Ez egy provokatív topic, amelyben azt szeretném megtudni a keresztényektől, miben más pl. a család iránt érzett szeretet őnáluk, mint másoknál?
Bevallom, a klubfórum olvasgatása indított a topic-nyitásra. Magam is sokat gondolkodtam már azon, miért nem inkább cselekednek sokkal többet szótlanul a keresztények, minthogy harsányan hitvitáznak?
Köszönöm mindőtöknek az értékes hozzászólásokat, sajnos érdemben hozzászólni mostanában nem nagyon tudok - időm kevés erre -, de olvasgatlak benneteket.
Úgy látom,kérdésed egy részét már megválaszolták. Amit ansz ír 60 alatt azzal egyetértek. A teol.vitákat egy idő óta kerülöm,ezért csak röviden:
A Péternek átadott"hatalom"több szempontból is aggályos: -jogokat nyilvánosan szokás átruházni,nem négyszemközt -Jézus nem "ebbe a világba" támadt fel -a világvégét egészen közelinek tudta
Az élet is átírt azóta néhány dolgot: -működnek egyházak pápai hatalom nélkül is -a keresztények aránya egyre kevesebb -a kinaival,muzulmánnal,indiánnal mi lesz? -és a Jézus előttiek,vissza az előemberig? hogy kérhető számon az engedelm.Péternek?
Azt gondolom:Krisztus a Világ megváltója akart lenni,nem az Egyházé. Az Egyetemes Krisztust kell követni,nem azt a korszakosat csak,amit az Újszövetség közvetít. Nem vagyok egyházellenes!Egész gyerekkorom,fiatal éveim,tanulmá- nyaim odakötnek.Úgy vagyok vele,mint anyámmal /anyaszentegyház/: Köszönöm,hogy nevelt,tanított,de mostmár saját lábamon is megállnék.
Az Egyház betöltötte feladatát:kihordott és felnevelt egy civilizációt. A mag földbekerült,az élesztő megkelesztette a kenyeret. Mostmár a Lélek a Világban működik tovább!
Ez a válaszom Mara eredeti kérdésére is;Van-e keresztényi szeretet? Nincs! Mi n d e n szeretet Krisztusból árad!
„A szeretet egyfajta üzlet, melyben a szerzödő felek kölcsönös elönyöket nyújtanak egymásnak.”
Nooo. Persze, ebben a biznisz világban nem is csodálkozom ezen annyira. Képzeljétek el én is kötöttem egy kontraktust egy hurkával. Persze a hurkalélekbe nem nagyon látok bele, így nem tudhatom, hogy mi ebből az ő előnye.
Na, akkor elmondom, mi is a szeretet. :) Ez egy szó. Egyrészt lehet használni akkor, ha a saját (mindenféle magasztos) érzéseinket akarjuk leírni. De ez nem nagyon érdekel senkit (a senki én vagyok), mivel mindenki maga tudja, hogy mit él át ilyenkor. Ha az én érzéseimet próbálnám leírni, akkor oldalakat firkálhatnék Istenről, a családomról, mindenféle hurkáról, önzésről meg önzetlenségről, a jóról, az egyről és az igazról stb…. akkor sem értene belőle senki semmit. Ennyi elég is vót belőle.
Ezért inkább arról kellene beszélni, hogy hogyan használjuk ezt a szót, vagy mikor mondjuk, hogy valaki (nem mi, hanem más!) szeret (valamit vagy csak úgy). Mivel nem látunk más szívébe, nyilván valaki viselkedéséből következtetünk, hogy ő most „szeret”. De vajon mi lehet a közös abban, hogy a fiam az ölembe simul, a kedvesem megcsókol, Józsi legurít egy korsó sört és sorolhatnám, azon kívül, hogy azt mondjuk rájuk, hogy szeret valamit?
"Magam is úgy vélem, hogy Jézus nem kivánt ilyen intézményt."
Amennyiben hihetünk az első keresztény írásoknak, és ezek vita nélkül Pál levelei, akkor láthatjuk, - olvashatjuk - hogy bizodalommal voltak Jézus közeli, ismételt eljövetelére tekintettel, sőt ezt még életidejükben képzelték. Nyilván való, hogy ez ellentétes ezzel:
"valami olyan olvasható az irásban, hogy Péterre épiti az ő egyházát. Vagyis minha mégis lett volna valami hasonló szándéka."
Nem kérdéses, hogy ezt a katolikus egyház vonatkoztathatja magára leginkább.
Ha viszont ezt komolyan vesszük, akkor kérdéses az első idők irányzatainak léte, amelyek pusztán létükkel ellenkeznek ezzel az elgondolással. Nem is beszélve a jelenleg megszámlálhatatlanná duzzadt létszámot.
"Szerinted ez is a nemegyszer előforduló utolagos betoldások - hamisitások - egyike?
Vagy más értelme lenne...vagy teljesen más szövegkörnyezetű önkényes forditás/ ferdités ?"
Ennek eldöntéséhez vegyük Pál szavait: 1Kor 11,23 - tól, szó sincs erről.
Vagy: 1Kor 15,3 azaz Pál szóbeli tanítást vett, és ezt adta tovább, ahol nem hallunk erről.
Azonban, lehet-e az újszövetségi evangéliumok eljárását hamisításnak tekinteni?
Semmiképpen, hiszen ha eltekintünk az ihletettségtől, még mindig marad a korban igen csak elfogadott, - főleg a zsidóknál - írásmagyarázati szabályok, ahol bizonyos mértékig szabadon lehetett magyarázni az egyes történéseket. Ha pedig belátjuk, hogy a szóbeli igehírdetés volt az elsődleges sokáig:
1Kor 7/10, 1Tesz 4/15 - főleg a várakozásra:)
ACS/ 20/35 akkor nyilván való, hogy Pál halála után az evangéliumok a történésekhez igazodtak. Persze marad a kérdés: jó ez így, vagy nem? Ezt az idő függvényében érdemes szemlélni, ami egykoron jó volt, ma már idejét múltá vált.
A kérdés mi következik ebből? Erről kellene szót váltani, de még mindig visszhangzik a fülekben: non posszumus üdv ansz
Helló Nemo kapitány! Mi már találkoztunk valamikor egy szóra a Bűnbeesés topicodban, úgy emlékszem.
Jézus-Pál-egyház-szeretet.
Magad is tudod ,biztos vagyok benne,hogy amit kérdeztél,az ujabb és ujabb kérdések- nek nyit utat.Ezért inkább csak vázlatpontokat írnék.
Jézus nem alapított egyházat.Ez már önmagában elgonddolkodtató.Sőt nem is írt le semmit.Másban bízott:"ahol ketten,vagy hárman összejönnek az én nevemben,én is közöttük leszek." És : "elküldöm nektek a Vigasztalót és ő sokmindenre megtanít majd titeket." A világ egyetlen "szervezete" lehetett volna,amelyik működési szabályzat híján,regiszt- rált tagság és választott vezetőség nélkül is életképes lehetett volna. Ha elhiszik ! Ma szigorú szertartásrend,dogmatikus tantételek és hierarchikus papság keretei közé merevedett valami lett belőle.
Pál lenne a ludas ebben? Hát... van benne valami.Pál nem járt Jézussal,nem volt a ki- választott 12-ben.Hiányzott a közös élményeknél,csalódásoknál. Az ő története már a Jézus működése utáni korszakhoz tartozik. Vagyis a mi korunkhoz. Akiknek "csak" a hit maradt,mint kapocs. És ez elég is kellene,hogy legyen. De Pál szervezkedett!
A kérdés ezekután már csak az :
-Mi lett volna ,ha nem teszi? /Variációk: -megteszi egyszer majd más.-nem terjed el a kereszténység,-előbb-utóbb az élményből úgyis tan lett volna,-bebizonyosodhatott volna,hogy egy- ház nélkül is lettek volna új megtérők,lásd:pl.:Pál. /
-Miért kellett rögzíteni Pál leveleit a Szentírásben,ha Jézus nem tartotta fontosnak, hogy megőrízzék szavait /-amit az Atyától kapott/.
-Ha már egyszer bevették a kánonba Pál egész tevékenységét,miért szakadt meg ez a folyamat és miért nem kerültek bele az azóta történtek egészen napjainkig?
-Tud-e erről az a Krisztus,aki azt igérte:"veletek leszek minden nap..."
-És ami számomra a legfontosabb: Eltelt azóta 2000 év.Ennek az egyházasdinak mostmár mindig így kell lennie,amig világ a világ?Nem lehet,hogy éppen napjainkra érett meg az emberiség valami gyökeresen újra? "Az új bor új tömlőbe való."
Van egy olyan érzésem,hogy a Jézus által elvetett mag mára már teljesen elhalt. DE !!! "Eljött az óra,mikor megdicsőül az Emberfia.Bizony,bizony mondom nektek: ha a bú- zamag nem esik a földbe és el nem hal,egyedűl marad, de ha elhal,sok termést hoz." Ján.12,24 Kérdés persze megint az;fölismerjük-e a sarjadó búzát,a sok konkoly között.
Az előbbi idézet meglepő módon a szeretettel folytatódik tovább,de engem már elfogott a gyanú,hogy egy ideje off-topicolunk itten.Úgyhogy az egyházak,vagy a kereszténység /ha van ilyen / jövője,nagyon megérne egy új topicot. Ha gondoljá- tok beneveznék én is egy hasonlóra,de zöldfülü,kezdő lévén még nem nyithatok ilyet.
Elnézést kérek,ha a tegnap esti szöveg kissé kuszának tűnik valakinek.Így napfénynél én is találtam némi pontatlanságot pl.az Ady idézetben is.Éjfél felé már nem mindig a legjobb szó jön elő.A régi élmény azonban ma is élő. Üdv.: többkell
Lehet,hogy ez az ingyenkegyelem,-nevezzük egyszerűen szeretetnek,-egy nagyárúház ban szakad rá az emberre,mint Füegy-gyel történt,de lehet ,hogy egy kétségbeejtő, szorult helyzetben,mint velem . "Mikor lelkem roskadozva vittem,egyszerre és váratlanul átölelt az Isten." Ady E.
Dehát akkor miért nem mindenkivel és állandóan tart ez az érzés? Isten nem mindig szeret? Én csak magamról tudok beszélni.Amikor mertem magamat elengedni,és lemondtam ar- ról,hogy én irányítsam az életemet,/én legyek a jó ember,az igazi hívő,a tökéletes ke- resztény,stb./ akkor tudott Isten megragadni.
Én nem azért tudok szeretni,-ha tudok/!/-mert jó vagyok.És nem is éppen azért mert olyan szeretetreméltó az akivel összehozott a sors.Hanem azért,mert engem nagyon szeretnek. Én akkor ott azt éreztem,hogy engem kimondhatatlanul szeret Valaki,és én ezt ed- dig nem tudtam.Én addig azt gondoltam,hogy a szeretetet ki kell érdemelni.Mindenki arra tanított kiskorom óta,-otthon is,templomban is,-hogy legyek jó és akkor szeretni fognak.Mindig meg akartam felelni az elvárásoknak,és egész védőburkot építettem magam köré jócselekedetekből és vallásos beidegződésekből.
Akkor valaki azt mondta,hogy mindez nem számit Istennél. Ábrahám,Jákob csaltak. Mózes gyilkolt. Péter apostol letagadta,hogy ismeri Jézust. Ezek voltak a példaképeink. Azt kérdezte ez az ember tőlem : elhiszem-e,hogy Isten így szeret ahogy vagyok? Ez azután volt,hogy elmondtam a bűneimet,életgyónást végeztem.Nem mertem azt mondani,hogy elfogad Jézus Krisztus,hiszen én magam sem tudtam elfogadni amiket tettem. De akkor ott nem számított már,hogy én mit gondolok magamról,vagy kinek tartom magamat.Csak az volt a fontos,hogy valaki segítsen rajtam,mert a régi énem már nem viselhető,és az az élet már úgy nem élhető.
"Élek én,de nem én élek már,hanem Jézus Krisztus él bennem." Pál apostol. "Úgy szeressétek egymást,ahogy én szerettelek titeket!"
Az én Istenem szeressen titeket is! Üdv. : többkell
"Ez egy provokativ topic"- irod,ezért illendően én is provokativ leszek.
Először a k e r e s z t é n y szóhoz. Inditványozni fogom ahol lehet,- Egyházak Világtanácsánál,pápánál,az Index Fórumon stb.-hogy a "keresztény" szót tilos használni megkülömböztetésül más normális embe- rek ellenében.Jézus nem használta ezt a kifejezést.A tanitványai sem .Először Antióchi- ában adták ezt a nevet kivülállók az ottani gyülekezetre. /Ap.Csel.11,26/ Hiba volt! Nem lett volna szabad elfogadni.Ma már látszik,szitokszó lett belőle.Vagy öntelt hivat- kozási alap,ami még rosszabb.Ha Jézus most itt lenne,nem engedné,hogy őt keresz - ténynek mondják.Vagy megengedné,de csak akkor,ha a keresztények vállalják,hogy őt nyilvánosan keresztre feszítik. Azt hiszem éppen ez folyik most!
A s z e r e t e t r ő l. Az egzisztencialisták mutatták meg világosan,hogy személy a személyt eredendően taszítja,mint két ugyanolyan töltésű atom.Egy énközpontú,magaszervezte világ számá- ra a másik személy csak zavaró tényező lehet,esetleg beszervezendő eleme ennek a világnak.Buber szerint az "Ő" "AZ"-zá válik.Sartre -nál "a pokol:az a másik." Tudom,van humanizmus,ami igyekszik elviselhetővé tenni az együttlétet,hamár muszáj együttélni a több milliárd emberrel,és van "szeressük egymást gyerekek" féle össze- borulás is,de amint komolyra fordul a helyzet,-lásd a XX.szd.-i Európa-,máris kezdődik a lövészárkok és a koncentrációs táborok kijelölése.
Jól mondja Balázs,hogy a szeretet természetfölötti erény,de éppen ezért nem megta nulható. Viszont megkapható,méghozzá ingyen.
Minthogy az általam gondoltak nem oly népszerűek, s nem is annyira 'újszerűek', beérik ezekkel az apróbb betűkkel is, de nem állt szándékomban sem Téged, sem mást fárasztani velük..., viszont /most érdemes egy kicsit nagyobbacska betűre átváltani/
Adassék Neked/Nektek gyönyörűség! – Ratkó József után szabadon – /ti. életed/életetek jó és boldog 'fordulatában'!:-))/
Bármilyen értékes gondolatokat írsz is, nekem nagyon fárasztó ennek az apró betűnek az olvasása.
"Ha meg erről nem túl sokat 'fórumoznak', csupán ezzel a 'jó és igazzal' teszik önmagukat egymás számára – s így mások számára is – szerethetővé, ha ezzel 'körbepárnázzák' egymás számára azt az életet, azt a kis 'ékszerdobozt' amiben egymásnak önmagukat adják ajándékként... – akkor talán, s csakis akkor, 'írtak' valamit az életükkel a szeretetről."
Épp ez irányba kezd fordulni az életem, tehát ha ezután ritkábban fórumozok, az pont ennek lesz betudható:)
Nem igazán konyítok a szeretet-elmélethez (a szeretet 'elméleti' körülírásához – ebben a fórumokon és a pszichiátriai szakrendeléseken bőséggel vannak nálamnál avatottabbak:-)), de alapjaiban nem is 'elméletileg' érdekel – főképp úgy nem érdekel! – az 'élmény maga':-) /Ámbár vizsgáztam belőle valaha..., s jó sokan 'levizsgáztak' belőle – nem csak elméletileg.:-((/
Hogy 'akkor mi van', ha a jó és igaz egy emberben megvan? Az pl. igen szerethető, megbecsülendő/!/ és igencsak ritka kincs. (Ami ugyan minden ember megelőlegzett adománya, csak ki így herdál, ki úgy vél gazdagodni...:-( ) Ha mindez egy emberpármindkéttagjában megvan – s mindketten elég válogatósak és /ki/tartásuk is van abban, hogy ezt a felbecsülhetetlen értéket nem engedik felmorzsolni aktuál-ideákkal, a mindennel szemben toleráns kor-maszlagnak való megfeleléssel – noha ez 'nem hoz túl sok népszerűséget a konyhára' a liberális moralitás /látezik-e olyan egyáltalán?!?/ hirdetőitől... –, azért meg egy életen át hálaérzet lehet a szívükben!!!
Ha meg erről nem túl sokat 'fórumoznak', csupán ezzel a 'jó és igazzal' teszik önmagukat egymás számára – s így mások számára is – szerethetővé, ha ezzel 'körbepárnázzák' egymás számára azt az életet, azt a kis 'ékszerdobozt' amiben egymásnak önmagukat adják ajándékként... – akkor talán, s csakis akkor, 'írtak' valamit az életükkel a szeretetről. (Mással meg – még ilyen aprócska betűkkel is – csupán hiábavaló harsánykodás az egész. Bocsánatot is kérek érte.)
Röviden összefoglalom amit a szeretetről Swedenborg a mennyei világokban történt elragadtatásai alkalmával megtudott.(emanuelswedenborg tripod.com):
Isten mindent értelemmel szerzett, ezért minden alkotása a szellemi dolgok fizikai kiábrázolása, vagy makettje. A teremtett dolgok, és a Szentírásban használt képek, történetek mind, mind megfeleléseket hordoznak a mennyei világ titkairól. (Ezek a jelenvaló földi egyházakban ismeretlenek.)
Isten a Szeretet. Két alpvető tulajdonsága van: hogy jó, és igaz. A kettő Istenben megkülönböztethetően egy. Megértéséhez jó példa a KÉPÉRE, és HASONLATOSSÁGÁRA teremtet ember. Az embert férfivá, és asszonnyá formálta, és azt mondta, hogy ketten lesznek egy testté.
A férfi az igaz képe: erős testalkatú, markáns arcú, kemény hangú, nemzőképes, filozófus alkatú stb. A nő a jó képe: legömbölyített, puha testű, lágy arcú, és hangú érzelmi gondolkodású, anya természetű, stb.
A házasság így a jó és igaz egyesült jelenlétét jelképezi. Ha ez egy emberben megvan, akkor az mennyei ember.
Az ember önmagában csak KÉP, vagy másnéven üres cserép tartalom nélkül. Ezért sem jó, sem igaz nincs benne alapból. Ha nincs benne jó, sem igaz akkor nincs benne semmi valós csak üresség, vagy semmi, ami a valaminek ellentéte, vagyis hamisság és gonoszság.
A Szentírásban tovább folytatódik a kijelentés az ember teremtéséről, aminek következő állomása, hogy... és HASONLATOSSÁGÁRA (teremté). Ezzel az Újjászületett ember van már leírva, aki befogadta Istent, így már nem üres. Az igaz és jó benne van és abból cselekszik, ezért már Isten hasonlatossága.
Ezért kétfajta szeretet van, ami jellemzője a kétféle embernek: Pokoli szeretet: Az emberből ered, ezért az ember Isten helyett önmagát szereti, és felebarátja helyett e világot. Itt van helye a kárörömnek, hamisságnak, és gonoszságnak. (itt megemlíthető, hogy van számításból/önzésből eredő családszeretet is ami valójában önszeretet /...majd eltart ha megöregszem/)
Mennyei szeretet: Ahol az ember szereti Istent, és a felebarátot. Ez Istenből ered, ezért önzetlen.
Mind a két fajta szeretet az örökkévalóságig növekszik.
"Szóval lehet, hogy energiaigényesnek tűnik amiről beszélek, de működik, és te is műveled, csak nem így fogalmazod meg, ahogy én. A gyűlölködésnél, állandő kegyetlen beszorult helyzeteknél sokkal kisebb energiával működik."
Valahol azt olvastam, hogy a szeretet együttműködési készség valamely jó cél érdekében. Ezt a meghatározást én teljesen elfogadtam.
A keresztények szeretete abban különbözik a nem keresztények szeretetétől, hogy ők a cél jóságát a kinyilatkoztatás alapján ítélik meg, a többiek pedig az érzéseik alapján. (Ettől még előfordulhat, hogy egy nem keresztény embernek tökéletesebb a szeretete, mint egy kereszténynek. Lásd Mahátma Gandhit!)
Olyan 'jókat?' vitatkoztok itt a 'szeretetről'... Krisztus-i, Pál-i, akármilyen keleti és egyéb megfontolásokból... Már bocsánat érte, de kit érdekel? Izgat-é bárkit, hogy érdekli-e a Társunkat – no, feltéve, ha számít egyáltalán! –, ha egyedül fekszik/kel fel, él napranap, ha nincs meg az a két négyzetméter – ennyi a mienk! –, amit egymás számára boldogsággal, biztonsággal, szeretettel, öröm-teli létezéssel ki tudunk tölteni, s nem ellenében vagy épp helyette?!?
Ja, igaz, ez nem olyan 'látványos', csaképp ezen múlik, hogy utána írhatunk-e okos 'elméleteket' a topikokba... Pl. egész jól tudtam élni ezen elméleti okfejtések nélkül. S még az sem zavart, hogy ki gyárt belőle 'elméleteket', mert volt miből! Aki szeretett érte, azt szerettem, aki nem, az meg nem izgatott túlságosan! Nem tartozott semmilyen fórumra! (Válogatós vagyok – Őket választottam.)
Bocsánat a fentebbi megjegyzésekért, de úgy vélem, nem az 'okos' meghatározások teszik jobbá /ha úgy tetszik, szeretettel teljesebbé!/ az életünket, hanem csakis az, hogy törekszünk úgy élni, s ez nem nyilvános tevékeny lét!
Szeretjük a Társunkat, a gyerekeinket, igyekszünk jó példát adni egymásnak, nem vesszük el tőlük/egymástól mindazt, amit bizton felvállalhatnak/nánk egész életükben, sőt adunk ehhez némi kapaszkodót is. Nem 'tolerálunk' MINDENT – noha ez igen 'divatos' hozzáállás –, ám törekszünk arra, hogy (a két négyzetméterünkben legalább) az értékeink /lehet rá prüszkölni, hogy miféle 'bátorságból' tekintem annak! – rohadtul nem érdekel a 'bekurjongatás', mert többnyire senki nem lát bele az életem/ünk-be, s leginkább az rontja meg ezt az értékrendet, ha bárki bele akar kotyogni a legjobb szándékkal is/ ne devalválódjanak... Ez egy jó projekt.
Válogatni kell, igen. Ahogyan a 'sötétséget a világosságtól', ahogyan 'az igaztalant az igaztól', ahogyan Krisztus is az 'apját a fiúval szembeállítja', mert nem /hamis/ 'békességet' teremteni jött...
Helyette vitázni róla a fórumokon vagy bárhol, nem jó projekt. (Most lehet belekötni a 'PROJEKT-be'. Írhattam volna 'út'-at, 'ideát', 'életeszményt', bármit.
'Feccsinteni' a cselekvésben megvalósuló létezés helyett... – no, ez az, amiért nem érdemes...)
A magam részéről /kellő tapasztalatokkal/ úgy gondolom, a leghelyesebb élni a szeretetet, s nem kell sokat fórumozni róla... (Persze, csak akkor, ha valóban fontos!)
De 'szabad préda a téma'... – elvégre ez egy – látszólag! – szabad ország, /sőt igen liberális és toleráns eszmékkel!/. Szinte bele is lehet szeretni.:-(
/A magam részéről nem szoktam 'felhevülni' minden válogatás nélküli blablára, de legyen ez az én bajom./
Sőt, akár ezt még tovább ragozhatnánk, hogy mi a különbség az aktivitás-alapú keresztényi szeretet, és a keleti vallások "szeretet-felfogása" között?
Azért tettem idézőjelbe, mert érdekes módon náluk erről nem is nagyon esik szó - amennyire én ezeket a vallásokat ismerem. Tehát egészen biztos, hogy teljesen más megközelítésből haladnak efelé.
Kérdés: mindig jó a jószándékú aktivitás? (Azt a hülyeséget azért nem akarom írni, hogy a pokolhoz vezető út is...)
Érdekes megközelítés. Alapvetően egy állandóan aktív attitűdöt tételez fel - ha jól értelek - embertársaid felé. De a szeretet jóval több ennél, beletartozik az elfogadni tudás is. Érdekes dolog ez, sokszor milyen nehéz az embernek az egyszerű elfogadás. Volt már ilyen tapasztalatod?
Másrészt pedig az aktivitás-passzivitás kérdése személyiség-függő dolog is.
Szóval nekem úgy tűnik, eléggé energia-igényes a folyamat, amit leírsz:)
Nem így van. Jézus ugyanis így folytatta: Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
Azaz mindenki arról ismeri meg őket, hogy egymást szeretik. Nem mindenkit, hanem egymást. Azok ismerik meg őket, akik látják, hogy egymást szeretik. Ahogy Jézus is őket szerette. (Ő pedig nem mindenkit szeretett, nem is mindenkihez jött.) Nem másokat, nem mindenkit hanem ahogy őket (a Benne hívőket) szerette, úgy szeressék egymást az Ő tanítványai.
Ez az egymás igencsak benne van a Bibliában, és nem lehet helyettesíteni a mindenkivel.
Nem helyes félretenni Jézus szavait, és saját okoskodásunkat Jézusnak tudni be!
Te hamisat mondasz, nincs igazad.
Egyébként rátok hagyom e topicot, hiszen én csak abból indulhatok ki, mire jutunk, ha a Biblia igaz. Itt pedig ennek nemigen van talaja.
Ja, és azt még azért hozzátenném - mégse tűnjön annyira egyoldalúnak az írásom -, hogy életemben idáig egy olyan emberrel találkoztam, akiből valami természetfeletti módon áradt a szeretet. Ő pedig egy fiatal katolikus pap volt.
Köszönöm, hogy megtisztelted a topicomat. Egy kérdést szeretnék Neked feltenni: szerinted a kultúrált, intelligens társalgásnak, kedvességnek van-e valami köze a szeretethez, vagy hívő szemmel nézve mindez hiábavaló haszontalanság csupán?
Sajnálom, hogy valószínűleg nem-keresztényként nyilatkozol a keresztényekről, ráadásul ezt rendkívüli tájékozatlansággal is teszed. Sajnálom, hogy azt a látszatot kelted - leginkább sűrű hozzászólásaiddal -, mintha kompetens lennél a keresztény szeretet lényegének meghatározása vagy magyarázása terén. És végül, sajnálom, hogy ez csak kevesek számára derül ki, mennyire nincs így.
Most csak egy félmondatod miatt írok:
"Miféle szeretet az amit kell?"
Ez a kérdés azt feltételezi, hogy a szeretet olyasvalami, ami nem adható parancsba, ami nem kérhető számon, mert lényegében valamiféle érzés, érzelem, és ezért a személy autonómiájából fakadóan önkéntes dolog.
A katolikus tanítás szerint ez nem így van. Jézus azt mondja: "Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." (Jn 13,34)
A Szentírás tanítása szerint az igazi szeretet nem érzelem, hanem tettekben megmutatkozó lelkület (1Jn 3,18; Jak 1,25-27; 2,15-16; 2Kor 8,7-8; Róm 12,8-11; 2Tim 2,15).
A szeretet lényege olyan belső magatartási forma, amit imádsággal és törekvéssel el lehet sajátítani, éppen ezért meg is lehet parancsolni. A szeretet feladata, hogy mint lélek a testet, úgy járja át minden gondolatunkat és tettünket.
"Olyan hangzatos dolog erről beszélni, olyan önsimogatós, 'lám, én milyen kis csodálatos vagyok, figyelitek?'... Szerintem füegy is ezért halogatja a választ...;) Mert irtó könnyű az ilyen egótlansági témákkal mégiscsak egózni...:)"
Nyertél.... :)))
De amiket a többiek irtak róla,(Nemo, Serenic) és te is, nagyon hasonlókat tapasztaltam, igy aztán úgy gondolom, elég is ennyi.
A szeretet az az Isten által belénk oltott természetfeletti erény, amely által képesek vagyunk Istent önmagáért, embertársainkat pedig Istenért szeretni.
"Nem az én felvetésem tartalmaz előítéletet, hanem velem szemben alkalmazták"
OK, de nem lehet, hogy előítéletre előítélettel válaszoltál...?
Amúgy alighanem - és ez már nem rólad szól, hanem mindannyiunkról - ez mindig a legkönnyebb. Az ember, ha észre sem veszi, be sem vallja vagy akár tudatosan is - sértve érzi magát, és hirtelen indulattal, de akár évekre szólóan, ő is sommáz, ítél, rekeszt... Egyfajta gyors és hatásos védekezési technika lehet ez, mikoris ahogy kaptuk, gyorsan le is rázzuk, ráznánk magunkról a vizet, csak nem vettük észre, hogy az nem víz, hanem valami ragacsos lötty, ami minél többet hadonászunk, annál jobban belénkivódik, összetapaszt...
"ilyenkor is tudod érezni azt a fajta túláradó szeretet-érzést, ezekkel az emberekkel szemben?"
A túláradó szeretet-érzésről Füegy mesélt, bár hálIsten:), talán nekem se egészen ismeretlen. Úgyhogy azért megpróbálok valamit összehozni, hátha segít (bárkinek is).
Írta valaki, ez az érzés igazából addig van, amíg nem gondolkozol felőle, nem reagálod le, nem öntöd szavakba. Utána inkább 'csak' valami utózöngéje vagy mije van, valami mosolyos állapot, ami továbbrezeg a mindennapokra. Aminek alapján egyrészt bele lehet bújni ebbe az érzésbe, mint egy meleg takaróba; vagy meg lehet benne mártózni, meg lehet benne merítkezni, mint egy langyosvizű tóban. És aminek alapján (másrészt) valahogy békésebben, nyugisabban, bölcsebben tudod élni a mindennapokat, a konfliktusokat is.
Mondom: békésebben, nyugisabban, bölcsebben. Azért még nem teljesen békésen, nyugisan, bölcsen, ezért neked is sokat kell dolgozni...:) De a korábbi hirtelenséghez, indulatokhoz, idegességhez képest - jóval derűsebben.
Nem olyan különleges dolog ez persze, nevezhető egyszerűen önuralomnak, mások helyzetébe való beleélésnek, megértésnek, csöndes vérmérsékletnek, - szóval nem kell feltétlen ama túláradó szeretet-érzéshez kötni és ezzel netán (túl)misztifikálni. A lényeg inkább csak annyi, hogy az ember képes (legyen) kevésbé ágálni meg egózni...
De...:) Olyan hangzatos dolog erről beszélni, olyan önsimogatós, 'lám, én milyen kis csodálatos vagyok, figyelitek?'... Szerintem füegy is ezért halogatja a választ...;) Mert irtó könnyű az ilyen egótlansági témákkal mégiscsak egózni...:)
Van a már másutt idézett Salingernek ehhez némi önironikus gondolata: "Hivatásos gyónónál mindig arra kell fülelni, mi az, amit nem ismer be." Szóval... én is voltam agresszív, indulatos, tettem olyat, amit a mai napig bánok, - és még ma is van, hogy hirtelen és igazságtalan vagyok, vagy legalább magamban, még ma is vitatkozok sajna azzal, aki épp bánt(ott)- igazad van Mara, korántsem vagyok tökéletes...:)
Mégis... érzem magamon a higgadást, a néha már-már öntudatlan elfogadást, elfogadását annak, aki épp nem fogad el... És tudod mit? Jóleső érzés. Nem azért, hogy magamat dicsérgessem magamnak, 'lám, mennyivel nemesebb vagyok', hanem mert tudom, hogy az, amit az a bárki épp csinál, egy egészen emberi dolog, egy szint, állapot, amin tán (remélhetőleg már:) átmentem én is, és amin túl fog jutni előbb-utóbb ő is...
Ezért, ha sikerül, megpróbálok nem reagálni, nem ugrani, nem bizonyítani és bizonygatni... Inkább felülnézetből rámosolyogni, ránevetni a dolgokra, magamra, meg az épp aktuális 'ellenérdekű félre'. Többet ér egy ilyen mosoly és többre is megyek vele, minden véres vitánál...
