használt központi tér tisztaságára és főleg szentségére vigyáztak, nem engedték oda sem a gyerekeket sem a kutyákat. A számos különböző hol férfiak, hol nők által előadott táncon és lakomákon, a közösség által tisztelt tagok beszédein kívül a szertartás legfontosabb eleme az új tűz gyújtása volt. Előzőleg az összes régi tüzet eloltották.
A tüzet szentnek tartották és egész évben folyamatosan fenntartották. De úgy vélték, hogy az emberek hibái, egyes szokások megsértése által a szent tűz lassan beszennyeződött, ezért szükség volt a megújítására. Így aztán a megújított új tűzből vették a tüzeket az újabb évre minden egyes háztartás számára.
Bár az itt élő népek viszonylag gyorsan alkalmazkodtak az európaik által képviselt kultúrához, és hozzájuk hasonlóan még fekete rabszolgákat is tartottak, a földre éhes jövevények miatt a kormány mégis arra kényszerítette őket, hogy elhagyják gazdag és jó földeiket és áttelepüjenek a nagy folyón, a Mississippin túlra. Az áttelepítést kegyetlen, embertelen módon végezték, számos őslakos áldozatul esett neki, amiért is a csiroki nép „A könnyek ösvénye”-ként tekint erre a vándorlásra. Bár egy viszonylag kis részüknek sikerült megmaradni eredeti területeiken, de a többség a mai Oklahomába került. Ezeknek a népeknek a mai leszármazottaik, sok más indiánhoz hasonóan ragaszkodnak régi hagyományaikhoz és napjainkban is megtartják, ezt a számunkra úévnek megfelelő ünnepüket.
