"lassan a németek, az osztrákok, avagy a hollandok kisebbségi önkormányzatot alakíthatnának, ha akarnák. S üdültetnek, de nem adóznak"
ad1 Tőlem alakíthatnak. Annyi haszon mindenképpen van belőlük, hogy az általuk (is) lakott utcákban rend van.
ad2 Adóznak, bár nem az üdültetés után. Miután jellemzően nagyobb telkük/házuk van, több ingatlanadót, telekadót fizetnek. Elvben egyébként adózniuk kellene az üdültetés után is. Tetszettek volna ellenőrizni őket!
És épp elég baj, hogy lassan a németek, az osztrákok, avagy a hollandok kisebbségi önkormányzatot alakíthatnának, ha akarnák. S üdültetnek, de nem adóznak. Semmi szükség arra, hogy még egy multináci is kisajátítsa magának a tavat. Menjen haza a szigetekre!
A mindenféle síparadicsomokban is magáncégek hoznak létre magas színvonalú infrastruktúrát, hogy szívesen menjenek oda az emberek. Idővel minden ilyen területben lát valaki üzleti fantáziát, ami nem a telkek eladásából áll. (Egész biztos építenek apartmanházakat a kempingek területére, sőt néhol úszómedencét és teniszpályát is, de ez még mindig csak szolgáltatás-bővítés...)
Nem vagyok mindenhol híve a privatizációnak, de itt mindenféle állami fejlesztési projektekre, ahol nagyon nehezen konkretizálható, pontosan mire is lenne szükség, rengeteg pénzt képesek lennének elpasszolni csókosoknak. Egy magáncég messze jobban fel tudja mérni, hoz-e plusz jövedelmet egy vizividámpark és abban hány csúszda kell, mint egy megyei közgyűlés (ahol esetleg valakinek a testvére épp csúszdaöntő kisiparos).
A fiatalabb cégtulajdonosokban néhány Gordon Gekko típusú pénzügyi befektetőn kívül (lsd. Leisztinger) általában van olyan becsvágy is, hogy szakmailag is - itt pl. nagyobb ingatlanberuházások, vendéglátás terén - elismerjék. Nemcsak többet akar keresni, hanem jobban is dolgozni, mert ez büszkeséggel tölti el. Nem mondom, hogy ez mindenkire jellemző, de pl. az élelmiszeri cégek felvásárlásakor és a szegedi vágóhíd újraindításakor Csányit sem tisztán az extraprofit utáni vágy hajtja.
Nézd, arra szerintem sehol nincs igazán példa, hogy az állam maga sikeresen működtessen egy ekkora projektet. Arra lehet reális esély, hogy ha a több körös tulajdonosi átrendeződés végén normális befektetők kezébe kerül az egész, akkor ők saját kezdeményezésre, állami koordinációval és támogatással belevágnak valamibe.
Sajnos menet közben egy csomó minden visszafordíthatatlanná válik, de egyszerűen nem tudok jó ötletet arra, hogy milyen módon lehetne ezt kezelni államilag.
Ettől még persze érdekel, hogy ki a valódi tulajdonos :-)
Neked akkor talán nem kótyvety, de az országnak mindenképpen. A Balaton nemzeti kincs, egy már ugyan jórészt szétrohadt és durván a lehetőségei alatt teljesítő kincs (ebből a képzavarból nem tudtam kimászni), amire valóban ráfér egy generálszerviz, de valamiért nehéz elhinnem, hogy pont egy titokzatos ingatlanos cég fogja ezt megcsinálni, amiről (és erre nagyon magas összegű fogadásokat lehetne kötni) előbb-utóbb kiderül, hogy valami politikai főpotentát zsebébe termeli a megahasznot.
A Balatont az államnak kellene fejlesztenie, mert az egyik legnagyobb pénztermelője lehetne, ha működne. Ha Te beköltözöl a vízparti kéglidbe, akkor az állam bevételei töredéküket hozzák ahhoz képest, mintha külföldi (és belföldi) turisták pörögnének egész évben a helyén lévő szállodai szobákban. Csakhát, ezredszer is bebizonyosodik a tétel, hogy az államnál nincs rosszabb tulajdonos a világon. A közjó (be ne szarjak) mindig az utolsó utáni helyen van a tettek mozgatórugóinak sorában.
Egyébként azt tök egyértelmű, hogy a kempingeket nagyjából elfelejthetjük: gondolom névleg meghagyják a területük mondjuk 10%-át, a többire meg épülhet a százcsillagos velneszhotel (jobb esetben) vagy a méregdrága lakópark (a valószínű rosszabbik esetben).
Az elmúlt 15 évből kell, mint mintából kiinduljunk. Tisztességesen, becsületesen itt ebben az országban szinte semmiféle privatizáció nem történt. Miért pont most történne, pláne hogy a szoci-szadi főrabló-csapat uralja az országot politikailag.
Üzleti tapasztalatok birtokában is feltehető a kérdés, hogy miért éppen ennek a cégnek éri meg sorra felvásárolni a Balaton környéki vendéglátós cégeket.
Az az igazság, hogy kib@szottul idegesít, hogy olyan emberek, akiknek fingjuk nincs az üzleti világról, csak irigykednek, azonnal zavarosban halászó félalvilági embernek tekintenek mindenkit, aki valamit is vállalkozik és általa teljesen ismeretlen feltételekkel megvesz olyan dolgokat, amik feldarabolva lehet hogy többet érnek, de egyben, a cég működtetési költségeivel együtt már nem egészen.
Tavaly megvették a Sióturt is tizennégy kempinggel és öt+három éves üzemeltetési+profil megtartási kötelezettséggel, ill. három évig létszámot sem csökkenthetnek. Lehet hogy nyolc év múlva felparcellázzák, de addig még bőven elköltik rá azt a nagyon hiányolt raklapnyi pénzt. (Különben van kemping- és szállódaüzemeltető üzletáguk igazgatóval...)
Azt nem tudom, hogy igazából milyen célra vették meg a kempingeket, de a napokban valamelyik újságban (talán Népszabadság) olvastam egy cikket erről az üzletről, és abban úgy nyilatkoztak a terveikről, hogy a kempingek területének egy kisebb része megmarad kempingnek, a többire meg szállodákat, apartmanházakat, vendéglátó létesítményeket, viziparkot terveznek - ez is ingatlanhasznosítás, és gondolom az eladáskor majd telekárként nem a kempingtelekárakat, hanem a rendes balatoni telekárakat számítják majd fel. Persze az önkormányzatok is beleszólhat(ná)nak az ügyletbe, építési engedély, átsorolás stb.
Szvsz nemigen kéne az amúgy is igen zsúfolt Balaton parton tovább építkezni, ha nem tudják hasznosítani a kempingek egész területét a kevesebb túrista folytán, akkor csinálhatnának volna belőlük parkot vagy (szabad/fizető) strandot. ézekbők ugyanis hiány van az utóbbi időben.
Hol van az rögzíte jogszabályialg, hogy akkor visszaszáll az önkormira?
Megvette, tehát az övé. Legfeljebb csináltat hozzá egy új szerkezeti meg szabályozási tervet, neki megfelelő HÉSZ-szel, ez neki nem pénz, majd a kilóra megvett vatta-képviselőkkel megszavaztatja. Azt ne tessék megpróbálni beadni, hogy ez lenne az országban erre az első eset ... Csók!
Csakhogy kempingnek adták el a kempingeket, nem teleknek. Ha nem kempingként üzemeltetik őket, visszaszáll az önkormányzatra.
Gyanusítgatni lehet (azt sem mondom, hogy ennek az előítéletnek nincs alapja), de érdemes inkább megnézni, hogy az SCD Groupnak inkább ingatlanfejlesztés és hasznosítás a profilja, nem a kótyavetye.
Csak nehogy úgy járjanak a balatoniak is mint a kaposváriak:
Fókuszban: Élményfürdővel eladósodó város?
.... Azóta kiderült: az építkezés a városnak valóban nem kerül semmibe, de átadása után vagy azonnal 1,35 milliárd forintot, vagy 15 éven át törlesztve 1,8 milliárd forintot kell fizetni érte. Mivel Kaposvár ezt csak hitelből tudja megtenni, az összeget a hitelkamatok is növelik majd.
De az igazán szomorú az, hogy epés legyintésnek bőven van tapasztalati alapja. Az embernek meg kell erőszakolnia önmagát, hogy ne a legrosszabbat gondolja, ha privatizáció-jellegű üzletről hall.
Az, hogy nem özönlik el kispénzű német turistahadak a Balatont, még nem jelenti azt, hogy turisztikailag halott lenne. Egyre-másra épülnek pl. a vitorláskikötők és hidd el, nem állnak üresen, nagyon gyorsan elkelnek a hajóhelyek.