Szerencsére babákban gazdag év ez a 2005-ös. Ez a topik várja a nyári babaesőben és az utána született apróságokat és mamáikat, és a segítő szándékkal erre járókat babával vagy anélkül.
Már megvettem a táskát, budmilt vettem, mert ár-érték arányban az tünt a legjobbnak. Hagyományos fektetett téglalap alakú, belül két rekeszes, elöl kis zseb. Nincs rajta aktuális hős, igaz szép rózsaszín és egy unikornis van rajta. A színe ellenére tényleg szép.
Van az oldalán palack tartó, így legalább nem a belsejébe fog folyni a víz. :) legalább is remélem.
Egyébként Fruzsi napközis lesz, biztos fog vinni uzsonnát. A doboz már rég megvan, és érzem, hogy sokat nem használjuk, de ha eddig mentünk valahová, mindig abba kellett pakolni a kajáját.
A tornacucchoz már megvan a tornazsák is, véletlenül épp harmonizál a táskával. :)))
- napközis lesz vagy iskolaotthonos (azaz mennyi cuccot kell hordania naponta)
- fog-e mást is hordani a táskában (uzsonna, tornacucc, edzéscucc, játékok, hangszer, szolfézskönyvek, néptáncmotyó, stb - méret)
- sokak szerint fontos, hogy merevített legyen a háta a táskának (a miénknek nem az, de a nagyalakú könyvek kitartják)
- szerintem nem érdemes aktuális szuperhősöset venni, mert csak azért táskát cserélni, mert már más a menő... hátizé
- érdemes megnézni, hogy legyen lehetőség a innivalót kívül hordani (nekünk nincs és már sikerült beleborítani a táska aljába...)
Barninak egy budmil van, és elég jól bírja a strapát. ár-érték arányban szerintem rendben van. az idén lecseréljük, mert jövőre még több könyvük lesz és már nem férnek bele a cuccai. de a budmil Gergit még remekül ki fogja szolgálni.
Rosszul bizony. :) De utána jön még jobb korszak :))
Én 31-én voltam szülői értekezleten a suliban. Megállapítottam, hogy milyen jó, hogy már iskolások leszünk, mert mennyivel jobb az iskolai padhoz tartozó széken ülni, mint az ovis kis széken. :)))
Zz, tudnál tanácsot adni, hogy mire kell iskolatáska ügyben odafigyelni? Milyen a jó iskolatáska? Már kinéztem a Budmil hagyományos fektetett téglalap alakú táskáját, de igazából még nem mélyedtem el a témában. Úgy emlékszem tavaly a T. és a madaras T is tele volt nyáron iskola táskákkal, de nagyon gagyit nem szeretnék venni a gyereknek, és ugyanúgy vagyonokat sem szeretnék rá költeni. Köszi a segítséget.
hát kicsit elcsúsztam, hogy hétfőn meglegyen az eheti topikbejegyzés(em), de azért ma pótlom. :-) vagy inkább :-(
Szóval hosszas, több heti lelki rákészülés után elkezdtem ma a gyerekruhákat kiválogatni. Elég nehéz eldönteni, hogy melyik darabbal mi legyen, vajon ősszel is jó lesz-e. Annyiban könnyebb idén, hogy mivel ilyen mocsok időjárás van, a melegebb cuccokat sem nagyon elpakolni (a síkabátot azért elraktam). Viszont elég megülte a lelkemet, hogy Matyi kinőtt cuccait is el kell rakni... Az ilyen "korszak-lezárások" nagyon rosszul tudnak esni. :-(
ma a Harrer csokimanufaktúrában voltunk csokikóstoláson. Bubinak nagyon bejött,Matyi kicsit türelmetlen volt és nem vette a "hely szellemét". :-) Mindenkinek ajánlom, aki Sopronban jár.
Kollina, iskolás lesz már Fruzsi:) Csongi még nem érti, hogy ha majd iskolás lesz, miért nem lesz jele? De a minap komolyan kérdőre vont, hogy a csoporttáránál, 2 fiú után, hogyhogy fiút várt az anyuka? Nem mélyedtem bele az anatómiába!
Almi, megértelek teljesen:( Az óvónéni panaszolta, hogy a fiának pénteki napon 12 órakor lesz a ballagása! Érdekes időpont...
1b :-)))) annyira hihetetlen, hogy már sulis lesz!
Almi, nem tudtok az szmk-sokkal meg szülőin nyomást gyakorolni az ovira, hogy ezt a gyakorlatot változtassák meg? durván nem családbarát megoldás... :-(
Gf, sajnálom, hogy káoszos lett az ünneplés :-( (viszem vissza a cuccokat, nagyon jó szolgálatot tettek és borzasztó hálásak érte)
Gergiszáj tegnap reggel: "Anya, ma van anyák napja, vegyünk új ruhát!"
(gy.k.: Orgona ága c. nóta 3. sora)
Én is küzdöttem az arcizmaimmal tegnap és vasárnap is. Gondosan gyűjtöm az anyáknapi ereklyéimet :-)))
Nálunk júni 4-én lesz Miluék csoportjába az évzáró kerti parti. Szerencsére du 4-től kezdődik. Fruzsiéknál még nem tudom mi lesz, tavaly egész napos kirándulás volt, de most tele van kicsivel a csoportjuk - vegyes csoport lettek -, így remélem ott is csak délutáni program lesz.
A május így is tele van programmal. Ezen a héten két nap anyák napja volt, jövő héten szülői, utána Pipitér napok, egyik du megint szülős program. Egy csomószor kell elkéretzkedni.
Tegnap du Fruzsiéknál is megvolt az anyák napja. Kaptam még egy virágot, meg egy általuk készített kaspót. Nagymamának is készítettek ajándékot.
A műsor jó volt, ügyesek voltak a gyerekek, de mindenki nagyon izgult. Utána megint elmentünk fagyizni, szerencsére még a vihar előtt hazaértünk. :))
A fagyizó ott van a suli mellett, ahová Fruzsi jár majd. Megnéztük, már ki van írva a felvettek névsora. Fruzsi 1/b-s lesz és 26-an leszenk egy osztályban.
Nálunk holnap délelőtt lesz az anyák napi műsor az oviban :) állítólag valami mesét is előadnak...hát kíváncsi leszek mit produkál Benedek :) Sajna nálunk minden ilyan műsor délelőtt van (karácsonyi, évzáró és az anyák napja is és persze tömik előtte a gyerek fejét, hogy a műsor után haza lehet menni - ez mondjuk kicsit sem szimpatikus)
mi (mamával) először Csongihoz mentünk, Csongi már mikor kijött értünk, hogy behívjon megható volt. Kaptam egy verset (sírtam kicsit és Csongi szerint erősen megszorítottam...), majd a mama verse jött és egy dal:) Kaptam ajándékot és virágot, illetve a falra ragasztva megnézhettem magamat!
Csanika nem akart verset mondani, félénken nézett miközben Óvónéni elmondta a verseket, majd az éneket egy kis barátjával énekelte:) Utána megvendégelt minket sütivel, virág, nyaklánc, rajz!
Én nagyon örülök és szerintem az Óvónők (óvóbácsi), jó munkát végzett!
Olyan jó dolgokat tudnak az oviban csinálni. Mondjuk nálunk van csütörtök délutánonként kézműves foglalkozás, mindketten járnak és olyan klassz dolgokat csinálnak, hogy csak lesek. :)) Milán otthon is állandóan ragaszt, rajzol, fest. Mondjuk volt egy művész beállítottságú nagypapa, remélem tőle örökölt valami tehetséget. :))
Kiváncsi vagyok ma milyen műsor lesz. Tegnap mondta Fruzsi ovónénije, hogy aki tud, vigyen virágot a terem díszítéséhez. Ma reggel már nagymamánál kezdtünk és szedtünk egy jó nagy csokor orgonát. :)))) Bent már nagy izgalom volt, nem tudom hogy bírják ki 4-ig. :)))
Gerőéknél az anyák napi köszöntések ilyenkor egyben vannak egy nyílt nappal, a szülők jelzik a hét melyik napján mennének és akkor részt lehet venni a foglalkozásokon, játékban stb. Gergő - aki ugye semmi kézművességet nem volt hajlandó tavaly produkálni - idén egyes-egyedül készítette az eléggé összetett ajándékot. Volt benne gyurmázási, ragasztási, színezési meló, szóval az ő szokásaihoz képest nagyon kitett magáért, büszke is voltam rá. A verset ugyan nem mondta, de folyton ott legyeskedett, hozott magától ételt, italt (ha kértem ha nem :-) ) minden szegletet be akart mutatni az ovis szobából, nem mintha nem ismertem volna, de azért mindent alaposan megnéztem vele :-).
Barni egy tündérbogár volt, egész hétvégén az orgona ágát énekelte, másfél versszak erejéig. Olyan kis kétéves módjára még átköltött szavakkal néhol, de határozottan felismerhetően. Aranyos kis emléklapot kaptunk a kisovijából benne a fotójával, meg ragasztott kis alakzatokkal.
Megvolt Miluéknál az anyák napja. Messze felülmúlta magát drága kicsi fiam. Az összes dalt és verset fújta és nem is akár hogy. Az ő hangját totál ki lehetett hallani a gyerekseregből. :))
Olyan aranyosak voltak.
Egy fél órás műsorral készültek, plussz kaptunk ajándékot is, virágot, meg általuk készített ajándékot. A nagymamákra is gondoltak. :)))
Amikor megkérdeztem, hogy tavaly miért nem volt hajlandó mondani a többiekkel együtt a verseket, azt mondta: "anya, akkor még kicsi voltam" :)))
Voltak gyerekek, akik teljesen kétségbe voltak esve, hogy az ő anyukájuk jön-e. Olyan aranyosak voltak, persze mindenkinek megérkeztek a szüleik.
Nálunk is ugyanígy ünneplik az anyák napját az oviban, külön köszöntés volt tavaly is meg idén is az öltözőben. Verset mondtak (külön az anyáknak és külön a nagymamáknak - nálunk ezt itthon mondták el a nagyiknak) és kaptunk ajándékot (gipszkeretet öntöttek ki és szalvétatechnikával díszítették, meg egy kis petúniát). Ja, és énekeltek is. :-)
hát szerintem nem csak öregkorunkban, hanem már kiskamasz korukban is :-DDDD
nálunk az iskolában nincs osztályonkénti ünneplés. készítettek ajándékot a gyerekek a suliban (technika órán és napköziben is), amit vasárnap kaptam meg dalolás és gitározás kíséretében. (jut eszembe, felvették Barnabást gitárra és most állandóan pötyög). az iskolában évente egyszer van egy össz-iskolai koncert, ahol minden csoport szereplési lehetőséget kap, és ezt nevezték ki anyáknapi koncertnek. most szombaton lesz.
Gergiéknél az oviban szerdán lesz az anyák napja, ami abból áll, hogy amikor megyünk a gyerekért, behívnak minket a nagymamával és leültetnek egy külön kis elszeparált, feldíszített sarokba, ahol a gyerkő mond egy verset anyának és egyet nagymamának, majd puszi, virág, ajándék jár. nagyon kis intim ünneplés, de így is eléggé szégyellősek a gyerekek. hogy milyen verset mond és milyen ajándékot készített, na az számomra még titok - a gyerekből nem lehet kihúzni.
ha picsogás nincs is, de bizony elérzékenyülés van. most vasárnap is annyira helyesek voltak, amikor odabújtak hozzám és nem csak engem, hanem egymást is megölelték.
Nálunk titok! :-))) Csak sejtem, miket énekelnek és szavalnak majd... Azt viszont elfelejtettem írni, hogy a legédesebb az volt, amikor a kádban ülve hangosan énekeltek múlt héten egyik este: az "Orgona ága" kezdetűt. És a kicsi nagy hangon a végét "...légy te mindig nagyon boldog édesanyám, drága nagyikám" )
:-) szerintem nálunk nem is lesz a bölcsiben. Kaptunk egy ilyen kis ajándékot, amiben elvileg közreműködött M. is...
Oviban holnap lesz. A verseket már hallottam, Bubi az ágyon ülve szokta mondogatni. :-O Vittünk ma be orignát, tulipánt és jácintot - nagyon örültek neki.
Nálunk a bölcsis már megvolt: jó hangosan énekelt a fiam a cérna hangjával (ami szerintem nagyon szép - Ax az elfogulatlan :-) ), így jól hallottam. Édes volt, nagyon helyes volt az egész (persze nem volt túl hosszú: 3 ének és 2 vers). És nem sírtam :-S De tavaly Á-én sem az oviban. Az otthonin pedig pláne nem szoktam. Rajzoltak is nekem, meg színeztek, és persze hoztak virágot, csokit. (Á. rajzolt egy lilaruhás lányt szárnyakkal: azt mondta én vagyok a rajzon és az egy tündér, mert én tündér vagyok - de cipőt apával rajzoltatott, mert azt nem tudott :-D. És azért lila, mert az a kedvencem... És én érzéketlen, ezen sem sírtam....) Oviban a héten lesz majd, de apukák is hivatalosak, mert amolyan "mit tanultunk az évben" bemutató is egyben. Nagymamáknak délelőtt lesz valami (közös sütés, majd köszöntés.)