találja meg saját békéjét is szeretett társai között, akik 56-ban és a megtorlás éveiben..előre mentek..és nem kellett megélniük..amit őrá a sors még rámért..
Szép és kemény gondolat. Angyalról jegyezte fel Eörsi -- személyére megjegyzéseket nem itt kéretik tenni -- hogy a börtönben társainak azt mondta, neki csak a bitó az egyetlen járható út, mert nem akarja végigjárni a megalkuvások, és önigazolások kálváriáját, ami "még rátok vár" -- értsd: a túlélőkre.
Azért meg kell hagyni, Bajusz bátyánk talált egy másik járható utat: a fegyvert soha le nem tenni!
Nekem nagyon sokat adtál, köszönöm, és béke veled!
Megrázott a hír. A nemzet újabb nagy fia távozott közülünk, tragikus hirtelenséggel. Mi utódok, emlékünkben megörizzük, s arra kérjük a Mindenhatót, hogy az elöttünk álló évszázadokban minél több igaz és bátor embert adjon e hazának, s nemzetnek, akik bátran, az életüket is feláldozva mernek nemet mondani minden szörnyüséges, embertelen diktatúrának.
Emlékét megörizzük, legyen számára áldott a magyar föld.
Pongrátz Gergely 1932. február 18-án született Erdélyben, Szamosújváron, értelmiségi családban, apja 1940-ben a város polgármestere volt. 1945-ben a család Mátészalkára, a következő évben Soroksárra költözött, ahol az édesapa a kilenc gyermeke után juttatott 13 hold földön gazdálkodik. Pongrátz Gergely Bácsalmáson végezte el a mezőgazdasági gimnáziumot.
1956. október 26-27-én került a Corvin-közi fegyveres felkelőcsoporthoz, ahol testvéreivel hamarosan meghatározó szerephez jutott. A fegyverszüneti tárgyalásokon ő volt leginkább bizalmatlan a politikai és katonai vezetőkkel szemben. November 1-jén vette át Iván Kovács Lászlótól a Corvin-közi felkelők irányítását, és vonta befolyása alá a környező csoportokat is. A Corvin-köz az ő parancsnoksága alatt is a legtekintélyesebb nemzetőr-bázis volt. November 4-én hajnaltól csoportjával megpróbált ellenállni a szovjet támadásnak, de a túlerő és különösen az aknatűz elől – tekintettel nagy veszteségeikre – társai egy részével még az éjszaka folyamán a Víg utcába mentek át, ahol Pongrátz lemondott a főparancsnokságról.
Mivel kilátástalannak ítélte a további ellenállást, november 28-án elhagyta az országot. Bécsben csatlakozott a Magyar Forradalmi Tanácshoz. 1957 februárjáig Bécsben és Genovában tevékenykedett, majd New Yorkba költözött, ahol vagongyári munkásként kezdett dolgozni. 1957-ben Chicagóban megválasztották a Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnökévé (1982 februárjában lemondott e tisztségéről). 1959-től tizenkét évig Madridban élt. Visszatérve Amerikába biztosítási ügynök lett, később sertéstelepe volt Arizonában.
1990-ben látogatott haza először, 1991-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. Pongrátz az 1956-os Magyarok Világszövetségének, majd az 56-osok Szövetségének budapesti elnöke és a POFOSZ tiszteletbeli elnöke, majd elnökhelyettese lett. A "Pesti Srácok" Alapítvány létrehozója és vezetője. 1982-ben Chicagóban (1989-ben, majd bővített kiadásban 1992-ben Budapesten) jelent meg a "Corvin-köz – 1956" című, a forradalomról írott könyve.
Szerdán, 73 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Pongrátz Gergely, a Corvin-köz egykori legendás főparancsnoka, az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke – olvasható a szervezet közleményében.
Halála annak a kiskunmajsai 56-os Múzeumnak az udvarán érte, melyet megálmodott és megvalósított. Temetéséről később történik intézkedés. Pongrátz Gergely szívét valószínűleg korunk betegsége, a szívinfarktus állította meg - most már örökre – áll a dokumentumban.
Az 56-os Magyarok Világtanácsa és az 56-os Magyarok Világszövetsége, a Pesti Srác Alapítvány és az 56-os Történelmi Alapítvány az örökös harcostársat saját halottjának tekinti.
Egyszer volt alkalmam egy fél délutánt együtt lenni vele: rendkívül izgalmas és nagyon kedves ember volt. Kiváló beszélgető-, sőt vitapartnernek ismertem meg. Nem beszélt mellé, képes volt odafigyelni az ellenkező véleményekre is, sőt azok igazságtartalmát sem félt elismerni. Élmény volt vele beszélgetni!
Míg tartott a délután, egyre erősödött bennem az érzés, hogy az Ő lelkében megállt az idő a forradalommal, s az utána következő éveket is meghatározta számára a Corvin köz!
Egyfelől megvolt benne a sokat megélt, sokat tapasztalt öregemberek derűs bölcsessége, de ha a corvinistákról, az akkori történésekről beszélt, egyszerre nagyon fiatal lett a tekintete... nehéz elmagyarázni, de teljesen megváltozott az egész ember... Gergely bácsiból a legendás Bajusszá változott, az ember szinte szerette volna megszólítani: figyelj, Bajusz, és most szerinted mit csináljunk? Elmondtam neki ezt a benyomásomat, és azóta is büszke vagyok rá, hogy megköszönte. Azt mondta: ő érzi ezt magában, furcsa is ez a kettősség, néha úgy gondolja, hogy nem tudott igazán felnőtté válni, mert nem tudta lezárni az ifjúságát. Kettétört. De nem gondolta, hogy valaki ezt észreveszi a szemében.
Kérdeztük az emigrációról is, elmondta, hogy egyszer eljött egészen az osztrák-magyar határig, ott letérdelve, zokogva csókolta a földet. Azt mondta, senkinek nem kívánja azt a kínt, amit akkor érzett, pár lépésnyire Magyarországtól...
Isten veled, Gergely bácsi, isten veled Bajusz! Nekem fáj, hogy többé nem beszélgethetünk...