találja meg saját békéjét is szeretett társai között, akik 56-ban és a megtorlás éveiben..előre mentek..és nem kellett megélniük..amit őrá a sors még rámért..
Szép és kemény gondolat. Angyalról jegyezte fel Eörsi -- személyére megjegyzéseket nem itt kéretik tenni -- hogy a börtönben társainak azt mondta, neki csak a bitó az egyetlen járható út, mert nem akarja végigjárni a megalkuvások, és önigazolások kálváriáját, ami "még rátok vár" -- értsd: a túlélőkre.
Azért meg kell hagyni, Bajusz bátyánk talált egy másik járható utat: a fegyvert soha le nem tenni!
Nekem nagyon sokat adtál, köszönöm, és béke veled!
Megrázott a hír. A nemzet újabb nagy fia távozott közülünk, tragikus hirtelenséggel. Mi utódok, emlékünkben megörizzük, s arra kérjük a Mindenhatót, hogy az elöttünk álló évszázadokban minél több igaz és bátor embert adjon e hazának, s nemzetnek, akik bátran, az életüket is feláldozva mernek nemet mondani minden szörnyüséges, embertelen diktatúrának.
Emlékét megörizzük, legyen számára áldott a magyar föld.
Pongrátz Gergely 1932. február 18-án született Erdélyben, Szamosújváron, értelmiségi családban, apja 1940-ben a város polgármestere volt. 1945-ben a család Mátészalkára, a következő évben Soroksárra költözött, ahol az édesapa a kilenc gyermeke után juttatott 13 hold földön gazdálkodik. Pongrátz Gergely Bácsalmáson végezte el a mezőgazdasági gimnáziumot.
1956. október 26-27-én került a Corvin-közi fegyveres felkelőcsoporthoz, ahol testvéreivel hamarosan meghatározó szerephez jutott. A fegyverszüneti tárgyalásokon ő volt leginkább bizalmatlan a politikai és katonai vezetőkkel szemben. November 1-jén vette át Iván Kovács Lászlótól a Corvin-közi felkelők irányítását, és vonta befolyása alá a környező csoportokat is. A Corvin-köz az ő parancsnoksága alatt is a legtekintélyesebb nemzetőr-bázis volt. November 4-én hajnaltól csoportjával megpróbált ellenállni a szovjet támadásnak, de a túlerő és különösen az aknatűz elől – tekintettel nagy veszteségeikre – társai egy részével még az éjszaka folyamán a Víg utcába mentek át, ahol Pongrátz lemondott a főparancsnokságról.
Mivel kilátástalannak ítélte a további ellenállást, november 28-án elhagyta az országot. Bécsben csatlakozott a Magyar Forradalmi Tanácshoz. 1957 februárjáig Bécsben és Genovában tevékenykedett, majd New Yorkba költözött, ahol vagongyári munkásként kezdett dolgozni. 1957-ben Chicagóban megválasztották a Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnökévé (1982 februárjában lemondott e tisztségéről). 1959-től tizenkét évig Madridban élt. Visszatérve Amerikába biztosítási ügynök lett, később sertéstelepe volt Arizonában.
1990-ben látogatott haza először, 1991-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. Pongrátz az 1956-os Magyarok Világszövetségének, majd az 56-osok Szövetségének budapesti elnöke és a POFOSZ tiszteletbeli elnöke, majd elnökhelyettese lett. A "Pesti Srácok" Alapítvány létrehozója és vezetője. 1982-ben Chicagóban (1989-ben, majd bővített kiadásban 1992-ben Budapesten) jelent meg a "Corvin-köz – 1956" című, a forradalomról írott könyve.
Szerdán, 73 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Pongrátz Gergely, a Corvin-köz egykori legendás főparancsnoka, az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke – olvasható a szervezet közleményében.
Halála annak a kiskunmajsai 56-os Múzeumnak az udvarán érte, melyet megálmodott és megvalósított. Temetéséről később történik intézkedés. Pongrátz Gergely szívét valószínűleg korunk betegsége, a szívinfarktus állította meg - most már örökre – áll a dokumentumban.
Az 56-os Magyarok Világtanácsa és az 56-os Magyarok Világszövetsége, a Pesti Srác Alapítvány és az 56-os Történelmi Alapítvány az örökös harcostársat saját halottjának tekinti.
Egyszer volt alkalmam egy fél délutánt együtt lenni vele: rendkívül izgalmas és nagyon kedves ember volt. Kiváló beszélgető-, sőt vitapartnernek ismertem meg. Nem beszélt mellé, képes volt odafigyelni az ellenkező véleményekre is, sőt azok igazságtartalmát sem félt elismerni. Élmény volt vele beszélgetni!
Míg tartott a délután, egyre erősödött bennem az érzés, hogy az Ő lelkében megállt az idő a forradalommal, s az utána következő éveket is meghatározta számára a Corvin köz!
Egyfelől megvolt benne a sokat megélt, sokat tapasztalt öregemberek derűs bölcsessége, de ha a corvinistákról, az akkori történésekről beszélt, egyszerre nagyon fiatal lett a tekintete... nehéz elmagyarázni, de teljesen megváltozott az egész ember... Gergely bácsiból a legendás Bajusszá változott, az ember szinte szerette volna megszólítani: figyelj, Bajusz, és most szerinted mit csináljunk? Elmondtam neki ezt a benyomásomat, és azóta is büszke vagyok rá, hogy megköszönte. Azt mondta: ő érzi ezt magában, furcsa is ez a kettősség, néha úgy gondolja, hogy nem tudott igazán felnőtté válni, mert nem tudta lezárni az ifjúságát. Kettétört. De nem gondolta, hogy valaki ezt észreveszi a szemében.
Kérdeztük az emigrációról is, elmondta, hogy egyszer eljött egészen az osztrák-magyar határig, ott letérdelve, zokogva csókolta a földet. Azt mondta, senkinek nem kívánja azt a kínt, amit akkor érzett, pár lépésnyire Magyarországtól...
Isten veled, Gergely bácsi, isten veled Bajusz! Nekem fáj, hogy többé nem beszélgethetünk...
..nyughatatlan és folyton az igazságot kereső lelke nyugodjon békében..és találja meg saját békéjét is szeretett társai között, akik 56-ban és a megtorlás éveiben..előre mentek..és nem kellett megélniük..amit őrá a sors még rámért..