Keresés

Részletes keresés

Wouldnotsayso Creative Commons License 2005.06.14 0 0 176

Na ez egy nagyon rossz példa.

 

A kr. u. 1-3 évszázadban a kereszténység fokozatosan teret hódított a provinciákban.

 

A kereszténység elterjedése a császárság intézményét két irányból is fenyegette.  A Római Birodalomban a császár egyúttal az államegyház feje is volt (Pontifex Maximus), emiatt a kereszténység az államegyház számára közvetlen konkurrencia volt. A másik, még sokkal jelentősebb vonulat a kereszténység tanításaiból adódott, amely az adott korban sokkal inkább volt demokratikus szellemiségű, mint a császárság valósaga, és emiatt szegények számára értelemszerűen vonzerőt jelentett. A kereszténység a császárság intézményére akkora veszélyt jelentett, hogy a különböző császárok először tűzzel-vassal irtani próbálták, majd amikor ennek a kudarca nyilvánvalóvá vált, államvallássá tették, tulajdonképpen így semlegesítve a kereszténységet, mint császárságra leselkedő veszélyt.

 

A fentiekből is látható a kereszténység abszolúte NEM VÉLETLENÜL került a császárság céltáblájába.

 

A Római birodalomban a keresztényüldözés tehát inkább hasonlítható pl. az ellenreformáció protestánsüldözéseihez, mint a zsidókat érő pogromokhoz vezető hecckampányok. 

 

Előzmény: Törölt nick (159)
Wouldnotsayso Creative Commons License 2005.06.14 0 0 175

Másrészt az ÁLTALÁNOS ÉS TITKOS VÁLASZTÁS önmagában semmire sem garancia.

 

Nyilván ha az elnyomott közösség a kisebbség, akkor lehet nekik választójogot adni (mert a dolgokba úgy sem tudnak beleszólni). Ez ment az USA-ban, de értelemszerűen nem ment Dél-Afrikában.

 

De emiatt nincs demokrácia Izraelben sem, mert ugyan van általános és titkos választás, de az őslakosok egy része etnikai tisztogatás folytán nem szavazóképes.

 

Hogy egy elméleti példát is mondjak, ha a Fideszesek egy polgárháború után kiűznék az mszp-seket Mo-ról, majd megvonnák tőlük az szavazójogot, értékelnéd-e ezt a helyzetet demokratikusnak? Hiszen biztosított lenne az "általános" és titkos választójog.

 

Azt kellene megértened, hogy a demokráciát sohasem a jog szavatolja, hanem az emberek mentalitása. A demokrácia belülről jön, és hosszas közösségi nevelőmuka eredménye az, hogy egy ember fogékony legyen rá.

 

Emiatt nem lehet egyik pillanatról a másikra működő demokráciát ráerőltetni olyan társadalmakra, ahol ennek nincs hagyománya.

 

 

WNS

Előzmény: Platon (171)
Wouldnotsayso Creative Commons License 2005.06.14 0 0 174

Na ebből a beírásódból is látszik, hogy gőzöd sincs a jelenlegi dél-afrikai viszonyokról. De ha ennyire nem vagy tisztában az ottani helyzettel, akkor mi a francért osztod az eszet?

 

WNS

Előzmény: Platon (171)
HitetlenTamaska Creative Commons License 2005.06.13 0 0 173
Két lehetőség van, vagy egy ottromba net-es provokáció a hirdetés, vagy pedig első számu célpont az Esélyegeyenlőségi Minisztérium puskájára.
Előzmény: Törölt nick (-)
TaXiN Creative Commons License 2005.06.13 0 0 172
"Az általános, és titkos választójog bevezetésétől."

Gondolod te...
Hogy is volt, hogy "niggerre" nem lehetett szavazni?
Előzmény: Platon (171)
Platon Creative Commons License 2005.06.13 0 0 171
E kettő nem zárja ki egymást, hiszen -ilyen kontextusban- önkéntelenül adódik a kérdés, az USA mikortól számít demokratikus államnak? (a white-only feliratok nem csak Dél-Afrikában léteztek, nemde? a "white areas" ugye nem csak náluk létezett, most akkor az Államok mikortól demokratikus?)

Az általános, és titkos választójog bevezetésétől. Az apartheidben ilyen nem volt. Így aztán erős csúsztatás a kettőt összemosni.

Amire az eredeti hsz-em irányult ez. Amit Dél-Afrika mai gyakorlata helyből cáfol. Mert ha igazat adunk neked, akkor mivel magyarázható a Dél-afrikai pozitív diszkrimináció? hiszen a fehérek jelenleg kisebbséget alkotnak.

Fogalmad nincsen a dél afrikai helyzetről. Éppen a diszkrimináció felszámolása van folyamatban - ez nem pár napos, hanem több évtizedes munka - , és - hála éppen Mandelának - nem csapott át az ellenkezőjébe az apartheid felszámolása.
Szó nincsen arról hogy a fehérek lennének a fő ellenség. Dél afrikában jeélenleg is sok az indulat, - ami nem csoda, ez az apartheid öröksége - de nincsen intézményes rasszizmus. Se pozitiv megkülönböztetés a feketéknek. Sokkal inkább a fehéreknek még mindig.

Ami az ujfasiszta afrikánereket illeti, azok csak a te Mandelára tett megjegyzésed alapján jöttek a képbe.

Előzmény: Törölt nick (170)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.08 0 0 170
Szóval az apartheid demokratikus állam. Szép.

E kettő nem zárja ki egymást, hiszen -ilyen kontextusban- önkéntelenül adódik a kérdés, az USA mikortól számít demokratikus államnak? (a white-only feliratok nem csak Dél-Afrikában léteztek, nemde? a "white areas" ugye nem csak náluk létezett, most akkor az Államok mikortól demokratikus?)

De jobb, ha az engem vitára késztető kijelentésedet vizsgáljuk:
"A többségi társadalom negativ diszkriminációjával riogatás - demokratikus államban - bizony rasszista propaganda"

Amire az eredeti hsz-em irányult ez. Amit Dél-Afrika mai gyakorlata helyből cáfol. Hacsak nem faji alapon -TGM után egyáltalán nem szabadon, ez mostanság aktuális nálunk:-), a fő ellenség a fehér rassz, illetve amit az képvisel- viszonyulunk a témához. Mert ha igazat adunk neked, akkor mivel magyarázható a Dél-afrikai pozitív diszkrimináció? hiszen a fehérek jelenleg kisebbséget alkotnak.

Az ujfasiszta afrikaner szerveződéseket pedig elég nehéz volna kisebbségként beállitani.

Ezt hogy gondolod, ha részleteznéd, egy fehér kitesz tíz feketét, vagy hogy, az erő velük van?:-)

Azok törvénysértően müködő náci csoportosulások, nem pedig nemzeti kisebbség.

Nem feltétlenül, vannak önként elkülönülő csoportjaik, hiszen hogyan lehetne máshogy? De ugyanez igaz a maláj, indiai, kínai csoportosulásokra is. Sőt, ugye a feketék sem egységesek, a zuluk -feketék ellen- etnikai alapon elkövetett írtásai felülmulják bármelyik fehér vérengzést. Miért csak a fehéreknél gond? A legkiszolgáltatottabb helyzetben ugye a busmanok vannak, de azok nagyívben leszarhatók, hiszen nem a fehérek tartják félrabszolga státuszban őket, akkor már nem számít?
Előzmény: Platon (167)
igen7 Creative Commons License 2005.06.06 0 0 169
de meghalt a topik, pedig néhány nikknek van még válaszolnivalója...
Platon Creative Commons License 2005.06.04 0 0 168
Legyél szives elolvasni a beidézett alkotmánybirósági határozatokat.

Gondolkodj el rajta, és megérted. A pozitiv diszkrimináció bizony nagyon is megengedett.
Előzmény: Törölt nick (137)
Platon Creative Commons License 2005.06.04 0 0 167
De az idézet rész okán az apertheiddel sem volt semmi gond, hiszen "A többségi társadalom negativ diszkriminációjával riogatás - demokratikus államban - bizony rasszista propaganda"

Szóval az apartheid demokratikus állam. Szép.

Mostanában pedig nem emlékszem hogy Mandela a fehérek ellen beszélt volna. Az ujfasiszta afrikaner szerveződéseket pedig elég nehéz volna kisebbségként beállitani. Azok törvénysértően müködő náci csoportosulások, nem pedig nemzeti kisebbség.
Előzmény: Törölt nick (140)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 166
bár hozzáteszem, az akkori korszak fogalmai és értékrendje szerint az nem volt álságos érvelés. ma persze nem fogadjuk ezt el. ezek relatív dolgok.
Előzmény: igen7 (165)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 165
valóban, ezen nem is vitatkoztam.
Előzmény: Törölt nick (163)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 164
tanulságos....
Előzmény: Törölt nick (158)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 161
komoly okot adtak erre, hogy konkrétan nem az volt a vallásuk, mint amit az állam elfogadott. de azok más idők voltak. ami ma természetes, akkor nem volt az.
Előzmény: Törölt nick (159)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 160
nade akkor most hogy is van ez? van egy ország, ahol negatívan diszkriminálják a kisebbségeket, meg van egy másik, ahol szintén. az egyik belügy, a másikat meg le lehet rohanni..

valóban más :)
Előzmény: Állományjavító (157)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.03 0 0 158
A pozitív diszkrimináció annyiszor előkerült ebben a topicban, főleg úgy, mint valami üdvös dolog ami feltétlenül üdvözölendő, ezért remélem nem veszitek floodnak:

A pozitív diszkrimináció és az áldozat-kultusz



By Jim Peron


Több, mint 50 éve Frederic Bastiat francia író azt fejtegette, hogyan veszíti el az eltorzított jogrendszer jogvédő szerepét és válik újraelosztó gépezetté. E jogferdítésnek Bastiat szerint két oka van: az egyik az "ostoba kapzsiság", a másik a "hamis emberbaráti szeretet"; következményei pedig a szociális konfliktusok elmérgesedése és az igazságtalanság növekedése. Azt a politikai eljárást, mely arra irányul, hogy mások jogait, vagyonát vagy szabadságát elkobozzák, "legális fosztogatásnak" nevezi, a jogrendszer pervertálását pedig "a gyűlölet és a viszály kiapadhatatlan forrásának." [Frederic Bastiat, A jog (Irving-on-Hudson: Foundation for Economic Education, 1950), p.18.] Természetesen Bastiat el sem képzelhette, hogy a baloldal ezt a mechanizmust milyen egyedülálló módon alkalmazza majd. Igaz, ő a nyílt elkobzás és újraelosztás kategóriáiban gondolkodott, elemzése azonban árnyaltabb megközelítésben is érvényes.

A pozitív diszkrimináció jó példa arra, hogyan vezet a jogferdítés a társadalmi konfliktusok elmélyüléséhez. Amint elfogadottá vált, a rendszer elkezdett bővülni: különféle kisebbségi csoportok próbáltak utat törni maguknak az új állami kasszához, hogy privilégiumokat szerezzenek. Mivel a pozitív diszkrimináció alapja az áldozat-státusz, a csoportok egymással versengve próbálták magukat a többieknél nagyobb áldozatként feltüntetni.

Dinesh D'Souza szerint "az egyetemeken volt megfigyelhető az a furcsa jelenség, hogy a különböző kisebbségek - feketék, hispanók, amerikai indiánok, külföldi diákok, feministák, melegek stb. - megpróbálják magukat a legelnyomottabként aposztrofálni. Mindenki a létra legalacsonyabb fokáért verseng. Áldozat mivoltukat erkölcsi alapként arra használják, hogy versenytársaikat mentegetőzőknek állítsák be, őket pedig ne sújthassa se kritika, se szankció. Végül ez az áldozat-kultusz fegyverré válik, amivel a kisebbség a többséget fenyegeti - így az áldozatok tulajdonképpen elnyomóként részesülnek magasrendű erkölcsi elismerésben." [Dines D'Souza, "Illiberal Education" (New York: The Free Press, 1991), p.3.]

Az a folyamat, amit D'Souza leír, a világon mindenütt végbemegy, de különösen azokon a területeken, ahol a pozitív diszkrimináció doktrinája meghatározó. Mielőtt elhagytam San Franciscót, a város a művészeti támogatásokért folyó bizarr harc megszállottja volt. Aktivisták azt állították, hogy őket senki sem képviseli a bizottságban, és követelték a bizottsági tagok számának növelését. Az új tagokat azután nem a művészi érzékük vagy a művészet iránti elkötelezettségük alapján, hanem valamilyen faji, etnikai, szexuális stb. kisebbséghez való tartozásuk okán választották meg.

Nem volt elég továbbá, hogy voltak már ázsiaiak, melegek vagy feketék, ezen csoportok keverékeit képviselők is helyet kellett hogy kapjanak a bizottságban. Elvégre egy spanyolajkú - bármennyire is reprezentatív -, nem képviselheti megfelelően egy spanyol leszbikus nézeteit. A lehetséges részhalmazok száma szinte végtelen, így a bizottság bővült és bővült, hogy akkora "áldozathalmazt" engeszteljen ki, amekkorát csak lehetséges.

A város pénzét többé nem arra használták, hogy a lakosság többségének érdeklődésére számot tartó művészeti törekvéseket támogassák, hanem arra, hogy kockázatos vállalkozásokat finanszírozzanak, melyek valamely kisebbségen belüli kisebbség igényeit elégítik ki. Sok esetben ez a pozitív diszkrimináció olyan művészeket támogatott, akik nem tudtak önkéntes támogatókat szerezni, nem voltak képesek közönséget vonzani, ezért a kormányra gyakorolt nyomással kényszerítették ki állítólagos művészetükért az anyagi elismerést.

Az áldozat-státusz szerinti válogatás folyamata már évekkel ezelőtt előre látható volt. Nicholas Capaldi filozófus írta 1985-ben: "Emlékeztek, mit mondtak a kedvezményes elbírálásról? - hogy csak időleges eszköz. Ne higgyétek! A pozitív diszkrimináció a fasiszta korporatív államot teremti újra, azzal a különbséggel, hogy most nem csoportok szerinti (mint munka és tőke), hanem faj, nem és etnikai háttér szerinti reprezentációnk lesz. A kormányzás egy bürokratikus bizottság kezében van, amelyet a "kettőt innen, egyet onnan, kettőt amonnan" elv szerint állítottak össze." [Nicholas Capaldi, "Out of Order: Affirmative Action and the Crisis of Doctrinaire Liberalism" (Buffalo: Prometheus Books, 1985) p.162.]

Clint Bolick ugyanerről így ír: "Ha az esélyegyenlőség célja helyett az eredmények erőszakolt kiegyenlítésének célját követjük - ami a pozitív diszkrimináció alapfeltevése -, dupla vagy semmi játékot játszunk: az egyik nyeresége szükségképp a másik veszteségét jelenti. Ez, ahogy Morris Abrahm kifejti, a polgárjogok érvényesítésére való törekvés helyett "kivételezett helyzetre vágyó csoportok közötti durva politikai csatározássá" fajul. Az eredmény így pontosan az ellenkezője lesz annak, amit a jogalkotók el kívántak érni, amikor a törvény előtti egyenlőséget akarták biztosítani." [Clint Bolick, "Unfinished Business: A Civil Right Strategy for America's Third Century" (San Fransisco: Pacific Research Institute, 1990), p. 105.]

Sandra Day O'Connor legfelsőbb bíró szerint "egy valamely múltbeli diszkriminációra hivatkozó homályos jogalap nem igazolhat merev faji kvótát." Az ilyen jogalap "megnyitná a kaput minden hátrányt szenvedett csoport előtt, hogy kárpótlásért versengjen. Az álom az egyenlő állampolgárok alkotta államról, ahol a faji hovatartozás irreleváns a lehetőségek és a teljesítmény szempontjából, a folyton változó kedvezmények mozaikjává töredezik, amelyet múltbeli sérelmekből eredő és meghatározatlan követelések szilánkjai alkotnak ? Ez ellentétben áll mind az alkotmányos rendelkezés betűjével, mind szellemével, melynek központi eleme az egyenlőség." [Bolick, p. 110.]

Herman Belz, a marylandi egyetem amerikai alkotmánytörténet-professzora, továbbmegy, és azt állítja: "A pozitív diszkrimináció alkalmazásával a társadalom elsődleges egysége a közösségteremtő egyén helyett a csoport lesz, és ez válik az egyén jogainak forrásává. Sőt, a feketék ügye lett "a" mintája az egyre szaporodó közösségi jogi követeléseknek, melyek az amerikai közéletet meggyöngítő klikkesedéshez vezettek a 70-es és 80-as években." [Herman Belz, "Equality Transformed: A Quarter-Century of Affirmative Action" (New Brunswick: Transaction Books, 1991), p.5]

Belz észrevétele az is, hogy a történelem során mindig voltak olyan csoportok, melyek különböző időszakokban, különböző társadalmakban hátrányos megkülönböztetést szenvedtek, és több esetben egy adott társadalom szinte minden tagja a saját nevében formálhatna jogot a pozitív diszkriminációra. "Ha a társadalmi megkülönböztetést választjuk a pozitív diszkrimináció alapjául, ez visszamenőleges és kárpótló jellegű elbírálási mechanizmust eredményez. A kárpótlás elvének általánossága és hatása, továbbá a sikertelen törekvés azoknak a törvénytelenségeknek a feltárására, melyek az egyént korlátozzák vagy megakadályozzák lehetőségei kiaknázásában, múlt és jelen összemosódását eredményezték. Az a törekvés, hogy a szándékoltan megkülönböztető bánásmódot feltárják és azonosítsák, politikai nyomásra faji alapú segélyelosztássá alakult. Stevens bíró szerint, ha a rabszolgaság története "igazolhat ilyen rendszertelen faji alapú segélyelosztást?, ez nem pusztán a visszamenőleges törvényhozást szolgálja, hanem folyamatos igazolási alapot is ad különleges előjogok érvényesítésére". Stevens és Stewart bírók helyesen állapítják meg, hogy egyetlen egy népcsoport sem élvezhet egyeduralmat a szociális hátrányok tekintetében, és Amerika történelme szinte minden faji, etnikai és vallási csoport számára szolgáltathatna alapot a kárpótlásból való részesedésre." [Belz, p. 177]

Akár a pozitív diszkriminációt, akár az úgynevezett pozitív jogok valamelyik elméletét nézzük, érvényesítésük során a klikkesedés elkerülhetetlen. A szűkös erőforrások világában élünk. Ez azt jelenti, hogy az erőforrások soha nem állnak rendelkezésre olyan mennyiségben, hogy mindenki igényeit kielégíthessék. Ezért van szükség gazdasági rendszerekre. Ugyanez érvényes a foglalkoztatásra is. Majdnem mindenfajta munka esetében több a jelentkező, mint ahány a betöltendő hely. [Megjegyzendő: A kormány bizonyos rendeletei következtében - mint például a bevándorlási törvények, amelyek mesterségesen leszorítják a munkavállalók számát - gyakran ezzel ellentétes illúzió alakul ki.] A pozitív diszkrimináció hasonlóképp jár el, mint a régi apartheid rendszer, amikor elkülönítette a feketéket mind a munkavállalásban, mind a hétköznapi életben. A munkaadó ahelyett, hogy az alkalmasság alapján választana, egy meghatározott csoport tagjait alkalmazza.

Bármennyire növekszik is a gazdaság, soha nem képes mindenkit egyidejűleg kielégíteni. A munkahelyek, ösztöndíjak, egyetemi helyek és hasonlók kínálata a kereslethez képest szűkös. A pozitív diszkriminációs eljárás is valamely fizetési képesség alapján juttat, amely azonban itt nem a pénz, hanem a pályázó áldozat-státusza.

A források szűkös volta miatt az "áldozatok" rá vannak kényszerítve az egymással való konfrontációra. San Franciscóban minél hátrányosabb helyzetű csoport tagja vagy, annál jobb politikai esélyeid vannak. Például, ha nő vagy, leszbikus és "harmadik világbeli" a bőrszíned, gyakorlatilag a csúcson érezheted magad, bár a heteroszexuális, fehér férfiakkal meg kell küzdened. Sok ilyen csoport érzi úgy, hogy ha a többi csoport hátrányát lekicsinyli, "fájdalmát" lebecsüli, ő maga nagyobb előnyhöz juthat. Mindaddig, amíg a te csoportod a divatos, maximalizálhatod a kiváltságaid, amint azonban feltűnik egy másik, még nagyobb fokú hátrányos megkülönböztetéssel a tarsolyában, politikai súlyod és gazdasági előnyöd megcsappan. Ez sarkall minden csoportot a másik kiszorítására.

A pozitív diszkrimináció divatos teóriája a feketéket tekinti a leghányatottabb sorsú csoportnak, akik ezért különleges bánásmódot érdemelnek. A képzettebbek közülük azonban nem kívánnak osztozni a "tortán", inkább megpróbálják kiszorítani azokat a feketéket, akiket szerintük nem nyomtak el a múltban annyira. Reginald Wilson, az Amerikai Nevelési Tanácstól például nem engedné, hogy Nyugat-indiai feketék is részt vegyenek a pozitív diszkriminációs programban: "Afrikaiak, akik talán Angliában tanultak, nem képesek az amerikai feketék problémáit megérteni." (D'Souza, p. 170) Feketék angol akcentussal tehát kizárva. Az is előfordult, hogy spanyolajkú (hispanic) aktivisták arra kényszerítettek egy egyetemet, zárja ki a spanyolajkúakat pozitív diszkriminációs programjából, annak ellenére, hogy azok definíció szerint "hispanic"-ok. Az aktivisták arra hivatkoztak, hogy a "hispanic" szó alatt az egyetem tulajdonképpen fehér európaiakat ért, akiknek fogalmuk sem lehet arról, mit jelent "chicanó"-nak vagy Puerto Ricóinak lenni. [D'Souza, p. 170] Egyébként furcsa módon sok Puerto Ricói Nyugat-Indiaiak vagy karibi feketék és spanyolok keveréke. Míg tehát az aktivisták próbálják kirekeszteni a felmenőiket adó nációkat, ők maguk az áldozat-lista csúcsát közelítik meg.

Ez a vad tülekedés a létra legalacsonyabb fokáért bizonyára komoly károkat okoz a kedvezményezettek önbecsülésében. Képzeljük csak el, hogy egy intézmény felvesz valakit, de nem azért, mert képzett, hanem azért, mert nem az. Hovatovább az intézmény elvárásai jóval felülmúlják a teljesítményét, annyira, hogy végül kiesik vagy elküldik. Ezek után pedig továbbra is azt kell kommunikálnia a világ felé, hogy az ő élete mennyivel rosszabb, mint más csoportok képviselőié. Ha ebből a lelki csapdahelyzetből bárki ki tud kecmeregni úgy, hogy megőrzi önbecsülését, az kész csoda.

Mivel a pozitív diszkrimináció alkalmazása során a diákokat nem tanulmányi eredményeik, hanem bőrszínük alapján veszik fel, sokkal magasabb közöttük a bukások száma. Például azok a fekete diákok, akiket normál követelmények mellett vettek fel, sokkal nagyobb számban diplomáznak, mint azok, akik pozitív diszkriminációs eljárás során nyertek felvételt. Van példa arra, hogy egyetemek fizettek fekete diákoknak azért, hogy elkerüljék a bukást. Azonban ez a kiváltság más faji csoportok számára nem elérhető. Shelby Steele afro-amerikai professzor így kommentálja ezt: "Ez az a bűnös jóindulat, mely gyilkol. Miféle önbecsülés marad egy fekete diákban, akinek csak ki kell nyújtania a karját, és pénzt kap azért, hogy sikeres C vizsgát tett, míg sok fehér diák számára kínos lenne, ha ilyen átlagos teljesítményt nyújtana? Mi táplálhatná jobban a kisebbrendűségi érzést?" [Shelby Steele, "The Content of Our Character" (New York: St. Martin's Press, 1990) p. 90.)] Ha a politikai hatalmat a korábban elnyomott csoportokhoz való tartozás alapján osztják el, akkor az önazonosság az áldozat-mivolthoz for közvetlenül kapcsolódni. Az "elnyomottak" így nehezen is tudnák magukat másnak látni, mint áldozatnak

A világ más részein is észlelik ezt a trendet. Simon Barber, Dél-Afrika legnagyobb példányszámú lapjának, a "Sunday Times"-nak az újságírója így vélekedik az amerikai áldozat-kultuszról: "Amerika az az ország, ahol a polgárok szenvedéseiket a méltóság jelvényeként hordozzák? Teszik mindezt azért, hogy a nagy becsben tartott áldozat-státuszt kieszközöljék maguknak, mely felmenti őket nyomorult életük minden felelőssége alól, és nemcsak hatalom-érzetet, hanem gyakran valós hatalmat ad a kezükbe. Ennek az országnak az alkotmánya elidegeníthetetlen jogként határozza meg a boldogságra való törekvést. Sok amerikai azonban más, újszerű jogot formál magának: jogot a kiváltságra és a kompenzációra, mely azoknak jut, akik meg tudják győzni polgártársaikat arról, hogy az ő életük milyen nehéz és mennyire szerencsétlenek is ők? Hogy itt nyerni tudj, nyafognod kell." [Simon Barber, "Simon Barber's America", Sunday Times, July 26, 1992, p. 25.]

Belz arra figyelmeztet: "A pozitív diszkrimináció nagy hangsúlyt helyez a faji öntudatra és az előítéletekre. Felerősíti az elnyomottság attitűdjét a feketék és más támogatott csoportok körében, akiket eltartottként kezel, és - ha nem is alantasnak, de mindenesetre - alkalmatlannak tart az önálló megmérettetésre." [Belz, p. 252.]

Az áldozat-csoportok ezért aztán arra kényszerülnek, hogy folyamatosan olyan esetek után kutassanak, amelyek továbbra is elnyomottságukat igazolják. Minden pozitív diszkriminációs gazdasági ösztönzés a probléma megoldása ellenében hat. Akik a támogatottak közé tartoznak, azok politikai hatalma és gazdasági előnye töretlen. Az áldozat-csoportok részéről elfogadottá válik a kettős mérce, valamint az olyan akciók, melyek a többség számára nem megengedettek. Ez pedig ahelyett, hogy a különböző csoportok közötti harmóniát erősítené, viszályt szít közöttük. Amint egy csoport áldozatként határozza meg magát, minden olyan eseményre felfigyel, amely áldozat mivoltát újra és újra megerősíti. Ez rombolja az önbecsülést és konfliktust teremt a csoportokon belül, a csoportok között, valamint ezen csoportok és a társadalom többi tagja között.

Amikor az amerikai polgárjogi mozgalomnak önkéntesekre volt szüksége a fekete szavazatok regisztrálására Délen, az egyetemekre mentek. Gyakran a főiskolák és az egyetemek voltak a leginkább antirasszisták az országban. A pozitív diszkrimináció évtizedei után azonban sok diák érezte magát kiszorítva, mert nem voltak kellőképpen elnyomottak ahhoz, hogy emiatt előnyhöz juthattak volna. Az eredmény: a rasszista megnyilvánulások elszaporodása az egyetemeken. D'Souza írja: "Az amerikai felsőoktatásban az elmúlt években látványosan előtört a bigottság, az egyetemi hivatalnokok és a nemzeti média legnagyobb megrökönyödésére. Alighogy a nemzet megbékélt az emberi jogi mozgalom által kieszközölt változtatásokkal, ezek az incidensek elszaporodtak. [D'Souza, p. 125.] A "The Washington Post" így panaszkodott. "A főiskolák, melyek néhány éve az emberi jogi mozgalom örökösének mutatkoztak, mára új és rendkívül visszataszító rasszizmusról tesznek tanúbizonyságot." ["On Campus Civil Rights and Wrongs", The Washington Post, March, 23, 1987.]

"Enyhén szólva furcsa, hogy azokban az intézményekben, ahol felmérések szerint a faji attitűdök a legliberálisabbak, a faji konfliktus kiéleződik."- mondja Walter Massey, a chicagói egyetem professzora. [D'Souza, p.126.] Más szavakkal, azok a felsőoktatási intézmények, ahol a legerőteljesebb pozitív diszkrimináció érvényesül, egyben azok is, amelyekben a bigottság a leginkább kifejezésre jut.

Az okokat nem nehéz megérteni. A nem támogatott diákok pusztán társadalmi helyzetük miatt kitaszítottnak és megkülönböztetettnek látják magukat. Talán barátaikat utasította el a főiskola, kevésbé képzett és valamely kitüntetett csoporthoz tartozó diákok kedvéért. A támogatott diákokat pedig egyre inkább frusztrálja, hogy képtelenek vagy csak nagy nehézségek árán sikerül lépést tartaniuk az akadémiai színvonallal, az okokat pedig a bigottságban és a rasszizmusban keresik. [Megjegyzendő hogy ez nem vonatkozik azokra, akiket teljesítményük és nem áldozat-státuszuk miatt vettek fel.]

Így aztán mindkét fél egyformán érzékennyé válik a látszólagos diszkriminatív lépésekre. A helyzet súlyosbodik, amikor a főiskolák annak érdekében, hogy megelőzzék a faji incidenseket, keményen cenzúrázzák az e témában folyó közbeszédet. A politikailag korrekt beszédmód bevezetésével az egyetemek tiltanak minden olyan megnyilatkozást, amely sérthet bárkit is, aki kitüntetett csoporthoz tartozik, míg lekicsinylő és rosszindulatú megjegyzések nem kitüntetett csoportokról megengedhetők. Az felsőoktatás nemsokára egy halom dinamittá válik, mely arra vár csak, hogy valaki meggyújtsa a kanócot. Minél inkább próbálják az "áldozatok" problémáját ún. speciális programokkal megoldani, a helyzet annál rosszabb.

Az elhíresült Bakke-ügyben Justice Blackmun legfelső bíró így fogalmazta meg a pozitív diszkrimináció alapelvét: "Ahhoz, hogy felülemelkedjünk a rasszizmuson, tekintetbe kell vennünk a faji szempontot. Nincs más mód. Ahhoz pedig, hogy bizonyos embereket egyenlő elbánásban részesíthessünk, különbözőképpen kell őket kezelnünk." [Belz, p.152.] A legszomorúbb ebben az, hogy a faji szempontok tekintetbe vétele már rasszizmus, ez pedig további rasszizmust szül, az áldozatok újabb generációját hozva létre. Ezek az irányelvek alig-alig hatnak arra a generációra, amely elnyomásban élt, és amelynek az elnyomók nem adtak elégtételt. Ehelyett a kiváltságok és a bűn terhe átszáll a következő generációra. Így aztán "megbüntetik" a mai fehér diákokat Jim Crow fajüldöző törvényeiért , melyek a most élő fekete diákok szüleinek és nagyszüleinek jogait sértették. A fehér diákok pedig úgy érzik, olyasmiért bűnhődnek, amit el sem követtek.

A generációkon átnyúló kompenzáció csak gyűlöletet és utálatot ébreszthet, és pontosan ez az, ami történik. A méltán eltemetett rasszizmus most éppen az antirasszista fellegvárakban támad új életre. Belz mondja: "A pozitív diszkrimináció nem egyszerűen ellentmond a társadalomtudományok tényeinek, hanem figyelmen kívül hagyja azt a történelmi leckét is, hogy a faji és etnikai alapon szervezett társadalmak gyűlölködést és elnyomást eredményeznek. Míg faji alapú megkülönböztetés osztja fel a társadalmat elnyomókra és elnyomottakra, - véli Barry Gross - "aligha remélhetjük, hogy a megosztottság orvosolható és a hiba helyrehozható, ha továbbra is a különbségekre hivatkozunk." Ilyenformán a megkülönböztetett bánásmód fő ellenérve az a történelmi tény, hogy a faji, vallási vagy etnikai alapú megkülönböztetés társadalmi rendezetlenséghez, háborúhoz és tömegmészárláshoz vezetett? Douglas Rae így határozza meg a pozitív diszkrimináció téveszméjét: "A probléma a kompenzációs egyenlőtlenséggel - "egyenlőtlenség az egyenlőség nevében" - az, hogy hasonlóságot mutat az ilyesfajta kifejezésekkel: "ölni a békéért" vagy "hazudni az igazság nevében"." [Belz, p. 257.]

A pozitív diszkrimináció évtizedei alatt felszakadozott az amerikai társadalom szövete. Nemcsak háborút szított a versengő "áldozat-csoportok" között, hanem milliókat tett ellenséggé, akiknek az "elnyomott" osztályok szenvedéseihez semmi köze nem volt. Jól képzett diákokat és szakembereket mellőznek pusztán azért, mert nem kitüntetett csoport tagjai. A hivatalosan "elnyomottnak" nyilvánított csoportok, egymással háborúzva, laza koalícióban küzdenek az amerikai társadalom maradékáért. Az ingerküszöb pedig olyan alacsony, hogy a legkisebb incidenst is rögtön rasszizmusnak kiáltják ki, függetlenül attól, mennyire ártatlan - mint például a floridai választási eset. Eközben az "elnyomott" csoportok tagjai kóros önbizalomhiányban szenvednek, melyet az "áldozat-státusz" folytonosságáról alkotott elképzelés táplál. Ezek az emberek gyakran szörnyen boldogtalanok, és ez a boldogtalanság elnyomottságuk újabb bizonyítékaként szolgál. Háborúban állnak önmagukkal, egymással és a társadalom többi tagjával is. Mi mást várhatnánk egy ilyen helyzettől, mint további konfliktusokat?

Bastiatnak igaza volt. Mihelyt egy kormányzat elkezd bőszen kiváltságokat osztogatni, az eredmény elkerülhetetlenül az előnyökért folytatott kíméletlen harc lesz. Bármily szilárdnak tűnjék is egy társadalmi berendezkedés, a mesterségesen gerjesztett konfliktusok évtizedei - a pozitív diszkrimináció uralma - meggyöngítik a szerkezetét, és ha nem javítunk rajta, menthetetlenül darabjaira hullik.
Állományjavító Creative Commons License 2005.06.03 0 0 157
Az más.
Előzmény: igen7 (156)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 156
ezt a hozzászólásodat vesd össze azzal, amit arról írtál, hogy másik ország belügyeibe nem szabad avatkozni...
Előzmény: Állományjavító (153)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 155
zavar? miért? Izrael tabu talán? szerintem ugyanolyan ország mint a többi, ráadásul azon kevés országok közé tartozik amelynek egyes részeiben nem éppen nyugodt állapotok uralkodtak. érdekes, hogy a példa másik része (észak Írország) már el se jutott a tudatodig.
én érvelhetek ezekkel, csak éppen kevésbé lesz egyesek számára érthető. mert mondjuk nem ismerik az általad említett területeket.
Előzmény: Állományjavító (152)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 154
"Aki magyar állampolgár, és még az, aki azonfelül magyarnak vallja magát.
Aki magyar állampolgár, az ebből a szempontból feltétlenül "magyar", meg az, aki ezenfelül annak vallja magát, bármilyen egyéb állampolgárként.
Ezzel mi a bajod?"

Már mondtam: NEM MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR VALLJA MAGÁT MAGYARNAK!!!!
érthető?

"A rasszizmus ellen mindig helyes fellépni. A társadalmi viszonyok folyamatosan termelődnek újra. Aki egy közösségen, mondjuk a magyar közösségen belül markánsan antirasszista, az helyesen teszi, ha fellép a rasszizmus ellen. Azt meg nem te fogod megmondani, hogy neki a rasszizmus milyen szintjénél szólaljon meg a szirénája."

valóban, engem nem érdekel, ha ugat néhány szerencsétlen...

"A magát magyarnak definiáló természetesen helyesen teszi, ha a negatív diszkriminációval szemben általában, és ezen belül a magyarság elleni megkülönböztetés ellen is fellép.
Emberként és európaiként küzd az ellen, hogy megkülönböztetés legyen, és hogy speciálisan ennek az általában elítélendő megkülönböztetésnek az ő kisebbsége essen áldozatul.
Általában akkor jól motivált és morális egy ilyen fellépés, ha az illető a saját magát is tartalmoazó csoport általa kifogásolt viselkedési normái ellen lép fel."

ezért kérdeztem: TGM, az SZDSZ, az itt az indexen magukat szdsz szimpatizánsnak vagy éppen "liberálisnak" (értsd: annak mondja magát, de nem az) valló emberek hol voltak akkor, amikor a határon túli magyarokkal szembeni erőszak miatt lehetett volna tiltakozni? Ha nem tudod, akkor megsúgom: SEHOL! na ez a KETTŐS MÉRCE!

"Az meg, hogy ki milyen kritériumokat követel meg másoktól magyarságteljesítmény címén, az annyira hidegen hagy, hogy elmondhatatlan.
A más identitásának inzenjzitásában fürkészni meg senkiinek nincsen joga és kritériumokat állítani meg mégannyira sincsen."

én nem beszéltem magyarságteljesítményről. Én arról beszéltem, hogy egy kevésbé egzakt csoportnak kik tekinthetőek a tagjainak. A csoport kiket tekint annak, illetve az egyén mikor tekintit magát a tagjának. magyarul írtam, nem tudom mi nem világos.

"Akinek meg ettől ő még nem elég nagy magyar, mert esetleg nem osztja Rákay Phlip létszemléletét, az tőlem elmehet a fenébe."

felőlem is.

Előzmény: Állományjavító (151)
Állományjavító Creative Commons License 2005.06.03 0 0 153
Már hogyne létezne. Waco. És a liberális demokráciák hozzáférésének  hatókörében is léteztett ilyesmi. A hitleri Németország. A horthysta, majd a nyilas Magyarország.  Vagy Irak. Vagy a kommunista dikatúrák. Meg is szüntették őket, kit előbb, kit utóbb, kit így, kit úgy, érdeme és a lehetőség szerint.
Előzmény: igen7 (150)
Állományjavító Creative Commons License 2005.06.03 0 0 152

Izrael - az örök paradigma. Akinek frusztráltságában erre jár az egymenetes agya. Mondtam, nem a ti szórakoztatásotokra teremtették Izraelt.

 

Többtízezer hozzászólásos rovat szól róla.

 

Érvelj Pamírral, a Kalahári sivataggal, kelet-timorral, a tűzfölddel, az ujgurokkal meg aki még az eszedbe jut. Érdekesebb volna, mkint az izraelezés.

Előzmény: igen7 (148)
Állományjavító Creative Commons License 2005.06.03 0 0 151

Aki magyar állampolgár, és még az, aki azonfelül magyarnak vallja magát.

 

Aki magyar állampolgár, az ebből a szempontból feltétlenül "magyar", meg az, aki ezenfelül annak vallja magát, bármilyen egyéb állampolgárként.

 

Ezzel mi a bajod?

 

A rasszizmus ellen mindig helyes fellépni. A társadalmi viszonyok folyamatosan termelődnek újra. Aki egy közösségen, mondjuk a magyar közösségen belül markánsan antirasszista, az helyesen teszi, ha fellép a rasszizmus ellen. Azt meg nem te fogod megmondani, hogy neki a rasszizmus milyen szintjénél szólaljon meg a szirénája.

 

A magát magyarnak definiáló természetesen helyesen teszi, ha a negatív diszkriminációval szemben általában, és ezen belül a magyarság elleni megkülönböztetés ellen is fellép.

 

Emberként és európaiként küzd az ellen, hogy megkülönböztetés legyen, és hogy speciálisan ennek az általában elítélendő megkülönböztetésnek az ő kisebbsége essen áldozatul.

 

Általában akkor jól motivált és morális egy ilyen fellépés, ha az illető a saját magát is tartalmoazó csoport általa kifogásolt viselkedési normái ellen lép fel.

 

Az meg, hogy ki milyen kritériumokat követel meg másoktól magyarságteljesítmény címén, az annyira hidegen hagy, hogy elmondhatatlan.

 

A más identitásának inzenjzitásában fürkészni meg senkiinek nincsen joga és kritériumokat állítani meg mégannyira sincsen.

 

 

 

Mint másutt írtam, a megítélésem szerint az egyik legnagyobb élő magyar Verebes István, mert harminc-negyven éve műveli a magyar kultúrát, igényes színművekkel, kabaréval, véleményműsorokkal. Vidéki színiigazgató, a magyar Thália papja és manapság határon túli magyar színházat igazgat.

 

Akinek meg ettől ő még nem elég nagy magyar, mert esetleg nem osztja Rákay Phlip létszemléletét, az tőlem elmehet a fenébe.

Előzmény: igen7 (147)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 150
"Az, hogy az afunkcionális, tagjait irtó rendszereket meg kell szüntetni, az meg egészséges önvédelme a liberális demokráciának."

liberális demokráciában ilyen nem létezik.

ha meg nem liberális demokráciáról van szó, akkor csak szólnék, az előbb azt mondtad, hogy másik ország belügyéhez semmi köze senkinek.
Előzmény: Állományjavító (145)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 149
hol zsidóztam, bébi?
Előzmény: Állományjavító (143)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 148
te azt mondtad, hogy az a társadalom, amely nem képes a kisebbségeit megvédeni, az büntetésre ítéltessen.
na kb. ez volt a hivatkozása a benesi dekrétumoknak.
ezért beszélek kollektív bűnösségről. de Izrael is ezt teszi gyakorlatilag a palesztinokkal. nem biztos, hogy ez a célravezető. Észak írországban pl. nem büntették a teljes katolikus társadalmat. mégis megoldódni látszik az ottani konfliktus, szemben mondjuk a zsidó - palesztin konfliktussal.
Előzmény: Állományjavító (145)
igen7 Creative Commons License 2005.06.03 0 0 147
T. Állományjavító,
na hogy rövidebbre zárjuk a vitát, leírom, hogy miért tartom kettős mércének amit mondasz.

te úgy definiálod a magyarokat, hogy magyar az, aki állampolgár és aki annak vallja magát. Ezzel pusztán az a probléma, hogy két egymástól lényegesen különböző fogalmat keversz össze.
más az állampolgárság, és más a nemzetiséghez tartozás. Ha a definícódat elfogadom, akkor kizárom a magyarságból a határon túli magyarokat. Ezt természetesen nem tudom elfogadni (és aki magyarnak tartja magát, az nem fogadja el), konkrétan azért, mert akkor mi van azokkal a rokonaimmal, akik pl. Erdélyben élnek. ők ez alapján a definíció alapján nem magyarok. Ugyanakkor bevonod a definícióba azokat, akik viszont nem tartják magyarnak magukat, pl. a hazai németeket, szlovákokat, és pl. a cigányokat.

Ráadásul a te definíciódból más dolgok is következnek, de erről később.

Te más államok belügyébe történő beavatkozásnak mondod, ha pl. valaki a határon túli magyarság érdekében lép fel. Ugyanakkor ez csak a fele az igazságnak, mert ha egy önmagát magyarnak definiáló valaki lép fel ez ügyben, akkor ő egyszersmind a saját csoportja érdekében is lép fel. Tehát a fellépés nem alaptalan. hogy ez másik ország területét érinti az egy másik történet.

következő definíció: rasszizmus: nem világos mit értesz alatta.
- vagy azt, hogy egyes ETNIKAI csoportokkal szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a többség. Ez nyilvánvalóan nem elterjedt Magyarországon.
- vagy azt, hogy egyes többségi csoportok ellenérzéseiket hangoztatják egyes hazai csoportokkal szemben. Ilyen van, ez kétségtelen, de ezek az ellenérzések MINDEN társadalomban megvannak. Gyökere egy egyszerű pszichológiai tény: az ember gondolkodása sematikus, mert az kevesebb energiát igényel.
A probléma ugyanaz ezzel az utóbbi definícióval, mint az antiszemitizmussal, amit szintén szokás kiterjesztő értelemben használni. Ha szűkebb értelemben nézem, valóban bűn. Ha tágabb értelemben, akkor a fent említett pszichológiai törvénynek a megnyilvánulása.
Rasszizmussal szembeni fellépés akkor indokolt, ha túlmegy egy bizonyos határon. Ettől a határtól ma Magyarországon lényegesen messzebb vagyunk, mint sok nyugat európai országban.

Végül boncolgassuk tovább, hogy mit jelent magyarnak lenni (vagy általánosabban: mit jelent egy nemzetiséghez tartozni):
- anyanyelve magyar
- a magyarsághoz tartozónak vallja magát
- elfogadja és magáénak vallja a magyarság kultúráját, történelmét

a magyargyűlöletet, mint fogalmat kitalálók (a fogalom maga nyilvánvalóan hülyeség, de erről később) a harmadik pont alapján kreálták a definíciót (ilyen értelemben ez egy válaszreakció bizonyos jelenségekre). Vagyis ha valaki magyarnak vallja magát, akkor nem csak beszélnie kell a nyelvet, és azt mondani hogy magyar (ez ugyanis igaz a cigányok egy részére is - mondjuk a népszámlálásokkor) hanem el kell fogadnia azokat a kulturális jegyeket, vívmányokat, amelyek a magyarságra jellemzőek. Ha valaki
- megtagadja a magyar történelmet
- nem tekinti a magyarság részének a határon túli magyarokat
- nem fogadja el a többség kulturális normáit, és azt, hogy ezek a normák alapvetően a keresztény etikán alapszanak. (hogy milyen a vallása az irreleváns, mert az magánügy)
- a magyarsággal szemben más nemzeteket, etnikumokat részesít előnyben.
- kettős identitású, és mindig a számára előnyösebb identitásra hivatkozik
stb.
akkor hiába magyar az anyanyelve, és hiába vallja magyarnak magát, attól még nem lesz a közösség része.
ez így kirekesztően hangzik, és a 'magyarkodók' ilyen értelemben is használják, én azonban ezzel nem értek egyet. Nem a közösség dolga az egyénről megállapítani, hogy magyar e.
Ugyanakkor ez a definíció más szempontból is kirekesztő, ugyanis aki a fent említett kritériumokban nem a magyarságra (mint többségre) jellemzően vélekedik, az ezzel nyilvánvalóan megkülönbözteti magát a többségtől, ergo saját magát rekeszti ki a többségből.
Előzmény: igen7 (141)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.03 0 0 146
No, itten egy vicc, ami illik a topicba. Vagyon benne héber nyelvtanfolyam, és "mélymagyar" rasszizmus:-)

Az öreg székely megkeresi a falu rabbiját, mert héberül szeretne tanulni. A rabbi próbálja szeliden lebeszélni erről:

- Áron bácsi, a falu papjától tudom, lassan 90 éves! Ilyen idősen akarja megtanulni a világ egyik legnehezebb nyelvét?

- Rebbelém, pont ezért! Tudom én, nincs már sok hátra nekem! Ezért arra gondoltam, miután az Úr magához szólít -és bekerülök a Paradicsomba- hát szeretnék ottan a Teremtővel a saját nyelvén elbeszélgetni.

- Áron bácsi, és arra nem gondolt, hogy esetleg nem a Paradicsomba jut?

-Óhh, akkor sincs gond, románul már tudok!
Állományjavító Creative Commons License 2005.06.03 0 0 145

Mi a "kollektív bűnösség"? Nem tudsz kétfilléres újságírói pukkancsok nélkül írni?

 

Kettős mérce meg kollektív bűnösség...

 

A pogrom, az a kollektív bűnösség "elve", ha méár ennyire tetszik neked a kifejezés.

 

Az, hogy az afunkcionális, tagjait irtó rendszereket meg kell szüntetni, az meg egészséges önvédelme a liberális demokráciának.

Előzmény: igen7 (142)
Állományjavító Creative Commons License 2005.06.03 0 0 144
Igen, abban a magyar társadalomban, amelynek tagja vagyok, létezik a rasszizmus jelensége, és én szeretnék tenni az én társadalmam jobbításáért.
Előzmény: igen7 (141)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!