A párbajt 11 évesen ismertem meg, az első videónkhoz másoltatott kb 20 filmből az egyik ez volt. Németül ugyan, de még így is rengetegszer megnéztem 11-12 éves fejjel, egyszerűen nem tudtam megunni. Azon én is mosolyogtam, hogy a végén a kaszkadőr elbénázta a dolgot és nem tudta becsapni az ajtót rendesen :)
Amúgy ha megfigyelitek az utolsó képkockákat és kilassítjátok őket, látszik hogy amikor a kamion a szakadékba zuhan, nyitva van a vezetőfülke ajtaja. Kiugrott a sofőr?
Szerintem is 10 pontos ez a film. Sajnos VHS-ben van meg, anno a DunaTV-ről készült a felvétel, de kit érdekel ha tökéletes a film?
Már a főhős neve is sokat elárul (Mann - kicsit mint az "átlagember", egyvalaki a tömegből), és tök jó a forgatókönyv is. Spielberg el tudja hitetni a nézővel, hogy a főhősnek nem marad más lehetősége a végére, csak hogy szembeszáll a gépszörnnyel. (Hiszen megpróbált telefonálni, segítséget kérni, barátkozni, várakozni... - nincs mese, csak a párbaj marad.)
Ez a film attól jó, hogy nem elvonatkoztatott világokban játszódik egy kitalált veszélyhelyzetben, hanem egy teljesen hétköznapi környezetben, hétköznapi emberekkel, hétköznapi eszközökkel. Ettől válik lehetséges alternatívává, melyet a hazai közutakon autózok kis mértékben szinte naponta átélhetnek. :-)
Amúgy ha megfigyelitek az utolsó képkockákat és kilassítjátok őket, látszik hogy amikor a kamion a szakadékba zuhan, nyitva van a vezetőfülke ajtaja. Kiugrott a sofőr?
Hali Hú, nagyon jó h létrehoztad ezt a topicot! Először kisebb koromban láttam ezt a filmet, akkor csak pár jelenet ragadt meg bennem. Most amikor legutoljára vetítette az RTL klub, a bemutatóból beugrott pár kép és úgy döntöttem, megnézem. Hát mit is mondjak, nem csalódtak. Tényleg iszonyú jó film, hatalmas, ahogy leszögezi a nézőt, a hangeffektek, áááá. 10/10es film nálam, az tuti.
"Egy-egy új Spielberg-opusz moziba kerülésekor sokan lemondó sóhajjal nosztalgiázni kezdenek, arra keresvén a választ, hová lett az a movie-brat (azaz mozis fenegyerek), aki a ’70-es, ’80-as években olyan meghatározó filmeket készített, mint a Cápa, a Harmadik típusú találkozások, vagy az Indiana Jones-trilógia. Mert bár azon kevesek közé tartozik, akinek neve egy, a filmek világát szinte csak hírből ismerő embernek is mond valamit, az utóbbi munkái óvatosan fogalmazva is felemás kritikai fogadtatásban részesültek. (Az anyagi siker természetesen mindettől függetlenül garantált számára, bármit csináljon is.) Tehetségét persze nem lehet elvitatni tőle, elvégre kevesen tudták volna úgy leforgatni a Párbajt, ahogy ő tette.
David Mann üzleti ügyben autózik keresztül Kalifornia egy sivatagos részén. Az út, a kietlen tájnak hála, dögunalom, egyedül a rádió tudja elviselhetőbbé tenni a monoton utazás lassan vánszorgó óráit. Ám főhősünk hamarosan társaságot kap: egy hatalmas, Peterbilt márkájú kamion hajt el mellette. Mann, mivel időben oda akarna érni találkozójára, és lassúnak érzi a tempót, megpróbálja visszaelőzni a monstrumot, de az nem engedi. Ezzel kezdetét veszi a harc, a kicsi a nagyon nagy ellen - hogy miért is? Nem tudni, de remekül kitölti a film másfél óráját. Merthogy a Párbaj szó szerint az, amit a cím ígér: egy eszetlen csata a nagy semmi közepén.
Ritka az olyan forgatókönyv, mely egyrészt valós, másrészt személyes élményeken is alapul; a Párbajé történetesen e kettő ötvözete. Richard Matheson egy barátjával golfozni indult Fillmore-ba, de épp Kennedy elnök meggyilkolásának napját választották ki maguknak, így amint értesültek a hírről, érthető módon úgy döntöttek, inkább kihagyják a játszmát. Elindultak hazafelé, s hamarosan egy kamion csapódott hozzájuk - szinte szó szerint, mivel a hatalmas jármű megpróbálta letörölni őket az útról, szerencsére sikertelenül. Az „ember a tárgyak ellen” témakörben már amúgy is járatos szerző (aki mintegy húsz évig élt novellák és kisregények írásából), természetesen rögtön megragadta az alkalmat és - persze változtatásokat eszközölve - rövid történetté alakította a traumatikus élményt.
Miután a Playboy ráharapott, és megjelentette, Spielberg asszisztense véletlenül rábukkant, s rögtön meg is mutatta a fiatal rendezősrácnak. Ő persze egyből beleszeretett az ötletbe, rajongott a történet hitchcocki mivoltáért, és hozzá is kezdett a sztori vászonra adaptálásához. Ez persze nem ment valami egyszerűen, hiszen emberünk ekkor még épphogy csak átlépett a második X-be, és filmográfiáját TV-sorozatok epizódjai alkották (köztük a Columbo egy része, mely fontos pont a rendező életében: saját bevallása szerint a remek forgatókönyvért való lelkesedése miatt nagy gonddal, mozifilmként kezelte a feladatot). Ő azonban túl ambíciózus volt ahhoz, hogy TV-filmekkel is beérje, egyszerűen nem látta bennük a kihívást; később aztán kénytelen volt beletörődni, hogy valahol muszáj elkezdeni. Sőt, egy idő után rájött, hogy itt is hasznosítható az ember kreativitása, így nagy lendülettel vágott bele a Párbaj elkészítésébe.
Ha fejben összekombináljuk a(z eredetileg) tisztán 74 perces játékidőt a tíz napnál alig hosszabb forgatási idővel, hajlamosak vagyunk legyinteni, mondván, ebben nincs igazán kihívás, majd’ két hét alatt kényelmesen össze lehet hozni egy ilyen rövid filmet. Igen, talán - stúdióban. Helyszíni forgatásnál viszont egész más a helyzet, és szerencsére Spielberg vállalta a kockázatot (hogyan is nézett volna ki, ha Dennis Weaver mögött az ablaküvegen keresztül folyamatosan a vetített hátteret csodálhattuk volna?).
A két mondatban elmesélhető történet nem tartogat túl sok lehetőséget, de azokat Spielberg egytől-egyig kihasználja: a macska-egér (vagy, ha úgy tetszik: Dávid és Góliát) harcot a hitchcocki hagyományokhoz híven állandó feszültséggel mutatja be, addig húzza, ameddig lehet. Másra persze nem is nagyon lehetne építeni: a színészi játék egyedül a főhőst alakító Dennis Weavernél méltatható (aki A gonosz érintése című Welles-filmben nyújtott alakításával győzte meg igazán Spielberget), lévén más nemigen akad, eltekintve egy-két rövidebb időre feltűnő figurától.
A történet másik szereplőjén nehéz lenne számonkérni a színészi teljesítményt, ő ugyanis egy soktonnás gépszörny, egy vicsorgó, (tényleg) emberarcú monstrum: a kamion. Szándékosan nem láthatjuk a sofőrjét; mereszthetjük ugyan a szemünket, de akkor sem tudjuk meg, ki ül a volánnál - és ez a film egyik legnagyobb bravúrja. A gépet teszi meg kettes számú főszereplőnek, ő testesíti meg a helyi gonoszt, s az, hogy ki vezeti, mellékes. Egy gülüszemű, habzó szájú őrült? Egy sörhasú, izzadó, kopasz kamionos? Nem derül ki. Mint ahogy az sem, hogy miért történik ez az egész, nem kapunk magyarázatot a hajszára - de valahogy emiatt sincs hiányérzetünk. A kissé (sőt, néhol nagyon is) klausztrofób hangulathoz a zene csak atmoszférikus elemként járul hozzá; valójában nincs is hagyományos értelemben vett score (hol vagyunk még a Spielberg-John Williams kollaborációktól…), maguk a hangok, zörejek alkotják elsősorban a „filmzenét”.
A Párbaj meghozta Spielbergnek a nagy áttörést, ráadásul ebben a moziban tisztelhetjük a ’70-es évek (és valószínűleg az egyetemes filmtörténet) road-movie-jának egyik legmeghatározóbb darabját. És ez azért elég szép titulus egy akkor még pályája elején járó rendező munkájának, nem?"
A Párbaj sovány cselekményében a kisember hétköznapi paranoiája fogalmazódik meg: „Sosem tudhatod. Azt hiszed, hogy teljesen nyugodtan vezethetsz egy közúton, és nem próbálnak meg kinyírni közben. Aztán tessék: megtörténik.”
A rendező korai remeke egész sor asszociációt indíthat el a figyelmes nézőben. Már maga a főhős neve (David Mann) is külön elemzést kívánna (a bibliai utalástól kezdve - hiszen hősünk Dávidként száll szembe a góliátnyi kamionnal - egészen a ‘Mann’ szó jelentéséig). Emberünk ráadásul Valiant (bátor) típusú autójával egy sosem látható, arctalan férfi által irányított félelmetes monstrummal párbajozik életre-halálra. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a hatvanas években az amerikai társadalmat számtalan trauma érte az államhatalom részéről, nem lesz nehéz összerakni a képletet, és nem győzünk csodálkozni azon, hogy rendezőnk egykor olyan filmeket is készített, melyeken gondolkodni lehetett.
A fentieken kívül a Psychóéra emlékeztető zene, a nagytotálok és az extrém közelik váltogatása teszik tökéletesen működő szociohorrorrá Spielberg művét, amely egzisztencialista filmdrámaként éppúgy megállja a helyét.
Spielberg, állítása szerint akkor találkoz előszőr Richard Matheson Párbaj című novellájával, amikor titkárnője, Nora Tyson megmutatta neki az 1971. áprilisi Playboyban a történetet, amelyben egy magányos autóst egy gyilkos hajlamú kamionsofőr űldöz, egy benzintartálykocsival. Matheson szerint azonban ő már jóval azelőtt megírta a forgatókönyvet, mielőtt a sztori és Spielberg találkoztak. Egy vele megtörtént eset alapján született, amikor egy kamionsofőr megpróbálta kinyírni az országúton, San Fernando Valley-i otthona közelében. Elég mindennapos eset egy mindinkább túlzsúfolódó rendszerben, amelyben a akmionsofőr - akárcsak a Szelíd Motorosok főhősei - amolyan öntörvényű cowboynak képzelik magukat. A Párbaj központi figurája Dave Mann, a vállalati aktakukac őstipusa, kertvárosi házzal, feleséggel, és két gyerekkel, útnak indúl, hogy utánajárjon egy fontos számlának.
Egy valószínűbb, bár kevésbé szívmelengetőbb változata a ,,hogyan találkozott Spielberg a Párbajjal" legendának: egy haver a postázóban, aki a gondosan dédelgetett hálózatához tartozott, áradozott neki egy érdekes forgatókönyvről, amely éppen körbejárt a producerek között. Bárhogy is akadt rá, Spielberg egy rajongó lelkesedésével falta a Párbajt.
A forgatókönyv néhány olyan félelmet is kifejezett, amely Spielberget egész további pályafutása alatt motiválta. Néhány évvel később az angol kritikus Gavin millar kapacitálta, hogy határozza meg a Párbajban munkáló félelmeket. A kamion felépítése volt vajon ijesztő? ,,Nem, nem a kamion - mondta Spielberg - Talán az irányítás elvesztése."
Spielberg számára a biztonság gyermekkora óta az irányításban rejlett, és felnőttkorban is legfőbb aggodalma maradt.
A szinkron tényleg mindegy, csak úgy kérdeztem, de most nem erre hivatkozok, hanem rettentó megnyilvánulására.
A kritika alatt én sose negatív jelentéstartalmat értek, meg nem is olyan mellébeszélést, hogy építő jellegű kritika, mert van olyan, hogy valaki kertel és közben meg csak rosszragondol.
A lényeg, mivel imádom ezt a remekművet (ahogyan te is igen találóan nevezted), hogy ebben az esetben pozitív kritikákra gondoltam, merthogy ilyen is létezik.
Egyébként én is úgy néztem meg ezt a filmet a multkor, hogy csak belenéztem, és mit ad Isten végig ott ültem a képernyő előtt.
Ja igen bocs, hogy következetlenül most nem éppen pozitív jellegű krtikát írok, viszont ennél jobbat mondok, ne is vegyétek semmilyen kritikának, inkább csak kérdésnek:
- A végét jónak tartjátok? Nem sablonos egy kicsit? Vagy pont az a lényeg, hogy ez volt az első ilyen befejezésű film, és éppen a többi film vesz mintát ebből?
Másik kérdés (ez már nem tartalmaz semmiféle kritikát, hanem újabb kíváncsiság):
- Láttátok a Félelem országútján c. filmet? Azt olvastam, hogy az direkt a Párbaj-ra épül. Igaz?
Utólag megjegyezném, hogy a topic-ot amiatt is hoztam létre, mert kíváncsi voltam rá, hogy még ismerik-e ezt a filmet és mennyien. Viszont az elsődleges cél egyáltalán nem ez, remélem nem is gondoltátok ezt, csak éppen jónak tartottam megtudni a helyzetet e téren is.
Végül pedig megjegyzem, hogy örülök annak, hogy már a topic indulásának kezdetén olvashattam a film szempontjából legtetszetősebb hozzászólást:
- Aki nem látta, az nem látott még filmet.
Ennyi. Üdv mindenkinek, további jó szórakozást (remélem lesz)!
...Spielberg visszaemlékezett, hogy amikor nagybátyja Chryslerjával poroszkált az országúton, hogyan dübörögtek el mellette, és bömböltették légkürtjüket a monstrumok. Ő nem az autóval azonosította magát a Párbajban; hanem a kamionnal; a mindenhatóságával, az erejével.
A Párbajt 1971 november 13-án tűzték műsorra. George Lucas így emlékszik vissza:
,,Noha a hatvanas évek elején összefutottam Stevennel filmfesztiválokon, valójában csak valamikor 1971-ben jegyeztem meg magamnak. Egy partin voltam Francis Ford
Coppola házában, és a Párbajt adták a tévében. mivel már találkoztam Stevennel, kíváncsi voltam a filmre, és úgy gondoltam, fellógok az emeletre, és elkapok belőle tíz-tizenöt percet. amint nézni kezdtem, képtelen voltam elszakadni tőle... úgy gondoltam, ez a fickó tényleg remek. Jobban meg kellett ismernem."
annak idején véletlenül letöröltem az elejét. viszont haveromnak meg csak az volt meg. mit szívtam, míg szépen összemásoltam a két darabot egy kazettára úgy, hogy szinte nem is látszott az illesztés.
nem egyszer ment az TV-ben. csak az volt mindig a baj, hogyha rákattintottam valahol, akkor nem bírtam otthagyni, függetlenül a nyelvtől. emiatt rengetegszer láttam.
Nekem is nagy kedvencem; egy rongyosra nézett videókazettán őrzöm, feliratosban. (Bár ez mindegy, hiszen nem is nagyon beszélnek benne.) A feszültség viszont sokadszor is belenyom a fotelba...!
Bocs az előbbiért. Kattintsál csak rá bindera 10-20 találomra kiválasztott (1 db-os) hozzászólására. Meglátod, mit látsz. Én csak ellenerőt fejtettem ki :)
ON
A Duel nagy kedvencem. Egyszer rég leadták valami fapados kis moziban. Azután néhányszor a TV-ben. De azok közé a filmek közé tartozik, amelyiket bármikor újra tudnék nézni. Spielberg 25 éves volt, amikor ezt a filmjét bemutatták! (Illetve nem mutatták be, csak sokkal később.) A tojáshéj még a fenekén volt. Ez az igazi tehetség.
Csak ül az ember a képernyő előtt. Alig történik valami. Az ellenfelet nem látni, csak a western csizmát. És lassan eluralkodik a rettegés.
Ezt csípem igazán! Asszem pszicho-trillerként lehetne kategorizálni. (Van ilyen egyáltalán?)
hű, nagyon-nagyon régen láttam ezt a filmet, és nekem is tetszett. Ahhoz képest, hogy alig pár mondat hangzik el a filmben, és -ha jól emlékszem- zene se nagyon van benne, jól belenyomja a nézőbe a feszültséget. A végén már én is kinyírtam volna a kamionost, így aztán a szakadékba-zuhanást happy endként értékeltem ;-)
De tényleg jó film lehetett, ha így 15-20 év elteltével is emlékszem rá...
Hát a topic leírása egészen fantasztikus lett, legalábbis nekem tetszik. Szinte definíciónak is elmenne.
Na jó, a lényeg:
Ez a film gyerekkorom egyik meghatározó műve, és közrejátszott abban is, hogy megkedveltem Spielberg gyerekes munkáit. Nyilván alkotott maradandót (Sindler listája, Ryan közlegény megmentése...), de meg kell vallanunk, hogy ő a gyermeki történetmeséléshez ért igazán. Nemhiába a kedvencem a Jurassic Park és az Indiana Jones (stb.: Harmadik típusú találkozások, Cápa, E.T., a földönkívüli). Viszont teljesen megérthető, hogy ezekre nem kapott Oscar díjat. Számomra ettől függetlenül mindegyik meghatározó élményt nyújtott, és nyújt mind a mai napig függetlenül attől, hogy sokadjára is megnézem ezeket.
A topic viszont most nem ezekkel foglalkozik, hanem Spielberg első igazán nagyszerű munkájával, mely szerintem megérdemel egy fórumot.
A Párbaj c. filmet német adón láttam még vagy 10-12 éve és nagyon tetszett. Azóta mindig vadásztam arra a filmre, de kb.: egy éve adták le a TV-ben, hatalmas öröm volt, rengeteget vártam rá, bár a címét már az előtt pár évvel sikerült megfejtenem.
A témához lazán kapcsolódó első kérdésem: A kiadott DVD-n az első eredeti magyar szinkron van?
