2016.06.16-án a nyári menetrenddel együtt elkezdődött a Gellért tér - Móricz Zs krt - Fehérvári úti vágányzár, ami az ígéret szerint augusztusig tart. Emiatt néhány budai villamosvonalon buszos pótlás zajlik, részlegesen vagy teljesen.
A képen látható 56A jelzésű csatolt T5C5K is csak a Rudas gyógyfürdőig jár, visszafogás után indul újra Hűvösvölgybe. Ugyancsak eddig jár a Bécsi út/Vörösvári útról az OFF 19-es is. Innen a 47-es és a 49- es villamospótlóval lehet továbbutazni a kívánt célállomások felé.
A képen a 4347-es a 4004-es párjával visszaindulásra vár az Erzsébet hídnál.
Ami azután végülis nem úgy sikerült, ahogy éveken keresztül bekerült a tudatunkba - ugye -, hanem a Vörösvári-Körtér(+Savoya) lett a 17-es.
A 18-as "alsó része" is a 17-esé lett, a Móricz-Gellért-(Moszkva)Széll K. pedig az eredeti Hüvi-(Moszkva)Széll K. tér közötti 56-oshoz került 56A néven. Az 56A csúcsidőn kívül és hétvégén közlekedik, de csúcsban 56 jelzéssel lemegy déli irányban a Városház térre . . .
ez alapjan tovabbra is all a kerdesem hogy a mostani 61-es helyett a "fonodo" tervezetben a moszkva terol (kepen kette valik a Moszkva ternel a jelenleg is aktualis (kek), illetve a "fonodo" szerint tervezett utvonal (piros)) mi fog felvinni, ha a mostani 61-es (regen 56-os) villamos nem arra fog menni
azert itt tettem fel a kerdest, mert mas topikot nem talaltam amihez koze lenne a kerdesemnek.
esetleg ezzel a fonodo projectel kapcsolatos topik linkjevel megdobhatna valaki :)
nem talaltam 61-es villamosos topikot ugyhogy itt kerdezem
most hogy szo van errol a fonodo villamos balherol, olvasom az utvonalakat es nem tiszta elottem hogy milyen villamos fog a huvosvolgy vegallomasig menni? mert a 61-es mintha moszkvaig menne, es utana kanyarodik el masfele...
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e még képetek azokon kívül amik itt vannak, mert éppen építem a pályát az egyik vasúti szimulátorba és jól jönne néhány. link: http://marci.triak.hu/msts/viewtopic.php?t=837&start=100
Főleg Hűvösvölgy, Heinrich István utca, Völgy utca kéne. Egyenlőre még csak itt tartok.
Úgy szeretném, hogy megint az 56-os vili járjon... Hát sajnos még van egy pár nap ápr. 30.-ig :(((( ELJÖN majd az, a remény meg nem hal meg - csak utoljára...:)
Szép villamos az 56-os( =61-es ) csak kicsit lassú, a Hűvösvölgyi végállomásnál torlódik, itt leszállnak az emberek és a síneken átbotladozva juthatnak az egyre ritkuló solymári, nagykovácsi, hidegkúti buszokhoz. A 256-os busz pedig majdnem annyira párhuzamos a Budagyöngyétől kezdve a villamossal mint a 22-es buszok, amik 3 percenként járnak közvetlenül Budakeszire + 8 Volán járat segíti ezt az útvonalat. A hidegkútiak, solymáriak is örülnének egy-pár közvetlen Volán járatnak a Moszkva térre.
ma azt a marhaságot hallottam hogy azért szűnik meg az 56-os villamos mert az oroszok kérték. Hogy ennek a Putyinnak mi mindenre van ideje és gondja...
Az 56-os villamos esetleges "egyik" jövője. Utazás az egyszer talán megvalósuló álmok birodalmába. Egyébiránt az 56/256 -os viszonylatok azért annyira nem állnak távol egymástól.
Van egy párhuzamos topic, a 256-os buszról. Az 56-os villamos visszaállítása a Moszkva téri forduló és a Hűvösvölgy között, a Kelemen László utcától új, a régivel szinte párhuzamos pályán, roppant előremutató, és elképesztően drága ötlet. A 61-es tovább jár a régi 56-os villamos vonalán. Még villamoskocsikat kell valószínűleg szerezni.
Szerintem az 56-os villamos, sokak kívánságára, a szinte kihalt 56-os autóbuszt fogja pótolni a Hűvösvölgyi úti új villamospályán, melyet a Kelemen László u - Hűvösvölgy között építenek ki, enyhén fogasvasút jelleggel. De végülis az 59-es budapesti, és a 38-as bécsi villamos példája alapján akár normál villamosok is fel tudnak kapaszkodni. a meredekebb pályán. Talán. Mondjuk lehet, hogy 2009-ben még nem lesz kész az új vonalszakasz :)
Jópofa ez a "hiányozni fog" megfogalmazás, mivel maga a vonal ugyanúgy üzemel(hálaisten) évtizedek óta. Csak a Moszkván túli szakasszal machináltak már megint az okosok. Épp ezért nem nagyon értem, milyen okból vették el épp az 56-os számát. Mivel volt rosszabb, mint a 61-es? És ha már összevonták őket, akkor már miért nem 56-61 lett a számozása?
Az 56-os villamos közlekedése szünetel 2008. dec. 20. - 2009. ápr. 30. között !!! Addig a 61-es megy a Hüvösvölgybe a 18-as mellett!!! Nagyon fog hiányozni az 56-os, az újjászületése napja igazi ünnepnap lesz minden villamosbarát számára ... ;)