Barom idegesítő félórás képernyőelsötéttülések. Minden cselekmény mint lassított felvétel. Emberi érzéssel rendelkező számítógép, amire a korabeli novellák 90%-a alapul. A látvány a 12 évvel későbbi Csillagok háborújával volt egyszinten, de gondolom nem ez a lényeg. Mitől volt ez akkora durranás?
abszurd ötlet volt ez a filmet szombat délután mónikás-balázsos idővallumban leadni. Ezt csak is este, a legnagyobb nyugalomban és csöndben szabad megnézni és akkor is csak annak akit még el tud varázsolni az végtelen űr és kellő alázatot érez mindazzal szemben ami benne foglaltatik.
amúgy nekem a 2010 is nagyon tetszett. Az már más kategória, mint az elődje de számomra még így is scifi alapfilm. Van benne egy-két lélekemelő izgalmas pillanat ami igen betalált (amikor kiküldik a szondát az Europára meg a végefelé is de inkább nem lövöm le a poént hátah valaki még nem látta ) A technikai megvalósításra meg nem is érdemes a mai világban szót fecsérelni, mert már a legócskább filmek is hozzák a tökéletes illúziót és nincs ez másként a 2010-ben sem.
A filmet nem ismertem,de mikor hallottam,hogy Kubrick rendezte már adott is volt,hogy megnézem.
Szerintem jó volt.
Amiket említettél filmeket azokat is láttam.Mind tetszett.Különösen a Full Metall Jacket.Nem értem,hogy az M1 miért nem adja le ezeket.Simán verné a gagyitévék
zs kategóriás filmjei nézettségét.Bár a VV-k óta,már semmin nem csodálkozom...
Aztán, mikor észrevette, hogy nincs egyedül, elhallgatott. Kísérteties, csillogó négyszög képződött a levegőben. Kristályhasábbá szilárdult, megszűnt átlátszó lenni, s fakón derengett. Elmosódott, kínzón kivehetetlen árnyalakok úsztak a felszínén és a mélyében. Fény- és árnyékoszlopokká olvadt össze benne, egymást metsző küllős mintákká; ezek lassú forgásnak indultak, s ugyanakkor mintha lüktető ritmus töltötte volna be a világmindenséget. Olyan látvány volt ez, mely megragadta és lekötötte volna bárki gyermek - vagy bárki majomember figyelmét. De mint hárommillió évvel ezelőtt, most is csak olyan erők külső megnyilvánulása volt, amelyek finomabbak, mint hogy tudatosan észlelni lehetne őket. Puszta játékszer: célja, hogy lefoglalja az érzékeket, miközben a tudat mélyén lejátszódnak a valóságos folyamatok. A folyamat ez alkalommal, miközben új minta szövődött, gyors volt és biztos. Hisz az évmilliók alatt, mióta utoljára találkoztak, a mester is sokat tanult, és most végtelenül finomabb az anyag is, amelyen művészetét kifejtette. De azt csak a jövő mutatja meg, hogy végül részévé lesz-e az egyre növekvő szőnyegnek. A csecsemő máris több mint elmélyült emberi tekintettel bámult a kristályhasáb mélyére, s ha még nem is értette, de észrevette az ott rejtőző titkokat. Tudta, hogy hazaérkezett, hogy innét eredt nemcsak az ő fajtája, hanem sok más is; de azt is tudta, hogy nem maradhat itt. A pillanat elmúlik, s újabb lény születik, különösebb, mint a múltban bármelyik. És eljött az idő; a fénylő minták többé már nem sugározták a kristály mélyének titkait. Mikor a minták kialudtak, a védőfalak is a nemlétbe foszlottak, ahonnét oly rövid időre kiemelkedtek, s a vörös nap töltötte be megint az eget. A fém és plasztik, amelyből az elfeledett űrcsónak épült, s a ruha, amelyet a magát David Bowmannek nevező lény hordott, lángra lobbant. Elszakadt, alkotóatomjaira bomlott az utolsó láncszem is, amely őt a Földhöz kötötte. De a gyermek ezt alig vette észre, alkalmazkodott az őt körülvevő jóleső ragyogáshoz. Egy kis ideig még szüksége volt az anyag kagylójára, amelyben erői összpontosultak. Szelleme most romolhatatlan testében látta önmagát; és minden ereje ellenére tudta magáról, hogy gyermek. És az is marad, míg nem dönt új alakjáról, vagy túl nem jut az anyagi lét nélkülözhetetlenségén. És most itt volt az ideje, hogy menjen - bár bizonyos értelemben soha nem fogja otthagyni a helyet, ahol újjászületett, hisz örökre annak a lénynek részévé lett, amely az ikercsillagot fogta be kifürkészhetetlen céljaira. Sorsának irányát, ha jellegét nem is, tisztán látta, és tudta, hogy nem kell a fáradságos ösvényt, amelyen idejött, újra megjárnia. Hárommillió éves ösztönével felfogta, hogy itt, az űr háta mögött több út is van, nemcsak egy. A Csillagkapu ősi mechanizmusa jó szolgálatot tett, de többé nem szorul rá. A fénylő hasáb, amelyet valamikor nem látott többnek, csak közönséges kristályhasábnak, még ott lebegett előtte, éppúgy nem érintették a lenti inferno ártalmatlan lángjai, mint őt. Az idő és a tér számára még fölmérhetetlen mély titkait zárta magába, de néhányat már maga is ismert, és azoknak már hasznát is vette. Milyen nyilvánvaló - mennyire szükséges -, hogy éleinek aránya a négyzetsor 1: 4: 9 - legyen! S milyen gyerekség volt azt hinnie, hogy a sor itt, alig három dimenziónál véget ér. Ahogy figyelmét e geometriai alapigazságokra összpontosította, és gondolatai csak érintették is a kérdést, az üres kristály megtelt a csillagközi éjszaka sötétjével. A vörös nap izzása elhalványult - vagy inkább távolodni látszott, egyszerre minden irányban; és már ott is volt előtte a galaktika derengő örvénye. Ez lehetett volna szép, hihetetlenül részletes, plasztiktömbbe foglalt modell is. De maga volt a valóság, amelyet teljes egészében ragadtak meg a látásnál kifinomultabb érzékei. Ha kívánja, figyelmét a százmilliárd csillag bármelyikére összpontosíthatta volna; s ennél többet is tudott. Itt volt hát, sodródott a napok roppant folyamán, félúton a galaktika magjának zsúfolt tüzei s peremének magányos, szétszórt őrcsillagai közt. És épp ide kívánkozott, az ég e hasadékának túloldalára, e sötéten kanyargó szalagra, ahol semmi csillag nincsen. Tudta, hogy ez a formátlan káosz, amelyet csak a távolabbi tűzködök fénye rajzol körül a peremén, a teremtés még fölhasználatlan eleme, a további fejlődés nyersanyaga. Itt még nem vette kezdetét az idő; a fény és élet csak akkor önti formába e semmit, ha a most égő csillagok már rég mind kialudtak. Egyszer már átkelt rajta, s maga se tudta, hol járt, most megint át fog kelni, de a maga akaratából. E gondolat hirtelen dermesztő félelemmel töltötte el; egy pillanatra teljesen elvesztette a tájékozódást, a világmindenségről alkotott új képe megrendült, s már-már ezernyi szilánkra hullott. De nem a galaktika szakadékainak feneketlen mélysége dermesztette meg a lelkét; hanem egy sokkal mélyebb, a még megszületetlen jövőből fakadó szorongás. Mert emberi eredetű időmértékeit már levetkőzte; most viszont, ahogy eltöprengett a csillagtalan éjszaka szalagján, egyszerre megsejtette az előtte ásító örökkévalóságot. Aztán eszébe jutott, hogy soha többé nem lesz egyedül, s lassan-lassan megnyugodott. Megint kristálytisztán állt előtte a világmindenség - és ez, tudta, nem teljesen az ő akaratából történt. Ha első, tétova lépteit irányítani kell, lesz, aki irányítsa. Önbizalmát, mint egy toronyugró a bátorságát, visszanyerve, nekivágott a csak fényévekben mérhető távolságnak. A galaktika kitört a szellemi keretből, amelybe belefoglalta; csillagok és csillagködök röpültek el mellette látszólag végtelen sebességgel. Kísértetnapok villantak föl és maradtak le, mikor mint az árnyék surrant át a magjukon; a hideg, sötét hulladék, a kozmikus por, amelytől annak idején annyira félt, most nem volt több, mint egy hollószárny suhanása a nap arca előtt. A csillagok gyérülni kezdtek; a Tejút jól ismert csillogása, amellyel, tudta, útja végén megint találkozik, önmaga fakó kísértetévé sápadt. És egyszerre ott volt, pontosan ott, ahova kívánkozott, az űrben, a térben, amelyet az ember valódinak tart.
47. A CSILLAGGYERMEK
És ott úszott előtte a Föld nevű bolygó és rajta a sok ember - csillogó játékszer, amelynek egyetlen Csillaggyermek sem tudott volna ellenállni. Épp jókor érkezett. Lenn a zsúfolt glóbuszon riadó villog a radarok képernyőjén, és nyomkövető teleszkópok firtatják az eget s amit az emberek történelemnek ismertek, véget ért. Rádöbbent, hogy ezermérföldnyire alant fölébred egy szendergő halálrakomány, s Föld körüli útján lustán megrázza magát. Benne nem tehetett kárt e gyöngécske energia; de jobban kedvelte a tiszta eget. Összeszedte hát az akaratát, a keringő megatonnák némán virágba szökkentek, s ettől az alvó földgömb felére hamis hajnal virradt. Aztán várt, rendbe szedte a gondolatait, és eddig még kipróbálatlan erőin töprengett. Most ő volt a világ ura, s nemigen tudta, mihez kezdjen legközelebb. De valamit majd csak kigondol.</i>
Igen, tehát ma. 15 óra 40-kor az m1-en. Sokszor láttam, nagyon sokszor, moziban, VHS-en. 1978-ban láttam először, nagy élmény volt. Aztán még megnéztem - nagyon sokszor. Életem meghatározó élménye, tényleg, ez nem túlzás. Nekem nem kult, mert szarom le, mi kult. A Kék Duna-keringő újraértelmezése. Ligeti György alapértelmezése. Kubrick szerintem néha Richard Wagnernek képzelte magát. Ebben a filmben nem énekelnek, de mégis az, ami az opera alapeszméje. Az egyesített műveszet. Nietzsche (nem szeretem Nietzschét) levizelte volna a bokáját, ha ezt láthatta volna. Most éppen az a kedvenc jelenetem, amikor Heywood Floyd az űrállomásról felhívja a lányát. A lány szülinapi ajándéka: egy telefon. Még egy telefon. Khm.
nekem van egy p4 -es számitogépem ami a mai napig tökéletesen müködött, de ma du. nem tudtam bekapcsolni mert egyszerüen éppen hogy halványan villan a gép lámpája egyböl le is áll, még else tud kezdeni erösen kivillanni mert egyszerüen nincs benne annyi szufla. ez mitöl lehet ?? és mit lehet vele kezdeni?? . a vezetékét néztem annak semmi baja a monitor müködik rola. még a monitor kábeljével is kiprobáltam de azzal se megy.
Amikor a filmet bemutatták, a történet sokban szempontból összhangban volt a valós történésekkel (holdraszállás, számítógépek terjedése, fejlődése), talán nem is tűnhetett annyira "elrugaszkodottnak" a sztori...
A könyv és a film is így tudományos alapvetésű ( vagy annak tűnik, ezt nem tudom igazán megítélni), azaz igazi science fiction, nem "űrmese" vagy fantasy...
Ennek a filmnek a főzenéje amivel már kb 30 éve kipróbáljuk a hifi berendezéseket: Richard Strauss: Also Spracht Zarathustra. Édesanyám anno 1980 körül Francia országból hozta meg a lemezt amin rajta van ( a francia hanglemez boltban annyira meglepődtek, hogy nem a legújabb slágert keresi, hogy - ahogy elit helyen szokás - saját kis zenehallgató szobába vezették, és egy jó hifiláncon meg kellett hallgatnia a lemezt. :-))) , Eddig csak 2 lánc tudta visszaadni azt amit a moziban hallasz, az óriási dinamikát, üsdobok, stb.
Ha elolvasod a 2010 ajánlását, akkor megtudhatod, hogy minden felszálló amerikai űrhajóban ez a zene megy. :-) stb. stb.
Nem műveletlen és B kategóriás filmen nevelkedetteknek való film. Érdekes módon többféle változatban láttam, az egyik volt vagy 3 órás?
világos, értem :) nem véletlenül szeretem én is a jó filmeket inkább moziban nézni :) úgy értettem, hogy attól függetlenül, hogy moziban nem volt még alkalmam látni, a tévén keresztül is megszerettem. ettől függetlenül biztosan nagy élmény lenne vásznon látni, talán kivételes alkalmakkor, kivételes helyeken leadják még...
Moziban az urjelenetek olyan hatast adtak, mintha tenyleg ott lennel az urben, miegymas. Meg a zenenek is ehesz mas a hatasa ugy (pedig nem volt meg dolby meg sztereo...) Szoval majdnem annyi kulonbseg mint felulni a hullamvasutra vagy filmet nezni arrol hogy masok hullamvasutaznak.
sokak szerint (szerintem is) messze az egyik legjobban sikerült "nyugati" sci-fi. (azért írom hogy nyugati, mert azért Tarkovszkij filmjei vannak talán a csúcson: Solaris, Stalker).
Stanley Kubrick (rendező) zseniális munkát végzett a filmmel. Gyönyörű képek, összhangban a zenével, szép nyugodt, "meditatív" tempó. Tökéletes :-) (persze kell hozzá hangulat, nem lehet bármikor nézni)
Egy nagy lcd panelen (vagy vetítve), dvdről igazán nagy élmény.
a második rész (2010) nem igazán tetszett , azt már nem Kubrick csinálta, nem is lett igazán igényes film.
Kubrickot egyébként nagyon tudom ajánlani, nagyon jó a többi filmje is: pl: Ragyogás, Tágra Zárt Szemek, Full Metal Jacket, stb.
Nem feltétlenül lett kult. Tapasztalataim alapján sokak szerint nagyon jó, és legalább ugyanennyi ember szerint nézhetetlenül rossz. :) Te egyszerűen csak ebbe az utóbbi csoportba tartozol, neked nagyon nem jön be ez a stílus; ez persze nem mond semmit sem rólad, sem azokról, akiknek viszont tetszett, egyszerűen nem vagyunk egyformák, ennyi.
Azt azért látni kell, hogy ez nem egy full-action lövöldözős űropera, hanem hard SF, annak is egy olyan megvalósítása, amiben inkább a környezetre és a hangulatra tették a hangsúlyt, nem a sztori (vagy még inkább, a cselekmény) minél részletesebb kibontására (ugyanilyen okból tetszik nekem speciel az "új" Solaris is, a regényből ugyan szinte semmi nincs benne, ilyen értelemben bűnrossz, viszont hatalmas hangulata van). Így aztán nekem pl. simán beleférnek olyan jelenetek, mint mikor a holdkomp negyed óráig repül a Hold felett, aztán szép komótosan bedokkol, és közben egy szó nem hangzik el; vagy mikor a Discoveryn az egyik űrhajós 5 percig csak futkos körbe-körbe a lakódobban.
HAL-nak pedig éppen hogy nem voltak emberi érzései (pontosan ezért _nem_ olyan a 2001, mint az átlagos, gonosz számítógépről szóló történetek), szimplán egy logikai konfliktusba akadt bele egymásnak ellentmondó parancsok miatt, és a leghatékonyabb módon oldotta meg (pontosabban próbálta megoldani) a szituációt; az útban levő akadály szisztematikus megszüntetésével, amit jelen esetben a hajón levő emberek jelentettek. Ha lettek volna érzései, lehet, hogy elmoralizált volna előbb egy kicsit öt ember meggyilkolásán, vagy legalábbis sátáni kacajokat hallatva, a legkülönfélébb módokon ölte volna meg őket...
És persze az is igaz (legalábbis én így látom), hogy a filmet sokkal könnyebb úgy megemészteni, ha azt inkább csak a regény "illusztrációjának" tekinti az ember, nem külön alkotásnak. Önmagában (főleg, ha pl. valaki nem olvasta magát a regényt), még nehezebben elfogadható lehet.
A fizikatanárom meg elmesélte, hogy amikor a moziban adták, a végére rajta kívül csak ketten maradtak a teremben (a mozigépész meg a jegyszedő, gondoltam). Kedveltem azt a tanárt.
amikor először vetitették a nyolcadik utas a halált, akkor is hasonló volt a helyzet...
azt nem tudom, hogy a végére mennyien maradtak, mert mi is eljöttünk :D
annyira unalmas volt :) /eddig két filmről jöttem csak ki/
pontosan olyan volt,mi nt a csillagok háborúja. de csak a megjenésekor!
igazán nagy mozis _nagy durranás_ utoljára a csillagok háborúja volt. mai szemmel megnézve kissé nevetséges és talán érthetetlen is, de akkor nagyot szólt!
ha ezeket nem láttad AKKOR, most már nem is fogod megérteni.. :)
Működik az azért tévén is. Nekem legalábbis tetszett, pedig nem moziban láttam. Valamikor vagy 10 éve egyszer leadták, fel is vettem videóra, még jópárszor megnéztem utána. Másnap a fizikatanár úgy mellékesen megkérdezte az órán, hogy ki látta és kinek tetszett, én barom ott jelentkeztem egyedül. Hülyének is néztek /bár ez nem vágott nagyon földhöz, mert nagyjából addig is hülyének néztek :)/. A fizikatanárom meg elmesélte, hogy amikor a moziban adták, a végére rajta kívül csak ketten maradtak a teremben (a mozigépész meg a jegyszedő, gondoltam). Kedveltem azt a tanárt.
Barom idegesítő félórás képernyőelsötéttülések. Minden cselekmény mint lassított felvétel. Emberi érzéssel rendelkező számítógép, amire a korabeli novellák 90%-a alapul. A látvány a 12 évvel későbbi Csillagok háborújával volt egyszinten, de gondolom nem ez a lényeg. Mitől volt ez akkora durranás?
