A Népszabadság által készített magyarországi top 150-es lista élén továbbra is Megdet Rahimkulov áll, aki megduplázta vagyonát, őt Demján Sándor követi, Csányi Sándor csak a harmadik, aki a pár napja kiadott Magyar Hírlap-lista élén állt.
Titokban érkezett mintegy félszáz bankár egy májusi hétvégén Budapestre. Tárgyaltak a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel, boroztak Villányban, majd hazamentek - írja a manager magazin júliusi száma.
A budapesti találkozón Csányi kétórás előadást tartott a tíz újonnan csatlakozott EU-tagállam gazdasági helyzetéről és a várható kilátásokról. A manager magazin úgy tudja, hogy a csúcstalálkozó jó néhány „nagyágyúja” a szokásoktól eltérően nem utazott szombat este haza, hanem a 100 tagú cigányzenekar koncertjét hallgatták meg, vasárnap pedig borkóstoláson vettek részt az OTP vezetőjének villányi pincészetében.
„Valótlan állítások sokaságát tartalmazza a Blikk 2006. június 29-i számának Világsztárt vett a bankár című cikke, amelyeket határozottan visszautasítok” – olvasható Csányi Sándor mai közleményében.
„Elvárom a szerkesztőségtől, hogy a lap holnapi számában bocsánatot kérjen, egyben az ügy súlyának megfelelő összeget fizessen – és azt nyilvánosságra is hozza – annak az alapítványnak a számlájára, amelyet azért hoztam létre, hogy segítsem a nehéz sorsú gyerekeket” – olvasható az OTP elnök-vezérigazgatójának közleményében.
Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató fiának lakodalmán két héttel ezelőtt Robbie Williams is fellépett a sarlóspusztai Lovas Club Hotelben – állítja a Blikk.
Tegnap délután baleset történt a Heves megyei Sirok közelében lévő lőszergyárban, ahol kigyulladt egy raktár. Az üzemet működtető cég Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgató érdekeltségébe tartozik.
Az Európai Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli alelnöke lett Csányi Sándor. Az OTP Bank Rt. vezérigazgatójánák kinevezését a tiszteletbeli elnök, Vlagyimir Putyin is támogatta. Braun Ákos kapta meg Európa legjobb cselgáncsozójának járó díjat.
Az Európai Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli alelnökké választotta Csányi Sándort, az OTP Bank Rt. vezérigazgatóját. A magyar üzletember kinevezését a tiszteletbeli elnök, Vlagyimir Putyin, orosz államfő és Marius Vizer elnök is támogatta.
Ugyanakkor Csányi a magyar futballban nem vállal szerepet. Mint arról beszámoltunk, az amatőr futball képviselői egységesen az OTP elnök-vezérigazgatójának MLSZ-elnökké választását támogatnák, ám az üzletember nem vállalja a jelöltséget. Kifejtette: nincs tisztában az MLSZ jelenlegi helyzetével, azt sem tudja, hogy kik a lehetséges elnökjelöltek. Ugyanakkor hozzátette, nem zárja ki, hogy egyszer befektessen egy klubba, de csak akkor, ha majd biztonsággal lehet gyerekeket kivinni a magyar bajnoki találkozókra.
Az Európai Cselgáncs Szövetség tegnap Braun Ákosnak, világ- és Európa-bajnok sportolónak adta a kontinens legjobb versenyzőjének járó díjat.
(Forrás: radio.hu, MNO
Hmmm.
Vagy talán azért nem vállalta, mert valóban reménytelen a magyar foci jövője?
A TriGránit Fejlesztési Rt. megállapodást írt alá a 2007-ben megnyíló Shangri-La Resort&Spa Seychelles üzemeltetésére. Az ingatlanbefektetésekkel, -fejlesztéssel és -menedzseléssel foglalkozó vállalat a projektet jelentős nemzetközi befektetők exkluzív csoportjának megbízása alapján fejleszti. Köztük megtalálható Nathaniel Rothschild, Csányi Sándor, Demján Sándor, valamint Nyúl Sándor és Todd Cowan.
A Fővárosi Bíróságon szerdán megkezdődött, és jövő februárban folytatódik az a személyiségi jogi per, amelyet Csányi Sándor, az OTP Rt. elnök-vezérigazgatója indított a HVG egyik cikke miatt a lap ellen.
Azt kívánom, hogy ne sikerüljön a terve, inkább alapítson egy új pártot, minthogy ezt a naftalinszagú MDF-maradvényt vásárolja fel. Kupával megfeljelve.
..."A top öt többi helyén legfeljebb a sorrend változott a tavalyi százas rangsor óta: míg 2004-ben Széles Gábor informatikában és járműiparban szerzett 50 milliárdjával holtversenyben az első volt Demján Sándor befektetővel, addig 2005-ben a tavalyi ötödik, Csányi Sándor lett az ezüstérmes. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója akkor harmincmilliárdos vagyonnal szorult le a dobogóról, idén azonban már 60 milliárdra becsülik a vagyonát. ..."
Gratulálok Csányi úrnak, egy év alatt megduplázta vagyonát. Hiába, pénzt csak pénzzel lehet "csinálni".....
Ez a jótét lélek Csányi most azon munkálkodik napi 24 órában, hogy az MDF-et és a Centrumot összehozza, majd az utolsó pillanatban az új szövetség élére álljon. Szóval ez nem lesz már meglepetés, bárhogy is titkolja. Csak fecsérli azt a sok pénzt, amit Ibolyába öl.
A leggazdagabb magyarokat összesítő, százról százötvenesre bővült rangsorba most első ízben nemcsak magyarok, de Magyarországon élő külföldi üzletemberek is bekerültek. Így történhetett, hogy a listának két első helyezettje is van: 83 milliárd forintra becsült magánvagyonával a 11 éve Magyarországon élő orosz üzletember, az Általános Értékforgalmi Bank tulajdonosa, Medget Rahimkulov került a dobogó legfelső fokára - írja a Népszabadság.
Őt követi a leggazdagabb magyar, Csányi Sándot, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, akinek vagyonát 60 milliárd forintra becsüli a Népszabadság ma megjelenő, a 150 legvagyonosabb magyart bemutató kiadványából. privatbankar.hu
Csiki-csuki Csányi módra, avagy hogyan támogassunk alapítványt!
Azt hittem, hogy rosszul látok . . . . kezdhetném a klasszikus sorokkal, de nem láttam rosszul és nem is első alkalommal . . . immáron másodszor. Valamennyi honi híradó tanúsága szerint Csányi mester 1 mrd Ft összeggel támogatott vhol található rászoruló gyermekeket, ill. egy pont ilyen profillal megáldott alapítványt.
Igazán szép dolog. . . . mondhatnám akár szarkasztikusan is, pedig valóba az! Kevés az ilyen bőkezűen adakozó ember ebben az orszában, de hát így van ez olyan helyeken ahol ennek nincsenek hagyományai. De sajnos a hagyományok oly égető hiánya láthatólag e nemes férfiút sem hagyta érintetlenül. Neki sem sikerült a bibliai intelmeket figyelembe vennie, annak ellenére, hogy a kapcsolódó törvényi szabályozások is szem előtt tartják, miszerint "ne tudja a jobb kezed, mit csinál a bal". Magyarán az adományozónak nem lehet kihatása arra, hogy az általa adományozott összegek hogyan is kerülnek felhasználásra. A törvényi szabályozás akarata persze nem csak a bibliai szentenciák köznapi éltebe történő átültetésében merül ki, hiszen az ilyen adományok után jelentős adókedvezményeket számolhat el az adományozó. Ennek okán nem lenne helyes, ha pl. Csányi úr adományait - a rászorulók igényeit legmesszebbmenőkig szem előtt tartó - az oly nagyon tisztelt alapítvány kurátorai pl. az adományozó érdekkörébe tartozó cégeknél, vállallatoknál költenék el.
Persze jelen esetben megnyugodhatunk, hiszen az adományozó nem rendelkezik az egész országot behálózó, iparágakon átivelő érdekeltségi rendszerrel, csak mondjuk tejben vajban akarja füröszteni azokat a drága csöppségeket. Hát igen!
Ekkor azonban megszólalt az oly szerencsés alapítvány kuratóiumának elnöke, aki szívrohamkörnyéki állpotban vehette tudomásul, hogy egy remekbe szabott lottóötössel felérő adomány felhasználásáról dönthet. Az illető hölgy cseppet sem látszott eksztatikus, önkívületi állapotban lévő személynek, szeme nem csillogott a sarkából előtörni készülő örömkönnyektől, és hangja sem remegett az adományozó és az általa adományozott összeg irányában együttesen, avagy külön-külön érzett áhítattól.
Hallatlan hálátlanság ez egy ilyen szerencsés némbertől!!! Vagy legalábbis az lenne, he nem Csányi Sándornénak hívnák a boldog, elhivatott asszonyságot.
Hát beszarok! Ebben az országban már mindnet lehet? Miért véd meg vkit a vagyona, meg a támogatott vhol található szegény gyerekek kicsiny hada attól, hogy feltegyenek neki ilyen kérdéseket? Miért van az, hogy vannak akik azzal takarózva, hogy hatalmas összegeket adomáynoznak - amit minden bizonnyal semmilyen mérétkben sem költ az oly függelteln és tisztelt kuratórium tejre, húsra, meg egyéb az érdekeltségi körbe tartozó dolgokra - bármit lenyomhatnak bárki torkán?
GRATULÁLOK! Még a végén lesz belőle miniszterelnök! (vagy miafene akar lenni)
Csányi Sándor azt tette a MiZo termelésének Szegedre való áthelyezésével, amit a piacgazdaság feltételei diktáltak számára, hangsúlyozta dr. Páva Zsolt, a Fidesz megyei választókerületi elnöke a párt tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján, az üzem előtt.