Keresés

Részletes keresés

Molaf Creative Commons License 2007.03.29 0 0 54
"Az Alkotmánybíróság 2005-ben hozott határozatot arról, hogy a parlamentnek át kell alakítania az egyéni választókörzeteket, mivel aránytalanná váltak. Az egyikben nagyon kevés szavazattal lehet mandátumhoz jutni, máshol ennek többszörösére van szükség. A házelnöknél az ügyben Fodor Gábor kezdeményezett ötpárti tárgyalást. A szabad demokrata képviselő tervezetet is készített a választókerületek arányosítására. Jelenleg ugyanis a legkisebb és a legnagyobb választókörzetben 2,5-szeres a különbség a mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatok száma között – hangzott el a tárgyalás utáni tájékoztatón. Az SZDSZ javaslata nem változtatna a 176 egyéni és a 152 országos listás mandátum számán, csak arányosabbá és területileg összefüggővé tenné az egyéni kerületeket."

Persze azért a cikk végén szerepel a mondat - "Sikeres egyeztetés esetén ötpárti tárgyalások kezdődnek a kisebb parlament ügyében is." - de nyilván nem lehet egymástól elválasztani a kevesebb képöviselőt adó és az arányosabb választási rendszert, csak együtt lehet rajta változtatni, különben a két nagy valamelyike megfúrja.

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=126559
Előzmény: tfa (-)
jakobi Creative Commons License 2005.06.15 0 0 53
Ha lenne rá elég hely, Tamerlán visszamehetett volna akár 1990-ig: az első perctől napirenden volt a létszám csökkentése, de csak elvileg. Mindenki tudja, elfogadja, hogy aránytalan nagy a parlamentünk, de akkora nagy munka lenne a változtatás (2/3-os törvények módosítása, körzetek átszabása stb.), hogy senki nem vág bele. Érdekes még, hogy a kérdés többnyire választások előtt merül fel, miközben mindenki tudja, hogy ezt leginkább közvetlenül választás után lehetne nyélbe ütni.
Előzmény: Tamerlán (43)
g6 Creative Commons License 2005.06.15 0 0 52
A kisebb létszámú parlament esetén kevesebb lesz az egyéni választókerület, változatlan arányok mellett mintegy kétharmada a mostaninak. Ez szerintem a kis pártoknak nem kedvez.
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 51

atlantisz2004

az SZDSZ éppen most buktatta meg, 20 képviselővel Szili Katalint...:-))

 

Ez így, ebben a formában természetesen nem igaz. Az MSZP ragaszkodott Szilihez úgy, hogy előre tudta, hogy az SZDSZ-nek nem felel meg a jelölt. Tetszettek volna udvarlással/zsarolással/bármivel támogatást szerezni hozzá. Nem tudtak. Buktatásról akkor lehetne beszélni, ha az SZDSZ 17 képviselője* Sólyomra szavazott volna. Azt sehogy nem tudta volna semlegesíteni az MSZP. Így csak hagyták őket szépen, elegánsan egyedül beleszaladni a késbe... :DDD

________

*Hárman (Béki, Mécs és Wekler) szavaztak, valószínűleg Szilire

Előzmény: atlantisz2004 (48)
a cigányok sátora... Creative Commons License 2005.06.14 0 0 50
Remélem annyira kicsit, hogy kiesnek a szakadt demokraták
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 49

utulien

 

Medgyessy eszement ötleteivel már régen tele volt az SZDSZ hócipője. Amikor - kihasználva az MSZP elnökválasztása előtti bizonytalanságot - MP egy kis puccsot hajtott végre és elkezdte lecserélni a minisztereket óbolsikra, a Szadi megmakacsolta magát. Az MSZP vezetése nem akart MP-vel osztozni a hatalmon és együttműködve az SZDSZ-szel megvonták tőle a bizalmat. A lényeg, amit mondani akartam, hogy a Szadi ehhez kevés lett volna, ha az MSZP ragaszkodik Medgyessyhez. Nem tették, mert nem állt érdekükben.

Előzmény: Törölt nick (47)
atlantisz2004 Creative Commons License 2005.06.14 0 0 48
az SZDSZ éppen most buktatta meg, 20 képviselővel Szili Katalint...:-))
Előzmény: ellenforradalmár (44)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 46
Elviekben az elso korrekt, de az utobbi a nyero...sajnos...
Előzmény: ellenforradalmár (41)
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 44

Ha az SZDSZ-re - itt most Fodorra - gondolsz, az a 20 képviselőjével nem buktathatta meg Medgyessyt. Egy koalíciós kormányban azt mondták, hogy nekik ez a cseléd tovább nem kell. MP-t az MSZP rúgta ki 24 óra gondolkodás után, mert a partnere fontosabb volt, mint a miniszterelnök. Megtarthatták volna Medgyessyt, ha az SZDSZ helyett az akkor még 24 fős MDF-et vagy a Fidesz-t hívják meg koalíciós társnak. Nem ez tették...

 

A kisebb parlamenthez 257 képviselő egybehangzó szándéka szükséges...

Előzmény: atlantisz2004 (42)
Tamerlán Creative Commons License 2005.06.14 0 0 43

Tisztelt vitázók,

 

(idézem egy hasonló témájú, régebbi topicba írt gyűjtésemet)

hasznos emlékeztető:

 

2004. február 16., Medgyessy Péter: Beszéd a Köztársaságról

“A következõ választásokon, 2006-tól a parlament létszámát csökkentsük 386 fõrõl 250 fõre! Hölgyeim és Uraim, ez egy ünnepi pillanat, mert ez tetszést aratott az ellenzéki padsorokban is. Miért javasolom ezt? Azért, hogy kerüljön az embereknek kevesebbe a politika, hogy legyen hatékonyabb és hozzon nagyobb hasznot. Legyenek ott valódi, az emberekrõl és az emberekért szóló viták. Kezdjük magunkon a változtatást és a takarékosságot! Én készen állok. A kormánypártok készen állnak. És úgy tűnik, hogy talán néhány ellenzéki képviselõ is készen áll.“

 

NOL, 2004. február 18.

A Szabad Demokraták Szövetsége egyetért a parlament létszámának 250 főre való csökkentésére tett miniszterelnöki javaslattal, sőt az önkormányzati képviselők létszámát is a felére csökkentené - mondta Kuncze Gábor, a párt elnöke és Demszky Gábor főpolgármester szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kuncze Gábor elmondta: az SZDSZ módosító javaslatot nyújt be az Országgyűléshez, melynek lényege, hogy a választókörzetek számát 176-ról 152-re csökkentenék, megszüntetnék a területi listákat, az országos listáról szerzett mandátumok számát 98-ra növelnék. A választás egyfordulós lenne.

 

NOL, 2004. február 18.

Az Országgyűlés létszámának csökkentésére Medgyessy Péter által hétfőn a parlamentben tett javaslat nem új keletű. A Fidesz például 1998-ban nyújtott be indítványt a választójogi törvény megváltoztatására: a képviselők számának 250-220-ra csökkentését kezdeményezte. Az MSZP és az SZDSZ akkor úgy vélekedett: a javaslat komolytalan, mivel nem támasztották alá a választási rendszer átalakítására vonatkozó konkrét elképzelésekkel. Hozzátették, elvileg nem ellenzik a létszámcsökkentést.

 

NOL, 2004. február 19.

Bárándy Péter szerint át kell tekinteni az államfő hatáskörét, de nem feltétlenül kell bővíteni. A kisebb parlamentről szólva azt mondta: nem ragaszkodnak a 2006-os bevezetéshez; a 2010-et is elfogadhatónak tartják. A miniszter azt tartaná helyesnek, ha nem nyúlnának hozzá a választókerületi beosztáshoz, s a legegyszerűbb az lenne, ha a megyei listákat hagynák el. A tárcánál végrehajtott modellkísérletből kiderült: a 2002-es választásokon kialakult arányokon nem változtatott volna, ha a javasolt szisztéma alapján 250 képviselőt választ az ország.

 

NOL, 2004. február 23.

A szocialisták kitartanak a miniszterelnök közjogi javaslatai mellett. Programbizottságuk vezetője szerint mozgásba kell hozni a párt autóját. Gyurcsány új karosszériára is gondol.

Az elmúlt hét vitái sem ingatták meg az MSZP-t abban, hogy továbbra is nagyra értékeljék Medgyessy Péter miniszterelnök három javaslatát - jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján a párt elnöke.

 

NOL, 2004. február 27.

Az SZDSZ elutasítja a kétkamarás parlament felvetését, mert a mai alkotmányos berendezkedéstől teljesen idegennek tartja ezt az ötletet - közölte Gusztos Péter, a párt országgyűlési képviselője pénteken, Salgótarjánban.

Gusztos Péter kifejtette: az SZDSZ sem a Boross Péter-féle konzervatív, nemesi, sem a Medgyessy Péter-féle szocialista, korporatív kétkamarás parlamentre vonatkozó felvetéssel nem ért egyet. Hozzátette: kérdésként merül fel, hogy komolyan gondolják-e a kisebb Országgyűlés megvalósítását azok a politikusok, akik kétkamarás parlamentet szeretnének Magyarországon.

Gusztos úgy fogalmazott, hogy a szabad demokraták elsősorban azért ellenzik ezt az ötletet, mert ők valóban a kisebb létszámú Országgyűlés hívei.

 

NOL, 2004. március 16.

Ha a Fidesz valóban vitatkozni akarna a parlament létszámának csökkentéséről, részt venne a négypárti egyeztetésen - mondta az MTI-nek kedden Wiener György, a szocialista frakció közjogi munkacsoportjának tagja.

A Fidesz nem vitatkozni akar erről a kérdésről, hanem eleve meg akarja határozni a kisebb parlament arányait. Javaslatuk sürgős tárgyalását nem támogattuk - közölte az MSZP-s képviselő azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés többsége nem szavazta meg annak a fideszes javaslatnak a sürgős tárgyalását, amely a parlament létszámának csökkentéséről szól.

 

Fidesz, 2004. április 22.
A Fidesz az európai parlamenti választásokig nem vesz rész a kisebb Országgyűlésről szóló egyeztetésekben, mivel nem kívánja az ügyet kampánytémává tenni - mondta Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának szóvivője csütörtökön.

"Támogatjuk a kisebb parlament ügyét, de a kampányízű egyeztetésekben június 13-ig nem veszünk részt" - hangsúlyozta Halász János.
A fideszes politikus közölte: pártjának megvan az elképzelése arról, hogy hogyan működhetne kevesebb képviselővel a Ház, erről azonban nem akart beszélni, szerinte ugyanis ennek olyan hatása lenne, mintha bekapcsolódnának az egyeztetésbe.

 

NSZ, 2004. július 7.

Nem lehet népszavazás útján dönteni a parlament létszámáról - mondta ki tegnapi határozatában az Alkotmánybíróság. A testület ezzel megsemmisítette az Országos Választási Bizottság április 1-jén hozott döntését.

Medgyessy Péter miniszterelnök február 16-án, országértékelő beszédében tett kezdeményezést 250 fős törvényhozásra és közvetlen köztársaságielnök-választásra.

Az Országos Választási Bizottság elnöke március 6-án közölte: egy magánszemély a bizottsághoz fordult és népszavazást kezdeményezett a miniszterelnök által felvetett, a közvetlen köztársasági elnök-választásra és a kisebb létszámú parlamentre vonatkozó ügyekben. Ficzere Lajos közlése szerint a beadványozó véleménynyilvánító népszavazás kiírását kezdeményezte. Az OVB április 1-jei ülésén többségi szavazással hitelesítette az említett magánszemély kisebb létszámú parlamentre vonatkozó népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtő ívét.

Szóval,

- a pártok akarni ugyan akarják,

de nagy-nagy megkönnyebbülésükre 

- a választók nem kényszeríthetik rá őket, hogy meg is csinálják...

(:-(((

atlantisz2004 Creative Commons License 2005.06.14 0 0 42
Ha akartak volna, már az lenne....de inkább a Megyót buktatták...
már elnézést, de ha b--ni akarok, akkor arra nem készülök 15 évet.
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 41

Tisztességes képviselőket feltételezve: a nem látható - de létező - bizottsági munkát és a végrehajtó hatalom ellenőrzését hagyod ki szerintem a kalkulációból. Kevesebb képviselő esetén több szakértő kellene és azok nem mindenben tudnák (kellő felhatalmazás hiányában) a képviselőket helyettesíteni.

Nem tisztességes képviselőket feltételezve: egy is több a soknál... :(

Előzmény: Törölt nick (39)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 40
Ha + is hallgattatik 1-1 fuggetlen szagerto, arrol mi nem nagyon tud6unk...
De eszre mar biztosan nem vesszuk...:D
Előzmény: Törölt nick (37)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 39
Ez ugyan melle, de......sztem, ha +old6o fele annyi lehutovel a parl demamogracia, akkor forintalisan is komoly tetel...fityiszek 3hetente is osszeszavaztak magukat, tehat a "kepviselo" ha akarna, tobb idot si tudna a +novekedett (ha a model marad) szamu szavazojaval tolteni...
Előzmény: ellenforradalmár (35)
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 38

Nagyon megbízol a szakértőkben, pedig ők is csak gyarló emberek... :(

Szakmai kérdéseket életveszélyes titkos szavazással eldönteni. Nem lesz felelős, mindenki a szavazókra fog mutogatni és mossa a kezeit...

Előzmény: Törölt nick (34)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 36
Tokig vagyunk szagertovel......es mind fuggetlen...:D
Előzmény: Törölt nick (34)
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 35
Volt népszerűbb téma: '98 elején többen is (Torgyán, szoci képviselők) a halálbüntetés részleges visszaállításán filozofáltak. Az még jobban tetszik a NÉPnek... :(
Előzmény: Törölt nick (32)
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 33
Harry Türk olvtársunk arról vizionált, hogy 2010-ben már nem lesz parlament, győz az elektronika. Szerintem nem, de ez most mindegy. Marad tehát az elektronikus szavazás (szerinte), aminek szerintem eszement következményei lennének. A rossz irányítás is többet ér, mint az anarchia...
Előzmény: Büdösnarancs (29)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 32
Pedig ez akkor is NEPszeru lett vona mindenkinek...:D
Előzmény: ellenforradalmár (30)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 31
Mar hogy az alkohornnal kozosbe szadeszileg...:)
Akkor a kezeben volt a bolcsek kove...
Mostan + pr...
Előzmény: Tamás (28)
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 30

54+18=72%

De ez két párt koalíciója volt és ott nem 'Gáborkáék' vitték a prímet...

Előzmény: Törölt nick (27)
Büdösnarancs Creative Commons License 2005.06.14 0 0 29

De én nem arra válaszoltam!

Hanem a 0 adóra!

Mert az is annak az ismertető jele!

 

Előzmény: ellenforradalmár (19)
Tamás Creative Commons License 2005.06.14 0 0 28
Márminthogy micsoda? :-D
Előzmény: Törölt nick (21)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 27
Ugy er tem, a 6alomban...:)
Előzmény: ellenforradalmár (24)
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 26
Csak a bilivel vigyázz, nehogy felboruljon. Büdi lesz... :)
Előzmény: Törölt nick (23)
comeback Creative Commons License 2005.06.14 0 0 25
Mindenesetre brutális lesz a vége.
Előzmény: Törölt nick (23)
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 24
Nem. Gáborka akkor 18%-os volt.
Előzmény: Törölt nick (21)
ellenforradalmár Creative Commons License 2005.06.14 0 0 22
A Fidesz természetesen lehet, hogy nyer 2006-ban, de nem kétharmaddal.
Előzmény: Tamás (20)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 21
Volt mar gaborka 2/3os, neeem...?:)
Előzmény: Tamás (20)
Tamás Creative Commons License 2005.06.14 0 0 20

Ez kétharmados kérdés, úgyhogy elvileg ez nem egyszerű...

 

De mondjuk, ha jövőre a fidesz kétharmaddal nyer - amit sokan vizionálnak itten :-D - akkor megcsinálják, az biztos. :-D

Előzmény: ellenforradalmár (13)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!