Mivel bizonyos események miatt sok kecskeméti kosárklabdabarát bojkottálni kezdte a hirössport.hu oldal fórumát, ahol eddig a topic címében szereplő témát tárgyaltuk, úgy gondoltam, hogy nyitok egy hasonló című topicot, hogy ne syakadjon meg az eszmecsere a kecskeméti kosárlabdabarátok között.
Mivel TV-n gondolom úgyis megnéznéd, így ez "no win" opció, mégis, ennek a kérdésednek csak én érzek olyan zsarolásba bújtatott fenyegetés élét, vagy Te is ki akarsz provokálni egy banánturmixot?
mert ha lenyomjátok a Körmendet, nem fogja Őket érdekelni az utolsó meccs sem, mert akkor szerintem így is - úgy is negyedikek.
Ha nyernek (és ezt jelenlétemmel támogatni fogom), teperni fognak a Szolnok ellen, és az a mi számunkra is kellően pikáns helyezést hozhatna az alapszakasz végén.
Nem ajánlom, hogy elgyere. Ha mégis, csak a büféig jöhetsz. Inkább fizetem a söreidet, mint (eddig mindig kikaptunk, ha a helyszínen tekintetted meg a meccseinket) kikapjunk miattad.:)))
Az tényleg röhejes volt, amikor Hangának befújták a sportszerűtlent, akkor odament a félpályához és csak lehajtott fejjel felfelé sandítva nézett a T Nagyfőnökre aki szúros szemmel tudatta vele nemtetszését.
De nem ezen múlt..... Egyébkénr grat az Albának, jó kis csapatuk van. Nekünk dícséret azért, hogy ilyen első negyed után visszajöttünk a meccsbe...jó kis meccs lesz vasárnap Béla Báékkal!
Ne bántsd szegényt! A Nagy G. 5 perces szemmelverése után annak is örült, hogy nem változott varangyos békává...:)...na de nem is volt utána gondjuk a fújásával, tökéletesre sikerült a gondolat átvitel....tiszta Mézga család feelingje volt az embernek...:)
Ami bosszantott benne, hogy múlt héten bejelentik, hogy a héten erről lesz tájékoztató, majd közlik, hogy nyertünk Kapőosváron, így a Dale ügy bagatell, felejtsük el.
Ez még elmegy, de aztán egy lélegzetvétellel írják, hogy állítólag karambolozott, egyesek sreriint részegen.
sztem a klub (részéről a menedzser úr) korrekten viselkedett, mert közölte, h nem foglalkozik az üggyel, majd később, most a feladataikra koncentrálnak. ez a beszéd!
a klub részéről a nem menedzser (a nem szakmai igazgató) úr meg nem volt képben először, másodszor meg... dehát neki, szegénykémnek nem is ez a dolga (tündéri, ahogy rá tud csodálkozni a középiskolai műártatlan tesitanáros tekintetével kis hetyke bajusza alatt a dolgokra :D ).
ha csak ennyi kell, intézzen már OV egy Szijjártót (v Cser-P-ot?) a klubnak is, aki viszi a szót, ha köll, okosan. istenkém, kis cég ez, meg vidéki is, nem terem minden bokorban egy profi szóvivő...
Red,
az Univernél persze, h más volt, mert SJ újságíró, van/volt mögötte némi rutin és nóháu. Itt van ilyen?
A helyi sajto annyit foglalkozott az uggyel, hogy amit a klub vagy a jatekos nyilatkozott azt lehoztak, de nem eroszkoskodtak. Szerintem, ha a klub megbuntet egy jatekost, akkor annak oka van, ha nem hozzak nyilvanossagra az okot akkor is....
Nem akartam en ebbe a dologba nagyon belefolyni, de szerintem a vilagon sehol nem divat az, hogy a klub nyilvanossagra hozza az ilyen fegyelmi vetsegek miatti buntetesek okat. Legalabbis a szabadsag hazajaban tobbszor is tanuja voltam, hogy az egyetem csapatanak jatekosait valamifel ilyen-olyan vetsegek miatt tobb kevesebb idore eltiltottak a jatektol, de az okot sosem a csapat hozta nyilvanossagra. Vagy publikus iratokbol kiderult (pl. rendori intezkedes) vagy a jatekos maga kert elnezest a szurkoloktol es annyit osztott meg veluk az esetrol, amennyit jonak latott. De volt olyan eset is, hogy egyszeruen bejelentettek, hogy xy buntiben van mert megeszgte a csapat szabalyait... szoval szerintem itt inkabb ott kovette el a hibat az egyesulet, hogy egyaltalan felvetette a tajekoztatas lehetoseget. Csak annyit kellett volna mondani, hogy a jatekos ellen fegyelmi eljaras indult melynek reszeletei a jatekos erdekeben nem hozzuk nyilvanossagra. Aztan, ha Dale el akarja mondani, hogy mi volt a bibi, akkor elmondhatja...
"Egyik vesztes meccsünk után a csapattársakkal iszogattunk a Blingben, akik elkezdtek ugratni, nem hiszik el, hogy nem tudok vezetni. Addig húztak, míg a parkolóban kipróbáltam egyikük autóját, de épphogy elindultam vele, a rendőrök már le is intettek. Innentől megváltozott a csapaton belüli megítélésem, de főleg azért, mert én minden meccsen nyerni akartam... Erre elküldtek. Minden jót kívánok a kecskeméti szurkolóknak!"
És mi változik attól, ha a következőket nyilatkozza:
Mindig szívvel-lélekkel készültem a következő meccsemre. Mindig a legjobb tudásomat adtam a csapat játékához. Soha nem ittam alkoholt. Mivel nincs jogsim, ezért soha nem vezettem autót. Értetlenül állok az elküldésem előtt.
Mondom ezt úgy, hogy az "aranycsapatunk" óta a legjobb igazolásnak őt tartom és nagyon szerettem a játékát. Sajnálom, hogy elküldték. DE az élet megy tovább. Úgy néz ki reális esélyünk van arra, hogy sok sikertelen év után bejussunk a PO-ba. Próbáljunk meg egy kicsit örülni és a jövőbe tekinteni.