Mit lehet tenni, ha a családfő alkoholista, és mikor iszik egy agresszív állattá változik? Mit lehet csinálni azzal az emberrel, aki a hétköznapokban egy elismert ember, de ha hazatér, retteg tőle a családja? Hova kell fordulni? Hova érdemes? Rendőrség nem segít, míg vér nem folyik, hát akkor hol a segítség? Kitenni nem tudjuk, elköltözni nem tudunk.
Sziasztok!Elkezdtem keresgélni,hátha találok 1 olyan oldalt,ahol találok fiatalokat,akik úgyanabban a rossz helyzetben élnek,és küzdenek.:(
Elmesélem az én történetemet:)
Ezt,hogy az én apám,1 alkoholista,csak most tudatosult bennem.Kiskoromban,azthittem ez van mindenkinél,deahogy nőttem,és láttam hogy másnál nem az a megszokott,hogy az apa a SAJÁT gyermekét elhordja mindennek,hanem hogy megérti,szépen viselkedik vele.:(
Augusztus végén történt 1 eset,amikor apa rátámadt mamámra..megakarta ölni...és akkor döbbentem rá hogy:hopáá,apám 1 alkoholista.Azelőtt akármit pofázott,nem törödtem vele,leszartam,de most amikor azt mondja nekem,hogy drogozok,meg szektában vagyok:@..Tönkretette az életem,és a tesómét is. 3 hónapja vagyok ebben a helyzetben,nemtudok kijönnibelőle,pszichológushoz járok,de nemsegít....Sokszor gondolok arra,hogy feladom,és megölöm magam,de ezt nemszabad,mert néznem kell anyát!
Ráadásul mamám is iszik megint.....:'(
Nagyon határán vagyok,hogy feladjam,de még van 1 kis erőm...pláne,hogy 16 éves vagyok,és előttem az élet....
A rendőrséget sok értelme nincs hívni szerintem...
Sajnos szerintem ez az ember lemondott önmagáról. "Átkapcsolt" olyan üzemmódba, hogy "elvegetálok a halálig, és sz@rok mindenbe...". Gyakorlatilag lassú öngyilkosságot visz véghez... A civilizáltnak nevezett mai zombiemberiség, kb 60-70%-a eléri ezt a pontot legalább egyszer életében és jó részük így is marad haláláig, kiégett, megkeseredett "emberekké" válnak és önpusztításba kezdenek, isznak, dohányoznak, drogoznak, elhíznak, eligénytelenednek...
Nem tudok megoldást és szerintem nem is tudható pontos megoldás. Ugyanis minden ember egyedi eset. Kisérletezni lehet, csak kérdés, hogy ez olyan helyzet, ami megengedi a kisérletezgetést....
Ami szerintem a lényeg, hogy a probléma mentális, pszichés. Nem azért futott zátonyra az élete, mert iszik, hanem azért kezdett inni, mert lelki, szellemi problémái voltak, lettek. Szinte bizonyosan depresszív állapotból indult ki ez az állapot szerintem. Egyszóval az ivás okozat és nem ok, azt gondolom.
Az ok sokféle lehet. Lehet olyan, amit együtt a család, valahogy ügyesen, okosan - nem tudom hogy - talán megoldhat, összefogva, megbeszélve, türelemmel, megértéssel, szeretettel, békésen. Talán...
Talán lehet olyan, ami reménytelen. Egy férfit élete delén sok minden nyomaszthat. Néhány klasszikus példa, melyek szerintem tapasztalhatók itt-ott.
- kapuzárási pánik:
Szembesül azzal hogy megy az idő, meglátszik a kora, sem külsőleg, sem fizikai-szellemi teljesítőképességében nem az már aki fiatalon volt. Nem tapasztalja a régi hatását a nőkre. Nem érzi már azt a tiszteletet, ami esetleg régen övezte. Látens halálfélelem is felléphet.
- nem az elképzelései, vágyai szerinti pozíció, karrier, életút miatti depresszió
Nem feltétlen kudarcos (de náluk szinte mindig), hanem akár sikeres középkorú férfiaknál sem ritka ez, amikor ugyan valamiben sokat elért, ám nem ez amire igazán vágyik (illetve motivációs fókusza idővel elfordult, a korábbi irányból) és kiszállni nem tud-bír, emiatt frusztrálódik. Elvesztett állás, megtört pálya, megromlott egészség és vagy kapcsolat mind össze- ill szerepet játszhatnak ebben.
- tönkrement kapcsolat
Egy kor után, ha tetszik, ha nem, az emberek többsége nem vonzódik testileg már párjához. Amennyiben erre az időre nem alakul ki köztük igazi szeretet, akkor pokollá válik az életük, legjobb esetben közönyös, fásult társas magányban élnek, lényegében gazdasági kapcsolatban érzelmek nélkül, de gyakran negatív érzelmekkel, undorral stb Ez az állapot éveken keresztül, minimum hogy depresszál, ám sokkal komolyabban is szomatizálódhat. Elhízás, egy sor betegség és természetesen az alkoholizmus is felléphet.
- újraébredő hóditási, szexuális vágy
Amennyiben - bár nem feltétlenül - a kapcsolata/házassága megromlott, a legtöbb férfi vágyódik más nők, eszményi nők után. Ezért (is) virgágzik a prostitúció/pornográfia, tagadhatatlanul... Vannak emberek kik kiélik vágyaikat, titkon vagy kevésbé; vannak kik, elfojtják. Szinte mindegyik lehetőség külső-belső konfliktusok sorát vonhatja magával. Az elfojtott a legveszélyesebb, hiszen ebből származhat számos egyéb függőség, betegség, mentális deffektus. Természetesen alkoholizmus is. A nyíltan kiélt és az titkoltan kiélt is, párkapcsolatban, erős stressztényező, mely szintúgy frusztrált, depresszív állapotokat idézhet elő, s szintúgy hosszú távon vezethet akár alkoholizmushoz.
Biztosan lehetne még sorolni.
Sajnos nem tudok tanácsot adni. Talán olyan a helyzet, hogy a szép szó, az összeülés, a közös, szetetteli megoldás már nem segít vagy tán soha nem is lehetett megoldható. Szakemberhez fordulni is lehetne egy lehetőség, de nyilvánvaló, hogy egy ilyen ember nem hajlandó ilyesmire. Erőszakkal pedig nem lehet, nem célszerű. (kivéve ha már odáig fajult a helyzet hogy minden mindegy) Esetleg nélküle elmenni szakemberhez tanácsadásra, az nem árthat...
Talán azt javasolnám, hogy meg lenne érdemes keresni szerintem azt (amit valószínűleg a családja pontosan tud), mi a szenvedélye, mi az ami lázba hozza, ami leköti, ami erősen motiválja. És ennél fogva, ezzel kisérelni meg kizökkenteni. Pl. ha a hobbija a horgászás, akkor szervezni több ilyen programot. Lehetővé tenni számára, hogy az iváson kívül legyen más is amit örömnek él meg.
Remélhetőleg létezik valami megoldás, de ezt a legesélyesebben csak azok képesek megtalálni, akik a helyzet szereplői, akik belülről látják, a bőrükön érzik...
Marietta vagyok 21éves.Rátaláltam erre az oldalra és nagyon megörültem h végre valahova kiirhatom a gondomat,föleg ilyen helyre ahol páran hasonlo cipöben járnak..SAJNOS!
Remélem valaki elolvassa történetem...
Szóval Édesapám nekem is alkoholista(olyan nehéz ezt leírni).Több mint 10éven keresztül nem ivott.De most 4hónapja folyamatosan...és az a baj h ö nem aza a fajta h iszik és alszik és kész..
Ö iszik..sokat(két nap:64doboz Borsodi) és agresszív!
Most meg bánt engem bántha anyut,imád engem a mltkor mégis majdnem megütött!!!Végül oda tartottam az arcom h üsse meg legalább lesz valami amivel fordulhatok a rendörséghez!Szörnyűség ami itthon megy.Apu csak magával van elfoglalva..ugrálni kell neki ha hív...folyton azzal fenyeget h felköti magát..persze közben ordibál és nagyon csunyán beszél...Az ö munkája elég szabad..én meg anyu viszont 5kor kelünk és és este 6ra érünk haza.
Ezt se nézi!!!!!!!
Éjfélig képes velünk ordíbálni cirkuszolni..sértegetni..bántani..nem számít neki az se h a lánya hajnalba kel és 12órát végigdolgozik...MÁR EZ SE ÉRDEKLI.
Semmi.csak saját maga..sajnáltatja magát...minket bánt..iszik..
A multkor nekiesett anyunak én meg leszedtem róla aztán anyu a rendörséget akarta hívni de én nem hagytam mert az én apukámmal nem lehet ilyet tenni(ez volt a legelsö reakcióm)de már tudom h ki kellett volna..csak attól is félek hogy akkor talán még vér is folyna,neki menne a rendöröknek is..szétbombázná a házat..ordítozna...
Ja éés a másik az h apu nem is ihatna egy kortyot se mert érrendszeri beteg meg már stroke-ot is kapott..mellette még 3doboz cigi is lemegy...
Nah mindegy!Lényeg:TANÁCSTALAN VAGYOK!!!Nem akarom h az ÉDESANYÁM AKIT A VILÁGON A LEGJOBBAN SZERETEK tönkremenjem...nekem csak ö van..neki csak én..öt is az idegesíti eközben h a 21éves lánya kikészül idegileg...Nem bírjuk!
Segítséget kérek szépne..TANÁCSOT :(
Köszönöm elöre is !!!És azt is hogy elolvastad!!!!
Borzalmasak ezek a hozzászólások az alkoholistákkal kapcsolatosan.
Megértem, ha a gyerekek utólagosan sajnálják az egyébként nem épen jó édesapjukat, de
Ha már valaki egyszer odáig eljutott, hogy alkoholista lett, ott már szinte lehetetlen a visszafelé vezetö utat megtalálni.
A hugom férjhezment egy nagyon tehetséges festömüvészhez. Alkoholista volt. Minden pénzét, s néha az nagyon sok volt, amikor eladott néhány festményt, mind elitta. Ilyenkor meghívta szinte az egész várost egy étterembe tivornyázni.
A felesége meg a két gyerekkel pénzt nem igen látott. A hugom egy keresetéböl kellett mindent állni. Volt olyan, hogy már kenyérre sem tellett, de az az apát nem érdekelte. Sok éves rábeszélés után hugom elvált.
A volt férje most hajléktalan, lezüllött, de az ivást nem hagyta abba.
A gyerekei persze nem érdeklik.
Az ilyen apát nem szabad sajnálni, mert az, hogy apa, az még nem jogosítja el semmilyen érzelmi kötödésre. Viselkedni kell úgy, mint azt egy apának illik.
Azt mondják az alkoholista beteg. Igen, ha már ott tart. Én azonban azt mondom, hogy nagyon kevés olyan ember van ebben az országban aki esetenként, szüli.nap, névnap stb. ne inna meg valamit, de a határt tudni kell!! Mert ha nem tudja, akkor kezdödik a függöség, s a szülöknek felelöségük van, a gyerekeik!
A megoldás egyszerű pedig. Az agresszív alkesz papika, papizik is otthon időként igaz?
Hát akkor?
Egy kis "ártalmatlan" nyugtató fehér port célszerű mindig szórni a finom vacsiba. Nem mérget, nem rossz csúnya dolgot, csak egy kis nyugtatót. Úgyis szeret bódult lenni ugyebár a drága. Csak ő speciel alkohollal oldja meg. Hát még jobban is fogja érezni magát, mert még bódultabb lesz...
Még nagyon kicsi voltam amikor szétmentek a szüleim, már nem is emlékszem. De egy ideig még együtt laktunk apuval, de sokszor jött haza részegen, veszekedett mindnekivel. Kb 7 éves lehettem amikor elköltöztünk a mamámhoz. Utólag megtudtam, hogy apukám megcsalta anyut, de nagyon megbánta. Anyu viszont nem bocsátott meg neki, azóta volt nagyon rossz viszony kettőjük között, és akkor kezdett el apu inni. Igazából szerintem soha nem volt jó apa. Most 16 éves vagyok. mióta elköltözünk tőle, azóta hívogatja anyut, azt akarja, hoyg költözzünk vissza. Anyu meg hitegette. Mert sajnálta. mindig azt modnta, hoyg amjd igen, visszaköltözünk. És ezt körülbelül 9 évig el is hitte. Tavaly öngyilkos lett. Sajnálom,mert bár jó apa nem volt, mások jó emberként néztek rá. Azthiszem lehetett volna még ő is boldog. Segítenünk kellett volna neki. Átkellett volna mennem hozzá beszélgetni, törődni vele. Biztos avgyok benne, hogy ha az italt letudta volna tenni, és akarta is volna- sikerült volna egy új családot szereznie. De ez már így alakult...
Most olvasom a hozzászólásaidat. Én 26 éves, fiú vagyok. Sajnálatos módon édesapám is az alkohol függésében élt sok-sok éven át és mind azzal ami ezzel járt: családi értelmetlen veszekedések...stb. Családom 2006-ban megelégelte és elváltak szüleim. Apukámnak a válás előtt jó munkahelye volt. A válás után nyugalom volt nálunk, kicsit fura is volt. Apukám egyre betegebb lett, köszönhetően az alkoholnak (szív- és májbetegségek). A válás óta talán összesen 5-ször láttam, egyre rosszabbul nézett ki, teljesen elkeseredett: lelkileg tönkrement, egészsége romlott, időközben a munkáját is elveszítette (saját hibájából). Míg egyszer (másfél hete) apukám anyukája talált rá a lakásában ökölbe szurolt kézzel, jég hidegen. Közvetlen halálok: szívinfarktus. Utólag tudtam meg: az ágyból sem tudott felkelni az előző 3 napban. Minden rossz ellenére, nagyon sajnálom és nagyon szomorú vagyok. Segítenem kellett volna neki, nem szabadott volna egyedül hagynom a kellemetlen múlt ellenére, hiszen ő - akármilyen is volt - az APUKÁM volt.
Köszönöm jókívánságaidat!:) Tudod,komolyan irigyellek (persze nem rosszindulatúan),hogy "lassan eszedbe jutnak a szép dolgok is". Én azt szeretném,ha gyakrabban tudnék a rosszra gondolni,hogy így könnyebb legyen távol tartanom magam a szeretett személytől.Ehelyett a sajnálat (kb.95%-ban) váltakozik a düh-vel (maradék5%) igy sem őt,sem magamat nem tudom "megmenteni".Felemészt engem az élete,a reménytelenség,sőt sajnos a bűntudat (hogy képtelen vagyok lelkiekben folyton mellette lenni,hogy menekülök a fájdalom elől amit érzek amikor látom ,mit csinál magával). Tudsz követni? Bárcsak túltengene bennem a gyűlölet,mint az egyik testvéremben...úgy érzem neki olyan könnyű dolga van.Egyszerűen nem érdekli,szóba sem áll vele. Te próbáltál érzelmileg teljesen függetlenedni apukádtól?(Mármint régen.) Mennyire sikeredett?
Először is, kívánok neked és családodnak erőt és kitartást. Nem egyszerű ez az egész...
Hogy hogy élem meg? Igyekszek nem rágondolni ha nem muszály. Lassan eszembe jutnak a szép pillanatok is, nem csak a rossz emlékek. Igazából nagyon sajnálom apámat, hogy az alkohol meghülyítette, mert amúgy egy rendkívül értékes ember lett volna. És olyan sokból marad ki, hogy ilyen hamar elment. De, bármennyire is rossz ezt kimondani, nekünk most jobb. Nyugalom van.
Iszonyatosan szomoru a torteneted:( Most en is hasonlokon megyek keresztul,bar az en szulom nem agressziv,de ettol csak nehezebb.Most eppen az intenziven fekszik,lelegeztetve,altatva. Hogy eled meg MOST a dolgokat? Sikerult valamennyire feldolgozni?
Eltelt egy év mióta utoljára írtam. Most is csak azért írok, mert tanulságos. Időközben apámról kiderült, hogy cukros. Azóta nem iszik. Ez persze örömhír. Persze. De időközben olyannyira leépült (és ez betudható az évekig tartó masszív alkoholizálásnak), hogy mostmár pelenkázni kell, etetni, magatehetetlen, járni alig tud satöbbi. Sajnálom és dühös vagyok rá. Sajnálom, mert méltatlan állapot ez egy emberhez, pláne az én apámhoz. Dühít, mert 25 évig az alkoholizálásával terrorizált minket és most, most meg ránk van utlva, ha mi nem szolgáluk ki, akkor senki. És borzasztó dolog a saját apámat pelenkázni, felszedni a földről, ha elesik, pépesített kajával etetni, és tűrni, hogy még mindig a rabszolgái legyünk. Mert persze ugyanúgy ugráltatja az embert. Mindig szüksége van valamire.
Ha ismeretségetekben van alkoholista, mindenképpen próbáljátok, minél előbb ráébreszteni, hogy az utolsó ideje megalázó lesz, és lehet, senki nem fog foglalkozni vele.
Köszönöm a kijavítást, azóta már mástól is kérdeztem-e dolog felől pontosan, és azt a választ kaptam, hogy közvetlenül ugyan (az okokat felsoroltad) nem hat a természetes szelekció mint ilyen az alkoholistára, ám a szervezet mégis felvesz egy elöregedő folyamatot, amiből nehéz kilépni.
Egy - talán mellékes - állításoddal szállnék vitába.
A negyvenéves vagy annál idősebb férfiemberek kiszelektálódásának bizony kevés hatása van az evolúcióra, mivel fejlett társadalmunkban az apa halála egyáltalán nem jelenti az utódok pusztulását. Egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy a negyvenéves korukban csont alkoholista férfiak addigi életük során kevesebb utódot nemzenek (avagy ~ nők kevesebb gyermeket szülnek), mint nem alkoholista kortársaik egész életükben. (Értelemszerűen egyébként a nem alkoholista férfiak és nők is többnyire jóval negyvenéves koruk előtt nemzik, illetve szülik utódaikat.) Úgyhogy, az alkoholizmusnak ilyen értelemben semmi köze az evolúciós értelemben vett természetes szelekcióhoz.
Pont az öcséid, akik szeretik, vagy jobban kötődnek az apjukhoz, ők értenék meg a leginkább, hogy az apjuk csak így menthető meg. Ha Te ezt végig bírnád csinálni idegrendszerrel, és a családod melléd állna, akkor a lehető leghamarabb el kell kezdeni, mert az alkoholnak nagyon sok káros mellék- és utóhatása van. Gondolj bele, hogy mindenki, amikor abbahagyja, akkor szembesül vele, hogy hová-mindenhová be nem épült a szervezetébe. Pl.: nekem még ma is blokkolja a hormontermelődésemet, pedig már régóta absztinens vagyok, nem egyszerűen absztinens, mert alkalmanként megiszom azt az egy-két pohár italt, ami jólesik, de még mindig nem szabadult a korábbi hatása alól a szervezetem. Ez a pajzsmirigyalulműködés nem olyan tragikus dolog, de ha jól belegondolsz, akkor rájöhetsz, hogy ezáltal nem tudok lefogyni, kellemetlen a közérzetemnek a túlsúly, az életemet pedig olyanmódon befolyásolja rosszul, hogy nehezebb párkapcsolatot kiépítenem és ezáltal gátlásosabb vagyok. És ez még csak egy szolíd formája, amit utóhatásként visszahagy az alkohol, mert olyan súlyos betegségek maradhatnak fenn, hogy gyakorlatilag nem fogja neki megérni az absztinenciát tartani. Nem akarlak elborzasztani, de nagyon beépül az alkohol az ember fiának, vagy lányának a szervezetébe és egész egyszerűen nem fog többé józanon sem úgy működni, hogy kiegyensúlyozott életvitelt lehessen az alkohol nélkül élni, ezért nem vágnak bele ebbe az egyébként nagy szenvedést és hosszú időt igénylő munkába az alkoholisták szívesen. Bármennyire is furcsának tűnik, de valamiképpen tudják, hogy mennyi energiát és időt kellene belefektetniük és azt is tudják, hogy mennyire kevés az esélye, hogy mondjuk 6-7 évnyi kemény munka után még mindig betegek legyenek, vagy egyáltalán ne gyógyuljanak meg teljesen.
A józanság viszont önmagában érték, mert bármi is történjen, lehet velük beszélni és egy teljesen más egyéniséget tapasztalhat meg íly módon a család, mert az alkohol teljesen eldeformálja a személyiséget is. És ha belevág és felveszi is a harcot, sem biztos, hogy olyanná válik, amilyenre a család vágyik, mert öntudatos lesz és sokkal jobban megérti a környezetét és felül is fog kerekedni dolgokon, amiket nem szívesen fogad a bizalmába a család. Ez egy életre szóló küzdelem, ha nem is olyan vérengzős, mint egy valódi harc, de háború ez a javából, mégpedig a léleké, hogy mit válasszon (és ez nemcsak tőle függ, mert ha visszafordíthatatlan károsodást szenvedett, akkor nem tudja felvállalni) életet, vagy halált. Minden ember azt gondolja, hogy az életet kell választania, de az evolúciónak, vagyis az életben maradásnak is vannak feltételei, méghozzá olyanok (bármíly kegyetlenek is) mint az erősebbek maradnak életben, a gyengéknél pedig beindul a halálspirál. Ez egy olyan folyamat, amely ha kellőképpen előrehaladott, akkor már végbe is megy, és az alkoholisták gyengék ebben a társadalomban, amely kiköpi őket a gépezetből, hiszen nem lehet más, mint az evolúció természetes kiválasztódása szerinti. Arról vettük az analógiát a társadalmunk felépítésére. A természettörvények ellen nem lehet tenni, legfeljebb imádkozhatunk, hogy találjon vissza az egészséges egyensúlyra a szervezete az absztinens alkoholistának, egy pár év küzdelem után.
Ezeket azért írtam le, hogy tudjátok mindnyájan, hogy miről van szó akár az egyik oldalról, akár a másik oldalon nézzük, mindenképpen küzdelem a józanodás ára. Ha ti sem vállalnátok fel, akkor ő miért kezdjen bele, hiszen külső sziklaszilárd támogatás nélkül úgysincs esélye, csak állandó orvosi felügyelet, a szerető családi háttér és persze a munka az, ami meghozhatja ennek az emberfeletti küzdelemnek az eredményét. És ha már itt tartunk, azt is el kell mondani, hogy van akinek sikerül, van akinek nem, még akkor is, ha mindent megtesz érte. A természet áll az egyik oldalon, mint küzdőfél és ti álltok az alkoholistával és az orvostudománnyal együtt a másikon. Ez a tényleges felállás.
Nem elriasztani akartalak benneteket, hanem megmutatni, hogy mielőtt bármit is vállaltok, lássátok, hogy mibe vágjátok a fejszéteket és ennek a tudatában döntsetek. Ha mellette döntötök, akkor viszont minél előbb, annál nagyobb az esélye, hogy marad számotokra és a betege számára élvezhető élettér a fennmaradó időkre.
Elolvastam. Megfontolom. A lényeg valóban az összetartás lenne, hogy mindenki felfogja a családban, hjogy erre szükség van. Öcséim viszont érzelmileg jobban kötődnek apánkhoz, nem tudom, végig bírnák-e csinálni. Hogy én végigcsinálnám, az tuti.
Miért van az, hogy mikor nem iszik, tök normális tud lenni??? Na jó, ez csak egy költői kérdés volt.
Most szerencslre nincs itthon, de este hazajön. Áhhhhhhh. Mindenesetre beszerzek egy füldugót vagy nemtom.
Írtam egy hsz-t az alkohol a családban című topikba, az egy brutális de működő módszer. Ő magától semmit sem fog tenni önmagáért, egyedül nektek van esélyetek rá, hogy magatokat megmentsétek. Amennyire kegyetlen ő veletek, ugyanazzal a bánásmóddal kell őt is kezelni, nem szabad sajnálnotok, ugyanis akkor nem adod meg neki az esélyt arra nézve, hogy úgy érezze, hogy kvittek vagytok. Mápedig ha nem érzi, hogy lehetősége van arra, hogy egy összegben rendezze a felétek vett adósságot ( ez a lelki ismeret furdallásából ered), akkor nincs reménye arra, hogy elmúljon a feje felül a terhe. Ez az egyetlen esélyetek nektek is, meg neki is.
Környezettudományokat tanulok, de ennél többet, ha nem haragszol, nem mondanék, ha csak nem fontos. Remélem nem haragszol meg ezért rám!
Msmk:
Mondtuk mi már neki, hogy mit csinál. De részegen nem hat rá, józanul meg nem emlékszik, hogy mit csinál. Annyit elérünk mindig, hogy borzasztóan szégyelli magát, de mit sem tesz, ha este ugyanúgy berugik, mert nem tudja kontrollálni magát. Ha mi nem veszünk neki piát, akkor elmegy és vesz magának, és még dühösebben jön haza. Sehogy sem jó.
Nagyon köszönöm mindannyiótoknak a segítő szándékot igazán! Kedvesek vagytok!
én csak mint idétlen laikus segítőkész ember vagyok itt.
ebben a minőségemben sok tapasztalati tanáccsal nem tudok szolgálni, de az első lépésként mindenképpen azt tartom legfontosabbnak, hogy fel kell ismertetni a beteggel, hogy beteg. ha már betegsége tudatában van, és gyógyulni akar, akkor már lehet a megoldásokat keresni. addig nemigen.
Nem reprezentatív felmérés, de a legnagyobb balhék mindig az ünnepekkor vannak. Kisgyerekként attól mentem falnak, hogy a legbrutálisabb viták rendre karácsonykor jöttek. És akkor ültünk a karácsonyfa mellett és mindenki káromkodott magában. Nagy élmény volt. ;-)
A depresszióval az a baj, hogy az ember a komolyabb fajtánál nem tud önerőből ellene tenni. Divat ma azt mondani, hogy jaj, jaj, depressziós vagyok, ami valójában nem több egy lanyhább vagy nehezebb hangulatingadozásnál, de az igazi válfaja félelmetes. Az alkoholbetegek tudják, hogy valójában mi a helyzet, de az emberek többnyire igyekeznek elkerülni a magukkal való szembesülést. Nemigen van ismerősöm, ahol ne lenne gond az alkohol (tkp. ha belegondolok, egy jó példát se látok sehol, pedig nem vagyok egy pesszimista alkat), de mindenhol csak őrjöngés van a problémák felhozásából. Nyilván nem véletlenül.
Sok van még hátra a vizsgaidőszakodból? Publikus, hogy mit tanulsz?
[Ha ne itt beszélgessünk, akkor költözzünk át máshová...]
Igen szenved tőle ő maga is, bár nem ettől, hanem a depressziójától, és ennek a következményeit isszuk mi.
Tudjátok az a leg borzasztóbb, hogy állandóan az ünnepekre ütemezi a legnagyobb tivornyáit, a legnagyobb kiborulásait. Hányszor kellett szégyenszemre lemondanunk vendégséget, mert épp be volt rúgva és dühöngött, hogy meg mertünk hívni valakit (egyébként bérmin fel tudja húzni magát, és ezeket általában vissza is hozza a következő alkalommal).
A kamerára már én is gondoltam, az a bibi, hogy nincs. De a diktafon sem rossz ötlet. Annó egyik karácsonyon csináltunk róla, meg a felborított, lerókázott berendezésekről fényképet....Jót röhögött rajta.
De belül tán ő is felfogja hogy mi a helyzet, de beteg. Alkoholista. Alkohol nélkül nem bírja. És ha berugik, jön a pokol.
Mondjuk azért elég nehéz lenne utána azzal a tudattal továbbélniük, hogy valakit hajléktalanná tettek. Igen, tényleg, az sem jó, hogy így a családtagoknak van jó esélyük gallyra menni, ez tény.
Igazad van, csakhogy ő az apám mégiscsak! Csak úgy utcára tenni, és magára hagyni. Persze, nekünk jobb lenne. Sokkal de neki meg sokkal szarabb. Bocs a szóért.
Ezzel csak az a gond (egyébként egyetértek), hogy ettől még ott van a többi családtag. Le lehet pattanni, de "nyomtalanul" nem.
A kamera nem rossz ötlet, de láttam már embert ilyen miatt agresszívvá válni (ld. szembesítés hatására), ezt nyilván az adott ember jelleme dönti el, meg lehet-e próbálni.
